Budapesti Hírlap, 1927. január (47. évfolyam, 1–24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
sok dulást. A lidérc ott vigyorgott a mellén. Herendy kipislogott a zsebkendő alól. Aztán hirtelen levette a kendőt. Előtte idegen férfi állott. A hurokban vergődő bűntudat rémületével első gondolata az volt, hogy titkos rendőrrel van dolga. A jövevény arca hideg és könyörtelen volt, mint maga a Nemezis. Mintha fenyegette volna, már tudjuk. Ez az ember az egész végzetes játék alatt ott ült vele szemben. És most idejön, utána. Rekedten kiáltott rá: — Mit akar? Az idegen meg se moccant Szűrős szemét a zsöllyében kuporgó áldozatra szögezte. Mindenestül olyan volt, mint a megfagyott lélek. — Ön elvesztett mindent, ön elveszett ember. A Herendy Ödön homlokán verejték gyöngyözött. Amint kérlelhetetlenül szemébe vágták a rideg valóságot halálraítéltnek érezte magát. Lankadó energiával vágott vissza: — Mi köze hozzá? Az idegen nem esett ki a sodrából. Fagyosan egykedvű maradt . Csak annyi közöm van hozzá, hogy meg akarom menteni. Megmenteni! A fuldoklónak mindig csábító csónak a szalmaszál. A Herendy fején az életösztön csalóka illúziói villogtak át a képzelet foszforeszkáló játékában. A bűvös szóra fölemelkedett s szelíden, némiképp kissé melegen, sőt hálásan nézett az idegenre. — Megmenteni? Hogyan? ! Az idegen nem lágyult eL Hangja éppoly hideg maradt — ön eljátszotta a milliárdot, amit menyasszonya önre bizott. Azon a milliárdon a másik milliárdot akarta viszszaszerezni, amit a hivatalban sikkasztott Tehát két milliárdról van szó. És arról, ami a két milliárdnál is több: a becsületről, vagyis az életről. Igaz, vagy nem? Herendy Ödön sápadozott. Feje alácsuklott. Egyetlen szótagot se tudott kiejteni. De ez a szótlanság beszélt. Sőt vallott. — Igaz-Nem volt igaz, csak az egyik milliárd: a Dóráé. De a veszendő becsület, az igaz volt. S mindegy, akár egy, akár két milliárdnak hívják. Az élet csak egy. A becsület is. — Nos, mindent visszakaphat. Mindent visszanyerhet. Csak választania kell. Az élet, vagy — Palotás Dóra. — Nem értem . . . Az idegen írást vett elő tárcájából és Herendynek nyújtotta. Mindössze is néhány sor írás volt „Kedves Dórá. Visszaadom szabadságát. Visszaadom szerelmi ígéreteit és egyúttal a rám bizott milliárdját." Aláírás nincs. Herendy kétszer-háromszor is elolvasta. Majd kérdezően nézett az idegenre. — Mi ez? — önnek könnyebb volna kitalálni, mint nekem az, hogy megmagyaráz- zam, írja alá. — Ezt? Én? » Igen- ön aláírja és átadja nekem ezt a levelet Én pedig adok önnek egy milliárdot s ezenkivül ezt a nyilatkozatot. Másik írást nyújtott Herendynek. Herendy azt is elolvasta: „Elismerem, hogy Palotás Dóra kisasszony számára egy milliárdot Herendy Ödön úrtól átvettem. Aláírva Harács Anzelm." Herendynek lehanyatlott a keze. Elbámult. Már értette a dolgot, rendes, reális üzletről van szó. Herendy eladja a menyasszonyát, Palotás Dórát — két milliárdért. Nemcsak égő szeme, agyveleje is tüzes karikát sziporkázott Légelső gondolata ez volt: megmentve! Egyébre most, a meglepetés váratlan pillanatában nem is tudott gondolni. Harács, a tőzsér, a szerelem előkelő nagykereskedője, ott áll előtte. Kínálja a milliárdokat Csak ki kell nyújtania a kezét Csak? Egyebet semmit? Az élet vágya, az önzés elhomályosította lelkiismeretét és megkeményítette szivét. És Harács ott suttogott előtte: — Élni vagy elbukni ! Én az életet kínálom. És csak egy illúziót kérek érte Egy illúziót, ami úgyis elmúlik előbbutóbb. ő megyen arra, ön megyen erre. És mind a ketten találnak új illúziót. Herendy láthatóan küzködött. Kialakulatlan, zavaros kérdések zaklatták. De hát . i . ő? Hát Dóra? A szerelmes szép menyasszony, aki mindenét egyetlen kártyára tette föl: a Herendy Ödön szerelmére. Mindenét! Igen, mindenét. Nemcsak a milliárdját, amit rábízott, hanem a szerelmét is, amit csak szerelemmel lehet megfizetni, semmi mással. És ő? A pénzét elkártyázta és most... eladja a szerelmét. A magáét is, az övét is. Egy milliárd a Dóra szerelméért, egy az övéért. Lázadozott. — Nem! Nem! — Nem? Látta ott, az asztal végén azt a borotvált képű ismeretlent? Bizonyára ön se ismerte. Más se. Senki se. Az az ember az Ezerszem-válalat legügyesebb detektívje, önre figyelt, önre vigyázott: mit csinált, mit végzett? Palotás Dóra bízta meg. Egy óra múlva Palotás Dóra mindent tud. Mindent. Tehát oevis hiába minden. Nem írja alá? Herendy megrémült. Hiába! Tehát nincs menekvés! Ennek az embernek nemcsak a két milliárd, ennek csakugyan minden a kezében van. A nagy rendező: az élet, vagy a sors, vagy a végzet szabatosan dolgozik. — Adja ide! Reszketett a keze, de csak az izgalomtól. Elhatározottan, sőt dacosan kanyarította nevét az egyik levél alá. És sietve gyűrte zsebre a másik levelet és — a másik milliárdot. Mintha lopta volna. A Palotás Dóra — árát. * Csak az árok előtt fél az ember. Ha már átugrott rajta, akkor már a megszabadulás örömét érzi. És élvezi is. Zsebében a milliárddal, Herendy Ödön szabadnak érezte magát. A gyötrelem fojtogató csontkeze eltűnt, a lidércet simogató selyemkendő váltotta föl. Zsebében ott van az élet, a becsű- 1957 Jatrnk I. (T. «*.Bmksti Hibiap8 ma gondol aktívabb politikára a Balkánon, Németország bizonyára nem hajlandó magának újabb gondokat okozni. Valami Magyarországról. Bethlen gróf sikere a magyar választásokon élénk megelégedést keltett diplomáciai körökben, amelyek a magyar miniszterelnök eddig való tevékenységét és sikereit figyelemmel kísérték. A rendkívül erős többségre támaszkodó magyar kormánynak talán több ideje lesz a külső problémákkal is foglalkozni. Az erősebb külpolitikai aktivitásnak azonban egyik első feltétele a propaganda. Nem is annyira a magyar nemzeti politika hallgatása feltűnő, hanem inkább az a tény, hogy a magyar konszolidálás ellenfelei minden apró kérdésben szinte minden ellentmondás nélkül feltűnő lármát csaphatnak. Budapest a kettős monarchia léte alatt, nyilván Bécs hozzájárulásával, mint a nemzeti türelmetlenség egyik főfészke, ma pedig mint az európai reakció egyik bevehetetlen vára szerepel. Pedig Budapest ma nem más, szint egy szerencsétlen, szétdarabolt, legyőzött ország jobb sorsot váró metropolisa, amelyet tövises útjában támogatni kellene minden oldalról és minden lehető eszközzel. Mihelyt Budapest a kellő megvilágításban kerül bele a világpolitikába, könynyebb lesz az útja a még mindig fenyegető elszigetelés elkerülésére és lehetővé válik gyors beleilleszkedése ama politikai áramlatokba, amelyek, ha nem is Trianon, de legalább a békeszerződések igazságtalanságai ellen irányulnak. .. Gyulai Pál. írta Marczali Henrik. Még nem voltam 19 éves, mikor a „Budapesti Szemle" nagyhírű szerkesztőjéhez beállítottam első cikkemmel. Délután háromkor fogadott kis szobájában, melynek előszobája könyvpolcokkal volt telerakva. Kis piros divánjára ültetett, maga meg egy széken foglalt helyet mellettem, kurta pipával szájában. Felolvastatta írásomat: nem tett rá semmi megjegyzést. Kopognak: Gyulai felkel, kezet nyújt a vendégnek és bemutatja nekem, a félig gyermeknek. Görgei Artúr volt, bemutatta magát, kezet nyújtott. Igazi, nemcsak morális, hanem fizikai fájdalmat éreztem. Kezet adjak az árulónak. Megtettem, hisz Gyulainál voltam. Sokkal később elmondtam egyezer Artúr bácsinak ezt a jelenetet. „Hogy gyógyultál ki ebből a betegségből?" — kérdezte. „Olvasással" — volt válaszom. A felolvasással még nem készültem el. Otthagytam. Néhány nap múlva Gyulai megüzente, hogy elfogadja és kér más rövid cikket, így jutottam be a „Budapesti Szemlébe". Majd külföldön éltem több éven keresztül. A középkor volt akkor főstádiumom. A csuda érdekelt legjobban és mivel történeti időkben csak egy igazi csudatétel történt, az orleánsi szűz diadalmas fellépése, annak tanulmányához fogtam. Elolvastam minden kútfőt, átkutattam perének vaskos köteteit. Aztán essayt írtam róla és elküldtem Gyulainak. Megköszönte, kért, írjak többet is, de egyúttal értésemre adta, hogy a „Jeanne d’Arc" ellen komoly kifogása is van. Jöjjek haza, megbeszéljük. Mikor haza kerültem 1878-ban, Gyulai igen szívesen