Budapesti Hírlap, 1924. augusztus (44. évfolyam, 156–180. szám)
1924-08-17 / 169. szám
WM — (A megdrágult hajó.) A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási RT. igazgatósága közli, hogy augusztus 18-ától kezdődőleg a budapesti átkelési járatokon — a székesfővárosi közlekedési adó betudásával — a rendes jegy árát 1500 koronában, a gyermekjegy árát 1000 koronában és a helyi járatokon a rendes jegy árát 3500 koronában állapítja meg, a helyi járatokon a gyermekjegy árát pedig 2200 koronáról 2000 koronára csökkenti. (Gyászrovat.) Szapári Baitz Károly nyugállományú altábornagy, számos nagy hadikitüntetés tulajdonosa, augusztus 16-án hajnali háromnegyed 1 órakor, életének 65-ik évében teljesen váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 18-án délután 4 órakor lesz a Kerepesi-út melletti temető halottasházából. özv. Tichy Jánosné augusztus 16-án Budapesten elhunyt. Temetése augusztus 18-án délután fél 5 órakor lesz a Kerepesi-ut melletti temető halottasházából. (A Néptanítók Lapja) most megjelent augusztusi (27—28.) száma hosszú és részletes ismertetést közöl az uj középiskolai tantervről, amely a napisajtó hasábjain hangos és sokféle kifogással előálló bírálatban részesült. A hivatalos tanügyi lap tantervismertetését Kornis Gyula egyetemi tanár írta, aki előadója volt az Országos Közoktatási Tanács ama kiküldött bizottságának, amelynek az volt a feladata, hogy a középiskolai reform irányelveire és körvonalaira nézve javaslatot tegyen, és aki később a szakbizottsági üléseken mint általános előadó vett részt. Imertetése, amely igen alapos tanulmány, a legnagyobb részletességgel írja le a tantervkészítés munkáját és amikor híven beszámol mindarról, ami változás történt az egyes iskolafajták (gimnázium, reálgimnázium, reáliskola) tananyagában, külön ,,Kritika a kritikákról" című fejezetben szembeszáll a bírálatokkal, amelyek az uj tantervet illették. Az a viszony, amely az ismertetés íróját az uj tantervhez fűzi, míg egyrészt biztosítéka a reform aprólékosan hű ismertetésének, másrészt bírálati részében természetszerűen az elfogultságának legalább is akkori mértékét mutatja, mint amekkorával , a sajtó bírálatát ruházza föl. Tanulmányát mégis, vagy inkább éppen ezért érdemes elolvasni mindenkinek, aki e nagyfontosságú kiadás iránt érdeklődik. E beszámolón kívül is sok tanulságos közlemény van a Körösi Henrik gondos szerkesztésében megjelenő lapban. Kiváló figyelmet érdemel „A külföldi tanügyi lapokból“ című rovata, amely mindig sok anyagot ad érdekes tartalmával a pedagógusoknak, de a laikusoknak is a gondolkodásra. Nyomát találjuk a lapban a pedagógiai pályatételekre szánt amaz alap gazdagodásának is, amelynek első tégláját — mint annak idején megírtuk — egy tanyai tanító rakta le félmilliós adományával. A ,,Körösi Henrik-alap" nevet viselő, a pedagógia fejlesztésére szánt összeg immár 680.000 koronát tesz ki és bizonyára hamarosan megnövekszik annyira, hogy megkezdheti rendeltetésének teljesítését. A tartalmas lap apróbb rovataiban is hiven és nagy körültekintéssel számol be minden a pedagógiát illető kiadásról és mozgalomról és alaposságát a felelős szerkesztőn kivül előmozdítják Moravitz Lajos és Berwaldszki Kálmán segédszerkesztők is. — (Csarnoki