Budapesti Hírlap, 1930. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-19 / 41. szám
sség IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Agas Tudomány — Könyv — Zene — A technika világa — Iskola — Kritika — Folyóiratszemle — Szellemi élet Levél a szülészekhez Igen tisztelt Művésznők és Művészek! Annak az „ezerszemű Cézárnak“ vagyok egyik szerény képviselője, akinek tetszése előtt boldogan hajolnak meg önök, mélyen tisztelt Művésznők és Művészek. Olyan boldogan, hogy boldogságuk láttára az ezerszemű Cézár jószívűségből is tovább tapsol, hogy tartson tovább a boldogságuk. Ez az ezerszemű Cézár, mélyen tisztelt Művésznőkés Művészek az utóbbi időben áldozatot hoz, amikor megtekinti az önök játékát. Cézárnak ugyanis csak a szeme sok, a pénze azonban kevés. Higgyék el, annyira kevés, hogy ezer gyomra érzi meg a Cézárnak, ha csak néhány száz fejjel képviselteti magát a színházban. Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a művészetért való lelkesedésen kívül bizonyos szociális érzés is nyilatkozik meg abban a tettében, hogy: — színházba jár. A szociális gondoskodás tárgyául pedig önök szolgálnak, mélyen tisztelt Művésznők és Művészek, akiknek az ezerszemű Cézár a direktor útján néha autót, néha csak nagy gázsit, de végeredményben mindenképpen kenyeret juttat. Cézár talán nem kíván sokat, ha azt óhajtja, hogy becsüljék meg őt. A mai nehéz időkben talán jobban, mint máskor. Kezdő színészeknek szokták ajánlani, hogy ne törődjenek a közönséggel. Csak akkor tudják leküzdeni lámpalázukat, ha úgy néznek az elmosódó emberi fejekre a nézőtéren, mintha viaszfigurák ülnének a székeken. Ném tudom, mennyiben válik be ez a tanács kezdő színészeknél, de úgy gondolom, hogy a már beérkezett művészeknél fölösleges ez az autószuggeszció, mert hiszen önöknek, ugyebár, már nincs lámpalázuk, önök már azok sorába tartoznak, akik lépten-nyomon kijelentik, hogy a siker titka az, ha a közönség és a színész között magnetikus kapcsolat keletkezik, ha az önök érzése, szenvedélye fluidumként ömlik a közönség szívébe és ez a fluidum a közönség szívének dobbanásától áttüzesedve ömlik ismét vissza a színpadra az önök szívéhez. Ezeknek tudatában az ember igazán nem érti, hogyan engedhetik meg maguknak azt a könnyelműséget, hogy nem játszanak. Nemn játszanak akkor, ha kevesen vannak a színházban, nem játszanak akkor, ha nem tetszik a szerep, nem játszanak akkor, ha új és ellenszenves partnerük van, nem játszanak a huszonötödik előadáson túl, és nem játszanak, végképpen nem játszanak délutáni előadásokon. Miért teszik ezt, tisztelt Művésznők és Művészek? Várjon, nem gondolnak-e arra, hogy délutáni előadáson, vagy ha kevesen is vannak a színházban, a közönség éppen úgy megfizette a belépőjegy árát, mint máskor, hogy a közönségnek akkor is joga van a pénzéért teljes művészi produkciót várni, ha nem is premierkor láthatta önöket. Legutóbb egy délutáni előadáson és egy jubileumi előadáson láttam önöket játszani, melyet tisztelt Művésznők és Művészek és megvallom, taps helyett ökölbe szorult a kezem annak a láttára, hogy önök a darab drámai helyzeteiben nevetgéltek, összekacsintgatták, tréfálkoztak, úgyannyira, hogy a nagyobb botrány elkerülése végett hátat kellett fordítaniuk a publikumnak, csakhogy elrejthessék könnyelmű nevetgélésüket. Az esti előadáson, a jubileumin, nyilván unták már a darabot és pesti nyelven szólva: „dobták“ az egészet. Nem is tudom elgondolni, hogy a rendező, vagy az igazgató mit szólna, ha látja önöket. Nyilván nem látta, mert lehetetlennek tartom, hogy ne intézkedett volna, az intézkedés