Budapesti Hírlap, 1928. május (48. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-01 / 99. szám
s yitték a ország kormányát: a tiszta szocializmushoz, Marius Leninhez, az ő kommunizmusukhoz. Alig jutottak a Károlyi-kormányban többségre, már néhány hónap alatt teljesen benne voltak a legszélsőségesebb szocializmus véres karjaiban. Rettenetesen vizsgáztak le politikailag a magyar szociáldemokraták. Lehet, hogy több volt bennük a politikai érettség, mint az emberi gonoszság. Bukásuk és a polgári társadalmi rend helyreállítása után a második nemzetgyűlésen így kis töredékük helyezkedett el s ez is a jelenlegi országgyűlésen majdnem felére apadt. Ha ennek az országgyűlési szociáldemokrata pártnak parlamenti viselkedését vizsgáljuk, azt a végtelen szomorú tényt kell megállapítani, hogy életbevágó, legfontosabb nemzeti érdekekben, akkor, amikor el kellene tűnni minden pártárnyalatnak és mindenekfölött csak az országnak, Magyarországnak az érdeke lebeghet bármilyen pártállású politikus előtt, éppen ezekben a főbenjáró érdekek védelmében mondott csütörtököt a magyar szociáldemokrata párt, nem tudott magasabb szempontokra emelkedni, nem tudta bebizonyítani, hogy a nemzet valamennyi, tehát polgári rétegeivel is válságos pillanatokban össze tud fogni és együtt tud érezni, mert ezt kívánja a salus rei publicae. Nem hosszú idő az a hat esztendő, ami a szociáldemokratáknak első parlamenti megjelenésüktől elkelt, de az idevonatkozó bizonyítékok ellenük nagyon csattanósak. Itt volt a szerencsétlen frankügy, amely nem annyira belső, mint külső vonatkozásaiban volt fontos. Tehát nem a kormány felelősségrevonása szempontjából, ami ellenzéki szempontból természetesen jó ürügy lehetett a kormány hadállásainak a megingatására, hanem külföldi vonatkozásban: Franciaország a magyar igazságszolgáltatásba beleavatkozni kívánt. Ezen a ponton a szociáldemokrata pártnak valamennyi párttal együtt egy véleményen kellett volna lenni. Ilyen kérdésben nincs kormánypárt, hanem csak a magyar kormány, amelyet védeni, közösen védeni a külfölddel szemben minden politikusnak elsőrendű kötelessége. Az olaszmagyari barátság ésdöntőbírósági szerződés tárgyalásánál a szociáldemokraták szintén nem tudták elfelejteni, hogy az ország érdeke fölötte áll a politikai érzelmeknek. És ugyanezt kellett tapasztalni, amikor a múlt héten az olasz képviselők és szenátorok az országgyűlés karzatán megjelentek és őket a teljes számban megjelent képviselők felállással és tapssal üdvözölték. A szociáldemokraták ünneprontóknak állottak be, de ez még a kisebb baj lett volna: tüntettek egy olyan állam politikusai ellen, amelyikkel törvénybe iktatott barátsági szerződésünk van. Rettenetes politikai éretlenség ez, amelyre csak az ország fizethet rá és elsősorban maguk a szociáldemokraták. Ha ők így viselkednek, nem veszik-e észre azt a következetlenséget, melybe esnek, amikor egyúttal azt kívánják, hogy kössünk kereskedelmi szerződéseket a kommunista Oroszországgal. Íme, Mussolini kötött, miért ne köthetne akkor Magyarország államszerződést olyan országgal, Itáliával, amellyel még politikai érzelmi ellentétei sincsenek? A szociáldemokraták ebben a kitűnően külső vonatkozású ügyben sem tudták meggyőzni az országot arról, hogy nagy, az egész nemzetet érdeklő kérdésekben össze tudnak fogni a polgári renddel. Említsük-e azt a szégyenteljes állapotot, hogy a nemzetgyűlés nem tudta törvénybe iktatni Petőfi emlékét, mert a szociáldemokraták ezt a törvényjavaslatot a legszélsőségesebb politikai célokra akarták kihasználni? Széchenyi, vagy Kossuth emlékének törvénybe iktatásánál nem hallottuk-e politikai frázisaikat, ahelyett, hogy megragadták volna az alkalmat és ország-világ előtt a polgári társadalommal együtt hirdették volna, a nemzet legnagyobbjainak a tiszteletében pedig egyek vagyunk mindnyájan. A külföldön a szocializmus egyetlenegy parlamentben sincsen többségben. Mikor nálunk 1918-ban nem ugyan az országban, hanem a kormányzatban többségbe jutottak, láttuk, hogy hová vittek