szemle.) A középponti vásárcsarnok mai árai a következők: A húspiacon marhahús 28—52.000, borjúhús 38—14.000, sertéshús 40—48.000, sertészsír 42—44.000, kolbászáru 30—40.000, sonka 120—140.000, hízott liba és kacsa levágva 40—50.000, csirke 45— 52.000, libazsír 70.000, hal 30-10.000 A főzelékpiacon burgonya 2200—3000, tök 500, ugorka 1000—2000, savanyítva 6000, zöldbab 2600—3000, hagyma 4000, kel 3000. A tejpiacon vaj 84—100.000, túró 14—16.000, tej litere 640, tojásdarabja 1400—1500. A gyümölcspiacon alma 5000—10.000, körte 8000—12.000, szilva 2000—3000, görögdinnye 2000—4000, sárgadinnye 3000—5000, szőlő 20.000. .. (Adomány a Hadtörténelmi Múzeumnak.) a M. Kir. Hadtörténelmi Múzeum igazgatósága hálás köszönettel nyugtázza az alábbi nemesszivü adományozóknak, utóbbi időben beérkezett, becses adományait: Görgey Viktor nyug. ezredes kardok, töltények, nyomtatványok, pisztolyok, stb. Szegfy István nyug. ezredes diszkot, töltények, nyomtatványok, folyóiratok, fegyverek, tábori szócső, stb. Berzeviczy Elek przemisli ereklyék. Olló Vilmos százados fénykép. Magyari ezredes régi pisztoly. Mária Terézia laktanya, tiszti étkezde, fénykép, a 23. gyalogezredről 1807-ből. „Hunyadi Mátyás" alreáliskola nevelőintézet, Kőszeg, fegyverek és egyéb háborús tárgyak. Miskolci 7. vegyesdandárparancsnokság-fénykép a volt 65 gyalogezred tisztikaráról. Mazur János nyilvántartó főmester Sátoraljaújhely egy Hadseregparancs, Madarász Hendrik csendőralezredes Székesfehérvár, történelmi iratok, vitéz Karándy Imre ezredes a vaskorona-rend tagjainak diszkönyve, Rády Ferenc százados rohamsisak, Nedecky Ferenc ezredes Debrecen rendjelek, jelvények, lövedékdarabok, olasz léghajófényképfelvétel stb. Gál Ferenc nyilvántartó főmester egy kliséé. Dala Lajos tanácsos Szentgotthárd fényképek, kardok, gázálarcok stb. Hockwarter Iván fegyvermester fénykép a 12. ezred parancsnokságról. Kulapataki Kovács Pál festőművész-francia hadifogság emlékek. Hadtörténelmi Levéltár fényképek, könyvek. Névtelen Hősök szoborbizottság koszoruszalagok. A volt császári és királyi 8-as huszárezred tisztikara zászlószalagok, ezüst díszedény, Skulthéty zászlótartó érem stb. Varró Indor dr. a József műegyetemi hadikórház volt parancsnoka sebesülések és fagyások viaszmásolatai, kioperált lövedékek, csontszilánkok, a kórház működéséről „Beszámoló“. Gödölley Lajos nagykanizsai boszniai mozgósítási parancs, fényképek, bulcsi Janky Kocsárd altábornagy a Mária Terézia-rend megszerzésének harcleirása diszkózésben, fénykép. Szegedi 5. honvéd vegyesdandárparancsnokság múzeumügyi előadó, fényképek. Gál József hadifogoly emlékek, özvegy Lemberkovics Jenőné néhai vértanú halált halt Lemberkovics Jenő százados ruhái. Góczán Gyula aligazgató tankpuska, gázálarc, töltények, nyomtatványok stb. M. Kir. József Szanatórium egy német hordágy. László főelőadó Budakeszi srapnel, lövedék, Zsumann főhadnagy Budakeszi, plakett. Tébay Mária Békésszentandrás, fényképek. Hausner Adolf nyug. ezredes Szeged, könyvek. Árvai Horváth Géza Székesfehérvár, vázlat a Névtelen Hősök szoborleleplezéséről. Lendl Adolf dr., 1848-as ujságdarab. Álgva Pap Sándor tábornok, fényképek. (Halál a szállodában.) A Zsigmond utca 46. számú úgynevezett kis Lukács-szállóban tegnap délután