Budapesti Hírlap, 1924. október(44. évfolyam, 205–231. szám)
1924-10-02 / 206. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak Egy hónapra 40.000 korona, negyedévre 120.000 korona. Auztriában egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 2700 o. kor. Egyed szám ára hétköznap 2000 kor. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. A szerkesztésért felelős: Csajthay Ferenc ▼ Budapest, 1924. • XLIV. évfolyam, 206. szám. (Ára 2000 kor.) Csütörtök: október 2. Szerkesztőség- Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal. Vili, ker., József-körút 5. ez. telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, helyettes főszerkesztő. Népszövetség és kis-antant. Budapest, okt. 1. Nyilvánvaló, a most Genfben folyó népszövetségi ülések tárgyalásai szinte hivatalosan megerősítik, hogy a népszövetség intézményének kétféle magyarázata van. Az egyik a kis-antanté, mely szerint a népszövetség arra való, hogy a párisi békék, de főleg trianoni fejezetük teljes épségét biztosítsa, megakadályozza még a lehetőségét is annak, hogy az e béke rabláncaiban vonagló nemzetek gazdaságilag, művelődésileg helyreállhassanak s eltiport nemzeti szuverenitásuknak ismét birtokába jussanak. A józanabb győzteseknek: Nagybritanniának, az Északamerikai Uniónak, Itáliának s az összes semleges hatalmaknak, tehát a művelt világ nagy többségének, ezzel homlokenyenest ellenkező a felfogása. Az tudniillik, hogy a népszövetség hivatása a párisi békediktátumok nagy tévedését, igazságtalanságát, ember- és kultúrapusztító területi rendelkezéseit békés után, a művelt nemzetek szolidaritási érzésének kifejlesztésével, a győzők lelkiismeretének felébresztésével orvosolni s olyan areopágot alkotni, amely az egyes államok között fölmerülő súrlódásokat, véres mérkőzések nélkül, döntőbírósági ítéletekkel igazítsa el. A két magyarázat és felfogás közül mind a kettőnek megvan a fogantyúja a Népszövetségi Paktumban. Világos azonban, hogy a kisantant álláspontja, ez az igazán kisebbségi magyarázat, teljesen a háborúért való felelősséghez s az azért kirótt büntetésekhez kapcsolódik, vagyis az úgynevezett háborús mentalitás szülöttje, mint maga az egész békediktátum. A Népszövetségi Paktum, úgy látszott, már kezdett elválni a párisi szörnyűségektől. Maga az a körülmény, hogy Apponyit, a magyar nemzet képviselőjét meghallgatták a genfi gyűlésen s hogy fejtegetéseinek hatása mindennap meglátszik a népszövetségi tárgyalások külföldi sajtóbeli és társadalmi kommentálásán, azt látszott tanúsítani, hogy az irányadó nagyhatalmak többsége a népszövetség intézményes tartalmának, szellemének és céljának az utóbbi magyarázatát vallja a magáénak. Annál inkább, mert csakis ennek a magyarázatnak érvényre emelésével érhető el az, hogy a népszövetség igazán népszövetség legyen s ne maradjon távol tőle olyan két nagyhatalom sok embermilliója, mint az Északamerikai Egyesült Államok és a Német Birodalom. Ezzel a fejlődni látszó, Bethlenek másfélesztendős közvetetlen külföldi akciói által alátámasztott eszmeformálódás erős gáncsot kapott a legyőzött államok katonai ellenőrzését illető népszövetségi határozattal, amely szellemében és erkölcsében hitvány és gyáva. Mert utat nyit minden alattomos fogásnak. Lehetővé teszi azt, hogy alacsony erkölcsi világu szomszédaink ügynökeik utján fegyvereket csempésszenek földünkre s azután, följelentéssel, nyakunkra hozzanak olyan vizsgáló szervezetet, amelynek eltartása fölemészti összes állami bevételeinket s