Budapesti Hírlap, 1924. november (44. évfolyam, 232–256. szám)
1924-11-01 / 232. szám
2 pártpolitikai, hanem nemzeti feladat. Számíthat ebben a munkájában pártkülönbség nélkül nemcsak a parlamentben, de az országban is a haza minden hit fiának lelkes támogatására. Gondoskodjék emellett arról is, hogy a parlamentből kiküszöbölje a forradalmi tendenciákat. Nagy és súlyos feladatok várnak a törvényhozásra, melynek alkotmányjogi, szociális és gazdasági tevékenységét nem szabad, hogy állandóan forradalmi tendenciák zavarják. A sajtó egy részének forradalmi hangja állandóan zavarja a konszolidáció munkáját. A forradalmi tendenciáktól megfertőzött állami adminisztráció hivatalaiban, sőt más állami szervezetekben is ez a sajtó naponként beviszi a maga hangját. Ennek is meg kell találni a gyógyszerét. A társadalmi egyesületek egy része és ebből az állami alkalmazottak egyesületeinek egy részétsem veszem ki, olyan magatartást tanúsítanak és olyan közszellemet visznek be a magyar életbe, amely a kormányt nehéz munkájában nemcsak akadályozza, de a konszolidáció terén eddig elért eredményeket is gyakran veszélyezteti. Ezen a téren is rendet kell teremteni, korlátok közé kell szorítani a társadalmi egyesületek működését és nem szabad tovább tűrni, hogy egyik-másik egyesület állam legyen az államban. A háború, a forradalmak és az ellenforradalom romboló hatása alól az ifjúság és nevelése sem tudott szabadulni. Sajnos, az elmúlt tíz esztendő a lelkekben végezte a legnagyobb rombolást. Amit lelkiekben és erkölcsökben vesztettünk, az szinte pótolhatatlan. A gondterhes élet és a jövőért való aggódás csak fokozta az ifjúság hajlamosságát a forradalmi tendenciák iránt. Az ifjúság lelkét meg kell gyógyítani szeretettel és ahol arra szükség van, szigorral rá kell vezetni őket a magyar jövő ama biztos útjára, amelyen fokozottabb tudással, bensőséges keresztényi erkölccsel, vasakarattal, nemes eszmék iránti szent lelkesedéssel, józansággal és előrelátással lehet boldogulni. A bolosevizmus utáni szomorú emlékű jelenségeknek meg kell szűnni. A magyar ifjúságnak, a nemzet megmentését célzó komoly és céltudatos munkára kell erkölcsi és fizikai erejét összegyűjteni és a nemzet szolgálatába bocsájtani. Egész Európában nagy erőfeszítések folynak a háborús és forradalmi tendenciák kiküszöbölésére. A legutóbbi angol parlamenti választások a józan, előrelátó, konzervatív politika mellett nyilatkoztak meg. Nálunk is le kell szűrni ennek az európai jelenségnek konzekvenciáit. Ha azt akarjuk, hogy az ország jövője iránt itthon és külföldön bizalmat ébresszünk, akkor el kell távolítanunk az állami élet és a társadalmi élet egész vonalán a konszolidáció útjából mindazokat a jelenségeket és személyeket, amelyek egy szebb magyar jövő kialakulásának immár biztos szemmel fölismert ,kétségtelen akadályai. telmiség minden egyes tagját, valami bűnös mulasztás terheli ebben a dologban. Igaz, mikor a mi nemzedékünknek szava lett a politikában, akkor az alföldi magyarság már meg volt szervezve a „délibábpolitika“ jegyében és a magyar kormányzatnak jóformán a magyarság ellenére kellett az országot kormányoznia. Valami gyönyörű optimizmus és valami elszomorító élhetetlenség nyilatkozott meg abban, hogy a nép szine-java megtagadta az Ausztriával közösségben élő Magyarországot, a földi tökéletlenség honát és vágyaival, reményeivel kivándorolt egy másik Magyarországba, Nagy Lajos és Mátyás király dicsőséges birodalmába, amely erős, szabad és