feltűnt, hogy a szálló egyik lakója, Szanka Dezső mérnök két nap óta nem mutatkozott. Többször kopogtak ajtaján, de választ nem kaptak. Rendőrt hívtak, aki a szobát felnyittatta s a szobában egy nyitott bőröndön fekve holtan találták Szanka Dezső 66 éves mérnököt. A rendőrorvos megállapította, hogy agyszélhüdés okozhatta halálát, mely még szerdán este következhetett be. A holttestet a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. — Dr. Ringer Jenő elme- és kedélybetegek gyógyintézete, I., Lenke-u. Telefon: József 83—21. — Készpénz befizetéseket folyószámlára elfogadunk és évenként 36%s 48% között gyümölcsöztetjük. Készpénzkölcsönöket folyósítunk. Róth Bank Budapest, Vilmos császár ut 45. Alapítva: 1906. — Feltűnő olcsó árak, szövet-, selyem-, mosó- és vászon-maradékoknak pedig tetemesen leszállított árban való elárusitása jellemzik a Béri Áruház (VII., Thököly-út 9. sz.) lapunk mai számában megjelent hirdetését, amire felhívjuk. olvasóink figyelmét. — Körülbelül 3000 személy vásárol naponta a Fenyves Desző Rt. áruházaiban. Ezt az óriási forgalmat a cég oly módon tudta elérni, hogy kizárólag elsőrendű gyártmányokat árusít és rendkívül jutányos árakon. Tekintse meg mai számunkban közölt hirdetésüket. A kispesti árumntavásár. Fényes ünnepség keretében nyitotta meg tegnap Ott János kér. min. államtitkár a kispesti árumintavásárt, melynek megszervezésében az oroszlánrész Váltja Gyula dr. polgármestert és Szalay Miklós városi képviselőt illeti meg. Az államtitkárt Vártja Gyula dr. polgármester üdvözölte a városi tanács élén. Több mint száz kispesti cég vesz részt a mintavásáron, amelyen az ipar minden ága képviselve van. Az ünnepi beszédek elhangzása után a megjelent rrolabilitások az árumintavásár termeit tekintették meg, ahol Kispest valamennyi iparvállalata közül kivált a Steinmetz Sámuel vezérigazgató vezetése alatt álló Magyar Kefe, Kosár és Seprőgyár R.T. gyártmányai, bútorok, kefe, kosár és seprőárruk, a Steinmetz-féle országos hírű nyolc különféle szabadalom, valamint saját gyártmányú szövőszékeket, Weiszhausz Emil textilül érmük-igazgató szakszerű vezetése alatt készülő magyar perzsaszőnyegek keltettek méltó nagy feltűnést és az államtitkár külön elismerésével tüntette ki a vállalatot. Ez a vállalat a hadirokkantak és,a vakoknak minden állmi támogatás nélkül való foglalkoztatása révén ma már országszerte közismert és személyes tapasztalataink alapján elvárjuk, hogy az állam ezeknek a hazáért legnagyobb áldozatot hozott és becsületes munkájukból élő szerencsétlen embereknek munkaalkalmat nyújt és közüzemi munkáknál foglalkoztatni fogja ezt az érdemes vállalatot. Bory József gép- és mekaniikus műhelye Kispest, Vas Gereben u. 40. tökéletes kidolgozású autó és szántógépekhez alkalmas fogaskerekeket gyárt és mutat be a kiállításon. Csiszológépek, szerszámgépek és mindennemű gépalkatrészek képezik meg az üzemnek kiváló gyártmányait. Buday József kárdármester (Kispest, Felsőerdősor 80.) A vállalat 1904-ben alakult és a kiállításon boroshordó és konyhai és szerelési tárgyakkal szerepel, melyek a legtökéletesebb kádármunkákat képezik. A Buday és két fiának vezetése alatt álló üzem Kispesten a legelismertebb. Tőtiké, kármentő, borkannák egészítik ki ezt az államtitkár figyelmét