Budapesti Hírlap, 1924. augusztus (44. évfolyam, 156–180. szám)
1924-08-01 / 156. szám
1921 augusztus 1. I(TS 8. sz.) Budapesti Hirap mációs osztálya a következő hivatalos közleményt adta ki: A Nemzetek Szövetsége jogi szakértőkből álló bizottságot küldött ki, hogy az Egyezségokmány 4. cikke 5. bekezdésének értelmezéséről jogi véleményt formulázzon. Az említett bekezdés arról szól, milyen legyen a Tanács összetétele, amikor a st.-germaini szerződés 159., a trianoni szerződés 143. és a neuillyi szerződés 104. cikkében említett vizsgálatról tanácskoznak. A jogi bizottság most Genfben ülést tart. A tanácskozáson részt vesznek a következők: Basdevarit (Franciaország), Botella (Spanyolország), De Castro (Urugay), Castello Branco Clark (Brazília), Krcsmar (Csehszlovákia), Macsusima (Japánország), Phillimore lord Magyaritanain), Rolandi-Ricci (Olaszország), Rolin (Belgium) és Unden (Svédország) . Rolandi-Ricci javaslatára egyhangúlag Phillimore lordot választották meg elnökké. Ismeretes, hogy a Nemzetek Szövetsége Tanácsának legutóbbi ülésezése alkalmával egyes tagállamok képviseletet kértek a tanácsban arra az esetre, ha Ausztria, Magyarország és Bulgária fegyverkezésének megvizsgálása kerül tárgyalás alá. A tanács akkoriban elhatározta, hogy előbb meghallgatja a jogi bizottság szakvéleményét és ezt a jogi bizottságot mindamaz államok képviselőiből állítja össze amelyek a Nemzetek Szövetsége Tanácsában helyet foglalnak. Az építőiparosok Smith főbiztosnál és Szabóky államtitkárnál. Smith népszövetségi főbiztos ma délelőtt fogadta az építőiparosok és építőmesterek érdekképviseltének küldöttségét, amelynek tagjai arra kérték a főbiztost, utasson oda, hogy a most kiírandó közmunkákra szánt 12 millió aranykoronát emelték fel nagyobb összegre. A 12 millió mindössze 6000 munkásnak ad egy esztendőre kenyeret — mondották az építőiparosok, — holott az építőiparban 60.000 munkás vár munkára és kenyérre. A főbiztos a küldöttség tagjainak adott válaszában kijelentette, hogy maga is jól tudja, hogy a 12 millió kis összeg, de a szükség takarékosságot parancsol és az előirányzott összeg emelésére egyelőre mód nincsen. Ez csak akkor lesz lehetséges, ha a külföld bizalma a magyar közgazdaság iránt megerősödik és vagy újabb kölcsönösszegekre nyílik kilátás, vagy Magyarország saját forrásaiból tud újabb észszereket előteremteni. Az ország pénzügyi helyzetéről szólván, a főbiztos igen optimisztikusan nyilatkozott a jövő viszonyokat illetően és kifejtette, ha a költségvetés az első hónapokban deficitet is mutat, a kilátások mégis kedvezőek. A küldöttséget ezután Szabóky Alajos pénzügyminisztériumi államtitkár fogadta, aki előtt megismételték kérésüket. Szabóky azonban teljesíthetetlennek mondotta az iparosok kívánságát, mivel az újabb építésekre 12 millió aranykoronánál nincs több pénze az államnak és nagyobb összegre nincs fedezet a költségvetésben. Az építő iparosok ezután azt kérték, hogy az építkezési hitelt a tervbe vett 12 hónap helyett Számora adják meg, mert télen úgy sincs építkezés. Szabóky kijelentette, hogy e kérés teljesítésének nincs akadálya. Hány internált van Zalaegerszegen? A Népszava mai számában „Újra internálnak“ címen megjelent közleménnyel kapcsolatban illetékes helyről a következőket közüik: A cikk állításával szemben, hogy 28—30 politikai internált van még a zalaegerszegi internáló táborban, hivatalosan megállapították, hogy állambiztossági szempontból mindössze két internált, mégpedig özv. Komlás Béláné és Krausz Simon nevű kommunista és ezeken kívül egy Fleischer Ignác nevű hazatérő, volt hadifogoly van őrizetben. A táborban lévő