bennünket. Ausztriában, ahol már közel állottak a többséghez, a kormány rúdját Bauer és Deutsch urak ugyancsak igyekeztek a marxizmus irányába forgatni. Ezek a példák a szomszédból nagyon is közel vannak anélkül, hogy azokat felsorolni kellene. A rombolások a Ringen, az igazságügyi palota felgyújtása, a kommunista népbiztosok dédelgetése, miniszterek és egyéb hivatali felsőbbségek testi bántalmazása, tekintélyüknek lerombolása, az a fél proletár-terror, amely alatt Bécs városától kezdve az összes községi közigazgatás nyög, mindezek és még egyebek nem teszik-e jogossá a külföldnek azt a gyanúját, hogy a szomszédban, ahol a szociáldemokraták oly közel vannak a többséghez, lappangó bolsevizmus van, amelyet nyomban követne egy nyílt kommunizmus, amint többségre jutnának. Egyelőre tehát május elsején a polgári társadalom nem ünnepelhet, mert ehhez hiányzik az azt elsöpréssel fenyegető szociáldemokrata politikai és társadalmi réteg iránti kellő bizalom. És ez a bizalmatlanság tudományosan és gyakorlatilag megokolt. Mutasson a szociáldemokrácia teljesen őszinte és bátor közeledést, szakítson frázisaival, megsemmisítéssel fenyegető felfordulási eszméivel, hirdesse azt, hogy nem a nép egyedül, nagyban és kicsinyben, gyári árakon a termelőnél, Polmaniczkyutca 5 (Vilmos császárútnál). Gyár: Újpest, Templom utca 10 Külön részlet osztály, hanem a nép is a nemzet egyéb rétegeivel együtt hivatott a politikai kormányzásra és bizonyítsa mindezt tartósan komoly példákkal, akkor május elseje ismét ünnep lesz, belőle önmagától kitörlődik a bosszúnak és a vérnek gondolata és akkor a tavasz fenséges ünnepén mindnyájan egybeolvadhatunk egy igazi testvériségben. Butorok Nyolcvan év előtt tehát még örömünk telt az ilyen naivitásban, falusi szokásban. Úgyis beállíthatjuk a képet, hogy azóta visszafejlődtünk. A mai gavallér ugyancsak meghányja-veti, amíg bemerészkedik a virágüzletbe, hogy egynéhány szál rózsát vásároljon— esetleg havi részletre — a száz év előtti szerelmes másféléles májusfát ásott párja ablaka alá s azt teleaggatta annyi virággal és mézeskalács szívvel, hogy ma jótékonycélú bazárt lehetne belőle rendezni. Súgjuk még meg, hogy az igazi májusfának lopott jószágnak kellett lenni és teljes lesz a romantika. Tiltott gyümölcs, lopott fa, nyilván együvé való. Kétségtelen, hogy a szíveknek megvolt a maguk május elseje, ez azonban szép csendesen el tudott rejtőzni a városi élet meghatványozódott zűrzavarában. Erről is a Regélőnek 3843. évfolyamából értesülünk, de már egy későbbi számából, amely ezt a riportot hozza a lezajlott májusi ünnepről: — Múlt hétfőn — úgymond — igen víg életünk volt: gyaloglovas és hintósnép törökmuzsika és ropogó indulók közt hullámzott ki az utcákra és piacokra és ellepte a budai hegyvidékeket. Május elseje volt, azon napok egyike, mellyen a testvérváros lakóinak, ha törik-szakad, mulatni kell és pedig, mint szokták mondani: samos, göttlich! — Igen nevezetes, hogy illy népünnepeknél ritkán szokott verekedés kikerekedni, hanem a kissé hevesebb viták többnyire egy pár betyár-címzettel s teremntettexel végződnek. Mert az egész földgömbén nem találni oly béke- és rendszerető népet, vagy inkább tömeget, mint a miénket. Istenfélő embereket és békés polgárok rendkívüli mozgást legfelebb négyszer tesznek egy évben, de akkor is este tíz órakor rendesen az ágyban vannak egész édes csalódástól, a rendőrök és bakterek lenyugosznak, a többi pedig az isteni gondviselésre bízatik. A valódi fővárosi polgár, legistenibben mulatott, ha felesége, gyermekei, anyósa, dajkája s még egy pár rokonával esti harangszokor lankadtan és fáradtan hazatérve félálmosan veti magát a dunyhák vagy szalmazsákok közé s álmában még egyszer ízleli a leélt napnak rántottcsirkés malasztjait. Másnap reggel a Váci-utcán fel és alá sétál és változó manőver gyanánt ezüstgombos nádpálcájával majd állát piszkálja, majd hátravetett kezekkel azt maga után csoszogtatja. Ilyen volt május elseje a városban, de milyen volt a budai hegyvidéken, jobban mondva