Budapesti Hírlap, 1929. október(49. évfolyam, 222–248. szám)

1929-10-01 / 222. szám

Bethlen István gróf: Rend, belső egység, politikai fegyelmezett­ség a revízió feltételei ———rmmmmmm———JWKK& ———— ■ ■■■ ■■ A miniszterelnök az illetéktelen kü­lföldi beavatkozás és az ország megrág­almazása ellen Bethlen István gróf miniszterelnök, aki holnap, ked­den elfoglalja hivatalát, Ink­én fogadta a 8 órai Újság munkatársát és nyilatkozott előtte az időszerű politi­kai kérdésekről. A miniszterelnök többek közt kijelen­tette, hogy azok egy részének, akik most a demokrati­kus jelszavak hangoztatásával akarják megbontani az ország békéjét, csupán az a céljuk, hogy a kormányt megbuktassák. Megszégyenítő az országra... — Magának a kérdésnek a lényegére vonatkozóan *— folytatta a miniszterelnök — több ízben nyilatkoz­tán már. Én megszégyenítőnek tartom az országra nézve, hogy megszólaltatnak egyes külföldi férfiakat az ország közállapotáról, akik azokat alig ismerve, de it­teni politikusok által félrevezetve, ítélik meg a helyze­tet. Ezáltal nyilatkoznak lekicsinylő módon az ország­ról olyan formában, amely talán kultúrában hátrama­radott, önálló politikai irányzattal nem bíró országok­ban elfogadható, de egy ezeréves történelmi múlttal, politikai és parlamentáris tradíciókkal bíró országban, mint Magyarország, nemcsak elfogadhatatlan, de egye­nesen megszégyenítő, ha azoknak súlyt, befolyást és és értéket tulajdonítanak. Mi magunk vagyunk hivatva , nem a külföld szemüvegén keresztül szabad az or­szág közállapotait megítélnünk. A legutolsó fogásnak tartom a politikában azt, ha a külföldieknek helytelen információ alapján, ő általuk tett nyilatkozatokra hi­vatkozva és nem reális argumentumok révén akar va­laki a magyar politikában sikerhez jutni. Harcoljuk ki magunknak, a magunk céljait egymás között, de ne avassunk bele külföldieket belpolitikai harcainkba. Ezt követeli a magyar szverenitás elsősorban és az az ön­érzet, amelyet minden politikus kell, hogy nemzeti szempontból érezzen akkor, amikor közdolgokhoz hozzá­szól. — Nem kívánok ezekkel a nyilatkozatokkal polé­miába bocsátkozni, amennyiben külföldiektől szár­maznak, mert hogy ilyenek történnek, azt illetéktelen beavatkozásnak tartom a magyar belpolitikába és en­nek folytán az ezekkel való polémiát is kerülnöm kell. Szívesen harcba szállok azonban mindazokkal az argu­mentumokkal, amelyeket belföldi tényezők a maguk céljai alátámasztására felhoznak és amelyekre vonat­kozóan már több ízben nyilatkoztam is. A demokratikus fejlődés lényege és tempója . Ami már most a demokratikus fejlődés lénye­gét illeti, több ízben hangoztattam magam is, hogy fo­kozatosan és rendre a közszabadságok terén, sőt a vá­lasztójog terén is ebben az irányban kell fejlődnünk. Köztem és azok között tehát, akik siettetnek, nem a lényegben van differencia, hanem a tempó kérdésében. Számtalanszor hangsúlyoztam, hogy a mai nehéz hely­zetben, amikor nemzeti létünk helyreállítása a fő pro­bléma, amikor súlyos gazdasági és szociális bajokkal kell megküzdenünk, a legrosszabban megválasztott idő­pont arra, hogy a különben is mindig megrázkódtatá­sokkal járó reformok egyik napról a másikra és meg­gondolatlanul vitessenek keresztül. ziesen lesütöte a szemét, mert tudta, hogy mi tud­juk. Tudniillik, hogy a fellebbvitelnél ő részesíti jogvédelemben a kis tisztátalant. És így