Budapesti Hírlap, 1928. szeptember (48. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-01 / 198. szám

S­­. hogy látták is a vonaton , akiről azt beszélik, hogy Szolocén keresi meg azt a pénzt, amit aztán Párizsban költ el. Ez a módszer min­denesetre célszerűbbnek látszik, mintha meg­fordítva csinálná. A helyszínen megtartott lel­kiismeretes utánjárás után sem tudtuk azon­ban felfedezni a mesebeli „business-man“ állí­tólagos üzleteinek nyomait. A szovjetkereske­­delem nagy gócpontjai — már amennyire a bizonytalan viszonyok és a bizalom hiánya egyáltalában lehetővé teszik a kereskedelmet — talán Varsó, aztán Riga, de főképp Berlin. Az egyetlen nagyszabású ü­zlet, amelynek lebonyolítása itt történik, a környékbeli nagy erdőségekben vágott fa leúsztatása. A fatör­zseket itt fűrészelik széjjel az Angol-Európai Társaság (Anglo—European Co. Ltd.) itteni nagy fűrészmalmában, amelyet e célból létesí­tettek és amely Németországot, Svédországot és Nagybritanniát látja el elsősorban finom, asztaloscélokat szolgáló fával. Ez a hely azért látszott alkalmasnak az efajta munkálatokra, mert a Niemen itt válik hajózhatóvá — no meg talán azért is, mert egy kis reménység is szunnyad a szívek­­mélyén, hogy egyszer talán mégis csak el lehet majd jutni a ma elérhetet­len erdőségek területére ... Nagy Katalin fái alatt ...Ez itt a Berezina útja: a büszke, su­dár fenyők, a nyírfasorok, amelyeket haj­dan még Nagy Katalin parancsszavára ül­tettek. Sok tragédiának lehettek tanúi: szét­szórt seregek kábultan támolyogtak a biztos halálba, avagy vadul meneteltek hátrafelé, mindent elpusztítva,­ ami útjukba akadt; előbb a „grande armée“, majd száz egyné­hány évvel később a világháború meredt­­szemű halottai, akik fölött váltakozva vo­nulnak el oroszok és németek roppant töme­gei. Itt-ott, Nagy Katalin egy-egy fája alatt, elhagyott kereszt jelöli meg a világ­háború valamelyik névtelen hősének nyugvó­­helyét . . . A nagymennyiségű fát, mely a Niement jelenleg valósággal ellepi, mind a környék­beli időikből kerül ki, — a határ két olda­lán elte­rülő, erdő­jog szerint gyakran egy és ugyanazé a tulajdonosé — először a Nie­­menéit úsztatják, majd egy gátakkal ellátott csatornán keresztül a Visztulába jut, ahonnan Dantzigig úszik. Köztudomású, hogy a Nie­men litván részén a hajózást betiltotta a litván kormány, amely az ország Lengyel­­ország felé eső határait immár nyolc esz­tendeje zárva tartja. Eltűnődhetünk azon, vájjon ez a gazdasági élet ellen irányuló intézkedés minek árt jobban: a Niemen ke­reskedelmének és Memel kikötőjének, amely abból kél elé, amit a folyó hoz, avagy pedig a Visztulának és Dantzignak, ahol a vízióutón érkező ártf lebonyolítása történik. A háború előtte az út a Niemenen tíz napig tartott. Most, a csatorna és a Visztula igénybevéte­lével, ugyanez az út százhúsz napig tart. Ez körülbelül megadja a mértékét annak a nyereségnek, amelytől ilyenformán a litván víziút és kikötő elesik. C­íme, egynéhány kiragadott kép a határról. A külső körülmények váltakoznak, a benyomás mindig ugyanaz: meg nem ha­tározható, aggódó nyugtalanság, sőt rette­gés attól a pusztító számomtól, amely — ha ledönteti­ nem is tudja — mégis folyton fe­nyegeti a keresztény és európai civilizáció épületét, amelynél­ itt a lengyelek az őrzői. A perspektíva, mely Kelet felől szemünk elé tárul - ha még úgy igyekszünk is elfo­gulatlanságunkat megőrizni — különösen hat reánk már abban a percben, amint odaérünk Európa politikai szervezetének ehhez a neu­ralgikus pontjához. Akár egy pontos műszer, csupán le akarom szegezni itt az észlelt be­nyomásokat, a­nélkül, hogy bármilyen követ­keztetéseket akarnék is belőlük levonni, avagy csak sejtetni, mielőtt többet láttam volna, mielőtt túl a drótsövényen, bent éltem volna az összeomlott orosz világ szívében , Moszkvában. Lehet, hogy itt ösztöneim félrevezetnek, amikor furcsa szívszorongással szemlélem a szerencsétlen orosz szeredniakokat (kisgazdá­kat).. .amint verejtékezve dolgoznak a nekik erre az esztendőre kiutalt tenyérnyi földön, kedvetlenül, szótlanul, elégedetlenül és dalo­­lás nélkül,­­ már pedig a termékeny és Budapesti Hírlap aammmt—Mi 1928 szeptember 1. ^198. sl| szívesen végzett munkának lelke: a dal. Ám, csak a határnak ezen az oldalán, Lengyelországban — ahol még a Cárok ide­jében kénytelenek voltak oroszul tanulni s ahol a mai napig értik ezt a nyelvet, — szállnak felénk a szelek szárnyán, ami­kor a nap nyugovóra tér a halvány, prera- , faelita, messzi égbolton, a Volga-dal melo­dikus hangjai: Volga, Volga, mat rodnaia . . . Volga, Volga, édesanyánk . . . Úgy látszik, odaát süket a lélek és néma a hang . . . (Minden jogot fenntartunk.) APPONYI KIJELENT­I, hogy a legújabb román „kommüniké“ ténybeli tévedéseket tartalmaz Az Antoniade-téte levél azzal fenyeget, hogyha a Népszövetség napi­rendre tűzné az optánspört, minden békés megegyezés meghiúsulna GENF, aug. 31. (Magyar Távirati Iroda.) A Nemzetek Szövetségének főtitkára egy közleményt adott át a genfi magyar képviseletnek. A közle­mény címe: A ta­nácshoz és a magyar kor­mányhoz intézett kommüniké. A közlemény­ben a főtitkár Románia képviselőjének ké­résére közli Antóniádénak az optánsügyre vonatkozó levelét. A főtitkárhoz címzett le­vélben Antóniádé kijelenti, hogy a román kormány csodálkozással fogadja a magyar kormány ama lépését, hogy az optánsügy na­pirendre tűzését kéri a jelen ülésszakban. A román kormány fenntartással fogadja, váj­jon a magyar kormánynak ezt a kívánságát el lehet-e fogadni, mert hiszen szerinte olyan kérdést vet fel, amely felett a Tanács június nyolcadikán véglegesen döntött, kijelentve, hogy eláll a kérdés tárgyalásától. Antóniádé rámutat ezután arra, hogy Ti­­tuleszku a június nyolcadik­ tanácsülésen felolvasta azt az ajánlatot, amelyet a ma­gyar kormánynak tett. Ismerteti a július 21-én kelt magyar válaszjegyzék, valamint az augusztus 9-én kelt román válaszjegyzék tartalmát. Antóniádé szerint ez az utóbbi jegyzék nyitva hagyja a további tárgyalások lehetőségét a magyar kormány részére. A magyar kormány­­ folytatja Antóniádé levele — augusztus 23-án válaszolt és válaszá­ban elutasította a román kormány álláspont­ját. Amikor a magyar követ Bukarestben ezt a magyar jegyzéket átnyújtotta, közölték vele, hogy augusztus 28-án fog rá választ kapni a román kormánytól. A magyar kor­mány mindazonáltal nem várta be ezt a vá­­laszt, hanem a tanács elé vitte ismeretes kí­vánságát. Antóniádé felhívja a tanács figyel­mét arra a jegyzékre, amelyet augusztus 29-én adtak