annak aljában, a Városmajorban. Ezt Garay János leírásából ismerjük. Ebből álljanak itt ezek a részletek: — Az egész utca rajként zsibongott a szabadba takarodóktól. Ezen szabadlevegő-barátok, ezen aludtej-emésztők, ezen kulacspártfogók, ezen tivornyaszeretők és tánckedvelők már kora hajnalban négy, öt és hat órakor indulnának ki két, három, öt és hét főbül álló csoportonként, hosszú lépésekkel, tetemes botokkal, s szabadlevegő-éhes pillanatokkal, kulacsokkal és kalácsokkal s bodor füstöt eresztő pipákkal ellátva, és hogy semmi se hibázzék, asszonyokat és gyermekeket is magukkal hurcolva. A kedves élettárs rendszerint egy vánkust s egy irgalmatlan esernyőt visz, melyet az egész család nap ellen használ.— Képzeljen az olvasó magának egy viruló völgyterületet egyenes síkon mintegy félórányi távolságra nyúlni, képzeljen azon magának három utat, egy kocsiutat és két gyalogösvényt végig szaladni és képzeljen ezen három utat délutáni két órától kezdve egész késő estig váltogatva ki- és bemenő emberekkel s kocsikkal ellepve, s fogalma leend azon óriási emberszivárványról, mely itt ezer meg ezer színeket játszva, hullámozva a zöld szőnyegen elterült. Garay, a költő-újságiró elmondja saját élményeit is, melyek alapján ízelítőt kapunk a majálisozó pesti szépek 80—90 év előtti csibésznyelvéből is: — Melletünk a fogadóban keringő táncoltaték, egy kéziorgona sipító hangjai mellett. Mely jeles publikum vala itt együtt azon ártatlan, jámbor osztályból, mellyből ha száz leányt megszólítasz, mind a száz ugyanazon szókkal s ugyanazt feleli: ha száznak mondasz valami szépet, mind a száz sajnálja, hogy zsebe nincs, melybe complimentedet eltehetne? Ha száznak mondod kezét csókolom, mind a száznak nincs megmosva a keze! A májusi ünnepre a Svábhegy is számított. Mindenesetre a Városmajor időrendben megelőzte. Igaz, hogy a Városmajort csak II. József ültettette, de ez a híres Stadtmeierhof, magyarul Stodmár mindjárt mulatóhelynek indult. A Svábhegy ősi múltra tekinthetett vissza, szórakozóhelyül azonban csak most száz éve kezdték felfedezni. De akkor hamarosan meg is kedvelték. A svábhegyi május elsejéről megemlékezik Carl Müller-nek Best wie es leibt und lebt c. 1855-ben megjelent aktuális versgyűjteménye is: Die Sitte hier am ersten Mai Die Feier des Majális, Gesetzt wenn schon, wenn’s regnet ist’á Oh weh! Casus fatalis! Bizony rettenetesek is voltak a felhőszakadások a budai hegyekben. Az agyagos talaj nem tudta felszívni a vizet s az óriási víztömegek a hegyi mélyutakat és árkokat megdagasztották. Időről-időre bizony megtörtént, hogy embert, állatot, házat sodortak magukkal ezek a víztömegek, amelyek megrendszabályozása a közelmúlt érdeme. A Svábhegyre elmentek május elsejézni az emberek, amikor még semmiféle közlekedéskönnyítés nem volt arrafelé. A háború előtti világban már elkényesedtek a pesti urak és csak a városligeti vurstliban szerettek ünnepelni. Ez vidám világ volt, különösen az időben, amikor még ősi rendezetlenségében és vasbetontalanságában uralkodtak Vitéz László, Miss Pastrana és társai. Ez időben vacsora után illett kimenni és reggeli után haza jönni. Aki ezt tenni elmulasztotta, az kora hajnalban még pótolhatta. De jobb volt este kijönni. A legsphenesebb gavallér is szükségét érezte annak, hogy frakkeren végigbotorkáljon azon a sűrű embertömegen, mely itt pótolta ki a nizzai karnevált. Ma már el sem tudjuk képzelni, hogy ujjé a ligetben milyen nagyszerű volt — akkor. Ma már csak Puskin-Berczy magunkénak vallott Anyeginjával-mondjuk rezignáltan: — Tavasz, te szerelem idénye, jöttöd mily bánatos nekem ... Budapesti Rihup 1928 május 1. INLJT Fölemelik az állami hossájárulásiát az öregségi biztosítást is A bizottságok a részleteket is megszavazták . Több fontos módosítás a részletekben A képviselőház igazságügyi, munkásügyi és pénzügyi bizottsága ma délelőtt Biró Pál elnökletével együttes ülésben megkezdte az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosítási törvényjavaslat részletes tárgyalását. A kormány részéről