tovább. Hol egyik, hol másik beszélt, néha ketten egyszerre. Írni nem írt egyik se, én se. Tapintatlanság lett volna tőlem, de meg nem is lehe­tett a nagy lármában. Mi nem úgy csináltuk, mint más szerkesztőségben szokás, ahol senki se szól egy szót se, mindenki csak ír. Csend van, csak a tollak sercegnek, zizeg a papiros, dől a kézirat, senki meg nem mukkan, legfeljebb átkozódik egyet, mikor éppen valami nagy dicséretet ír le. Itt fordítva tör­tént: senki se írt, csak beszélt. A felelős szerkesztő szorgalmasan használta ugyan a ceruzáját, azonban ő se betűket írt az odakészített kézíratpapírra, ha­nem kiskutyát és babafejet rajzolt. Csupa egyforma kis­kutyát és babafejet egymás mellé, egy este ötve­­net is. Nyolc óra felé már bajuszt is rajzolt a baba­fejeknek, cilindert a kis kutyáknak. A végén aztán a szerkesztő (nem a felelős szer­kesztő) nagy nekikészülődés, magyarázkodás után előhúzta belső zsebéből azt a bizonyos saját készít­­ményű cikkét, amelyet két hét óta mindennap átdol­goz. De a felelős szerkesztő, akinek már tizenne­gyedszer adta oda elolvasásra, megint fennakadt egy mondaton. A mondat így hangzott: „A butaság többnyire együtt jár a nagyképű­séggel.“ — Ezt magára fogja venni Subiczky, — mondta a felelős. __ Azt fogja hinni, hogy róla szól a cikk. — De hiszen Subiczkyre nem is gondoltam,­­— hüledezett a másik. — Ő mégis magára fogja venni, — érvelt a fele­lős. — Már pedig neki nagy befolyása van bizonyos körökre. Ez hatott. A szerző viszsasüllyesztette művét a belső zsebébe, azzal az ígérettel, hogy majd átdol­gozza, így aztán megint nem kerül egy betű se terítékre. Azután még megvitattuk, mi módon lehetne a lap tekintélyét, súlyát növelni. Megígértük, hogy hol­nap délután pontosabbak leszünk, leoltottuk a vil­lanyt, vége volt a szerkesztésnek. Otthon aztán nekiütem, írtam. Izgatott a bizarr gondolat, hátha mégis! Hátha még ebbe a lapba is életet lehetne fújni! Süvöltő vezércikkeket írtam, játékos apró cikkeket, gordonkabúgásos, bús sorokat az őszről. Elfelejtettem a szerkesztőséget, a szerkesz­tőket, Subiczkyt, a kisvárost, mindent. Elfelejtet­tem, hogy én egyedül vagyok, oly egyedül, mint a hittérítő a vademberek közt, vagy a vadember a hittérítők közt. Meg akartam becsülni az élőket, összebékíteni a haragosokat, elsiratni és újra meg újra megsiratni a halottakat. Lázítóan siratni a nagy, nagy halottat, Nagymagyarországot... Igen, de baj történt. Egy délután rosszkedvűen mentem be a szerkesztőségbe és szó nélkül betettem a spalétát. Betettem, mert a kisváros közismert alakja, a torzonborz kutyapecér leskelődött be az ablakon. Drótkarikás botja riasztóan csillogott a kiszűrődő lámpafényben, szurtos bajusza alól csak úgy dőlt az alkoholgőz. Deliriumos szemét nagyra­­meresztette, úgy gyönyörködött a mi szerkesztőségi tevékenységünkben. Nem bírtam, ideges voltam, be­tettem a spalétát. Attól fogva görbe szemmel néztek rám a társaim." Megbontottam a szerkesztőség egységét. Rövidesen ki is adták az utamat, ketten maradtak. Egy ideig még be-benéztem, mikor arra jártam, a kivilágított ablakon. Néztem őket, szeretettel, megértéssel. Örül­tem, h­ogy megint egységesek. A szerkesztő magya­ráz, gesztikulál, a felelős szerkesztő kis kutyákat és babafejeket rajzol, a spaléta nyitva. Milyen kedve­sek, ártatlanok, meghatóak. Csupa cukor mind a kettő. Édes kis cukormókusok. Válasz