Budapesti Hírlap, 1924. április (44. évfolyam, 76–83. szám)
1924-04-17 / 83. szám
Budapest, 1924 XLIV. évfolyam, 83. szám. (Ára 1500 kor.) Csütörtök, április 17 Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak. Egy hónapra 30.000 korona, negyedévre 80.000 korona. Ausztriában egy példány ára hétköznap 3000 o. kor., vasérnapon 3500 o. kor. Egyes szám ára hétköznap 1500 kor. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. A szerkesztésért felelős: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: VIH. kérőjét, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatócrg és kiadóhivatal: Vill. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. helyettes főszerkesztő. Új fajvédelem? Budapest, ápr. 16. A kölcsönvita általános része ma véget ért. Nem mondjuk, hogy az ellenzék ereje kimerült, ellenkezőleg és szívesebben azt mondjuk, hogy időközben elővette a Jobbik eszét. A tárgyalás így csak terjedelmében csorbult meg, értékéből nem veszített, mert a javaslat méltó és megfelelő bírálatban részesült és valószínűvé lett, hogy hibái vagy gyenge oldalai egyben-másban korrigáltatni fognak. Még kapuzárás előtt a mai ülésen Ulain Ferenc kért szót, hogy egy nagy és tartalmas beszéd kíséretében új definícióval fedezze a fajvédelem csoportjának a politikáját. Szerinte a fajvédelem nem a felületes és léha antiszemitizmus, hanem a kisebb exisztenciák védelme a bankuralom túltengésével szemben. Ez bizony érdemes dolog, mert hogy a bankok fölhízása a mértéktelenségig megy, abban nyitott szemmel kételkedni nem lehet, így megformulázva a kérdést, antiszemitizmusnak csak annyiban nevezhető a dolog, amennyiben gazdasági életünk fejlődésénél fogva a kereskedelem és a pénzvásár túlnyomó nagy részében zsidók kezében van s az ő bankpolitikájától függ. Ám ha Ulain beszédének cifra subája alá nézünk s szavait fajvédő csoportja nemzetgyűlési képviselői beszédein és újságaikon keresztül ítéljük meg, akkor Ulain új definíciója egyáltalán nem illik rá, mert ezek a szó szoros értelmében a léha és felületes antiszemitizmus zászlaja alatt hadakoznak. De vegyük komolyan Ulain kijelentését. Hiszen ő tehetségénél és képzettségénél fogva a fajvédők csoportjának nyilván legerősebb embere. A kisebb emberek tömegeit a bankok Szívó csápjai ellen megvédeni, nyilván egy kívánatos gazdasági politika. Sajnos, erre a dologra Ulain maga is egy kissé későn eszmélt rá. Hiszen mielőtt nemzetgyűlési képviselővé s ott fajvédővé lett volna, maga is a bankalapítők között foglalt el előkelő helyet. Igen, mondja ő, de az a keresztény bank volt. Oh igen, felelem én, de a keresztény bankok szakasztott úgy dolgoznak, mint a „zsidó bankok“, és alig egy-kettő tud így is megállani a maga lábán anélkül, hogy mindennemű állami kedvezésben részesüljön, sőt hogy egyikét-másikát a „szanálásra“ szorult országnak kénytelen ne legyen ismét ismét „szanálni.“ Mert a régi bankok hatalma megtörésének nem az a módja, hogy e téren iskolázatlan elemekből új bankokat rögtönözzünk, hanem az, hogy nevelni iparkodjunk olyan kereskedő- és bankjártas nemzedéket, amely lassan egyénenként elfoglalja az őt megillető pozíciót a pénzgazdasági életben, így nézve Usain új definícióját, azt kell mondanunk, hogy az mégis, habár burkolt formában, inkább beteg antiszemitizmus, mintsem egészséges fajvédelem. Nem tudom, gondolt-e a fajvédő vezér, mikor a kisebb emberek tömegeinek védelmét proklamálta a bankok sorvasztó uralma ellen, gondolt-e arra, hogy a kisemberek tömegében temérdek szegény , zsidó ember is van? Ha gondolt, ha nem, ez a dolog egy kis komikus elemet csempész bele az ő komoly beszédébe. De ez a gazdasági program nem is nevezhető fajvédelemnek, valamint sok egyéb érdekes és nem közönséges értékű része Ulain beszédének semmi közvetetlen vonatkozásban a fajvédelemmel nincsen. Nemzeti államokban csak egyetlen egy fajvédelem képzelhető józanul: az okos, becsületes, igazságos politika, melynek vezérlő elve, hogy a nemzet minden osztályának, rétegének, egyénének erkölcsi, kultúrái és gazdasági érdekeit az állam intézményeinek élő erejével úgy szolgálja, hogy az emberi lehetőségek határain belül az egész nemzet boldoguljon, virágozzék és nemzeti és nemzetközi