képtelen zavarokat okozhat gazdasági és szociális életünkben. Óriási züllesztő, esetleg robbantó eszköz ez a határozat szomszédaink kezében, amellyel akkor csinálhatnak képtelen zavarokat belső életünkben, amikor nekik tetszik, vagyis amikor nekünk a legfájdalmasabb, nekik pedig a leghasznosabb. Bizonyos, hogy ilyen alantas erkölcsű határozat a népszövetségnek csak olyan alosztályában jöhetett létre, ahol a kisantant feltétlen űrként diktál s ahol a határozathozók a kis-antantnak engedelmes, nem is gondolkozó eszközei. Mert Magyarország, az ezeréves magyar állam tervszerű szétzüllesztése szomszédainkon kívül egy népnek sem lehet érdeke. Nem érdeke az olasznak, a franciának, a britnek, belgának, még kevésbé a semleges hollandusnak, skandinávnak, vagy éppen a párisi békéket elutasító Amerikának. Amennyiben tehát a népek képviselői ott voltak az ominózus határozathozatalnál, ezek nem államukat képviselték, hanem a Benes úrék akaratát vitték keresztül. Azt tudták a határozathozók, hogy végtelenül meg fogják sérteni és alázni Magyarországot. Számításuk nyilván az, hogy már magával a határozattal vagy kormányválságot, vagy kormányzati nehézségeket okoznak, vagy valami meggondolatlan kitörést provokálnak. Ez a kisantant főreménysége. Mert csak addig tarthatják trianoni zsákmányukat, csak addig folyhat zavartalanul a Felvidék, Erdély és Délmagyarország fosztogatása, míg Magyarország belső zavarokkal küzd, míg a nemzet-közi fórumokon sem szava, sem hitele nincs. Az Apponyi szavainak hatását csak újabb magyarországi zavarok és robbanások előtárásával lehet ellensúlyozni. Ez az, amit a kisantant Genfben most ki akar mesterkedni. És ez a cél ránézve életbevágóan fontos. Az elszakított magyarok s a velük rokonszenvező másnyelvű honfitársaik új lelket kaptak a Magyarországgal szemben egy év óta megváltozott nemzetközi bánsámódtól. Újabb nyomást kell rájuk gyakorolni s minden reménységüket elvenni attól, hogy majd „jönnek a magyarok“. Ezért a célért mindent kockára tesznek kis antanték. Máskülönben talán nem provokáltak volna olyan népszövetségi határozatot, amely azt bizonyítja, hogy a csehek, oláhok, szerbek egyáltalán nem bíznak sokmilliós, erősen fölszerelt hadseregeikben. És ezenkívül nemzetközi nyilvánossággal feltárja azt is, hogy a bizalmatlanság megokolt, mert e milliós hadseregek nagyobb része, bármi fegyveres konflagráció esetén, nem Nagy- Romániáért, Nagy-Szerbiáért, Cseho- Szlovákiáért, hanem ellenük fogna harcolni. Azért szükséges, hogy a harcnak félt indítója, a kicsi, csonka, kifosztott, lefegyverzett Magyarország, a Dunamedencének egyetlen természetes és törvényes központosító ereje, folytonos izgalmak között tartassák s megakasztassék ugy itt, mint Ausztriában, Bulgáriában és Németországban, tehát az egész Közép-Európában és az egész Balkán-félszigeten a békés fejlődés, a konszolidáció. Föl kell vetnünk nemcsak a publicisztikában, hanem hivatalosan is azt a kérdést: olyan nagy értéke-e a kis- antant a nemzetközi életnek, hogy ilyen nagy áldozatokat hozzanak érte az emberiség milliói, mint közvetetlenül sújátottak s mint közvetetlen érdekeltek? Van-e szükség Európa nemzeteinek családjában olyan alakulásra, amelynek életérdeke a háborútól zavaros politikai és gazdasági helyzet fenntartása, s amely a maga aprólékos érdekeiért minduntalan izgalmakat, zavarokat kénytelen okozni a nemzetközi téren s az általa rettegett szomszédos államok belső életében? A katonai ellenőrzésre vonatkozó genfi határozat