a jóhiszemű­eknek és a rosszi­iszemű­eknek­ ­• Hogy titkos választójog lesz-e, az nem kétséges. De ezt fokozatosan kell keresztül vinni és akkor, ami­kor ez nem járhat többet katasztrofális visszahatással parlamenti életünkre és ezen keresztül a nemzet életére. — Minden reformmunkában nemcsak az a lénye­ges, hogy helyes-e az, amit tervezünk, hanem az is, hogyha helyes, mikor és hogyan visszük keresztül. Én csodálkozom, hogy olyan emberek, mint Nagy Emil, aki Széchenyi István tanításait ismeri, aki az ő iskolájában nevelkedett, ezt az alaptételét a politikának nem akarja felismerni és nem látja azokat a bajokat, amelyek be­következhetnek, hogyha Európában a Csonka-Magyar­­ország nehéz helyzetében egyik napról a másikra akar olyan reformokat keresztül vinni, amelyek igen nagy megrázkódtatásokat idézhetnek elő.­­ De ez az okfejtésem csak a jóhiszeműeknek szól. Vannakk rosszhiszeműek és ezek közé azokat sorolom, akik revízió címen követelnek demokráciát, de akiknek­ nem a revízió a fő cél, hanem az, hogy a demokrácia címén és jelszavával politikai felfordulást idézzenek elő és a zavarosban halászhassanak. —­ Nem kell őket megneveznem, ezeket ismerjük azokból az időkből, amikor a demokráciával akarták az illetők 1918-ban megmenteni az országot. Hogy ez hogy sikerült és hogy hova vezetett, még túl közel áll hoz­zánk, semhogy a józan közvélemény, — amely nincs po­litikai jelszavakba beleszeretve, hanem az ország nyu­galmáért aggódik,­­ ne tudná teljes helyességgel meg­ítélni és értékelni. Az ellenségemnek sem kívánom . Hiába fogja Magyarország a tankönyvekben ta­nított legdemokratikusabb intézményeket behozni, ha ezeknek érvényesülése mellett nem bír majd rendet tar­tani a maga portáján. Ez nem az elvek, ez a gyakorlati politikai megítélésének kérdése. Az elvekben és célok­ban — ismétlem — egyet­értünk, de vindikálom ma­gamnak azt a jogot, sőt többet mondok, kötelességem, hogy a gyakorlati politika szemszögén keresztül látva, azt a tempót tartsam be az elvek érvényesítése terén, amelyek mellett az ország közállapotainak békéjét és nyugalmát fenntartani nem lehet. Nem kívánom és az országra nézve a legnagyobb veszély volna, hogyha új­ ból olyan parlament, vagy annál sokkal rosszabb parla­­ment ülne össze, mint amilyen 1919-ben, az összeomlás és forradalmak után az általános titkos választójog alapján összeült. Az ellenségemnek sem kívánom, hogy az én helyemen legyen köteles akkor az országban ren­det tartani. — A revízió egy lassú és nehéz munkát feltételező célkitűzés. Ehhez azonban elsősorban egységre van szük­ség idebent, rendre, politikai fegyelmezettségére a nem­zetnek, türelemre és arra, hogy mindenki a pozitív al­kotó munkából vegye ki a maga részét és ne higyye azt, hogy most már megérett az idő arra, hogy egymással hajba kapjunk belpolitikai kérdések felett és itt, ebben az országban újból feje tetejére állítsunk mindent. A feudális és oligarcha kormányzás A kisgazdák a kormányzásban Arra a vádra, hogy Magyarországon feudális és oligarcha kormányzás van, a miniszterelnök kijelen­tette, hogy ezt a vádat még senki nem próbálta meg­okolni. Ő kezdettől fogva a kisgazdákkal haladt együtt, a birtokreformot gyakran a nagygazdák ellen kellett keresztülvinni és ez a kormány fogja megcsinálni a hitbizományok reformját is. — Azok az urak — folytatta, — akik ilyen jelsza­vakat