Budapesti Hírlap, 1924. október(44. évfolyam, 205–231. szám)

1924-10-02 / 206. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak Egy hónapra 40.000 korona, negyedévre 120.000 korona. Au­ztriában egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 2700 o. kor. Egyed szám ára hétköznap 2000 kor. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. A szerkesztésért felelős: Csajthay Ferenc ▼ Budapest, 1924. • XLIV. évfolyam, 206. szám. (Ára 2000 kor.) Csütörtök: október 2. Szerkesztőség- Vili. kerület, Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal. Vili, ker., József-körút 5. ez. telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, helyettes főszerkesztő. Népszövetség és kis-antant. Budapest, okt. 1. Nyilvánvaló, a most Genfben folyó népszövetségi ülések tárgyalásai szinte hivatalosan megerősítik, hogy a nép­­szövetség intézményének kétféle magya­rázata van. Az egyik a kis-antanté, mely szerint a népszövetség arra való, hogy a párisi békék, de főleg trianoni fejezetük teljes épségét biztosítsa, megakadályozza még a lehetőségét is annak, hogy az e béke rabláncaiban vonagló nemzetek gazdaságilag, művelődésileg helyreáll­hassanak s eltiport nemzeti szuvereni­­tásuknak ismét birtokába jussanak. A józanabb győzteseknek: Nagybritanniá­­nak, az Északamerikai Uniónak, Itá­liának s az összes semleges hatalmak­nak, tehát a művelt világ nagy több­ségének, ezzel homlokenyenest ellen­kező a felfogása. Az tudniillik, hogy a népszövetség hivatása a párisi béke­­diktátumok nagy tévedését, igazságta­lanságát, ember- és kultúrapusztító te­rületi rendelkezéseit békés után, a művelt nemzetek szolidaritási érzésének kifejlesztésével, a győzők lelkiismereté­nek felébresztésével orvosolni s olyan areopágot alkotni, a­mely az egyes államok között fölmerülő súrlódásokat, véres mérkőzések nélkül, döntőbírósági ítéletekkel igazítsa el. A két magya­rázat és felfogás közül mind a kettő­nek megvan a fogantyúja a Népszövet­ségi Paktumban. Világos azonban, hogy a kis­antant álláspontja, ez az igazán kisebbségi magyarázat, teljesen a há­borúért való felelősséghez s az azért kirótt büntetésekhez kapcsolódik, vagy­is az úgynevezett háborús mentalitás szülöttje, mint maga az egész békedik­tátum. A Népszövetségi Paktum, úgy látszott, már kezdett elválni a párisi szörnyűségektől. Maga az a körülmény, hogy Apponyit, a magyar nemzet kép­viselőjét meghallgatták a genfi gyűlé­sen s hogy fejtegetéseinek hatása min­dennap meglátszik a népszövetségi tár­gyalások külföldi sajtóbeli és társadal­mi kommentálásán, azt látszott tanú­sítani, hogy az irányadó nagyhatalmak többsége a népszövetség intézményes tartalmának, szellemének és céljának az utóbbi magyarázatát vallja a magáé­nak. Annál inkább, mert csakis ennek a magyarázatnak érvényre emelésével érhető el az, hogy a népszövetség iga­zán népszövetség legyen s ne marad­jon távol tőle olyan két nagyhatalom sok embermilliója, mint az Északame­­rikai Egyesült­ Államok és a Német Biro­dalom. Ezzel a fejlődni látszó, Bethlenek másfélesztendős közvetetlen külföldi ak­ciói által alátámasztott eszmeformáló­dás erős gáncsot kapott a legyőzött ál­lamok katonai ellenőrzését illető nép­­szövetségi határozattal, a­mely szelle­mében és erkölcsében hitvány és gyáva. Mert utat nyit minden alattomos fogás­nak. Lehetővé teszi azt, hogy alacsony erkölcsi világu szomszédaink ügynökeik utján fegyvereket csempésszenek föl­dünkre s azután, följelentéssel, nya­kunkra hozzanak olyan vizsgáló szer­vezetet, a­melynek eltartása fölemészti összes állami bevételeinket