mindenesetre azt igazolja, hogy a népszövetség olyan irányú fejlődésének, mint amilyet a művelt nemzetek többsége kívánatosnak tart, a kis-antant határozott akadálya. Nyíltan és határozottan ki kell mondanunk azt a véleményünket, hogy míg a kisantant fennáll s míg a mostaniakhoz hasonló politikai múltú és gondolkozású emberek képviselik a népszövetségben, addig az csak a győzők hatalmaskodásának, nemzettipró önkényének orgánuma marad. Mert a kis-antant demokratái, szocialistái, fél és egész vörösei politikai eszméiket és eszközeiket a legsötétebb zsarnokság eszme- és fegyvertárából veszik s nem ésszel, tudással és meggondolással kormányoznak, de gyűlölettel, gyanúval és félelemmel, mint a zsarnokok szokták. Hogy ilyen elemek közreműködése, sokszor irányadó befolyása mellett hogy fejlődhetik a népszövetség igazi szövetséggé, a béke és testvériesség orgánumává, azt a nagyhatalmak képviselőinek lelkiismeretére bízzuk, akik a népszövetségtől nemes célok megvalósítását várják, másként nem bíbelődnének vele. A nemzetgyűlés 33-as bizottsága Hegyeshalis Lajos elnöklésével ó ma délután ülést tartott, amelyen a jövedelem- és a vagyonadórendeletet tárgyalta. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter bemutatta a bizottságnak a jövedelem- és vagyonadótervezetet é° tájékoztatta a bizottságot azokról a tárgyalásokról, amelyek Genfben folytak a népszövetség előtt Magyarország gazdasági rekonstrukciójának kérdésében. Ismertette az állami kiadásokban mutatkozó eltolódást, melyet a tisztviselőfizetéseknek október eleje helyett július elsején történt emelése, a tisztviselő vasúti kedvezményeknek az állami budget terhére való átvétele, valamint az államadósságoknak a külföldi kölcsönnel kapcsolatos emelkedése okozott. Ennek kapcsán ismertette azokat a módozatokat is, amelyek lehetővé tették ennek a kiadási többletnek fedezését, s ami által végeredményben a tervezet betartható volt. Rámutatott a pénzügyminiszter arra, hogy az inflációs cirkulusz viciózusz megtörésére a kormány helyesen alkalmazta az egyetlen megfelelő eszközt, a népszövetségi kölcsönt, mely a kitűzött célt teljesen megvalósította. Vázolta azt, hogy a költségvetésben a nagy eltolódások végeredményben újabb inflációs korszakra vezetnének, amelyből a kivezető út ismét csak külföldi kölcsön felvétele lenne, amely azonban ilyen körülmények között másodízben nem sikerülhetne. Közölte ezután a pénzügyminiszter azokat a statisztikai adatokat, melyekkel a népszövetségi tárgyalások alkalmával is beigazolta, hogy mily nagy tőkeveszteségeket szenvedett Magyarország. A tőkehiányt csakis új tőkék megtakarításával és küföldi tőkék idevonzásával lehet valósággal pótolni. Annak a véleményének adott kifejezést, hogy a tapasztalt jelenségekből következtetve a gazdasági életben automatikus javulás indult meg, melynek elmaradhatatlan következménye az év folyamán remélhető olcsóbbodás és a munkanélküliség csökkenése. Ismertette a kormány gazdaságpolitikai akcióját, melynek folytán különböző államokkal a külkereskedelmi természetű egyezségek, illetve szerződések sora köttetett, illetőleg van tárgyalás alatt ,a jövedelem- és vagyonadó kivetésére vonatkozóan a bizottság elé terjesztett rendelet csak előadói tervezet. Orssy Imre azt az indítványt terjesztette elő, hogy utasítsa a pénzügyminiszter a pénzügyigazgatóságokat, hogy az egyes helyeken mutatkozó adóaránytalanságokat pénzügyigazgatósági kiküldötteknek a helyszínére való kiküldése útján a felszólamlás a bizottság