boldog volt, és amelynek csak az a szépséghibája volt, hogy nem volt meg, nem is lehetett meg, csak a túlhevített honfi-fantázia vetítette képét a vonuló fellegekre Ennek a csábosködhazának, amelyet Rákóczi ás Kossuth nevével szenteltek meg, olyan kevés köze volt a valósághoz, mint Arisztofánosz Nefele-Kokkügiá-yínak, a felhőkben épült kakukvárosnak. Ezért a délibáb-országért,olykor csak állami leltárának egy-egy szimbolikus atomjáért, például a kardbojtért), vívta pusztító politikai harcait az elmúlt évtizedek magyarsága. Ma már ezt nem értjük meg, pedig még fájnak a sebhelyek, melyeket akkor kaptunk. És azt nem értjük már, hogy volt idő, midőn becsületes és komoly emberek tízezrei hitték és vallották, hogy Tisza nem jó magyar ember. Tisza nem jó magyar — ez ma úgy hat, mint valami felültetés, de ilyen felültetéseknek rettenetes árát adta a nemzet. A választójogos mozgalmak idején a gyűlölet új frazeológiára tett szert. A nemzetből — nép lett, a szabadságból — demokrácia, a pecsovicsból — reakcionárius. A terminus teknikus új volt, a gyűlölet a régi. De Tisza a valóságban nem volt sem arisztokrata, sem demokrata, ő nem volt sem konservatív, sem szabadelvű, ő csak magyar volt. A magyarságnak mindent feláldozott volna, elsősorban a pártpolitikai szótárt, ő a kevés, lelkileg teljesen szabad ember közül való volt, aki politikai tekintélyt ugyan ismert, de politikai dogmát nem. Neki a politika eszköz volt a nemzet szolgálatában, más semmi. Erős hitem: ha ő meggyőződik róla, hogy azzal örök időkre biztosíthatja a magyarság hatalmát, akkor ő radikális demokrata lesz, földet oszt, eltörli a címeket, választójogot ad akár a szopós gyermeknek is; ha kell, barrikádot épít. Ha ő meggyőződik róla, hogy azzal szolgálja a nemzet ügyét, akkor ő megostromolja a magas egeket. De hiszen ez csak játék a szavakkal: ilyesmiről őt senki meg nem győzhette. A magyar demokrácia azonban csakugyan valami átöröklött betegségben szenvedett, mondhatnám: már a honfoglalás óta. Maga a honfoglalás nem volt par excellence demokratikus vállalkozás. Legalább nem tehető fel, hogy a hétvezérek alkalmat adtak volna a szláv őslakosságnak, hogy véleményt nyilvánítson ebben a kérdésben. Fegyveres kézzel, vérrel valósították meg. A világtörténelem, sőt a természettudomány magaslatáról tekintve: e honfoglalás mégis erkölcsös cselekedet, mondhatnék: kulturális tett volt, mert olyan nemzetet hozott a magukkal tehetetlen törmeléknépek közé, amely egységes államot alapított és azt az európai művelődés szolgálatába állította. A magyarság azonban alkalmasint nem a számbeli többségével , hanem a fajbeli kiválóságával uralkodott itt. Vitézebb katonái, erősebb államférfiak tehetségesebb tudósai és költői voltak, mint a többieknek. Tisza István sokkal inkább vérbeli leszármazottja volt a volgai lovasoknak semhogy azt a szent örökséget, amelyet sem erőszakkal, sem csellel nem tudott senki elvenni a magyarságtól, feláldozva valamely választási matematika kedvéért. Egy pillanatig sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Tisza István idejében Nagy-Magyarországon, ahol a nemzetiségek a lakosságnak majdnem felét tették, a választójogi kérdés más volt, mint ma. Az ő akkori állásfoglalása az akkori, nem a mai viszonyokra vonatkozott! Emlékszem, a választójogi bizottság egyik ülésén egyszer egy olyan meglepett mozdulatot tett, mintha össze akarná kulcsolni a két kezét. A demokratikus jogkiterjesztők egyik arisztokratikus szónoka olyasmit