hivatását teljesíthesse. A régi, nagy Magyarországban fölmerülhetett volna a fajvédelem szüksége és politikája. Voltunk is, akiknek hátán ennek a gondolatnak a zászlaja lengett. Mert akkor voltak summásan nemzetiségeink. De Magyarország ebben is a középúton járt, melyről az sem tudta letéríteni, hogy szomszédnemzetek, sőt a bécsi politika állandóan a magyar ellen izgatták és föl is használták nemzetiségeinket. Ha jól szemügyre vesszük a dolgot, még a ' 1* elmond, hatjuk, hogy közművelődési eszközök — iskolák s egyebek — adományozásában, közlekedési vonalak kijelölésében jobban kedveztünk a nemzetiségi vidékeknek, mint a színmagyar területeknek. Mily nehéz volt, emlékezzünk rá, végre-valahára a székely vasutat kiverekedni, amikor Erdély oláh és szász vidékeinek már régen volt elsőrendű vasútja. És kultuszminiszterünk ma kénytelen szomorúan megállapítani, hogy a magyar Alföld mennyire iskola nélkül maradt a „magyar zsarnokság“ idejében. Akkor hát nem csináltunk fajvédő politikát. Ma pedig, amikor nemzetiségünk úgyszólván nincsen, vagy — a szerencsétlen kezű s emlékű nemzetiségi miniszter minden botor erőszakoskodása mellett is — alig van: ma fajvédő párt alakul a Házban. Ki kell mondani: ha igaz, vagy igaz akar lenni, amit Ulain mond, hogy e csoport politikája nem antiszemita, akkor mint teljesen felesleges, nem is komoly és csak nyughatatlan ambíciókat, hatalmi vágyakat takaró álarc a fajvédelem. Hm, népszerűségre vadászó politikusok zászlaja, nem államférfiak törekvése. Egy fajvédelemre szükségünk van. Arra, hogy politikailag, erkölcsileg és gazdaságilag kimentsük ezt a nemzetet abból a züllésből, amelybe szerencsétlenség és hivatás nélkül hatalomra jutott beteg ambíciók sodorták. Hogy ezt megtehessük, ahoz önzetlen hazafiság, szerető megértés, kölcsönös türelem és verejtékes munka kell, a kormányzatban pedig, mint néhai boldog emlékű Széll Kálmán mondta: jog, törvény és igazság. Hová lett a rózsa? Hová lett a rózsa, melyről annyi dal szól? Hová lett az arcpír az emberi arcról? Hová lett az arcpír, hová lett a szégyen, Egek rózsaszála a földkerekségen? Nézem a talaját, a szivekbe nézek, —* Gyökere mily fonnyadt, milyen csenevészlett! Kérdezem mindennap a kertészt, az Istent. Nyilik-e még egyszer ez a rózsa itt lent? Terem-e még pír az emberek arcára, s Vagy kiölte tőből a lelkük a szája? Nincs nyugtom, nincs nyugtom, járom avilágot, Lelek-é, lelek-é még egy ily virágot? Borcsa Sándor. Sirató. Megsulyosodott fejjel, bus haraggal, Halottas arccal, sárgán, mint a holtak Állnak körül egy sirt a nagy viharban És eléneklik, hogy magyarok voltak. A szivük bus, virágtalan cserép És sugártalan nap tűz homlokukra, Hangjuk haldokló menydörgés az égből S a szemük néz tétován, megvakulva. Lábon se állnak, össze-vissza lógnak, Fejük üres pohárként összekoccan, Vonítva sírnak, mint a farkasok És napsugarat keresnek a holdban. Bus koldusok, Szegény, dalos legények, Egy sírba néznek sárgán, mint a holtak, Fejük fölött az utolsó csapás S ők eléneklik, hogy magyarok voltak. Büky György. Már késő! Irta Árvay Lenke. Magduci hat éves. Születésnapi kívánsága, hogy anyuka egy nagy, nagy babát vegyen neki. A legnagyobbat, a legszebbet, amilyet valaha látott. A szép babát megkapja. Magduci boldog. Táncol, dalol, kacag örömében. Kis barátnőinek, a Rozi cselédnek, a cicának, a régi babáknak, mindenkinek elcsicsergi nagy örömét. Másnap sétálni viszi Erzsi néni. A játékos kirakatokat nézve, ragyogó arccal állapítja meg Magduci, hogy sehol sem lát szebbet, mint az ő új babája. De egyszerre csak ott, ahol nem is várta, egy ruhásbolt kirakatában megpillant egy szépséges szép babát. — Istenkém, ha ilyen lenne az enyém! Ha ez az enyém lehetne! Erzsi néni, nézze, milyen gyönyörű kék szeme van. Éppen rám néz. Hogy mosolyog! Te szép, te gyönyörű baba, szebb vagy, mint a világszép királykisasszony ! F áradozik Magduci. — Megkérem anyukát, hogy vegye meg. Erzsi néni leinti. — Ugyan Magduci, mit nem akarsz! Már van babád. Anyuka nem teheti, hogy most meg ezt vegye meg. Még ha előbb láttad volna meg, de így már késő. Magduci kicsi szíve összeszorul. Oly boldogtalannak érzi magát Sir, sir, igazi gyermeksírással. Mikor végre