eredményét pedig a harmadik felvonásban látni kellett volna. Mélyen tisztelt Művésznők és Művészek, önök az utóbbi időben egyre gyakrabban kerülnek szorult helyzetbe. Rém beszélek most a sok szerződés nélküli színészről, csak a színházbukásokat említem meg és utalok arra, mily megható szavakkal tudják a közönség jóindulatát kérni akkor, ha a sors akaratából konzorciumba kénytelenek tömörülni. Ilyenkor a sajtó félreveri a harangot az önök érdekében és önök úgy játszanak, hogy szinte feloldódnak a szerepükben. Talán elég is ennyi az emlékek felidézéséből ahhoz, hogy belássák: nem szabad a közönséget ilyen, tiszteletlen játékkal megsérteni, önök csak addig színészek, amíg közönség van. Ha pedig a közönséget ma itt, holnap amott sértik meg, a közönség egyszer majd végleg elmarad a nézőtérről. S ha önök azután a bezárt színház színpadán jönnek majd össze ismét társulati gyűlést tartani, meg vagyok róla győződve, nem fognak már nevetgélni, noha megtehetnék nyugodtan, hiszen nem sértenének meg senkit. Kiváló tisztelettel Egy színházlátogató Az Örök Sziget A felhőkarcolók mögötti életek, bűnök, félszegségek, gonoszságok és elfogultságok adják csaknem kizárólagos anyagát a mai amerikai regénynek. Míg a dormilliiomois az ő hihetetlen szívjóságával, leleményességével és eméletlenségével hódítja meg az anyagot, üzemelti arc elemeket és döbbenti meg pénzbőségével a „szegény“ Európát, az ő erkölcsi és lelki életének elképesztően kegyetlen leleplezését végzi az új amerikai irodalom. Nemrégen ezeken a hasábokon ismertettük Sinclaire Lewis életművét, amely szinte minden sorában, a pamflet határán álló kritikai élesnyelvűséggel mutatja, hogy minő béklyók láncolják le a szabad amerikai polgár életét és akaratát és milyen tehetetlenül sodortatja magát a trösztkapitalizmus , szerencsése ez események által. — Most „Az Örök Sziget“ című regénnyel A. Lewizon mutatja be a boldog Amerika lelki, erkölcsi és társadalmi képét egy hihetetlen energiájú, vad élettempójú réteg, a zsidóságon keresztül. Nem paradox kijelentés ez. Egy nagyszerű dehietrista erényeket mutató író az amerikai zsidókérdést választotta regény tárgyuk Egy hatalmasan elágazó zsidó családon keresztül világítja meg a szabad fejlődés és érvényesülés ígéretföldjének nevezett Újvilágot, ahol milliárdoik születnek és omlanak össze és ahol a felvilágosult értelmiség“ mohón szívja föl a legdogmatörőbb új megismeréseket, de ugyanakkor a négereket, mint megmételyezetteket, rekesztik ki a fehér emberiség minden életszögletéből, — és ahol a zsidóság, mint külön elrétegeződött idegen, szintén végigszenvedi az idegeni fajtára nehezülő elfogultság és a közöttség minden kínlódását. Az őrök Sziget lakói zsidók,, vállaikon a több ezredéves elkülönültség súlyával, terhével és felelősségével. A zsidók, kik az új világ partjaira érve, a munkához való jog, a kérlelhetlen munkakötelezettség és a fojtogató verseny teljes tudatában, élni és érvényesülni akarnak. Minden erejükkel bele akarnak illeszkedni előbb dogmájuk és rítusuk feláldozása nélkül az amerikai munkatempóba, de ezt a gazdasági törekvést ezer gátlásokkal nehezíti az amerikai társadalom felfogása, amely minden demokrácia, minden polgári liberalizmus, minden business-mindenhatóság ellenére a leghajlíthatlanabb faji elmélet alapján tartja a szemita embert idegennek és szorítja bele nem egy fizikailag elhatárolt ghettóba, de egy ennél sokkal keményebb struktúrájú előítéletvárba, ahonnan kilépnie nem lehet. Örök Sziget az amerikai zsidó helyzete, érezzükki a Lemzon regényéből, amelybe a legszigorúbb társadalmi elfogultság lakatjával vannak elzárva ennek a tehetséges fajnak gyermekei. Hiába vetik le a rituálé külső és belső megkötöttségeit, szegik meg az asszimiláció érdekelten vallásuk törvényeit, hiába köt a regény hőse, Arthur, a kitűnő orvos szerelmi házasságot egy nagyszerű tehetségű keresztény írónővel, sem az amerikai társadalmi törvények, sem pedig ennek a két kulturális és lelki magasrendűségben egyaránt egymáshoz illő ember között a teljes boldogságra vezető összesimulás Amerikában, a „szabadság és felvilágosultság (?) földjén, nem sikerül. Szkito megdöbbentő képét mutatja a regény annak az intézményesnél is kegyetlenebb erővel megszervezett antiszemitizmusnak, amelylyel az amerikai társadalmi organizációk utasítják vissza a zsidó térfoglalást, minden területen, a kereskedelmi vállalatok kivételével. Arthur, aki áldozatot nem kímélve, megszerezte mindazt az elméleti és gyakorlati ismeretet, amit a jó orvos, a fejlődés minden vívmányát ismerő, alkalmazni képes gyógyító csak elsajátíthat, mikor felajánlja magát és Freud egész rendszerét ragyogóan alkalmazó ismereteit a köznek és a magánosoknak, hideg gesztussal utasítják a zsidó karitatív intézményekhez. Magánrendelőjét gondosan kerülik a keresztény betegek és végül szépen, diszkréten, de visszavonhatlanul eltávozik tőle a keresztény felesége is. Az amerikai környezetben íme így simulnak össze az idegen fajok. Lewizon regénye, mely Szőllősy Zsigmond kiadásában, Reichard Piroska kitűnő magyar fordításában jelent meg, sok tanulságot rejt számunkra. Talán elnémít sok túlérzékenység diktálta panaszt. Talán optimisztikusabb hangulatba ringatja a magyar szellemi élet egy túl sokat és túlfulminánsan panaszkodó rétegét, amely a magyar társadalmi élet néhány most már igazán csak felelőtlen akciónak bélyegezhető szélsőséges jelenségét általánosítva magyar közfelfogásnál rogalmaz. Az amerikai elfogultságnak, zsidóizolálásnak Lewiton kitűnő regényében vázolt rendszerét a magyar társadalom „a magyar lelkiség sohasem ismerte, sohasem gyakorolta és nem is fogja alkalmazni soha.“ Halmy Bódog A dollármilliomosok csalogánya Amióta megjelent az első lázadás és az utcán, a plakát kövér piros betűkkel jelenti, hogy európai körútja során, hozzánk is ellátogat Galli Curci, a newyorki operaház énekesnője. Budapesten kiütött és ma már negyven fokot mutat a Galli Curci-láz. Mindenütt találkozni lehet a tüneteivel, ahol két vagy több polgártárs összeverődik: a villamoson, a kávéházban, a klubban, a hivatalban, a gőzfürdőben és borbélyüzletben. Galli Curchroll beszél városunk apraja, nagyja, szép asszonyok migrént kapnak, mert a férfi keményszívűség nem volt hajlandó belemenni abba a jegyvásárba, amelynek ellenében Galli Curci hangjának magasba szökő futamaival hallgató lesz a Városi Színházban s őnagysága az új estélyi ruhában pompázhat a nevezetes eseménynél! Az emberek vitákat rendeznek Galli Curci fölött, találgatják,hogy milyen lehet úgyis mint emberi teremtmény, úgyis, mint egy fényes szopránhang kapitalistája, aki egyetlen színpadi fellépés címén négyezer dollárt tüntet el a retiküljében. Miután ez három esetben fog megtörténni, háromszor négy, azaz tizenkétezer dollár vándorol majd a szellős, magyar zsebekből ama énekesnő kezeihez. Megállapítható, hogy Galli Curci körül a heves kíváncsiság atmoszférájában ma pártok tusakodnak egymással Budapesten. Vannak, akik előre levállveregetik, nem azért, mert nincs jegyük Galli Curcihoz, hanem mert ők képviselik azt a pesti típust, amelynek semmi sem imponál. Vannak viszont, akik már most elégnek a lelkesedésben, a minden