át a magya­r kormány bukaresti követének. Ebben a jegyzékben a román kormány megállapította, hogy a magyar kormány el­utasítja a románoknak azt az ajánlatát, hogy nevezzen ki delegátusokat és azok lépjenek érintkezésbe a román delegátusokkal abból a célból, hogy bizonyos megszabott körű tár­gyalások folyamán megállapítsák a magyar optánsoknak nyújtandó ellenértéket. Ezeket a tárgyalásokat már augusztus 9-én felajánlot­ták, ennek következtében a román kormány csak sajnálkozással fogadhatja, hogy a magyar kormány elutasította a gyakorlati megállapodás egysetlen lehetőségét. Mindazonáltal a román kormány — foly­tatja Antóniádé levele — nem tekinti végleg lezártnak a békés megegyezés útját és újból kéri, hogy kezdjék meg minél előbb teljes jó­hiszeműséggel ezeket a megbeszéléseket, mert nem hiszi, hogy a végletekig ragaszkodni le­hetne ahhoz a makacs magatartáshoz, amely a Népszövetség legutolsó tanácshatározatával is ellentétben áll. Amennyiben a magyar kor­mány kijelentené, hogy minden baráti meg­egyezés lehetetlen, vállalja is ezért a kijelen­téséért a felelősséget. A jelenlegi helyzetben a román kormány­nak az a nézete, hogy ha a tanács a kérdést napirendre tűzné, az egyet jelentene annak el­ismerésével, hogy minden békés megegyezés útja el va zárva a két kormány között. Ez azonban nem felelne meg­ a valóságnak s annyi­val súlyosabb megítélés alá esnék, mert a ta­nács maga is elismerte, hogy a viszály elinté­zésének egyetlen lehetősége az, ha a két fél közvetlen tárgyalásokba bocsátkozik egymás­sal. A levélhez Antóniádé csatolta a bukaresti kormány augusztus 29-én kelt jegyzékét. Apponyi levele GENF, aug. 31. Apponyi Albert gróf levelet intézett a Népszövetség főtitkárához. A levélben elismeri, hogy átvette a főtitkárnak a magyar delegá­cióhoz intézett közleményét, amely Antóniádé román delegátus levelét és az augusztus 29-én kelt román jegyzéket tartalmazta. Apponyi Albert gróf kijelenti a levélben, hogy nem kíván részletes vitába bocsátkozni azokkal az állításokkal, amelyek Antóniádé levelében foglaltatnak, de már most jelzi, hogy a levél olyan ténybeli és megítélésben té­vedéseket tartalmaz, amelyekre részletesen rá­mutat majd a tanács előtt, kiemelve mindazo­kat a következtetéseket, melyek ezekből a té­vedésekből folynak. A Népszövetség új tanácsa GENF, aug. 31. A Népszövetség szeptemberi közgyűlésé­nek egybeülése magával hozta a népszövet­ségi tanács újjáalakítását is. Eddig az volt a szokás, hogy nyomban a választások meg­­ejtése után a régi tanács megszűnt és az új tanács lépett a helyébe. A legutóbbi köz­gyűlésen azonban azt a határozatot hozták, hogy a régi tanács a népszövetségi közgyű­lés egybeü­lését követő hét első napjáig még hivatalban marad. Románia megsértette a diplomáciai érintkezés szabályát LONDON, aug. 31. . .