sok-sok sirás után kis ágyacskájában elszunnyad, akkor is azt motyogja csepp szájacskája: Ha előbb láttam volna! Már késő! . Magduska 16 éves. Most készül az első bálra. Nagy az öröm, a boldogság. Bál, igazi báli Új ruhát kap. Természetesen fehéret. Jaj, csak szép legyen! Képzeletben lát is valami habos csudafehérséget, ami ráomlik majd hajló lányos alakjára, amiben majd szép lesz, nagyon szép. Elmennek ruhát venni. Édesanyja ki is választ egy szép kis fehér gremadint. — Ez való ilyen kis csitrinek", mint te vagy. Magduska nem lelkesedik, de azért tetszik neki a ruha. Megveszik. Tovább járják az üzleteket. Itt csipkét, ott szalagot vásárolnak. Egy helyen véletlenül megpillantja Magduska azt a hullámzó, habos csudafehérséget, amit álmaiban már magán látott. — Anyuskám nézd! Nézd ezt a gyönyörűséget Jó, ha az én ruhám ilyen lehetne! Ha ebből lehetne! — Ugyan kis leányom, már meg van a ruhád. Az éppen jó lesz neked. S látva Magduska sápadt arcocskáját, még hozzáteszi: — Még ha előbb láttuk volna! De most már késői Magduska szíve, nagyon fáj. Végtelenül boldogtalannak érzi magát, s alig várja, hogy hazaérjenek: keserves sírással borul le a fehér leányszoba fehér ágyára. — Ó, ha előbb láttam volna! De most már későib Magda asszony huszonkétéves. Van egy, kétéves gyönyörű kis leánya. Nyugodtan, elégedetten, egészen gyermekének él. Nem lát mást semmit, senkit. De mégis. Akkor, mikor legkevésbé gondol erre, meglát, megismer egy férfit, aki miatt azután vége lesz a nyugalomnak. Meglát egy férfit, akiben ráismer leányálmai hattyú-lovagjára. Meglát egy férfit és azt dobbanja a szíve, azt lükteti a vére, azt remegteti minden idegszála: Ez kell nekem. Ez az anyém! De megszólal szigorú birája, a lelkiismerete, a kötelességérzete és azt mondja: — Mit akarsz? Nem lehet! Ha előbb láttad volna meg, talán igen. ha asszony nem lennél, ha gyermeked nem lennél De így, késő. Már késő! Egész mindenségét megrázó, reménytelen zokogással omlik Magda, asszony az ágyára. Kimondhatatlanul boldogtalannak, szerencsétlennek érzi magát. Most, mikor meglátta a boldogságot, nem nyújthatja felé a kezét, nem foghatja meg, nem ölelheti át. Már késő! Befejezték azjjáépitő javaslatok általános vitáját. Bethlen István göl holnap beszél. — Hállay Tibor és Horányi Frigyes báró beszéde. - Interpellációk. - Holnap kezdődik a részletes vita. — Új nemzetgyűlés ülése. Ma este háromnegyed tíz órakor kilenc napos ádáz szóharc után befejezték az újjáépítő programmal kapcsolatos javaslatok általános vitáját. A Ház folyosóján már a délelőtti órákban beszéltek arról, hogy az általános vita ma véget ér és azt mondották, hogy ez azoknak a tárgyalásoknak az eredménye, amelyeket az egységes párt több tagja az egyes ellenzéki pártok vezetőivel folytatott. A tárgyalások olyan megállapodásokra vezettek, amelyekhez — állítóan — Bethlen István gróf miniszterelnök is, amikor róluk értesült, hozzájárult. Ezek a megállapodások, hogy röviden fejezzük ki magunkat, a forradalom és ellenforradalom likvidálására vonatkoznak, azonkívül érintik a lakáskérdést és a progresszív adózás ügyét is és felölelik egy parlamenti ellenőrző bizottság alakílását. Úgy tudjuk különben, hogy ezekről a kérdésekről a miniszterelnök talán már a holnapi nap folyamán a nemzetgyűlés színe előtt is nyilatkozni fog. Ami most már a mai vitát illeti, azt túlnyomó részben a fajvédők három szónoka: Ulain Ferenc, Zsilinszky Endre és Gömbös Gyula töltötte be. Rajtuk kívül Czettter Jenő, a Keresztény Nemzeti Gazdasági Párt nevében mondott beszédet, míg a demokraták álláspontját a javaslatokkal szemben Pakots József körvonalazta rövid beszéd kíséretében, a Kossuth-párt pedig utolsó emberét küldte tűzbe Nagy Ernő személyében. Ulain Ferenc több, mint három órán át tartó beszédben fejtette ki a maga és fajvédő elvbarátai álláspontját a javaslatokkal szemben, amelyeknek kritikáján kívül még az általa kidolgozott újjáépítő terv részleteivel is megismertette a nemzetgyűlést. Az ő újjáépítő terve a járadékkorona rendszerén alapul, amelyet a német Rentenmark mintájára képzel el és amelytől ő és elvbarátai az ország megmentését remélik. Mi- A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldalt