Budapesti Hírlap, 1924. augusztus (44. évfolyam, 156–180. szám)
1924-08-01 / 156. szám
2 A jóvátétel! bizottságnak Londonba érkeztével Poincarénak mód adatott támadásait most még közvéletlenebbekké és intenzívebbekké tenni. Régi híve, a Herriot által a jóvátétel! bizottság elnöki állásában meghagyott Barthou máris rohamra fújt, mégpedig ezúttal az ellen a jogi bizottság ellen, amelynek véleménye alapján határozta el a konferencia a németek meghívását. Nem hihető, hogy Barthou előretörése felbonthassa a már egyszermeghozott határozatot és megsemmisíthesse a németek meghívását, de arra elég jó lesz, hogy az eddigi bonyodalmakat újakkal tetézze, ha másért nem, hát azért, mert a jóvátételi bizottságtól kiindult ez az akció az amerikaiak ellenszenvét a jóvátételi bizottság ellen csak fokozni alkalmas. Ami a két vitás pontot illeti, mindenesetre vívmánynak kell tekinteni, hony a franciák a Ruhr-vidék katonai kiürítéséhez elvben hozzájárultak. A hozzájárulást azonban olyan súlyos feltételekhez kötik, melyek a kiürítés teljes keresztülvitelét hoszszú időre kitolják és így tulajdonképpen illuzóriussá teszik. Mert a csapatok végső kivonására szabott két évi határidőt az amerikaiak és még inkább a németek elfogadhatatlannnak kell, hogy minősítsék, mert szabad ajtót hagy minden eshetőségnek, újabb német-francia összeütközésekre vezethet és akadályozza a megszállt területeknek német fennhatóság alá jutását. Ezenfelül az angolokra is nagyon terhes, mert lehetetlenné teszi rájuk nézve, hogy az általuk megszállt kölni zónát a versailesi szerződés értelmében már 1925 január 10-ra kiürítsék. Hasonló a helyzet a szankciók kérdésében is, ahol a francia javaslattal szembenáll az amerikaiak ellenjavaslata, még mindig eléggé jelentős eltérésekkel. A tegnap elhangzottfenyegetések ellenére a konferencia tehát még mindig áll, ami bizonyítani látszik azt, hogy résztvevői, még a fenyegetődzők is, nem mondottak le esetleges sikeréről. Mert a konferencia sikertelensége, melyet az érdekelt politikusoknak magántanácskozásaikban kétségtelenül kellett mérlegelniök, nyilván könnyen teremthetne olyan helyzetet, amely a nagyanstant felbomlását megpecsételné. t francia javaslat megvitatása. London, júl. 31. (Havas.) Az első és a harmadik bizottság délelőtt megkezdte a francia javaslat megvitatását. Úgy látszik, a javasolt választott bírósági eljárás nem ütközik nehézségbe. A mulasztások megállapításával foglalkozó első bizottság és a jóvátételi bizottság közt nincs véleménykülönbség. A harmadik bizottságban az angol szakértők kifogásolták a francia formulát, amely Németországot kötelezni akarja, hogy állampolgárainak szállításait garantálja. Az angol szakértők csak arra akarják kötelezni Németországot, hogy a dologi szolgáltatások programjának végrehajtására feszítse meg erejét s azt is kijelentik, hogy nem tudtak dönteni arról, vajjon egybekapcsolható-e a három kérdés: a mulasztások, az átutalások és a szállítások kérdése. kiáradó lelkének szépsége ejtette meg, s mint a nagy fantáziájú, nagylelkű asszonyok — beleszeretett a más számára. Minél jobban ócsárolta .Vajda uram, annál erősebbé vált benne a szándék, hogy pártfogásain vegye a szerelmeseket, kik a tánc után bizalmasan suttogva, egymáshoz simulva mentek ki a táncteremből s mindjárt azon kezdte, hogy a fejcsóválva utánuk induló haragos apát karonfogta s az ebédlőben a pehelykönnyű fánk után egy pohár borovicskát a másik után diktált belé, mely végre is, földerítette a kereskedő kedvét. — Lilla, a lábai elé teszem a szivemet, hajoljon le hozzá és ne tapossa el. — beszélte ezalatt a költő egy ablakmélyedésben, valamelyik belső szobában, míg Lilla a holdfényben az ablakra hórajzolta csillagokat számlálta. — Soha ajkam más dicséretét nem ismeri többé, mint az önét! — súgta mindközelebb a költő. — Soha senki így meg nem dobogtatta szívemet, — kezdte ismét, hogy feleletet nem kapott. — Szóljon, feleljen, nem érez semmit a szegény költő iránt, ki itt elég közelében. — Ha egyszer, csak egyszer az ajkát csókolhatnám, örömmel meghalnék utána, — hangzottak a lázas szavak a férfi ajkáról. — Nem kell meghalnia, — fordult most felé a leány halk, édes szóval. Bédiné egy idő múlva bement valamit keresni a belső szobába. Ott találta őket egymás ajkán csüggve, bohó, szerelmes szavakat suttogva közbe. Talán épp ezt kereste. Szó nélkül, mosolyogva fordult vissza. Vajda Péter ezalatt teljesen jókedvre derült a borovicskától, így nem volt veszedelem számukra. Csokonai Komáromban maradt az inturrekció megszervezésére, egy verse a másik után biztatta a nemes ifjakat a francák ellen való fölkelésre , és egy verse a másik után énekelte meg forró, soha el nem múló szerelmét Lilla iránt, titkolt boldogságát, kitörő reménységeit, „Gerlice nyögdécseléseit“, túláradó lelke minden igaz gyöngyét. De ezek a versek még titokban maradtak, csak Lilla tudott róluk és Bédiné, egyetlen bizalmasuk, pártfogójuk, kinél naponként találkoztak. Mert Vajda Péter uram sehogy sem akart róla tudni. — Nincs állása, nincs vagyona, nem adhatom lányom a bizonytalanba, a bolthoz meg nem éri az ipse. S Vitéz Mihály kiszakította magát titkos márkája karjaiból és elindult állást, hivatalt keresni, hogy mint „érdemes hivatalú és elegendő fizetésű ifjú“ kérőként léphessen föl. Elment a volt diétái képviselőkhöz, elment Széchenyi Ferenchez, majd Festetics György grófhoz. Utóbbiak kisebb adó-hiányokkal segítették ugyan, de állást nem adtak neki. S mentek Lillának a levelek, a versek, hol bizakodók, hol leversek, hol reménykedők, hol kétségbeesettek, de mindenekfölött szerelmesek Távollétembe Képedet szivembe Szent bélyegül viselem Ne légy, szép érzékeny Te is feledékeny, Legalább álmodj velem. A levelek Bédynéhez voltak címezve, s a szép asszony könnyes szemmel hallgatta, a mint Lilla felolvasta neki. Csokonai ilyen körút után fáradtan, megcsalódottan tért vissza Komáromba, hol a nemesi felkelés eleinte parázsló ügye lassan elaludt a közöny hamuja alatt. S mégis mindig uj erőt talált Lilla szerelmében, Julianna biztatásában. S mikor vágya a tetőfokra hágott és boldogsága keblét szétfeszítéssel fenyegette, akkor a jó, az okos asszony tanácsára ismét elindult, hogy valóra válhasson számára mindaz, ami csak még ígéret volt. S igy volt ez többször az alatt a kilenc hónap alatt, melyet kisebb megszakításokkal Komáromban töltött. Ezalatt fantáziája a boldogság oly varázslatos képeit festette eléje, mely után a valósulás nem lehetett volna fokozat számára. De a remélt boldogság határát még a legkisebb fantáziájú ember sem tudja megmérni, hát az olyané, kinek korlátot nem ismerve csapong, tör fel a magasba, mint Uőszári sas a nap felé? 1797 februárius havában volt, egy tüzes báli éj után, Csokonai ismét búcsúzott kedvesétől. A báli teremből zene, tánc, duhaj mulatozás hangzott be a Bédyné belső szobájába és Lilla és Csokonai szorosan átkarolva tartották egymást. A férfi szemében a csüggedés árnyéka sötétlett, a leányéban valami szomorú megadás. — Félek, — suttogta — hogy valami elválaszt, hogy megszűnik engem szeretni, vagy egyéb lép közénk. — Soha, soha, — szólt a költő, a leány szavait csókokba fulasztva — hidd, hogy szeretlek, mint egy istenséget, örökké, és megküzdök érted mindennel és mindenkivel. Menni készült. A leány hirtelen, hevesen nyaka köré fonta karjait, szenvedelmesen magához szorította, vállára temetve fejét. — Ne menj el! Nem eresztelek! Léptek hangzottak s szétrebbentek. Talán a sors léptei, mely lassan-lassan mind szélesebbé taposta az utat köröttük, mig végre szétágazott, hogy soha többé ne találkozzon. S Csokonai ismét elment. De Pest mostoha volt hozzá, mint ma is iró fiaihoz s csak a forróbbnál forróbb levelek szálltak kedvese felé: íme kiöntöttem elődbe szívemet és minden vágyódásomat, még egyszer mondom, hogy szeretlek és hidd el “ — felelt a leány kétkedő soraira. De feleletet nem kapott rá, mint ahogy a leány sem kapta meg az utána következőket. Vajda Péter valahogy megneszelte levelezésüket és elfogta a leveleket, mielőtt leányához jutottak volna. De még ezzel nem elégedett meg. Rágalmazta a távollevőt, csapodársággal vádolta s ezt látszólag be is bizonytotta. S ekkor bemutatta Lillának a neki szánt kérőt. A leány már annyit várt, sirt, szenvedett, kétkedett, hogy ellenállása meggyengült s B Bédyné biztatása sem tudta megerősíteni. — Már nem is bánom — szólt baráta, nőjéhez sürü könyhullatás közt — nem tehetek róla. Mire Csokonai Pestről tépett reménnyel visszatért, Vajdáék elutaztak s Rédyné nyújtotta át a költőnek Lilla búcsúlevelét. Csokonai megtántorodott. Halálsápadtan tépte fel a levelet, mely kíméletesen, de világosan eléje tárta a valót. Bédiné szelíden, gyengéden igyekezett vigasztalni és Csokonai közös barátnőjük vállán sírta el nagy, mély keservét. Az asszony szép szeméből egy könny a másik után hullott kifosztott, meggyötört védence fejére. A legönzetlenebb könnyek, melyeket a máj boldogságáért ontott. Még egyszer küldött levelet Csokonai Bédynével Lillának: ,,— Léky oly boldog, hogy én soha eszedbe ne jussak“ — irta nagy lelkűen, azután ismét kezébe vette a vándorbotot és felkereste Horváth Ádámot, a Dunántúl híres költőjét, kis sors iróniája, nemsokára Csurgóra helyettes tanári állásba segítette. ,,Szép remények, Lillák, Isten veletek“, fejezi be a Lilla versek legszebbjét, utolsóját, mely halhatatlanná tette őt és vele Lillát. " 4 Budapesti Hírlap 1924 augusztus 1.( 156. Sz.) el francia koncessziók elöprték a legvégső halált. Páris, júl. 31. (Havas.) Valamennyi lap megállapítja, hogy a döntőbíróság kiküldetésére és a Ruhr-vidék kiürítésére vonatkozó francia javaslatok jóakaratról tesznek tanúságot, amely messzemenő koncesszióktól sem riad vissza. Ezek a koncessziók azonban már elérték a legvégső határt. A Quotidien, a baloldali blokk lapja azt írja, hogy Franciaország tökéletesen teljesítette feladatát. Kormánya olyan javaslatot tett, amely megfelel az ország felfogásának és amelyet az egész demokrácia vár. Bármi is történjék, Franciaországra nem hárul felelősség. Az Oeuvre ezt írja: Herriot miniszterelnök, aki bizonyságát adta a francia demokrácia békeszeretetének, nyugodtan várja Anglia és Amerika válaszát. Ha a konferencia kudarcot