Budapesti Hírlap, 1928. május (48. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-01 / 99. szám

Vf Megjelenik hétfő kivételével mindennap. HUbatfai ánkt % hónapra 4 p*mfS, negyedén* 10 pMf( 80 fill4c. Audriában ff példány ár* hétk&m&p 30 GroachM, ruáraipoa 40 CroachM. Egy* nám ára lé fillér, flsarpaa.'oa 24 UUérf raiirnapoo 30 fillér. KfillSldmu alflliitléa kélumn. Bhiáalétikal Budapartaa«Itmi minden hirdetésredn. nm*] Budapest, 1928. XLVIII. évfolyam, 99. szám. Kedd, május 1. Budapesti Hírlap SurkMitSiiji VUL Iwrfiltl, R8kk SzváriLaha 4L mxJum. Főszerkesztő: Igazgatósigit kiadóhivatal: VUL, József-keret S. ézám. Csajthay Ferenc. Telefonszámok: J. 300—43, J. 300—53, J. 300—03, J. 323—84. Levélclmi Budapest 4, Postafiók 55. r8 Magános tölgy Magános tölgy az erdőszélen . Ál komoran, némán, kevélyen. Áhítattal tekintek rája, Az őserdő utolsó fája. A sári erdő fiatal fái Tán tizedik dédunokái. Eltűntek rég a régi társak, Közülök ő magában áll csak ... Csodálom óriás terjedelmét, Sok ágából egész fa telnék. A görcsös ágak messzenyúlnak, Egész nagy barlanggá borulnak. Vén ágait fagyöngyök ölték, Fagyöngy kihalt, de ága zöld még. Nincs az erdőnek olyan fája, Mélynek zöldebb a koronája. Habár a fejsze megkímélte, Hányszor forgott veszélyben éltet Mily viharok verték, cibálták, Tördelve, tépve koronáját! Földig hasadt nagy ág nyomában Egész gödör nyílt oldalában. Bár száz viharral birt dacolni, Fa ily sebet nem tud kiforrni, S ledönti majd, ha nem a fejsze, A korhadás s a férgek ezre ... He nem dönti, csavargó féle jött és tüzet rakott beléje. Mit bánta, hogy tán fáj a fának, Élő testébe hogyha láng kap. Megnőtt a tűz éhes falánkra S a fa szívéig vert a lángja. Megkínozá a fát a gaz tett, Hanem mentsége épen az lett; A pörkölt seb most rajta kéreg, Nem őrli korhadás, se féreg, S mint én, csodálva néz majd rája Az unokáim unokája. Vargha Gyula il francia választások. A háború végeztével világszerte megindult szélsőbaloldali előretörésben fennakadás állott be. Moszkva és a moszkvai irányzat jóformán hétről-hétre kap egyegy tőrdöfést. Kínában alulmaradt a moszkvai külpolitika által fűtött fegyveres mozgalom. A szélsőbaloldalnak a francia választásokra jósolt nagy diadala pedig tegnap fordult visszájára. Mindazok, akik azt óhajtották, hogy a rendet felforgatni készülő, a társadalmi berendezkedések gyökeres megváltoztatására törekvő mozgalmak győzelemre jussanak, a francia választásokon a baloldali pártok nagyszabású győzelmét és elsősorban a kommunista mandátumok nagymértékű megszaporodását jósolták. Íme a jobboldali pártok erősödtek meg és a kommunista frakció majdnem teljes egészében felmorzsolódott. Már-már azt lehetett hinni, hogy az oroszországi példa és Moszkva világszerte nagy pénzen folytatott propagandája előbb-utóbb alááshatja Európa békéjét és a fennálló termelési rendet. A vörös propaganda felfelé ívelő pályán egyre több talajt nyert egyes európai országok életében. Ez a terjeszkedés azonban, mint most kiderült, elsősorban a konzervatív komoly elemek szervezetlensége folytán vált lehetővé. A veszedelem, mely közelségével már szinte perzselni látszott a régi államberendezkedések gerendázatát, felébresztette a társadalmat. Moszkva túlhangosan kiáltotta bele Európa arcába fenyegetéseit, túlságos közelségből rázogatta öklét a világ arca előtt, míg végre a társadalom önfenntartó ösztöne felébredt és erélyes mozdulattal rázza le magáról a testére fonódó vörös pókhálót. Erre az erélyes mozdulatra a balrafordulás útja félbeszakadt, még ott is, ahol a lelkek a szélsőségekre leginkább hajlanak, mint Franciaországban. Az európai közvéleménynek ezt a kijózanodását a radikális eszmétől való elfordulását igazolja a francia választás eredménye. Azok a nevek, amelyeket a francia jobboldali pártok viselnek, magyar fülnek úgy hangzanak, mintha a mögöttük csoportosult irányzatok radikális baloldaliak lennének. Pedig a demokrata