is felkeltett érdekes kiállítást- Göttler Annie iparművésznő Wekerletelep, Nádasy u. 9. főattik munkái és lámpaernyői gyönyörű művészi kivitel keitt kerülnek bemutatásra. A kiállítás előkelő megnyitó közönségének figyelmét lekötötte e kiállítás. Kombold Ármin épület, diszmóbádogos és egészségügyi berendezések vállalata Kispest, Aladár u. 7—9. motorerőre berendezett tömegcikkáru gyártásával, Kispest legnagyobb ilynemű üzeme. A kiállításon különleges fürdőkád és mosdója kötötte le a kiállítás előkelő megnyitó közönségének figyelmét. Parti János asztalosmester Kispest, Zsigmond-körút 8. (Wekerletelep), főüzlete Kossuth-téri piac, a kiállításon gyönyörű kivitelű konyhabútorokkal, hálószobával és a háztartási asztaltosáruk egész tömegét mutatja be. A kiállítást megnyitó kereskedelmi államtitkár legmagasabb elismerését fejezte ki Parti mesternek a látottak felett. Ötves Margit iparművésznő Kispest, Hunyady utca 34. gyönyörű bőrdiszműsárus, úgymint pénz-, levél- és cigaretta-tárcái, női ridikó- és bőrmappáikat mutat be a kiállításon tökéletes művészi kivitelben. A kiállítást megnyitó Ott államtitkár hosszabban időzött e kiállítás előtt, megelégedését fejezve ki a látottak felett .................. Szigorú sorokban s egyenesen, mint gránicon a maradék vitézek, úgy állanak ottan ezrével és milliószámra, sötétzöld a formaruhájuk, rajt’ sárga, fehér, vagy vérszínüi pityke, a sisakon forgó, — úgy állanak ottan 1924. utolsó katonái, a végső korosztályból augusztusban a kukoricatövek. Ott várakoznak ők fertály hijján kétmillió kataszteri holdon, minden hatodik barázdájában az ország szántóföldjének, mint tömött tartalék, melyet majd most dobnak be a tusába, — egyik helyütt gépi vonalon az uradalmak földjén, másutt meg (a hol a fészekbe két ültetett s a lófogó magot egy-egy nyűtt papucs taposta a földbe) mintha parasztos lassúsággal még csak most gyülekeznének. De itt és ott levelük húsosan ragyog s a rengeteg szár — maga is becsült takarmány — két s három csévével dicsekszik. Nagy dologra szánta e dicsekvést az ínségre lenéző Isten. 1924-ben — ha nem is az 1863-as mértékkel, mert hisz akkor a kapások is tönkrementek — de tán annyira, mint az 1894. és 1897. esztendőkben megint sanyarú kenyeret eszik az ország. Az alföldi szójárás azt mondja ilyenkor: „Az idő szegényei vagyunk, nem a magunk szegényei.“* Az idei helyzet legjobban az 1897-esre emlékeztet; ennek az áfenek aratási eredménye a hivatalos jelentés szerint „sokkal roszabb volt, mint az utolsó évtized bármelyik aratásának eredménye.“ Az 1896-iki aratás után a honi fogyasztásnak rendelkezésére állott 332 millió mm, az 1897-iki aratás után azonban csak 200 millió mm. kenyérgabona. Ezzel szemközt a belső fogyasztásra fönmaradó tengeri 1897-ben csak 3 millió mm.-val volt kevesebb, mint 1806-ban. 1896-ban a kenyérgabona 33 és millió mm.jával szemben 30 millió mm. kukorica, 1897-ben 21 millió mm. kenyérgabonával szemben 27 millió mm. kukorica állott a honi fogyasztás rendelkezésére. Az idén is előreláthatóan nagyot ugrik előre a tengeritermés arányszáma a kenyérterményekhez képest. Ha a vetőmagszükségletet itt is leszámítva, 15 millió mrn.