vallana, — ami valószínűtlen — akkor a felelősség nem Franciaországra hárul. A Petit Parisien szerint Herriot világosan megjelölte azoknak az áldozatoknak halálát, amelyekhez Franciaország hozzájárul, amelyek azonban át nem léphetők. el Jóvátételi bizottság Londonban. London, júl. 31. Mint a fleuer-iroda értesül, Franciaországnak, Belgiumnak és Olaszországnak a jóvátételi bizottságban lévő képviselői ma este Párisból Londonba utaztak, hogy a már Londonban lévő angol Bradburygal találkozzanak. Megérkezésük után megvitatják a szövetséges miniszterelnökök meghívóját. A látogatást illetőleg a tényállás nem egészen tiszta, kivéve azt az egyet, hogy a jóvátételi bizottság képviselői a meghívó vétele után elhatározták Londonba való utazásukat. A látogatás néhány kényes kérdést vet fel, miután a jóvátételi bizottságot mindig szuverén testületnek tekintették. London, júl. 31. (Havas.) A lapok jelentik, hogy a jóvátételi bizottság Londonba érkezett. London, júl. 31. A torontói Globe tudósítójának jelentése szerint Macdonald angol miniszterelnök környezetében rendkívül biztató jelnek veszik azt, hogy a jóvátételi bizottság tagjait Londonba hívták. Ha a konferencia nem biztatna eredménnyel, akkor semmiesetre sem hívták volna meg a jóvátételi bizottságot és a jóvátételi bizottság még kevésbé tett volna eleget a meghívásnak. A németek megérkezése csupán a jövő hét elejére várható. London, júl. 31. (Havas.) A jóvátételi bizottság a következő hivatalos közleményt adta ki: A jóvátételi bizottság megerősíti azt a félhivatalos határozatát, amelyet tegnap hozott Parisban azzal a fentartással, hogy a határozathoz Bradbury hozzájárul. A jóvátételi bizottság ma tartott ülésén kimondotta, hogy mindannyiszor, amikor ez szükségessé válik, hivatalos ülést tart Londonban, s ezeken az üléseken tárgyalni fogja mindazokat az illetékessége alá tartozó kérdéseket, amelyek a szakértői jelentés alkalmazása körül felmerülhetnek. Barthou ma délelőtt újabb tanácskozást folytatott Herrioval, uána pedig a jóvátételi bizottságban működő kartársaival jött össze, akik 10 órakor magánbeszélgetést folytattak a helyzetről. Ennek a magánjellegű megállapodásnak az alapján hozta meg azután a bizottság előbbi határozatát. „»fethidalják a ftonfferencia nehézségét." - Az első bizottság elfogadta a francia javaslatot. — 1 az angol itódositó javaslatot visszavonták. — a németek meghívása közvetetlenül küszöbön van. — Éjjel érkezett távirataink a konferencia mai tárgyalásainak az eredményéről a következőket jelentik: London, júl. 31. A konferencia első bizottsága egyhangúan elfogadta a francia javaslatot. Az angol részről ma délelőtt benyújtott módosító indítványt visszavonták. A francia és az angol delegátusok a kölcsönös fáradozás sikere alkalmából üdvözölték egymást. Az egyik delegátus kijelentette a Reuter-iroda képviselője előtt, hogy a konferencia nagy London, júl. 31. (Wolff.) A hetek tanácsa délután fél öt órakor az alsóházban tanácskozásra ült össze. A harmadik bizottságnak még be kell számolnia az átutalás kérdéséről. Ha ezt a jelentést kedvezően fogadják, akkor, mint kire jár, a konferencia — amennyiben a szövetségesek jönnek számításba, — befejezettnek tekinthető és a németek meghívása közvetlenül küszöbön áll. Természetesen — teszi hozzá a Reuter — előbb még a bankároknak kell nyilatkozniok, nehézségét immár áthidalták. " A katonai ellenőrzés esetleges átruházása