összes többi internált közbiztossági szempontból van őrizetben. A szociáldemokrata szakszervezeti tanács a munkanélküliségről. A szakszervezeti tanács ma délután tartott ülésén a munkanélküliség ügyével foglalkozott. Megállapították, hogy júliusban újra szaporodott a munkanélküliek száma, különösen a faiparban és a grafikai iparban. A szakszervezeti tanács a munkanélküliek nyomoráért nem vállalhatja a felelősséget. Az egyik tanácstag hangoztatta, hogy a munkanélküliek között megfizetett emberek uszítanak a vezetőség ellen. A titkárság javaslatára az ülés egyhangúan kimondotta, hogy megkeresi a parlamenti frakciót a nemzetgyűlésnek a munkanélküliség dolgában való összehívására. A tanács legközelebbi ülésén a további tennivalóról fog tárgyalni. A szakszervezeti tanács tárgyalta még a franciaországi kivándorlás kérdését is, annak a levélnek az alapján, amelyet a franciaországi szakszervezeti ta nács ez ügyben irt és amelyben óvja a magyar munkásokat attól, hogy az itt munkásokat toborzó frazcia kivándorlási ügynökségnek fölüljön, mert ennek nemcsak, hogy nincsen a francia kormánytól erre fölhatalmazása, hanem már meg is tették ellene a megtorló lépéseket. Mr. Smitti a magyar kölcsönnél, M. J. Smith népszövetségi főmegbízott nagy érdeklődéssel figyeli a magyar kölcsön kibocsátásának eredményét az összes érdekelt piacokon. A kölcsön magyar részének jegyzésea mrai napon kezdődik, a prospektus, Mr. J. Smith és Korányi báró pénzügyminiszter aláírásával, múlt vasárnap jelent meg, rövid kivonatát mai számunkban újból leközöljük. A főmegbízott a magyar sajtó képviselőinek hozzá intézett kérdéseire, mi a véleménye Magyarország részére készített újjáépítési tervezetről és mi a benyomása Magyarország gazdasági erejéről a rekonstrukciós terv keresztülvitelét illetőleg, a következő kijelentés közlésére adta meg a felhatalmazást: — A rekonstrukciós tervezetet egynéhányan Európa legkiválóbb pénzügyi kapacitásai közül készítették elő a magyar kormánnyal együtt. Ezeknek az uraknak a közreműködését, akik a népszövetséggel szoros kapcsolatban dolgoztak, semmiféle pénzöszszeg árán nem lehetett volna hasonló feladat végrehajtására megszerezni. Ám ők önként álltak az európai rekonstrukció szolgálatába. Előbb tüzetesen és gondosan megvizsgálták Magyarország pénzügyi helyzetét, s aztán aláírták nevüket egy jelentés alá, melyben a következőket mondják: „Azt hisszük, hogy ez a pénzügyi program megadja Magyarországnak a szükséges alapot a maga gazdasági kifejlődéséhez, és hogy az említett feltételek betartásával az ország segélyforrásai lehetővé fogják tenni, hogy magát állandóan a saját erejéből fenntarthassa.“ Ezeknek a kitűnő pénzügyi szakembereknek nyilatkozata és az az alaposság, amellyel a problémát megvizsgálták, szinte fölöslegessé teszik számomra azt, hogy jól megfontolt nézetüket a magam részéről még külön megerősítsem. Azonban kijelenthetem: Magyarországon szerzett s háromhónapi tapasztalataim arra indítanak, hogy a rekonstrukciós tervezet sikerébe vetett bizalmukban teljes mértékben osztozzam. „A türelem politikája haszontalan.