mondott, hogy a r—gyiségi veszedelemtől nem kell félni, mivel a veszedelem tudata mindenkor egységes fellépésre fogja ösztönözni az összes magyar pártokat. Tisza István meglepett gesztusa a magyar egységnek szólt. A magyar egység! Az első fénysugár, amely a magyar őskor homályába tör, abban a pillanatban mutatja a nemzetet, midőn a honfoglalás tervében nem tud megegyezni és két felé szakad, egyik része a Kárpátok felé, a másik a Káspi-tó felé veszi utját. Ezer esztendő folyamán a nemzet soha nem tudott olyan mélyre bukni, hogy szükségét érezte volna az egységnek. És ha Dante Infernójának forró szurok-tavában magyarok uszkálnak, azok is biztosan pártokra szakadtak. Az igazság kedvéért azonban el kell ismernünk, hogy Tisza nemcsak a nemzetiségektől, de a magyar demagógiától is féltette az országot. A demagógiától, nem a demokráciától. Ő ismerte a mi népünk szenvedélyes fogékonyságát a hangzatos szavak iránt és attól tartott, hogy a széleskörű választójog arra fogja ösztökélni az értelmiség selejtesebb köreit, hogy vad versenyfutást rendezzenek a nép kegyéért. Bizonyos, hogy ebben a versenyben majd azok lesznek a győztesek, akik a legkönynyebb erkölcsi podgyásszal állanak ki a porondra. De hogyan van az, hogy a magyar nép, amelyet Tisza István az emberiség világának tartott, olyan könnyen lesz prédája minden jött-ment politikai kuruzslónak? Erre a kérdésre, ha felvetették előtte. Tisza egy másik kérdéssel válaszolt. Hogyan van az, hogy a magyar ember, aki a politikában olyan izgága, megbízhatatlan és követelődző, mint katona annyira fegyelmezett, kitartó és áldozatkész? Hogyan van az? Szerinte a nép a háborúban (farkasszomra nézve a halállal) megmutatja a maga igazi ábrázatát. Az arc, amelyet a politikában mutat meg, nem az övé, hanem egy lelkiismeretes, vagy lelkiismeretlen vezető értelmiségé. Tisza Istvánnak megvolt még az a fájdalmas elégtétele, hogy amint a debreceni huszárezred parancsnoka a hadrakelt magyar népet, mégpedig annak azt a részét, amely legközelebb állott a szívéhez, a kálvinista parasztságot, valóban olyannak találta, amilyennek képzelte: hősiesnek, áldozatkésznek, fegyelmezettnek. A lövészárokban, a halál tőszomszédságában, Tisza István és a magyar nép megint egymásra ismertek. Az acélförgetegben kitűnt, hogy ki a magyar legények igazi vezére. Nem a pesti kútmérgező. Sajnos, későn tűnt ki. A végzetet már nem lehetett megállítani. Sem a Tisza Istvánét, sem a nemzetét. A végzetet a gyűlölet érlelte meg, amely gyűlöletet évtizedeken át gyáriparilag állítottak elő, elárasztván vele az országot. A gyűlölet megbontotta a nemzet egységét. És mikor a nemzeti lélek már darabokra tört, nem volt nehéz megjósolni, hogy előbb-utóbb darabokra fog törni Magyarország is. Mert egységes hazára csak egységes nemzet méltó. Soha nem élt talán államférfi, aki anynyira a magyarság szájaize szerint való ember lett volna, mint Tisza István gróf. És soha sem élt talán magyar politikus, akit a nép annyira félreismert volna Ez tragikus félreértés volt, a nemzetre nézve nem kevésbé tragikus, mint Tiszára nézve. Keserű igazság! Azt hiszem azonban, a nagy halott elvárja híveitől hogy ne tömjénnel, hanem igazsággal adózzanak az emlékének. annsPESTI Hírlap l’CSI november 1. (232. sz.) fippingi Hier! MM. támadásáról. az egész csafé itssngusielfés — Ssistos fGtávolságban A cseh parlament legutóbbi ülésén, mint lapunk mai számában jelentettük, Zmidek kormánypárti agrárius képviselő éles támadást intézett Apponyi Albert gróf ellen genfi beszéde miatt és azzal vádolta meg, hogy a „legkíméletlenebb magyarosító“ volt az, aki most egy kisebbség „állítólagos“ elnyomásáról panaszkodik. Végül Handek úr azzal fenyegette meg Magyarországot, hogy hasonló eset megismétlődése esetén olyan eszközökkel fizetnek vissza a csehek, mint amilyenekkel ellenük támadtak. A Budapesti Hírlap munkatársa ma este felkereste Apponyi Alibert grófot és megkérte őt, nyilatkozzék a támadásról. Apponyi Albert gróf a következőket volt szives mondani: — Ezt a támadást nehéz megérteni, mert én genfi beszédemben senki ellen vádat nem emeltem, csak azt az elvi tételt állítottam fel, hogy a kisebbségi jogok megoltalmazását — amely jogok most eltérően a korábbi jogállapottól, nemzetközi jogoltalom alá vannak helyezve — bírói eljárás tárgyává kellene tenni. Hogy ebben minő támadás foglaltatik, amelyet vissza kell utasítani, azt valóban nehéz belátni, — hacsak a rossz lelkiismeret nem szól bele a dologba. — Ha a tisztelt szónok úr azzal fenyeget, hogy majd hasonló pénzzel fognak nekem visszafizetni, — erre csak azt felelem, hogy nagy örömömre fog szolgálni, ha azok, akiknek kedve tartja, a vitát velem felveszik és ha azt ugyanabban a stílusban folytatják, a melyben én megkezdtem. — Ami pedig azt a vádat illeti, hogy én erőszakos magyarosító voltam, ismét szívesen állok elbük, hogyha ezt konkrét tényekkel próbálják megállapítani— De hiszen az egész csupán Prága és környékén való hangulatkeltés céljából mondatott — biztos lőtávolságban ... f. I. F. 8 tárgyalása. Irta Eindes-Bencz*. dr. budapesti ügyvéd Megírtuk múlt heti számunkban, hogy a földreform eljárási költségei tekintetében nincs egység. Azóta, mint halljuk, Tóth János, az O. F. B. elnöke az általa összehívott értekezleten az érdekelt bankokkal megegyezett, így most már nem lesz panasz többé arra nézve, hogy a végrehajtási költségek címén a bankok többet fognak számítani, mint a földművelésügyi minisztérium gazdasági osztálya. Megállapították, mint már megírtuk, egy tárcaközi értekezleten a vagyonváltságföldek haszonbérét és vételárát is. Ezen az értekezleten a pénzügy és földművelési minisztérium vett részt. Az értekezletet Bod János miniszter vezette. Nagyatádi Szabó István minden kívánsága érvényre jutott. Az értekezlet eredménye, melynek tartalmát már ismertettük, a közeli napokban rendelet alakjában fog megjelenni. Az O. F. B. e héten három napon át tárgyalta Kecskemét város megváltási ügyeit. A tárgyaláson mintegy huszonöt érdekelt vett részt. A kiküldött földbirtokrendező bizottság két nagy birtok megváltására tett csupán javaslatot, az egri káptalan és a Szappanos-féle többezer holdnyi birtokokra. Ezenkívül a háborúban szerzett huszonegy kisbirtok megváltását is javasolta a bizottság. Ezekre a birtokokra néhány ezer ember tartott igényt. A szóbeli tárgyalást a bíróság már befejezte. Zárt tanácskozás után ugyancsak zárt ülésben fogja meghozni a bíróság ítéletét, amiről azonban a mai napig még semmi sem szivárgott ki. A földbirtokreform-novella megjelenése után Bándy Ferenc dr. táblabíró és Ridly István dr. törvényszéki tanácselnök, az O. F. B.