Budapesti Hírlap, 1926. április (46. évfolyam, 74–97. szám)
1926-04-01 / 74. szám
Budapest, 1926. XLVI. évfolyam, 74. szám. (Ára 2000 kor.) CsUtiSrtSk, április 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. EHIUtteai «,aki Egy hónapra 50.000 kanna, negyedért. 135.000 korona. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Grosehen, vasárnapon 40 GrOS ehess. E*y* *n hétköznap 2000 kor. Kislföldn az előfizetés kétszeres*. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden UfrdetSireda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal, Vili. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84. Leveleim: Budapest 4. Postafiók 55. ....... ......................=== .... A magyar állam nevében! Irta Miskolczy Ágost dr, budapesti kir. ügyész. Budapest, márc. 31. Az egész világon elterjedt francia nyelvű magyarázó szótár, a Petit Larousse, közli Magyarország nagy címerének képét a Szent Koronát tartó angyalokkal, de azt jegyzi meg, hogy Magyarországnak köztársasági alkotmánya van. A francia szótárba e felületességében mi is bűnösek vagyunk, legalább is annyiban, hogy az ezeréves magyar királyság eszméjét s azt, hogy alkotmányunk a királyság intézményének sértetlen fentartását vallja alapelvül, nem domborítjuk ki eléggé a nagyvilág előtt. Ennek egyik példája az, hogy a királyi bíróságok a fennálló szabályok szerint ítéleteiket a magyar állam nevében hozzák meg, illetve hirdetik ki. Ez a szó, állam, olyan jogi fogalom,amelynek bölcsészeti értelmét a nagyközönség alig ismeri, sőt általában azt lehet mondani, hogy ennek a fogalomnak koránt sincs ünnepies jellege, hanem mint a polgárok közigazgatási, pénzügyi és közjogi függőségének kifejezője, avagy mint az államkincstár különböző vonatkozásainak mutatója él a köztudatban. Kétségtelen, hogy az állami élet olyan ünnepi megnyilatkozásánál, mint az ítélkezés, az lenne megfelelőbb, ha az igazságszolgáltatás jogának kátforrásául tisztán az állami főhatalomra történnék hivatkozás olyan alakban, amelyhez nem kapcsolódik sem az adóvégrehajtó, sem valamely földrajzi terület képe.Csodálatosképpen mindenkinek elkerülte a figyelmét az, hogy nekünk van olyan közjogi fogalmunk, amely félreérthetetlenül, kizárólagosan, az erkölcsi finomság élességével s a mellett szinte titokzatos ünnepiességgel fejezi ki az állami főhatalom jellegét: ez a Magyar Szent Korona! A magyar nemzet az államot, mint a társadalommá szervezett nemzet egységét a Szent Koronában látta megtestesítve. A Szent Korona valóságos megszemélyesítője volt az állami főhatalommal, úgy hogy régi közjogi törvényeink és írásaink, amint ismeretes, a szent korona egész testéről beszélnek s ezen értik az államhatalom teljességét egyrészt, másrészt a magyar birodalomnak közjogi és fizikai foglalatát. Aki jogokat élvezett az országban, az a Szent Koronától kapta s ezért a Szent Korona tagjának nevezték. Ma, amidőn nincs jogtalan polgár, minden polgár a Szent Korona tagja. A király felett is, mint magasabb eszmei egész, a Szent Korona áll, amely együttesen magában foglalja a királyt és nemzetet, sőt azonos a haza fogalmával is. A magyar géniusznak csodálatraméltó alkotása a Szent Korona tana, amelyben rejlő államjogi elmélet a magyar közjognak és állami szervezetnek ma is kiinduló pontja. Szent István trónja ma is fennáll; a korona, amely fejét ékesítette, ma is szent ereklyénk; a közös hagyományok, amelyek az ország népeit egységes nemzetté forrasztották össze, ma is élnek s a Szent Koronához vezetnek vissza. Jól mondja egyik legnagyobb szónokunk: „Mintha a Koronának bűvölő íratása lett volna, olyanynyira hajolt meg mindenki annak szent neve előtt, mintha a nagy Isten a Koronához kötötte volna a nemzet sorsát is, midőn a Korona tisztelete ingataggá lett, ingadozott maga az egész nemzet! A Szent Korona az öszszetartás zászlaja lett és ma is az. A vélemények harca itt megszűnt, a pártok szenvedélye itt elhallgatott, a gyűlölet itt lerakta fegyvereit, a hazafiság innen nyert táplálékot, buzdítást az összetartásra. “ Vájjon nem vétkezünk-e önmagunk ellen, ha háttérbe szorítjuk azt az eszmét, amelyet a Szent Korona fejez ki, amely egyesíteni van hivatva a szíveket és lelkeket e fenséges jelvény alatt? Vájjon nem félünk-e, hogy a Szent Korona eszméjének elhalványodásával nem