“ — Mussolini a fasizmusról, mely „nem várhat ölhetett kezekkel". — Rómából jelentik, hogy holnap Bolognában 85 vidéki fasisztaszervezet megbízottai tartanak kerületi nagygyűlést. Ebből az alkalomból Mussolini levélben üdvözölte a bolognai fasisztákat. A levél — melyet Arpineti képviselőnek küldött — rendkívül érdekes és érdemes arra, hogy javát közöljük. — Eddig — úgymond az olasz miniszterelnök — senki sem magyarázta meg, hogy mit kell érteni normalizáción. Ha a normalizáció azt jelenti, hogy hamis álarc nélkül kell a nép elé lépni, erre azt felelhetem, hogy a fasisztapárt éppen ezt tette fennállása óta. Ha arról van szó, hogy megbüntettessenek azok, akik a törvény ellen vétenek, ez eddig is megtörtént és ezután is meg fog történni. Ha azt akarják, hogy a törvénytelenségeket elnyomjuk, ezeket el fogjuk nyomni, annak, az állandó morális törvénytelenségnek ellenére, amelyet az ellenzék a fasizmus ellen folytat. Azt követelik például, hogy én távozzam a fasisztapárt éléről. Ez képtelen kívánság. Hiszen a republikánus Franciaországban a miniszterelnök egyúttal a radikális szocialista párt elnöke is. A demokrácia őshazájában, Angliában Macdonald miniszterelnök a munkáspárt vezére is, sőt annyira pártvezér, hogy nem habozott résztvenni a fasiszta-ellenes gyűlésen. A magam részéről sohasem cselekedtem ilyesmit. Sőt mondhatom, hogy a fasisztapárt nagy tanácsának ülésein sem tárgyaltunk soha konkrét kormányproblémákat, annál kevésbé pedig más államok politikájára vonatkozó kérdéseket. Számos jótanács érkezik hozzánk mindenfelől, azonban ezekre ki kell jelentenem, hogy a fasizmus 1919-ben, 1920-ban, 1921-ben és 1922-ben törhetetlenül folytatta küzdelmét anélkül, hogy bárkitől is felhatalmazást várt volna. A fasizmusnak néhány ezer dicső halottja van. Most tehát azok a pedagógusok, akik a fasizmust megkörnyékezik, jobban tennék, ha a túloldalhoz is fordulnának és azt iparkodnának békülékenységre hangolni, amelyet a fasizmus őszintén óhajt. A fasizmus nem várhat ölhetett kezekkel és nem követheti a türelem politikáját, mert ez haszontalan. Kovács György dr. táviratban provokálta Pulitit. Az olimpiai kardvivóverseny után Puliti olasz vivóbajnok tudvalévően Pária egyik mulatóhelyén megtámadta Kovács György dr.-t, a zsűri magyar tagját, aki a versenyen tiltakozott az ellen, hogy az olasz vivók Pulitit igyekeznek meg nem engedhető módon győzelemhez segíteni. Az üggyel hivatalosan foglalkozott az olimpiai játékok legfőbb bírói fóruma,a felebbezési tanács és meghozta a maga súlyos ítéletét a magáról megfeledkezett olasz vivő ellen. Az ügy személyi részének az elintézésére most kerül a sor, miután Kovács dr. megbízottjai megkapták a választ a Puliti személyére vonatkozóan a nemzetközi olimpiai bizottsághoz intézett levelükre. A válasz vétele után Gerde Oszkár dr. és Rády József huszárőrnagy, mint Kovács György megbízottai, a következő táviratot küldték el Pulitónak. A nemzetközi olimpiai bizottságnak Kovács és Puliti urak között fölmerült ügyben küldött válaszát hivatalosan ma vettük kézhez a magyar olimpiai bizottság útján. Kovács dr. úr megbízásából lovagias elégtételt kérünk az ön által rajta Paksban elkövetett sértésért. Gerde Oszkár dr. s. k., Rády József s. k. A Kovács György dr.—Puliti-afférrel foglalkozott ma tartott ülésén a Magyar Vívó Szövetség tanácsa is és a következő határozatot hozta: A Magyar Vívó Szövetség tanácsa a sérelmet teljes mértékben magáévá teszi és elégtételt kér a Nemzetközi Vivő Szövetségtől, a reprezentánsan elkövetett sértésért. Nem gátolja meg azonban abban, hogy ügyének személyes térre vitt részét ettől függetlenül intézze el. Magyar Közigazgatás, írta Lamotte Károly dr. székesfővárosi főjegyző. Mr. Smith a múlt héten beterjesztette működésének második hónapjáról, vagyis június hónapról szóló jelentését, amelynek legsúlyosabb része ismét a tisztviselőkérdés, vagy mondjuk másképpen, az állami közigazgatás költségei. Sok a tisztviselő, ezért a magyar államnak a legdrágább a közigazgatása az egész világon. Ez az örökké visszatérő refrén immár 6 esztendő óta,s ugyanezt halljuk most a külföldi szakember szájából is. Sajnos körülbelül