a népszövetségre. — A népszövetségi tanács által kiküldött jogi bizottság ülésezése. — A nem tanácstagokat nem hívják meg. — Genfből jelentik: A Nemzetek Szövetségének tanácsa, mint ismeretes, jogászokból álló bizottságot küldött ki, a melynek az a feladata, hogy a különböző megszállt államokban gyakorolt katonai ellenőrzésnek a népszövetségre való esetleges átruházása ügyében a népszövetségi szerződés 4. cikkelye 5. szakaszának magyarázatáról szakvéleményt dolgozzon ki. A bizottság a Nemzetek Szövetsége titkári hivatalában megkezdte tanácskozásait, amelyek szigorúan bizalmasak. Mint ismeretes, a következő kérdésről van szó: A tanácsnak az elmúlt júniusban tartott ülésezése alkalmával azt indítványozták hogy vegyék megvitatás alá az illető megszállt államokban gyakorlandó katonai ellenőrzésnek a st.-germaini szerződés 159., a trianoni szerződés 143. és a neuillyi szerződés 104. szakaszában a Nemzetek Szövetsége részéről tervezett átvételét, amiről a tanács szavazattöbbséggel dönthet. A népszövetségi szerződés 4. cikkelyének 5. szakasza szerint a Nemzetek Szövetsége olyan tagjait, akik a tanácsban nincsenek képviselve, meg lehet hívni a tanácsnak azokra az üléseire, amelyeken őket különösen érdeklő kérdések kerülnek szőnyegre. E cikkely alapján különböző érdekelt tagállamok, mint Románia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária, Ausztria és Görögország azt követelik, hogy képviselőket küldhessenek a tanácsba, mihelyt ez a katonai vizsgálat kérdését tárgyalja. A tanács ilyen kibővítése ellen azonban Ve Jouvenel, a tanács francia tagja, aggodalmait fejezte ki, mégpedig utalással arra, hogy később a versaillesi szerződés 213. cikkelye alapján azt a kérdést is meg lehetne vitatni, hogy a németországi katonai ellenőrzést is a népszövetségre ruházzák, továbbá, hogy e szerződés valamennyi szignatárius hatalma, valamint Németország valamennyi tengeri vagy szárazföldi szomszéd országa követelhetné a tanácsba való képviselőküldést. Ezért bízták meg a jogászokból álló bizottságot, hogy a tanácsnak terjesszen elő szakvéleményt a 4. cikkely interpretálásáról. E bizottságban helyet foglal a tanács valamennyi tagállamának képviselője Mint a Wolff -iroda képviselője a bizottság titkos ülésének lefolyásáról értesül, kezdettől fogva az az irányzat érvényesült, hogy az érdekelt államoknak a tanács üléseire való bevonását utasítsák el, nevezetesen az oly üléseken való részvételt, amelyeken a katonai vizsgálat kérdését tárgyalják. Eleinte úgy látszott, hogy különbséget szándékoznak tenni az érdekelt államok kategóriái között, nevezetesen a szövetséges szignatárius hatalmak között, a volt ellenséges szignatárius hatalmak között, amelyek az ellenőrzés tárgyai, és végül az érdekelt államok között. Ezzel szemben a bizottság egyik tagja a mellett szállt síkra, hogy legalább a szövetségeseket vonják be. Végül azonban általában az a felfogás látszott felülkerekedni, hogy valamennyi szignatárius hatalom, bármelyik kategóriához tartozik is, azzal, hogy a békeszerződéseket aláírta, elvileg elismerte a katonai ellenőrzésnek a Nemzetek Szövetsége hatáskörébe való utalását, feltéve, hogy a tanács ezt többséggel határozta el. E tanácsnak joga van szótöbbséggel határozni, úgy hogy a tanács vitáiban a nem tanácstagok részéről való részvétel nem volna megokolt. Genfből jelentik a Magyar Távirati Irodának: A Nemzetek Szövetségének infor