halványodnak-e el a kapcsolatok, amelyek a nemzet egészét ősrégi intézményeihez és azokhoz fűzik, akiket a történelem és a hagyomány a magyar nemzet sorsához fűzött? Vájjon nem gondoljuk-e, hogy ez az elhalványodás végleges megsemmisülésével járhat mindannak, amit az első szent király lángelméje és tettereje alkotott? A magyar nemzetlegdicsőbb emlékei Szent István koronájával vannak összeforrva; a Szent Korona védőszárnyai alatt fejlődtünk, művelődtünk s dacoltunk az öldöklő századok vérzivataraiban. Ez gyűjtötte maga köré Szent István birodalmának országait és népeit; varázshatása magyarázza meg a hűség érzelmeit, amelyek még akkor is megnyilvánultak, amikor mi magunk lettünk hűtlenekké a Szent Koronához. E varázshatását a Szent Korona ma sem vesztette el. A magyar Szent Korona jelképezi nemzeti államunk egységét, amely betölti Magyarország összes népeinek egész múltját. Közös áldozatok tartották fenn dicsőségben, közös emlékek szentelték meg. Magyarország összes népeinek osztatlan, szent öröksége, benne van minden, ami minden magyarul dobogó szívnek örök ideálja. A reménytelenség súlya alatt zokogó hazafias fájdalom nem homályosíthatja el a belőle kiáradó fénysugarat, amely igazságot, jogot, hatalmat jelent és feltámadást! Várjon miért helyettesítettük ezt a nekünk mindent jelentő, mindent ékesszólóan megmondó fogalmat egy holt fogalommal, melyen csak annyi az ünnepiesség, hogy rajta könyvek szaga érzik? Vájjon miért nem ítélkezik a magyar bíró a Magyar Szent Korona nevében?! GRÍZ írta Zábráczky József. Sáros vármegyében, a Felsővizközön, annak is a legutolsó sarkában, tehát egészen közel a világ végéhez, húzódott meg egy kicsi girbe-gurbautcás, faházas, szegény tót falucska, fogjuk reá, hogy Beliaró a neve. Ez nem fontos, mert a falut úgy sem k keresi senki. A lakosok csak akkor teszik ki lábukat a falu határából, ha törvény elé vannak citálva Svidnikre, Eperjesre, vagy ha vásárra kell menniök. Amerikát nem említem, hiszen oda a beharóiak úgy mennek, mintha csak a szomszédba lépnének átal. De hát hová is, minek is mennének. Krumpli, zab meg verem, így éhen nem pusztulnak, tűzifa van, meg nem fagynak, pálinkát meg mér Rosenfeld, a korcsmáros, Kolyaba tisztelendő uram pedig megkereszteli, összeadja, eltemeti őket, a szerint, hogy kinek mi duká. A temetésről jut eszembe, hogy jó harminc esztendeje él már a faluban Griz Igor kántortanító úr is.. Ezt különben azért illő tudni, mert a hótt embert olyan szépen búcsúztatni senki sem tudta egész Sáros vármegyében, mint ő. Még a Keezer méltóságos úr fejénél is ő fújta a búcsúztatót. Hordták is faluról falura. Ahol csak valamennyire tehetős halott volt, ott ő rnkatta meg a népeket, illő árért. Ennek olyan szabott áravolt, mint Eperjesen a zsömlének, ahány strófát rendeltek a gyászolók, a sógorok, komák, szomszédok, jó és rossz emberek, annyi 20 krajcár. Ez lehet a magyarázata annak, hogy harminc esztendeje élt e szegény, csendes világban, sőt fölnevelt hat gyereket, még dugott pénze is volt — állítólag. Három leányt férjhez adott Amerikába, ezek annak idején kicsalták a két nagyobbik fiút is, csak a legkisebbik, a Gyula gyerek maradt itthon. Ebből mindenáron papot akartak nevelni. Nem sikerült. Az eperjesi kanonok nagybácsi hiába támogatta szép szóval, nadrágiszíjjal az ott iskolázó Gyula gyereket, nem használt, nem tanult a szentnek se. Majd minden osztályt megrepetálva, nagynehezen kivégezte a Líceum negyedik osztályát. Tovább nem iskoláztatták. Mesterségre se adták, mert vékony, gyenge legényke volt. A kanonok nagybácsi betudta dijnoknak a pénzügyigazgatósághoz, hadd körmöljön, ha meg jól viszi saját-dolgát, még irodatiszt is lehet, hiszen a kanonok úr vasárnap délutánonként — borocska mellett — együtt szokott preferáncozni a fináncdirektor úrral. Griz megállta a helyét, körmölt hűségesen, ugy hogy pár év múlva írnok lett. Élt csendesen. Nem volt semmi különös passziója, csak a cigaretta, meg a költészet. Igen, Griz Gyula nagy titokban verseket irt. Minden vasárnap délután kisétált az Eperjeshez közelfekvő „Erdei lak“hoz s ott szavalta önmagának verseit. Ilyenkor szentül meg volt arról győződve, hogy ha annak idején ő is részt vett volna a Petőfi—Tompa—Kerényi-versenyben, a pálmát ő nyeri. Egy nap azonban úgy az írnokság, mint a