ez is volt az összes eredmény, amit ezen a téren eddig elértünk. Újabban jött ehhez még a B-lista. Véleményem szerint a drága közigazgatás ellen felmerült panasz kétségtelenül helyes és jogos, az orvoslás módját azonban abban látnám, ha elsősorban a közigazgatási eljárásokat egyszerűsítenénk. Ekkor magától feleslegessé válna a sok tisztviselő, az emberek ügyesbajos dolgukat gyorsan elintézhetnék, s akkor csak az a probléma maradna hátra, hogy a felesleges tisztviselőket megfelelően foglalkoztatni kellene, vagy megélhetésüket valami módon biztosítani. Ha azonban fordítva kezdjük a dolgot s a tisztviselőlétszámot csökkentjük anélkül, hogy az eljárásokat egyszerűsítettük volna, akkor kétségtelenül a megmaradt tisztviselők csak rosszabban és lassabban fogják a komplikáltnak megmaradt közigazgatást elintézhetni. Nem akarok azonban én is az elméleteknél maradni, hanem fel akarom hívni a figyelmet arra a néhány legkirívóbb közigazgatási ágazatra, ahol az eljárás lényegesen egyszerűsíthető és rengeteg költség megtakarítható lenne. A törvényalkotással kell kezdenem, mert ez az alapja minden közigazgatási eljárásnak. A magyar közigazgatási törvények jogászi szempontból véve csaknem kivétel nélkül tökéletes alkotások s ezzel elmondották hibájukat is. E törvények t. i. egy fenkölt jogászi gondolkodás leszűrődései, túlnyomó többségben azonban nélkülözik a gyakorlatiasságot és ennélfogva az eljárásban a szükséges gyorsaságot is lehetetlenné teszik. A magyar nemzetnek mindenkor nagy jogászai voltak, sőt büszkén mondhatjuk, hogy a világ legnagyobb jogászai, de ugyanakkor el kell ismernünk azt is, hogy nagyon kevés jó közigazgatási tehetségünk volt. És ami erény és hiba megvolt a nemzetben, az megvan az egyénben is. Nálunk minden tisztviselő és hivatalnok nagyobb jogász, még akkor is, ha bármilyen szakhivatalban is dolgozik, mint amilyen nagy közigazgatási tehetség. Elcsudálkozik az ember, milyen nagy jogi, főleg közigazgatási jogi felkészültséggel rendelkezik a legtöbb hivatalnok és egyszersmind" azon is, hogy mennyire nem ismeri az életet Fiat justitia, ez a jelszó, sajnos akaratlanul is bekövetkezik: a folytatás: pereat mundus. Nekünk magyarokra bizony bekövetkezett már félig ez is, mentsük meg tehát ezt a megmaradt hazát egy jobb jövő reményében. Rátérek egyes olyan törvények ismertetésére, amelyek vélemény®® szerint módosítást igényelnek s be fogom mutatni, hogy a legtökéletesebb jogi alkotások a legnehezebb és minden praktikusságot nélkülöző közigazgatást eredményezték. Elsőnek az állampolgársági törvény 1879. évi L. t.-c. Ezzel egész a háború végéig nem volt baj. De ekkor jött a trianoni békeszerződés. Az 1921. évi XXXIII. t.-c. nemcsak elszakította Magyarország nagy részét, hanem megfoszt magyar állampolgárságától olyan embereket, akik itt születtek, itt éltek, semmiféle más nyelven, mint magyarul, nem tudnak. Tehát nem valami idegen elemről van itt szó, hanem színmagyar emberekről- Hogyan történhetett ez? A régi állampolgársági törvény szerint mindenki magyar állampolgárnak tekintendő, a ki Magyarországon született, vagy a ki 1874. és 1879. között Magyarországon lakott és valamely községben föl volt véve az adózók jegyzékébe. Ennek bizonyítása nem volt túlságosan nehéz és lakosságunk 99 százaléka ezeket a feltételeket könnyűszerrel tudta igazolni. A trianoni szerződés értelmében azonban mindazok a régi magyar állampolgárok, akiknek elszakított területen volt illetőségük, tekintet nélkül tartózkodási helyükre, 1911. július 26-án külföldi állampolgárokká lettek. E határidőig optálhattak, vagyis nyilatkozhattak arra nézve, hogy magyar