Fass József népjóléti és munkaügyi miniszter és Dréhl Imre államtitkár vett részt a tárgyaláson. Kívánják a mezőgazdasági munkások biztosítását is A bizottság délelőtt a biztosítási kötelezettségről, az önkéntes biztosításról, a biztosítási járulákokról, valamint az öregség és rokkantság meghatározásáról szóló fejezeteket tárgyalta. A bizottság legnagyobbrészt változatlanul fogadta el a szakaszokat. A vita során a szociáldemokrata képviselők a korhatárnak hatvanöt évről hatvan évre való leszállítását kérték, a bizottság azonban az indítványt nem fogadta el, pedig Fess József népjóléti miniszter kijelentette, hogy a legnagyobb örömmel csatlakoznék az indítványhoz, ha meggyőződne arról, hogy az azzal kapcsolatos magasabb megterhelést, ami körülbelül a javadalmazás egy százalékának felelne meg, a termelés a mai viszonyok mellett el tudná viselni. Lényegesen módosította a bizottság a 17. szakaszt, amennyiben elfogadta Kacsán Károlynak indítványát. A módosítás az önkéntbiztosítás lehetőségeit kiterjeszti a kántorokra, a karnagyokra, az egyházi énekesekre, valamint az egyházfiakra is. Végül a bizottság délelőtti ülésében elfogadott határozati javaslatban kéri a Háztól, utasítsa a kormányt, hogy a mezőgazdasági alkalmazottak öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosításáról legkésőbb a jelenlegi törvényjavaslat törvényerőre emelkedésétől számított egy éven belül terjesszen törvényjavaslatot a Ház elé olyan módon, hogy az egy éven belül letárgyalható legyen. A bizottság a délutáni ülésén befejezte a törvényjavaslat részletes tárgyalását és beható vita után az egyes szakaszokat nagyrészt változatlanul elfogadta. Az állami hozzájárulást föl fogják emelni Nagyobb vita volt az állami hozzájárulás kérdéséről és az idevonatkozó szakaszt a bizottság Fitz Artúr általános előadó módosításával fogadta el. Eszerint az állam a fentartási költségekhez az évi egymillió pengő hozzájáruláson kívül az 1933/34. évi költségvetésében — akkor, amikor a várakozási idő letelvén, megindul a járadékok fizetése — négymillió pengővel járul hozzá a biztosítás költségeihez és ez a hozzájárulás ötven éven keresztül évi kétszázezer pengővel növekedik 1983-ig és ettől az időtől kezdve az így felnövekedett állami hozzájárulás állandósul. Fontos módosítások a magánalkalmazottak javára őrffy Imre módosítását is elfogadták, amely lehetővé teszi, hogy a kétmillió pengő saját tőkénél nagyobb tőkével rendelkező vállalatok úgynevezett Ersatzkassét létesíthessenek a jövőben is, ha nyugdíjalapjuk száznál több tagot számlál. A további módosítás megadja a lehetőséget arra, hogy az elismert vállalati nyugdíjpénztárak tartalékjaikat ne a törvény rendelkezései szerint, hanem az alapszabályaikban megállapított módon gyümölcsöztessék. További módosítással megoldotta a bizottság azt a nehézséget, amely a kettős biztosítással merült fel oly módon, hogy a magánjogi jellegű szerződések és nem elismert vállalati nyugdíjpénztárak szabályzatai alapján a vállalatot terhelő kötelezettségekbe be lehet számítani azokat a biztosítási szolgáltatásokat, amelyeket a biztosított a társadalombiztosítás törvényes intézményétől fog élvezni. A vegyes rendelkezések fejezeténél új szakaszt iktatott be a bizottság a magyar tengeri hajózás remélhető megindulásával kapcsolatban. E szakasz kimondja, hogy a magyar tengerhajózási vállalatok úgy a betegségi, mint az öregségi és rokkantsági biztosítás vonatkozásában a biztosítási kötelezettségnek hatálya alá esnek, tekintettel azonban, a tengeri hajózásnak különleges viszonyaira, felhatalmazza a szakasz a kormányt arra, hogy a törvényes rendelkezésektől eltérően is rendezhesse a tengerhajózási vállalatok szociális biztosításának ügyét. A bizottság elhatározta, hogy a javaslat tárgyalására a sürgősség kimondását kéri a Háztól. Végül Fosó József népjóléti és munkaügyi miniszter meleghangú köszönetet mondott a bizottság tagjainak értékes munkájukért. Tisztelettel kérjük igen vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek.____