költőségnek majd hogy vége nem lett. Tifuszbeteg lett s jó sokáig nyomta a kórházi ágyat, mig szédelegve talpra állott. A pénzügyigazgató — egy preferáncozás után — adott néki szabadságot, menjen haza Beharóra s addig vissza se jöjjön, míg össze nem szedi magát. Könnyű azt mondani, — eredj haza! Tesék ám megtenni, ilyen gyöngén. Vasút nincsen. Frakkórra pénz nincsen, de talán pénzért sem menne olyan messzire. Gyalog nem bír menni, hiszen az egy napig járó úr. Mit tegyen? Töprengve járt-kelt a piactér napos oldalán. Egyszer csak messzeütközik valakivel. Nini, hiszen ez a szomszád Beharóról, a Hubcsik Jóskabácsi. Örvendeztek egymásnak szörnyen , az öreg tót szívesen vállalta, hogy szekerén hazaviszi a pan Gyulkót. Déli harangszó után indulnak, így is csak hajnalban lesznek otthon, hosszú az út, sok a part s portékát visz a Rosenfeld botosnak. Sietett is Griz szörnyen, hogy kis csomagjával idejében ott legyen a Hubcsik szekerénél. Nem sietett annyira, hogy mikor a főutcáról a vásártérre fordult be, a járdán egy elejtett tízforintos bankót meg ne pillantson. Fölvette, de mit tegyen vele? Be kellene vinnia rendőrségre, de akkor lekésik a szekérről. Zsebrevágta. Majd, ha visszajön, beszolgáltatja. Ilyen előzmények után került haza Griz Gyula. Öreg anyja-apja tyukkal-kaláccsal — sőt slapacskával is — tartották, csakhogy erőre kapjon a legkisebb, az itthon maradt gyerek.gy reggel Griz mama a pitvar küszökrumplit hajazott s az udvaron előtte felalá sétáló fiával beszélgetett s különösképpen szidta a krumpliférget, hogy minő kárt tesz az Isten áldásában. Gyula közbeközbe végignézett — a kis kapu felett — az utcán. Nem sok látnivaló volt bizony ott, ha csak az nem, hogy egy csapat gyerek pigézett, odébb az Andorkáék kölyökkutyája riogatta a harangozó libáit. A harangozóné egy kővel úgy dobta vékonyan a kutyát, hogy ez vonulva loholt haza. Aztán Mikuláné vette hátba a gyerekét, mert az utárokba kicsorgó trágyalében áztatta a lábát, meg a pendelyét. A lábat bánná a fene, de a pendelyt néha mosni is kell. Egy ilyen kipillantáskor szinte elkiáltá magát. Gyula. — Édesanyám, ki az a gyönyörű leány, aki errefelé jön? — Majd megmondom, ha ide ér, — felelt Őrizné. Máris beköszön hangos szóval az útról egy feltűnően szép leány: — Jóreggelt Gríz néni! — Istenem, Istenem, mindig csak dolgozik, minő szorgalmas háziasszony. —Jóreggelt. Már én csak ilyen vagyok, — felelt fanyaran Grizné a nélkül hogy még csak az út felé is pillantott volna. Ezt észrevette a leány s hirtelen az udvar közepén megbűvölten álló fiatalemberhez fordult. — Á. á, hát így kell magával találkozkedves Griz. Hallom, hogy itthon felénk sem néz. Ez igazán nem tudja, hogy Kolvaba van Kassáról a személyemben — nem, pihen s szép. Bizonyosan tisztelendőéknél itthon prepa lányuk — az én Lovászy Márton megérkezett Budapestre. Lovászy Márton, a Károlyi-kormány volt kultuszminisztere, emigrációjából haza érkezett. Tegnap délután lépte át a magyar határt s noha ellene is vádiratot adtak ki, személyes szabadságát senki sem zavarta meg. Feleségének betegsége késztette a hazajövetelre és nem a politikai szereplés vágya. Visszatérése érdekében politikai barátai régóta egyengetik az utat, de a mozgalom azért nem sikerült eddig, mert Lovászy nem akart a politikai szereplésről lemondani Most valószínűen deferálni fog a helyzetnek, hogy itthon maradhasson. Lovászy önkéntesen ment számkivetésbe s így csak az emigráció idején elkövetett cselekményeiért tartozik számadással a magyar bíróságnak. Nem a mi hivatásunk annak megítélése, hogy büntetőjogi szempontból Lovászy külföldi múltja mennyiben likvidálható. Ő az emigránsok mérsékelt elemei közé tartozott, keserű emlékeket idéz fel bennünk, de nem a gyűlölet érzését; nem kívánnánk a Lovászy üldözésére serkenteni, ámde politikai inaktiválásának már csak a gondolatát is vissza kellene utasítanunk. Sok szem figyeli most a külföldről, hogy mi fog történni az első visszatért emigránssal. Olyan példát kell adnunk a Lovászy esetében, amely a többi kintmaradottra is alkalmazható s amely letöri az oktalan és jogtalan politikai reménykedéseket. A magyar haza jó anya és megbocsát megtért fiainak, de ennek az anyának sok hű gyermekére is vigyáznia kell és ezért nem felejthet. A Budapesti Hírlap mai száma 14 oldal.