s képtelen zavarokat okozhat gazdasági és szociá­lis életünkben. Óriási züllesztő, esetleg robbantó eszköz ez a határozat szom­szédaink kezében, a­mellyel akkor csi­nálhatnak képtelen zavarokat belső éle­tünkben, a­mikor nekik tetszik, vagyis a­mikor nekünk a legfájdalmasabb, ne­kik pedig a leghasznosabb. Bizonyos, hogy ilyen alantas erköl­csű határozat a népszövetségnek csak olyan alosztályában jöhetett létre, a­hol a kis­antant feltétlen űrként diktál s a­hol a határozathozók a kis-antantnak engedelmes, nem is gondolkozó eszkö­zei. Mert Magyarország, az ezeréves magyar állam tervszerű szétzüllesztése szomszédainkon kívül egy népnek sem lehet érdeke. Nem érdeke az olasznak, a franciának, a britnek, belgának, még kevésbé a semleges hollandusnak, skandinávnak, vagy éppen a párisi bé­kéket elutasító Amerikának. A­mennyi­ben tehát a népek képviselői ott voltak az ominózus határozathozatalnál, ezek nem államukat képviselték, hanem a Benes úrék akaratát vitték keresztül. Azt tudták a határozathozók, hogy végtelenül meg fogják sérteni és alázni Magyarországot. Számításuk nyilván az, hogy már magával a határozattal vagy kormányválságot, vagy kormányzati nehézségeket okoznak, vagy valami meggondolatlan kitörést provokálnak. Ez a kis­antant főreménysége. Mert csak addig tarthatják trianoni zsákmá­nyukat, csak addig folyhat zavartala­nul a Felvidék, Erdély és Délm­agyar­­ország fosztogatása, míg Magyarország belső zavarokkal küzd, míg a nemzet-­­közi fórumokon sem szava, sem hitele nincs. Az Apponyi szavainak hatását csak újabb magyarországi zavarok és robbanások előtárásával lehet ellensú­lyozni. Ez az, a­mit a kis­antant Genf­ben most ki akar mesterkedni. És ez a cél ránézve életbevágóan fon­­­tos. Az elszakított magyarok s a velük rokonszenvező másnyelvű honfitársaik új lelket kaptak a Magyarországgal szemben egy év óta megváltozott nem­zetközi bánsámódtól. Újabb nyomást kell rájuk gyakorolni s minden remény­ségüket elvenni attól, hogy majd „jön­nek a magyarok“. Ezért a célért min­dent kockára tesznek kis­ antanték. Máskülönben talán nem provokáltak volna olyan népszövetségi határozatot, a­mely azt bizonyítja, hogy a csehek, oláhok, szerbek egyáltalán nem bíznak sokmilliós, erősen fölszerelt hadsere­geikben. És ezenkívül nemzetközi nyil­vánossággal feltárja azt is, hogy a bizal­matlanság megokolt, mert e milliós hadseregek nagyobb része, bármi fegy­veres konflagráció esetén, nem Nagy- Romániáért, Nagy-Szerbiáért, Cseho- Szlovákiáért, hanem ellenük fogna har­colni. Azért szükséges, hogy a harcnak félt indítója, a kicsi, csonka, kifosztott, lefegyverzett Magyarország, a Duna­­medencének egyetlen természetes és törvényes központosító ereje, folytonos izgalmak között tartassák s megakasz­­tassék ugy itt, mint Ausztriában, Bul­gáriában és Németországban, tehát az­­ egész Közép-Európában és az egész Balkán-félszigeten a békés fejlődés, a konszolidáció. Föl kell vetnünk nemcsak a publi­cisztikában, hanem hivatalosan is azt a kérdést: olyan nagy értéke-e a kis-­­ antant a nemzetközi életnek, hogy ilyen­­ nagy áldozatokat hozzanak érte az em­­­­­beriség milliói, mint közvetetlenül sújá­­­tottak s mint közvetetlen érdekeltek? Van-e szükség Európa nemzeteinek csa­ládjában olyan alakulásra, a­melynek életérdeke a háborútól zavaros politikai és gazdasági helyzet fenntartása, s a­mely a maga aprólékos érdekeiért mind­untalan izgalmakat, zavarokat kényte­len okozni a nemzetközi téren s az ál­tala rettegett szomszédos államok belső életében? A katonai ellenőrzésre vonatkozó genfi határozat