-ra tesszük a csonka ország belfogyasztásának rendelkezésére maradó kenyérgabonát és idei tengeri hozamul! mai területünk 1911-tei átlagát fogadjuk el, akkor ebben az esztendőben talán 17 millió mm. szemes tengeri terméssel számolhatunk. A világ 1000 millió mm. körül járó évi kukoricatermésének (melyből vagy rész esik az Egyesült Államokra és Kanadára) nem egészen két százaléka. * Ahogy a csüggedt szegénység körülnéz verejtéke földjén s hallgatja a cséplőgép kurta gyászindulóját, a kukoricához érve, földerül, beszédes lesz. „Na, a kukorica, az igen.“ Ha ilyenkor német nyelvész járna a tájon, bizonyosan beleírná noteszébe: „Mais“, ungarische ,,hála Istennek.“ Pedig a magyar nép még alig száz esztendeje foglalkozik kiterjedtebb arányban a kukorica szántóföldi termelésével. Ezt az áldott magot nem Ázsiából hozta a magyarság, nem is itt találta. Sőt Európában senki sem tudott róla Kolumbusz előtt. Ő hozta át az óvilág földjére az első sárga cseréket s már Nándorfehérvár elesett, a mikor Oviedo Madrid környékén és Andalúziában az első kukoricaültetvényt megpillantotta. Mi itt Közép-Európában, mert valószínüleg a török utján jutottunk hozzá, a frumculum turcicum, törökbuza nevet adtuk neki. A jó Isten látta, hogy Zápolya késik. S látta, hogy az Ázsiából hozott ősnövényzetbe a gyengült magyar kéz már megfogódzni nem tud. Ekkor küldte különös felmentő seregét az éppen fölfedezett újvilágból. Küldte a dohányt, hogy legyen olyan felhőnk is, a melyet el tudunk küldeni s hogy Mohács könnyét rá lehessen fogni a szoba füstjére. Küldte a krumplit, hogy a szegény totocskáknak legyen erejük a nagy fejedelem zászlaját megmarkolni s majd egyszer csak hazanézni a prágai vár tövéből. S küldte végül a török irtás nyomán a törökbuzát, melynek botanikus neve: Zea Mais, mély althangon énekel a füvészkönyvek préselt harasztiéban. Mikor István király a vármegyéket kijelölte s a püspököknek földet adott, mikor Kálmán — könyv a kezében — védte a boszorkányt, még az országban nem voltak kukorica föliek. Nem lehetett a tatár elől vaddisznók mellé szegődve kukoricásban bujdokolni és sem Dózsa György parasztjai, sem a királyi Lacikonyhán dobzsét bólogató urak nem főztek, nem sütöttek még kukoricát. S a tudós német is 1539-ben abban a Kräuterbuchban, a mely négyféle színnel írja már le az újvilági növényt, azért csak tölgyfa alá pingálja ám a makkleső sertést és nem gondol rá, hogy eléje kukoricadarát öntsön. A vesztfáliai béke idején Közép Európában még csak kerti vetemény a tengeri (ma is használják díszül Japánország parkjai); az udvari kertészek visznek egy-egy gyönge csévét a gyorsan váltakozó fejedelmek asztalára, az emberek puhára főzve kóstolgatják, vagy a fiatal kacsákat próbálják édesítőül használni. Csak a XVII. század hajlatán kezdte a mi népünk is a kukorica termelését megkedvelni főképpen, mert eleinte dézsmamentes volt (vagy harmadfélszáz év múltán megint eszékbe jutott ez a tizedmentesség a kasza s kapa közt választó magyaroknak, akik ebben az időben lettek a Haditermény buzadézsmás jobbágyai). Hanem azért a dézsmát sem kellett félteni. (A Haditerményt sem.) A földesurak egy darabig a fejüket csóválták, hogy igy-ugy a kézi kapálás elterjedése háttérbe szorítja az igatartást és a régi jó búzatermelést. Egy nap aztán rájöttek, hogy lehet ám a kukoricából is dézsmát szedni. A kaposvári urbárium szerint már a lakosok kukoricából is kilencedet adnak az uraságnak. Hanem ekkor meg, mintha a jobbágyok kapáskedve pilledt volna meg. Még mikor Széchenyi közpályára lépett, szántóföldi kukoricát vajmi keveset termeltek az országban s a mi volt, az is leginkább az uradalmi tselédföldeken termett. „A nép — mondja Ecseri Lajos — eleinte el se tudta képzelni, hogyan lehessen annyi földet megkapálni.