(Magyar Távirati Iroda.) A reggeli lapok jelentései röviden fölemlítik, hogy a népszöv vetségi tanács zárt ülésen érintette a magyar­román optánsügyet is. A Daly Mail hangsú­lyozza, hogy Románia hajthatatlan magatar­tása kényszeríti a Népszövetséget arra, hogy újból foglalkozzék az üggyel. Románia leg­utolsó jegyzéke nem tekinthető válasznak, azonkívül a román kormány a félhivatalos ügynökséggel közzététette a jegyzék szövegét, mielőtt az a magyar kormányhoz érhetett volna, s ezzel megsértette a diplomáciai érint­kezés régi udvariassági szabályát. Románia nyilván el akarja kerülni az ügy érdemi tár­gyalását Genfben azzal az ürüggyel, mintha a felek között közvetlen tárgyalások volnának folyamatban. De Monzie döntőbírósá­got követel GENF, aug. 31. De Monzie szenátor a Journal de Geneve hasábjain figyelemreméltó vezércikkben foglal­kozik a kisebbségek problémájával. Cikkében utal arra, hogy a Népszövetség nem alkalmas az ilyen természetű peres kérdések elintézé­­zésére. A magyar-román optánsügyben és a lengyel-litván viszály kérdésében a Népszö­vetség olyan habozást és bizonytalanságot ta­­­­núsított, amely ártalmára van az intézmény tekintélyének. De Monzie megállapítja, hogy ezzel szemben a döntőbíróságok és a hágai nemzetközi törvényszék igen hatályos műkö­dést fejtenek ki a nemzetközi vonatkozású pe­res kérdések rendezésében. De Monzie szük­ségesnek tartja, hogy a béke munkáját ketté­osszák: Genf hivatása a békéltetés, Hágáé az igazságszolgáltatás. Meghamisítja a Népszö­vetség célját, mondja tovább a cikk, ■— aki azt kívánja tőle, hogy ítélkezzék is. A ki­sebbségeknek is érdekében állana, hogy az értelmezés vagy a végrehajtás körül felmerült világ­kérdéseket Hágába vihessék. Almásy László szerint az interparlamentáris konferencia közelebb hozta egymáshoz a magyarokat és a németeket Tegnap érkezett vissza a berlini interpar­lamentáris konferenciáról Almásy László országgyűlési képviselő, az egységes­­­párt elnöke, aki az interparlamentáris­ magyar delegáció egyik vezetője volt. A konferen­cia ülésezéséről közönségünket napról-napra részletesen tájékoztattuk; most, hogy a ma­gyar delegáció hazaérkezett, fölkerestük Al­másy Lászlót és megkértük, beszéljen ber­lini tapasztalatairól, hogy­ így a résztvevők személyes tapasztalatain keresztül is ismer­tessük a berlini tanácskozások lefolyását. — Öt évvel ezelőtt jártam utoljára Ber­linben, — kezdett beszélni Almásy László — az akkori viszonyokhoz képest valóban egé­szen megváltozott Németország. Az előzé­kenység és a pontosság, amellyel bennünket fogadtak, a régi viszonyoknak teljesen meg­felel. Az első fogadó­estét az interparla­mentáris konferencia német csoportja ren­dezte a Reichstag épületében. A házigazda Loebe veit. Maga a konferencia igen népes volt. Mi magyarok voltunk a legnagyobb számban. Az üléseket a Reichstag épületé­ben tartottuk, még­pedig a nagy ülésterem­ben, s minthogy a német képviselőknek a száma több, mint négyszázkilencven, a kon­ferencia résztvevői kény­elmesen helyezked­hettek el. A magyar csoport a legszélsőbb baloldalon kapott helyet, amely egyébként a német kommunista képviselőknek van fenn­tartva.­­ A vezért­itkári jelentés fölött való vitá­ban a magyar csoport részéről Berzeviczy Al­bert vett részt, akit a konferencia tagjai ko­moly érdeklődéssel hallgattak. Beszédét fran­cia nyelven mondotta, majd saját előadásában németül is megismételte. Beszéde nemcsak a magyar csoportnál, de a konferenciának úgy­­szó­ván minden csoportjánál helyeslésre talált. Az üléseken felszólalt még a magyarok részé­ről Lukács György, aki az optánskérdést szőtte bele beszédébe, amelyre azután oláh részről heves és agresszív válasz jött. Lukács beszédét a jól megválasztott