állampolgárságukat fenntartják. Sajnos az optálási határidő túlságosan rövid volt, főleg a fővárosban, a törvény magyarázata körül pedig félreértések is keletkeztek, úgy, hogy ennek következtében számtalan magyar ember, aki ma is Magyarországon lakik, elvesztette magyar állampolgárságát, vagy ha nem is vesztette el, de nem tudja azt igazolni. Minthogy pedig állampolgárság hallgatólagosan nem szerezhető meg, az illetőknek kérniök kell a magyar állampolgárok kötelékébe való fölvételüket, ami roppantul nehézkes és nagyon költséges eljárás. Csak futólag érintettem az állampolgársági ügynek sok ezernyi bonyolultságát, de talán így is világos lesz az, hogy a magyar államnak nem lehet érdeke, hogy polgárai sok-sok munkanapjukat azzal veszítsék el, hogy néha évszázados állampolgárságukat igazolniok kelljen. Ha már a szerencsétlen trianoni törvényen nem is tudunk sajnos változtatni, legalább gondoskodni kell olyan törvénymagyarázatról, amely régi jó magyar emberek jogait megvédi s magyar állampolgárságuk igazolását számukra könnyűvé teszi, a mint azt a régi állampolgársági törvény megtette. Második az illetőségi törvény. (Az 1886. évi XXII. t.-c.) E törvény szerint mindenki odavaló községi illetőségű, a hol legutóbb 4 évig egyfolytában lakott és a hol ezenkívül a közterhek viseléséhez is hozzájárult. Az illetőség ellentétben az állampolgársággal, hallgatagon is megszerezhető. A kifejlődött gyakorlat a törvényt olyképp magyarázta, hogy a községi közterhek viseléséhez elég a 4 évi helybenlakás alatt egy ízben bármely kis összeggel hozzájárulni, a községi illetőséget ezáltal már megszerzik. Nem akarok kitérni itt arra, hogy az illetőség megadásánál az állampolgárság kérdése vizsgálandó elsősorban, mert ennek nehézségeiről már az előbbiekben volt szó. A kérdés tehát látszóan egyszerű. Mit tett azonban a gyakorlat? Az a megállapítás, hogy valaki csak akkor lehet egy község tagja igazán, ha hosszabb idő óta ott lakik és adózik, kétségtelen helyes jogászi megállapítás. Gyakorlatban azonban semmiféle előny valamely községre abból nem származik, ha az illető egyszer négyévi ottlakása alatt fizetett 4 korona községi adót. Az adózás kérdése tehát fölösleges és teljesen mellőzendő volna. Különben is a mai adórendszer mellett nem is képzelhető el, hogy valaki közvetve ugyan, de ne járuljon hozzá a községi közterhekhez, mert hiszen, ha csak egyszer vett egy zsemlyét, már fizetett forgalmi adót, aminek egy hányada a községet illeti. Minek tehát az adózás kérdését fölvetni? Első pillanatra ez talán kicsinyes dolognak látszik, de ne felejtsük el, hogy igen sokszor szegény emberek illetőségét kell megállapítani, akik bizony egész életükben talán nem sok adót fizettek s igy a nyomozás kiterjed egész életükre, sőt még visszamenően az apjuk életére is sok esetben. Van azután egy más csoportja az embereknek, a kiknek illetőségét kimutatni a legnagyobb nehézségek közé tartozik. Ezek az állami tisztviselők és katonatisztek, akik községi adó fizetése alól föl vannak mentve s igy állásuk után községi illetőséget egyáltalán nem szereznek. Hogy ennek a kérdésnek nagy jelentőségét lássuk, közlöm a főváros erre vonatkozó szervezetét. A főváros tanácsának van külön egy illetőségi és katonaügyi osztálya, amelynek élén egy tanácsos áll. Az illetőségi osztály személyzete áll ezenkívül a következőkből: 3 főjegyző, 1 tanácsjegyző, 5 fogalmazó, 2 segédhivatali főigazgató, 1 segédhivatali igazgató, 4 kezelőfőtiszt, 2 kezelőtiszt, 12 ideiglenes hivatalnok, gépirónök és altisztek. Itt a hiba pedig nem a főváros vezetésében van, hanem is a törvényen kellene módosítani. Hiába s