mindenesetre azt iga­zolja, hogy a népszövetség olyan irányú fejlődésének, mint a­milyet a művelt nemzetek többsége kívánatosnak tart, a kis-antant határozott akadálya. Nyíl­tan és határozottan ki kell mondanunk azt a véleményünket, hogy míg a kis­­antant fennáll s míg a mostaniakhoz hasonló politikai múltú és gondolko­­zású emberek képviselik a népszövet­ségben, addig az csak a győzők hatal­­maskodásának, nemzettipró önkényé­nek orgánuma marad. Mert a kis-an­tant demokratái, szocialistái, fél és egész vörösei politikai eszméiket és eszközeiket a legsötétebb zsarnokság eszme- és fegyvertárából veszik s nem ésszel, tudással és meggondo­lással kormányoznak, de gyűlölettel, gyanúval és félelemmel, mint a zsar­­nokok szokták. Hogy ilyen elemek közreműködése, sokszor irányadó be­folyása mellett hogy fejlődhetik a nép­­szövetség igazi szövetséggé, a béke és testvériesség orgánumává, azt a nagy­hatalmak képviselőinek lelkiismeretére bízzuk, a­kik a népszövetségtől nemes célok megvalósítását várják, másként nem bíbelődnének vele. A nemzetgyűlés 33-as bizottsága Hegyes­­hal­­is Lajos elnöklésével ó ma délután ü­lést tartott, a­melyen a jövedelem- és a vagyon­­adóren­deletet tárgyalta. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter bemutatta a bizott­ságnak a jövedelem- és vagyonadóterveze­tet é° tájékoztatta a bizottságot azokról a tárgyalásokról, a­melyek Genfben folytak a népszövetség előtt Magyarország gazdasági rekonstrukciójának kérdésében. Ismertette az állami kiadásokban mutatkozó el­toló­dást, melyet a tisztviselőfizetéseknek októ­ber eleje helyett július elsején történt eme­lése, a tisztviselő vasúti kedvezményeknek az állami budget terhére való átvétele, va­lamint az államadósságoknak a külföldi kölcsönnel kapcsolatos emelkedése okozott. Ennek kapcsán ismertette azokat a módo­zatokat is, a­melyek lehetővé tették ennek a kiadási többletnek fedezését, s a­mi által végeredményben a tervezet betartható volt. Rámutatott a pénzügyminiszter arra, hogy az inflációs cirkulusz viciózusz megtörésére a kormány helyesen alkalmazta az egyetlen megfelelő eszközt, a népszövetségi kölcsönt, mely a kitűzött célt teljesen megvalósította. Vázolta azt, hogy a költségvetés­ben a nagy eltolódások végeredményben újabb inflá­ciós korszakra vezetnének, a­melyből a ki­vezető út ismét csak külföldi kölcsön felvé­tele lenne, a­mely azonban ilyen körülmé­nyek között másodízben nem sikerülhetne. Közölte ezután a pénzügyminiszter azokat a statisztikai adatokat, melyekkel a népszö­vetségi tárgyalások alkalmával is beiga­­zolta, hogy mily nagy tőkeveszteségeket szenvedett Magyarország. A tőkehiányt csakis új tőkék megtakarításával és kü­­­földi tőkék idevonzásával lehet valósággal pótolni. Annak a véleményének adott kife­jezést, hogy a tapasztalt jelenségekből kö­vetkeztetve a gazdasági életben automati­kus javulás indult meg, melynek elmarad­hatatlan következménye az év folyamán re­mélhető olcsóbbodás és a munkanélküliség csökkenése. Ismertette a kormány gazda­­ságpo­litikai akcióját, melynek folytán kü­lönböző államokkal a külkereskedelmi ter­mészetű egyezségek, illetve szerződések sora köttetett, illetőleg van tárgyalás alatt ,a jövedelem- és vagyonadó kivetésére vonatkozóan a bizottság elé terjesztett ren­delet csak előadói tervezet. Orssy Imre azt az indítványt terjesztette elő, hogy utasítsa a pénzügyminiszter a pénzügyigazgatóságokat, hogy az egyes he­lyeken mutatkozó adóaránytalanságokat pénzügyigazgatósági kiküldötteknek a hely­színére való kiküldése útján a felszólam­lás a