téma, a gond­la­tok és igazságos érvek támogatták, amivel szemben a román szónok oly állításokkal dol­gozott, amelyek a valóságnak egyáltalában nem feleltek meg. Természetesen ezeket az állí­tásokat magyar részről Nagy Emil és Szüllő Géza erélyes közbe­szól­ásokkal nyomban meg­cáfolták, de megfelelő válaszban részesítette azokat a magyar delegációnak Berzeviczy Albert által felolvasott deklarációja. Felszó­lalt még Lakatos Gyula képviselőtársunk, aki jól átfontolt és szép előadásban tartott beszé­det, szintén tetszésben részesült. Általában meg kell állapítanunk, hogy a magyar cso­port tagjai, valamint a magyar követség tag­jai a magyar érdekek szolgálatában igen nagy buzgalmat fejtettek ki és nemeseik a hivatalos, de a társadalmi úton való érintkezés is a kü­lönböző nemzetek csoportjaival igen intenzív és úgyszólván állandó volt. E tekintetben­­, hölgyek szintén jó példával szolgáltak. Német vendégszeretet szárazon, vizek­­es levegőben — Berlin gazdag lát­ni­va­lóinak ismerteté­sére egy hölgybizottságot­­ szerveztek. Tagjai a legnagyobb szívességgel, figyelemmel és körültekintéssel látták el tisztjüket. Bemutat­ták a német Lufthansa-repülőteret, amely­ igen érdekes és a német tudomány előhala­­dásáról nagyon nagy tanúságot tett. Bemu­tatták azt a Junker-repülőgépet is, amely az óceánt repülte át. Mi, magyar képviselők a Moewe nevű gépen szállottunk föl Berlin fölé. A repülésben a hölgyek nem kevesebb bátorságot mutattak, mint a férfiak. Általá­ban a német ipar a repülőgépgyártás és a repülés fejlesztése terén óriási előhaladást mutat az utóbbi időben. Ezek a többmotoros repülőgépek olyan simán és kényelmesen közlekednek, hogy azoknak fölhasználása valóban élvezetet okoz. A kirándulások során az Orangerie-parkban tartott ebéden a ma­gyar csoportot külön fölkereste Loebe, a Reichstag elnöke és ven­dégszeretően üdvözölt bennünket. Tapasztalataink után valóban el­mondhatjuk, hogy a németek szárazon, vizen és a levegőben mutatták be vendégszeretetü­ket. Nehézségek a magyar-német kapcsolatok kiépítése terén A magyar delegáció tagjai régi ismeretsé­güket felhasználva iparkodtak megértést ta­núsítani a gazdasági kérdésekben, keresték és megteremtették az érintkezést a német képviselőkkel is. Ez pedig nagyon értékes, hiszen tudjuk, hogy a társadalmi érintkezé­sekkel még nagy előnyöket lehet elérni az or­szág érdekében. Régi ismeretségüket felhasz­nálták a többi közt Szterényi, Teleszky,­­Kál­lai­, Vészi József, Milndy, Rubinek, Őrffy Imre, Nagy Emil, Erdélyi Aladár, Lakatos Gyula, Tomácsinyi Vilmos, Antal Géza és Neubauer Ferenc. Ez a berlini út minden­esetre alkalmas volt arra, hogy ellenére a nagy nehézségeknek, amelyekkel a magyar­német közgazdasági kapcsolatok megterem­tése találkozik, mégis simábbá és megközelít­hetővé tegyük az utat az összeköttetés létesí­tésére. — Magyarország követe eltemetésre méltó fáradsággal és buzgalommal, a helyzet teljes felismerésével valóban kötelességszerűen min­denben megfelelően munkálkodik. Kétségte­len, hogy Németországgal szemben nagyon nagy nehézségek vannak és nem az a helyzet a mai Magyarország és Németország között, mint volt a régi Németország és a régi mo­narchia között. De agresszivitást egyedül ro­­mán részről tapasztaltunk. A

Next