republikánus, baloldali republikánus elnevezések a múlthoz ragaszkodó konzervatív pártokat takarnak és még a köztársasági szocialista kifejezés is középen haladó és polgári programmot valló pártnak a neve. A vasárnap befejeződött választásokon ezek a jobboldali pártok szaporították mandátumaik számát, a kommunista képviselők száma pedig felére csökkent és az eredmény okát elsősorban éppen radikális gondolatok európai veszedelemmé való kialakulásában kell keresni. Hetek óta jósolgatta Európa baloldali sajtója, hogy a folyó évben sorra kerülő francia, angol és német választásokon mindenütt a baloldali pártok fognak győzni. Az első kísérlet ezeknek a jósolgatásoknak az ellenkezőjét igazolta és nemcsak hitünk, de tényekre alapított meggyőződésünk is, hogy a nagyjelentőségű választási sorozat további periódusai is hasonló eredménnyel fognak járni. Azért a szélsőbaloldali radikális irány még mindig vakmerő a maga optimizmusában és optimista a maga vakmerőségében. Kun Béla elképzelte, hogy Bécsből kommunista forradalmat tud rendezni hetek alatt Magyarországon. Elfelejtette, hogy a magyar polgári társadalom és a hatóságok felkészültek ilyen veszélyre és akár hetek, akár hónapok múlva teljes kíméletlenséggel el tudtak volna nyomni minden hasonló kísérletet. A francia kommunisták azt hitték, hogy sikerrel szerepelhetnek a választásokon akkor is, hogyha az összes többi párttal, még a hozzájuk legközelebb álló baloldali szociáldemokratákkal is, szembeállanak. Nem gondoltak rá, hogy a felébredt polgári gondolkodású konzervatív társadalom ma már elég erős arra, hogy lebírja őket. Még néhány kudarc és azt remélhetjük, hogy a forradalmi törekvések optimizmusa alábhagy és vakmerősége összeroppan. Magyarország a francia választások eredményéből magára nézve levonhatja azt a konzekvenciát, hogy továbbra is ki kell tartania a múltat konzerválni akaró és a társadalmi rendet minden eszközzel fenntartani tudó belső politikájához, mert ma már egész Európa ebben az irányban mozog és erre koncentrálja erejét. Láthatjuk azonban azt is, hogy a balolai jósolgatásokat és ijesztéseket mennyire kell komolyan venni. Ha a jóérzésű polgárság összetart, tud védekezni a radikális baloldali veszedelmekkel szemben, úgy mint Franciaországban történt. MÁJUS ELSEJÉN írta ÖSTÖR JÓZSEF Hová lett az a bizsergő öröm, amely régeste május elsejének a napján az emberek idegeit elöntötte? A legények májusfát állítottak, gyermekek és diákok a zöldbe rándultak, a legcsöndesebb filiszterek is útnak eredtek valamelyik budahegyi vagy városligeti kis vendéglőbe, ahol illett és muszáj volt a vendéglősnek „kinyitni“. Mindenki a pogány Maja istenasszony, a termékenység megszemélyesítőjének áldozott. Május elseje mindenkinek egyet jelentett a tavasz vidámságával, az élettel és a jövő reményeivel. És ma? A polgári társadalom nem csekély rétegében a május elseje rettegés és bizonytalanság szimbóluma lett. Amióta a szocialisták ezt a napot tették meg a társadalmi forradalom hivatalos ünnepévé, azóta május elsejének a költészete vérrel befecskendezett. Rombolás, gyakran gyilkolás, legjobb esetben rendőrattak és verekedés az, ami ma a tavasz fenséges ünnepének a gondolatához félelmetesen hozzátapad. Hiába hajolnak meg Maja istennő előtt a még fekete domboldalakon a rózsaszínű barackfák mint áldozó kis leányok, hiába varrnak csipkét fehér kökénybokrok a még mindig sötét erdő szélére, a tavasz reménye mögöt ott a sötét gond, hogy lesz-e nyár és ebben lesz-e mindenki számára, szegénynek és gazdagnak, parasztnak és úrnak, minden embernek, a nemzet minden egyes dolgozó tagjának éltető gyümölcse? És ez az elgondolás fölveti azt a kérdést, hogy mit várhat a polgári társadalom a szocializmustól és ami e kérdésnek a tulajdonképpeni kulcsa, meg lehet-e egyezni a szociáldemokráciával úgy, hogy a megegyezés alapján a társadalmi és állami rendnek biztos és nyugodt fejlődése várható. A választ tudományo és gyakorlat alapon kell keresni. Marxtól egészen Leninig a asociafizmus tudományos nevelői a proletariátusnak, vagyis a munkásságnak mint negyedik rendnek egyedüli és kizárólagos uralmát, diktatúráját hirdették betűben és szóval. Ezzel kapcsolatban a tőke megsemmisítését, az örökösödés intézmény eltörlését, a házasság tiszta szerződéses jellegét, amely egyoldalúan és bármikor felbontható (szabad szerelem), a tulajdon megszüntetését, a vallásnak kizárólag mint magánügynek a kezelését (érdekes, hogy nálunk a felekezetnélküliség még mindig törvénybe van iktatva!). A szocialista politikai irodalom tanításai tehát tökéletes ellentétben vannak a polgári társadalom vallási, jogi, társadalmi és erkölcsi rendjével. Az egyik a Zenit, a másik Nadir. De talán ennél fontosabb, mondaná valaki, a gyakorlat. És ebben Göthétől kezdve sok igazság van: Grau mein Freund ist jede Teorie, grün des Lebens goldener Baum. Vizsgáljuk tehát, hogy gyakorlatilag a szocialisták miként kezelik ezeket a kérdéseket, mit mutattak be eddig, ebből mit várhatunk. Ha a szocializmussal nem, de talán a szociáldemokratákkal, akik egy lépéssel odább állanak, lehet-e mégis kiegyezni, békét kötni ! A hazai példák, hiszen először itthonról kell venni azokat, mert mindenekelőtt magyarok akarunk maradni és Magyarország az, ami bennünket elsősorban érdekel, ezek a hazai példák nem csak a közelmúltból, de a jelenből is nagyon szomorúak. Láttuk, hogy az 1918. októberi forradalomban az egy lépéssel hozzánk közelebb álló szociáldemokraták hová Májusra Pestbudán írta Siklóssy László Az életet ünnepelni, az elmúlást megsiratni az ősember is tudta.. így maradt ránk, az egész emberiségre, örökségül a tavasz ünnepe, a rügyfakadásé és a lombnyílásé, amelynek legbiztosabb dátumául mérsékelt égövünk alatt május elseje kínálkozott. Persze, hogy falun tudnak legjobban örvendeni a természetnek, hiszen a földművelő nép érzi legközvetetlenebbül az összefüggést önmaga és a természet erői közt. A városi ember már inkább elbízza magát kőpalotáiban. A mai Pesten például azt még csak észreveszik, hogy süt a nap, de ki figyel arra, hogy csillagos-e az égi Legfeljebb a szerelmesek, ha kihúzódnak a Duna partjára avagy a Gellérthegy oldalára. Szóval, ha a természethez közelednek. A régi falu és a régi város közt mindezáltal nem volt meg ez az óriási különbség. A város is megőrizte azokat a szokásokat, amelyek falukorában sajátjai voltak. Májust falun-városban egyként szívesen ünnepelték. Különbség legfeljebb abban volt, hogy egyik helyen szigorúan ragaszkodtak május 1-éhez, másutt pedig egész májusban, sőt az egész nyár folyamán majálisoztak. A régi Pestbudának megvoltak a kötelező kirándulásai. Az első efféle volt a húsvéthétfői szentgellérthegyi búcsú és almadobálódzás, következett május elseje a Városmajorban és a Svábhegyen, utána Pünkösd hétfője a Zugligetben vagy ugyancsak a Svábhegyen, végül Kisasszony napja a Lipótmezőn. Bármily sok nép rándult is ki ilyenkor a zöldbe, a kettős város sem maradt néptelen. Különösen május elseje adott új, friss karaktert minden szegeletnek. — Ki tudná előszámlálni, olvassuk az 1843-as Regélőben, mit hozott mindent létre ez az első májusi Miket és kiket mindent hozott mozgásba? A felbokrétázott s felpántlikázott májusfáktól kezdve, mellyek fővárosunk alsóbb néposztályánál még jóformán divatoznak — benn a mészárszékek csaknem mindegyike pipeskedett eggyel — egész a császárfürdői omnibusz-kocsikig, melyek most már számra heten, szinte május 1-én kezdték meg szállításaikat. Tehát májusi díszben hemzsegett a főváros utcáin a hét omnibuszkocsi, amely a Császárfürdővel egyetemben kiaknázni készült a május elsejei konjunktúrát. Ennél is érdekesebb azonban a pesti májusfa-divat. Ez nem különleges magyar divat, vagy pesti divat, de nem is vettük idegenből. Ez a divat, — amely egyként megvan Indiában és Észak-Afrikában — ősi hagyománya az emberiségnek.