eljárása előtt saját hatásköreint magyarok, mint tagjai a népszövetségnek, egy határozatát sem háríthatjuk el magunktól. Két feladat áll előttünk. Az egyik az, hogy minden erőnkkel dolgozzunk a népszövetség irányadó tényezőinek megtisztításán a kis-antanti salaktól. A másik az, hogy őrizzük meg férfias hidegvérünket az újabb genfi arculütéssel szemben. Csak így találhatja meg a nemzet a határozat ellen való védekezésnek azt az eredményes módját, amely méltóságának s mai sorsának megfelel s a melynek megállapítására majd akkor kerül a sor, amikor e határozat a kormánnyal hivatalosan közöltetik és végrehajtásra kerül. Mert azt meggondolhatná a népszövetség is, hogy az efféle határozatok csak az elkeseredést, ellenséges érzést tartják ébren. Ez pedig éppen olyan kevéssé érdeke a népszövetségnek, mint a legyőzötteknek.ben kiigazíthassa. Ezzel elejét lehet venni annak a küldöttségjárásnak, mely az aránytalanul kivetett adók miatt napról-napra megismétlődik a pénzügyminisztériumban. A pénzügyminiszter az indítványhoz hozzájárult. Heinrich Ferenc szerint a legnagyobb bajunk a nagy tőkehiány, amelyen a termelés fokozásával, takarékoskodással és idegen tőkék bevonásával lehet segíteni. Mindezeknek azonban igen nagy akadályai vannak, így például a beltermelés fokozását a tervezett igen nagy adók fogják akadályozni. Külföldi tőkére nem igen számíthatunk, mert egyrészt a külföld maga is tőkehiányban szenved, másrészt pedig Németország fogja felszívni az esetleg jelentkező angol és amerikai tőkéket. Megokolatlannak tartja, hogy a korona stabilizálódása ellenére a drágaság nő. Ennek ellenszerét a szabadkereskedelemben látja. Farkas István munkaalkalmak fokozottabb teremtését és a forgalmi adók megszüntetését sürgette. Kifogásolta, hogy a kormány nem fordít kellő összegeket beruházásokra és nem irt ki közmunkákat. Biró Pál szerint nem lehet a kormányt azzal vádolni, hogy nem látta előre a gazdasági téren bekövetkező áldozatokat. Tisztában voltak azzal, hogy a stabilizáció bizonyos átmeneti nehézségekkel fog járni, amelyeket tőlünk független okok idéztek elő, különösen a nemzetközi pénzpiacnak az utolsó hónapokban való alakulása. Szükségesnek tartja a vasúti tarifák leszállítását, amennyiben a vasútnak jövedelemfölöslege van. Marschall Ferenc szerint a létszámcsökkentés tempóját mérsékelni kell, mert az állami és közgazdasági B-lista egybeesett és ez nagyon komollyá teszi a helyzetet. Felhívta a pénzügyminiszter figyelmét arra, hogy a vámtarifa egyes tételeit kereskedelmi szerződések nélkül léptették életbe, bár a törvény tárgyalásakor erről nem volt szó. Kérte a pénzügyminisztert, hogy a pénzügyi adminisztrációt egyszerűsítsék. Hibáztatta, hogy a földadót későn vetették ki s igy az államnak a földadóból kellő időben valószínűen nem folyik be annyi jövedelem, mint a mennyire számított. A forgalmi adónál a termelőhelyen való egyszeri adóztatás bevezetését kéri. Kifogásolja, hogy a jövedelem- és vagyonadó-tervezetben a gyengébb és jobb minőségű földek közt nem tesznek különbséget. Véleménye szerint a pénzügyigazgatóságoknak erre vonatkozóan adott diszkrecionális jogát el kellene törölni s helyébe pontosan körülírt hatáskört kellene kijelölni. — Wolff Károly a külföldi tőke fi 33-as bizottság hozzájárult 3 jövedelemes vagyonadórendelet kibocsátásához — Védelem az aránytalan kivetés ellen. — A rendelet-tervezet akadályozza a termelést. — A drágaság emelkedése megokolatlan. — A létszámcsökkentés tempójának mérséklése. —