“ Utóbb is a vármegyéknek kellett közbelépniük, hogy a lakosságot rendeleti uton kötelezzék kukorica ültetésére. A szabadságharc küszöbén válik általánossá, kivált parasztgazdaságokban, a kukorica feles mivelése s csak a kiegyezést követő évek terjesztik el a kukorica harmadolását. A nyolcvanas évektől a feles mivelés már csak az uradalmi kaszások, takarók és cselédi többletföld prémiuma. S a tengeri munkaszervezetének mindössze százéves honi fejlődését betetőzi a saját rezsiben való uradalmi termelés, mely a kilencvenes évek fokozódó pénzgazdálkodása és gépmivelése nyomán hovatovább háttérbe szorítja a harmados kukoricát. Már 1841-ben ajánlja parasztjainknak egy szakíró, hogy a törökbúzát „töktöcs“-csel (kultivátorral) miveljék. Párszáz évvel az átküldött mag után átküldi utóbb Amerika a Planet junior lókapát is a nehéz kapálásba belefáradt Európának. Megindul a vetőmag nemesítése. Bánkút, Moson, Magyaróvár, Mezőhegyes soha nem álmodott átlagokat produkál. Ekkor kitör a háború. A háború nyomán óriási zökkenés visszafelé. A parcellás kukoricaföldet — 6 gyalognapszám , 1 fuvarosnapi „kocsifuvarosok“ kaparják végig vetés előtt. * Mint minden újnak, a török búzának fogadására is a fejcsóváló bizalmatlanság mellett megjelent a kritikátlan hódolat is. Farkasfalvi Farkas Ferenc 1841-ben imigy áradozik Sáfárkodó magyar gazda című könyvében a kukorica felöl: „Tengeri, vagy kukorica, vagy másé, — alkalmasint minden gabonafajnak ebbe tehető, mert csakugyan igaz, hogy ez az életet hosszabbítja. Bár nagyobb keretbe hoznák ezt az emberek. Búzaliszt közé keverve annak igen kellemes ízt, szagot és sárgáló szint kölcsönöz, nem is szárad oly könnyen ki s akkor is kalácsizni. Leve a teát kipótolja. Megpörgetve kávé gyanánt használható, még pedig igaz szerencsére, mert e mellett a reszketés nem áll elő az élet hanyatlásánál.“ Valami túlságos visszhangja nem támadt ennek a sok dicséretnek. Még a kukoricalisztből is csak az érezte ki a „kalácsizt“, akinek muszáj volt. Jóideig az Alföldön s a Dunántúl keleti vármegyéiben a kukoricát sem lisztül nem fogyasztották, sem a sertésnek nem adták. Az emberek zölden főzve ették, vagy megsütötték. A disznót pedig megtömte az árpa, kinyújtotta a zab és felfújta a takarmánytök. A folyók mentén még ártéri halpecsenyével is eltelhetett. Legelőször az ország keleti részein, hol meg is termett, de ha nem termett, Havasalföldről könnyű volt átfuvarozni, kezdte a szegény nép a kukoricát kenyérszámba fogyasztani. Túl a Dunán s kivált a nagy magyar Alföld rátartós gazdanépe, de még munkása is csak főzeléknek vagy deszertül fogyasztja a tengerit sütve, főve, levesül, zsiros kásának — málénak legföljebb, ha a palócok ették — s végül maroni és Gerbeaud helyett ropogtatott kezdettől Zea Mars. írta Ifj. Leopold Lajos. 1924 augusztus 17.(169. sz.) Budapesti Hírlap 9