bizottság eljárása előtt saját hatásköre­­int magyarok, mint tagjai a nép­­szövetségnek, egy határozatát sem hárít­hatjuk el magunktól. Két feladat áll előttünk. Az egyik az, hogy minden erőnkkel dolgozzunk a népszövetség irányadó tényezőinek megtisztításán a kis-antanti salaktól. A másik az, hogy őrizzük meg férfias hidegvérünket az újabb genfi arculütéssel szemben. Csak így találhatja meg a nemzet a határo­zat ellen való védekezésnek azt az ered­ményes módját, a­mely méltóságának s mai sorsának megfelel s a melynek megállapítására majd akkor kerül a sor, a­mikor e határozat a kormánnyal hivatalosan közölte­tik és végrehajtásra kerül. Mert azt meggondolhatná a nép­­szövetség is, hogy az efféle határozatok csak az elkeseredést, ellenséges érzést tartják ébren. Ez pedig éppen olyan kevéssé érdeke a népszövetségnek, mint­­ a legyőzötteknek.­ben kiigazíthassa. Ezzel elejét lehet venni annak a küldöttségjárásnak, mely az arány­­talanul kivetett adók miatt napról-napra megismétlődik a pénzügyminisztériumban. A pénzügyminiszter az indítványhoz hoz­zájárult. Heinrich Ferenc szerint a legnagyobb bajunk a nagy tőkehiány, a­melyen a ter­melés fokozásával, takarékoskodással és idegen tőkék bevonásával lehet segíteni. Mindezeknek azonban igen nagy akadályai vannak, így például a beltermelés fokozását a tervezett igen nagy adók fogják akadá­lyozni. Külföldi tőkére nem igen számít­hatunk, mert egyrészt a külföld maga is tőkehiányban szenved, másrészt pedig Né­metország fogja felszívni az esetleg jelent­kező angol és amerikai tőkéket. Megokolat­­lannak tartja, hogy a korona stabilizálódása ellenére a drágaság nő. Ennek ellenszerét a szabadkereskedelemben látja. Farkas István munkaalkalmak fokozot­tabb teremtését és a forgalmi adók meg­szüntetését sürgette. Kifogásolta, hogy a kormány nem fordít kellő összegeket be­ruházásokra és nem irt ki közmunkákat. Biró Pál szerint nem lehet a kormányt azzal vádolni, hogy nem látta előre a gaz­dasági téren bekövetkező áldozatokat. Tisz­tában voltak azzal, hogy a stabilizáció bi­zonyos átmeneti nehézségekkel fog járni, a­melyeket tőlünk független okok idéztek elő, különösen a nemzetközi pénzpiacnak az utolsó hónapokban való alakulása. Szük­ségesnek tartja a vasúti tarifák leszállítá­sát, a­mennyiben a vasútnak jövedelem­fölöslege van.­­ Marschall Ferenc szerint a létszám­csökkentés tempóját mérsékelni kell, mert az állami és közgazdasági B-lista egybeesett és ez nagyon komollyá teszi a helyzetet. Felhívta a pénzügyminiszter figyelmét arra, hogy a vámtarifa egyes té­teleit kereskedelmi szerződések nélkül lép­tették életbe, bár a törvény tárgyalásakor erről nem volt szó. Kérte a pénzügymi­nisztert, hogy a pénzügyi adminisztrációt egyszerűsítsék. Hibáztatta, hogy a földadót későn vetették ki s igy az államnak a föld­adóból kellő időben valószínűen nem fo­lyik be annyi jövedelem, mint a mennyire számított. A forgalmi adónál a termelő­helyen való egyszeri adóztatás bevezetését kéri. Kifogásolja, hogy­ a jövedelem- és vagyonadó-tervezetben a gyengébb és jobb minőségű földek közt nem tesznek különb­séget. Véleménye szerint a pénzügyigazga­­tóságoknak erre vonatkozóan adott disz­krecionális jogát el kellene törölni s he­lyébe pontosan körülírt hatáskört kellene kijelölni. — Wolff Károly a külföldi tőke fi 33-as bizottság hozzájárult 3 jövedelem­es vagyonadórendelet kibocsátásához — Védelem az aránytalan kivetés ellen. — A rendelet-tervezet akadályozza a termelést. — A drágaság emelkedése megokolatlan. — A létszám­­csökkentés tempójának mérséklése. —

Next