dobnak a magyar közéletbe, jobban tennék, hogy a­helyett, hogy a kiantant részéről ilyen irányban foly­tatott propagandát magukévá tennék, a­helyett, hogy ezeket a jelszavakat értelem nélkül, szajkó módjára is­mételgetnék, megtennék a maguk kötelességét abban az irányban, hogy rámutassanak arra, hogy ezek tuda­tosan kitalált hazugságok. Az, hogy a magyar földbir­tokosok földjét nem egyszerű rablás útján­ vettük el, az még nem jogosít fel arra, hogy valaki is azt mondja, hogy itt feudális felfogások uralkodnak. A jóvaléteti konferencia A Párizsban folyó keleti jóvátételi konferenciáról is nyilatkozott a miniszterelnök. — Életbevágó érdekeink dőlnek el itt — mondotta a miniszterelnök. — Nem csekélyebbről van szó, mint­hogy a reparációs kérdés — amennyiben minket illeti — végleg rendeztessék és hogy Magyarország pénzügyi szuverenitását ezen rendezés révén visszanyerhesse. Mert hiszen, amíg összes állami vagyonunk és jövedel­münk reparációs követelésre vannak elzálogosítva, ad­dig komoly pénzügyi szuverenitásról és hitelképesség­ről nem lehet szó. Érdekünk, hogy Ausztriában erőskezű kormány legyen Végül az osztrák politikai helyzettel kapcsolatban a miniszterelnök szimpátiáját fejezte ki az újságíró kérdésére ama törekvés iránt, mely Ausztriában erős­­kezű kormányt akar látni az ügyek élén. Reméli, hogy ezzel megszilárdul a jóviszony Magyarország és Auszt­ria között. Az az állapot, hogy Magyarország ellen gyakran éppen Bécsből fújták meg a harci trombitát azok a körök, amelyek gyakran a magyar emigráció által voltak befolyásolva, nemcsak hogy kellemes nem volt, de visszahatással is bírt bizonyos fokig a két ál­lam viszonyára. Nekünk — fejezte be a miniszterelnök­ — nagy érdekünk az, hogy Ausztriában tartós és erős kormányzat legyen, mert bízunk, hogy ebben az eset­ben barátságára is fokozottabb mértékben számít­hatunk. Bethlen István további nyilat­­­kozata a gazdasági helyzetről és kivételes halálom megte­sztenéséről Bethlen István gróf miniszterelnök ugyancsak nyi­latkozott Az Est munkatársának. Ennek a nyilatkozat­nak nagyobb része gazdasági jellegű kérdésekkel fog­lalkozik. Az ország helyzetén generálisan egy olyan, külföldi kölcsön segítene, amellyel a kormány beruhá­zási programmját meg lehetne oldani. Az ilyen kölcsön fölvétele azonban csak akkor válik lehetővé, ha a re­parációs problémák megszűnnek. A továbbiakban ezúttal is hangsúlyozza a minisz­terelnök, hogy közte és azok között, akik a demokratikus átalakulást sürgetik, nem elvi differenciák állanak fenn, csak az időpont megválasztása tekintetében és a tempó kérdésében van eltérés. Ismétli a miniszterelnök, hogy a kivételes hatalom végleg megszűnik, a most kezdődő parlamenti ülésszak letárgyalja a sajtónovellát és az egyesülési és gyüleke­zési törvényjavaslatot. Az újságíró kérdésére a miniszterelnök többek közt a következőket mondta: A szocialistákról . A szociáldemokratákkal folytatott megbeszé­léseink nyomában már a legközelebbi jövőben olyan tények mutatkoznak, amelyek, azt hiszem, alkalmasak lesznek arra, hogy a magyarországi szociáldemokrata, párt a maga külföldi összeköttetéseit Magyarország nagy érdekeiért szintén érvényesítse. Ezekről a tények­ről természetüknél fogva most még nem tehetek konk­rét nyilatkozatot, azonban rövidesen elkövetkezik az ideje annak, hogy ezek a tények köztudomásúak le­­gyenek.

Next