-hoz beosztott bírák a törvényről és a novelláról ezek magyarázatával és a birói gyakorlatai együtt ügyes, könnyen áttekinthető könyvet adtak ki. E könyvben rámutattak a szerzők mindamaz előnyökre, melyek a tárgyalások szóbeliségével járnak s már akkor tudták a szerzők, hogy a szóbeli tárgyalásoknál résztvevők nem lesznek ünneprontók és nem fogják megzavarni a tárgyalás menetét. Ugyanis sok szó esett erről a novella meghozatala előtt. A szóbeli tárgyalás ellenségei azzal érveltek, hogy az érdekeltek tücsköt-bogarat össze fognak majd beszélni, a jogi képviselők pedig, nem lévén szakemberek, csak az időt fogják majd pocsékolni nem odatartozó előadásaikkal. Ezt az O. F. B. már eddig is megcáfoltnak látja. A felszólalások szakszerűek, precízek és rövidek és ami a fő, figyelemreméltóak. Az O. F. B. első tanácsa november 4-re tűzte ki Neszmély, Süttő, Piszke, Tardos, Dunaszentmiklós és Dunaalmás községek megváltási ügyeit. E napon fogja tárgyalni az Esztergomi érsekség, a Klosterneuburgi kanonokrend és az Eszterházy Ferenc gróf váltságköteles birtokainak ügyét. Ugyancsak november 4-re tűzte ki a második tanács az őrhalom, Nagylóc és Hollókő községek megváltási ügyeit. November 5-én fogja tárgyalni az első tanács a Molvány község megváltási ügyében a Friedmann Ernőtől, Steier Albert és nejétől megváltott ingatlanok vételárának megállapítását. A harmadik tanácsnovember 6-án fogja tárgyalni Nagyrada, Kisrada, Resnek, Bágrad és Lendvajakbfa községek megváltási ügyeit. Ugyane napon tárgyalja a negyedik tanács Apátvarasd, Ófalu, Szászvár, Tiszatardos, Rábamolnár, Rábaszenttamás és Rábapüspök községek megváltási ügyeit. November 7-re Nagyatád községe megváltási ügyeit tűzte ki az első tanács, a harmadik tanács pedig Makkoshegye földreform ügyét fogja tárgyalni a Nagycenki cukorgyár részvénytársaság, Stark Lajosné, Németh Jenőné és a Gernheiser Albert dr. ingatlanainak alpulvétele mellett. November 11-én az első tanács Karcag megváltási ügyeit fogja tárgyalni. November 14-ére az első tanács Sáránd község megváltási ügyeit és Tordas község ármegállapítását tűzte ki. a politika hírei. Scitovszky Tibor az új külügyminiszter. Neipokkal ezelőtt megírta a Budapesti Hírlap, hogy a külügyminiszteri szék rövidesen betöltésre kerül. Elhatározott dolog Scitovszky Tibornak külügyminiszterré való kinevezése, amiről szintén napokkal ezelőtt említést tettünk. Értesülésünk szerint az új külügyminiszter kinevezése a november 4-iki hivatalos lapban fog megjelenni. Scitovszky Tibor, az új külügyminiszter testvéröccse Scitovszky Bélának, a nemzetgyűlés elnökének, fiatal, kiváló készültségű, tettre kész ember, mindössze 49 éves. Pályáját a kereskedelmi minisztériumban kezdte, ahol egész az összeomlásig figyelemreméltó kiválósággal működött. A béketárgyalások megkezdése előtt miniszteri tanácsosi rangban a külügyminisztériumba lépett át, ahol résztvett a békeiratok előkészítésében is. Ebben a minőségében résztvett a génuai konferencián és ezt megelőzően vezette a portorozei konferencia manori küldöttségét s jelentékeny része volt az ott elért eredményekben. Nem sokkal ezután Emich Gusztáv akkori kereskedelmi miniszter meghívására államtitkári rangban visszatért a kereskedelmi minisztériumba, ahol főként a kereskedelem és gazdaság külföldi vonatkozásaiban fejtett ki értékes tevékenységet és szerzett kitűnő hírnevet Pár évvel ezelőtt megvált az aktív közszolgálattól s a Magyar Általános Hitelbanknál vállalt ügyvezető-igazgati állást, ahol szintén a külkereskedelmi ügyek nagyjelentőségű irányítását vezette. A kitűnő megjelenésű és nagytudású ai külügyminiszter működése elé minden oldalról nagy reményekkel néznek. A bizottságokból. A nemzetgyűlésnek a házszabályok élőkészítésére kiküldött bizottsága november 4-én délután öt órakor az elnöki fogadóteremben ülést tart.