fogadott, de fenn is tartotta kifogását. Én sem engedtem. Heinrich Gusztávot kérte fel, hogy együtt találjunk módot aggálya eloszlatására. Aggodalma abban állott, hogy én nagyon is természet szülöttének rajzolom az orleánsi szüzet. Hoszszas vita után megállapodtunk olyan szövegben, melyet a szigorú bíráló is elfogadott. Ebből két vonását tanultam meg Gyulainak. Azt, mennyire a pedánsságig lelkiismeretes szerkesztő, meg azt, hogy mindentől távol áll, mi nem rationális. Én pedig akkor bizony közel állottam a miszticizmushoz. Mert minden lelkiismeretessége és igazságszeretete mellett voltak határozott és el nem takart szimpátiái és antipátiái. Erdélyi ember volt, azokhoz húzott, mikor egyszer levelezőlapot küldöttem neki a „kis hazából", megharagudott érte. Kálvinista volt, ez volt legtöbb barátja: Arany, Salamon, Szász Károly, Lévay. Különös tisztelettel volt az erdélyi és kálvinista főurak: Vay Miklós báró, Bánffy Miklós gróf, majd Bánffy Dezső iránt. Eötvös Lóránt is méltán kegyeltjeihez tartozott, viszont mikor 1892-ben nagybeteg volt, megkért, hogy töltsem nála a déli órákat és böjtöljem ki azokat, kik soká akarnak maradni. Még egy fontos megbízást ruházott reám: a borkóstolást, mert elárasztották tokajival és engem e téren szakembernek tartott. Egyszer egy neves akadémikus ott maradt, míg nekem el kellett mennem. A lépcsőn így szól: „Ez az ember most meg fog halni." „Dehogy, felelém, meggyógyul." „Annál rosszabb, mert akkor megtud mindent, titkárságot, Budapesti Szemlét, nem bírja, minden elromlik keze alatt." Én ugyan nem mondtam el az öregnek, megalkotta már előbb felőle véleményét. Volt egy másik nemzetes úr is, ki őt szerencsétlenné tette, ha cikket hozott neki. „Ki kell adnom, pedig nem tud sem írni, sem mást." Az autoritást, az igazit, nagyra tartotta. Széchenyi, Deák, Vörösmarty, Petőfi, Arany voltak ideáljai. Igen erősen éltek benne az 1848 emlékei, hiszen a „Hadnagy uram" és „Pál Gazda" az ő műve. Ebből a forrásból eredt Görgei iránt való nagyrabecsülése és barátsága. A politikában Deák hagyományának feltétlen hive. Andrássy Gyula grófot, akinek Fráter Györgyről szóló tanulmányára hivatkozva azt mondta a koalíció idejében: a természetellenes koalíciók mindig megbosszulják magukat." Ebben is kitart, szinte kihívja maga ellen a népszerűtlenséget. A tekintély tiszteletével együtt járt el az állás megbecsülése. Nem sokkal miután kineveztek egyetemi tanárnak, , azt mondta: „Ilre csak most kezd igazán jeles ember lenni." Előbb, bár megbecsült, ilyet sohasem mondott. Imponált neki a nagy vagyon is, jó kezekben. A nagy név magában nem. Többször emlegette, hogy Eötvös József báró, nem sokkal halála előtt meglátogatta őt és elmondta neki egy regény vázlatát, mely őt nagyon foglalkoztatja. Az elbeszélés lényege pedig az lenne, hogy a nagy vagyonok vagy erőszak, vagy csalás útján keletkeznek. Ily módon folytonos érintkezésben voltunk, alig volt hét, mikor nem találkoztunk volna, megismertem ezt a kicsi termetű, igazán nagy embert. Nem is annyira Pesten, hanem Leányfalván, hová nyaranként meg szokott hívni. Otthon, diófái közt volt csak valójában, egész lénye a természet ölén bontakozott ki teljesen. Fáradhatatlan volt ott is, járt-kelt örökké, sétált, mig birta, a hegyekre is feljutott. Pesten elégiás hangulat vett rajta erőt, ott tré- fálkodó, szinte dévaj tudott lenni. De a csodálat©* lámpa A tudomány csodája az Aladdin-lámpa, mely 94*/0 levegővel és 6% bármilyen minőségű petróleummal égve, 80 gyertyafényű hófehér nappali villágosságú izzófényt áraszt, l égése szag- és korom nélküli, nem füstöl, fénye állandó és egyenletes, tűzbiztos, nem robbanhat, égő állpotban is minden veszély nélkül hordozható. Kezelése oly egyszerű, hogy gyermekre is nyugodtan rábízható. Fénye háromszor jobb, mint bármely más lámpáé. Anyagfogyasztása harmadát teszi más lámpa fogyasztásának. Rendelje meg Sázártpálát még ma! Bérmentesített Ingyenes ismertetőt küld a vezérképviselet: Aladdin Kereskedelmi Részvénytársaság Budapest, IV. kerület, Mobir-aca 19 c. szám