külföldinek kijáró balkáni bózdulatban, vannak, akik szinte valami csodaszerűséget látnak Galli Curci érkezésében, mintha ettől eloszolna minden bajuk és rózsaillattal telne meg körülöttünk a levegő. Nyugalom és hidegvér! A dolgokat vegyük úgy és abban a sorrendben, amint adódnak. Előzetesen állást foglalni az iránt, hogy Galli Curci minő nagysága a zenés színpadnak, előzetesen fölényeskedni a körül, hogy mit ér és másokkal való viszonylatban mit érhet: ez legalább is merész és kockázatos művelet. Váteszi tulajdonság kell hozzá, mert azt jelenti, hogy valaki bírálatot mond arról, amit közvetlenül még nem ismerhet. Várjuk meg, amíg Galli Curci kilép a színpadra, akkor majd eldől az ő rendkívülisége, eldől az, várjon több mint kétszeresen különb értéket jelent-e például Jeruszmál, akit ugyan a Metropolitainban esténkint háromezer dollárral szoktak honorálni, de Budapesten csak másfélezerrel. Galli Curci négyezret kap. Ezen alul európai turnéja során sehol sem hajlandó művészetet produkálni. Budapesttel sem tesz kivételt, nem respektálja, hogy itt egy trianoni ország fővárosa fogadja, ragaszkodik az amerikai taksához. Hát ragaszkodjon. Szuverén joga ez Galli Curcinak, nem lehet arra kényszeríteni, hogy azt tegye, amit az interpretáló művészet magyar csodája, Liszt Ferenc tett egykor, aki a szegényeknek képes volt ingyen játszani Beethoven-t s annak a töméntelen pénznek nagy részét is, amit hangversenyein beszedtek a gazdagoktól, a jótékonyság és kultúra jegyében átutalt a közcélokra. Galli Curci ilyesmire nem kapható, amin nem is szabad csodálkozni, miután ő nem Liszt Ferenci s miután azok sem szokták ezt a gesztust gyakorolni, akik Galli Curcinak, hogy úgy mondjuk, a szakmában pályatársai. A háromszor négyezer dollár ügye tehát ezen a ponton rendben van. Ellenben vizsgálható a kérdés arról az oldalról, ami a magyar kultúrpolitika és gazdaság szempontja. Miről van szó? Arról, hogy a magyar közönség a három Galli Curci-est alkalmából nemcsak azt a tizenkétezer dollárt szurkolja ki, amit Galli Curci visz majd el gondosan bepakkolva, hanem körülbelül még egyszer ekkora összeget, amit az alkalomszerűen felemelt helyárak mellett a Városi Színház telt nézőtere eredményez. Nem kell magyarázni, hogy itt a három est akkora összeget von el a közönségtől, ami a mai időkben egész bizonyosan kihat a többi színház látogatottságára. Nem kongatunk oktalanul vészharangot és azt valljuk: szerencsére ott nem tartunk, hogy a körülbelül háromezer néző között, akiket a Városi Színház nézőtere egy este be tud fogadni, ne akadjon ezer ember, aki az ötven vagy száz pengős jegy árát házi büdzséjének minden zavara nélkül elő tudja teremteni. De a többinél valószínű, hogy heteken át nem igen fog jutni valutaszínházra, sőt hangversenyre és könyvre sem, mert elvitte a Galli Curcihoz váltott jegy. Párizsban, ahol félmillió idegen költi pénzét, Londonban, mert Berlinben is akár tíz Gaili Curci-est sem jelentene többet a színházak anyagi prosperálásában annál a tóba dobott kőnél, amely eltűnő fodrot ver a vízen. De Budapesten 1930-ban, amikor a színházak egy részét a gond fulasztja, amikor jeles magyar zeneművészek játszanak üres koncertteremben: időszerűnek és helyénvalónak igazán nem nevezhető az ily vendégjárás. Ezen nem változtat, hogy a Városi Színház igazgatója szerint a Galli Curei-helyárak nem magasabbak annál, amit a Jeritza-estéken szed az Operaház s hogy az amerikai csalogány mégis négyezer dollárt kaphat, ez a színház majdnem háromszor akkora befogadóképességével függ össze. Még ha elvétve, úgynevezett ünnepnapszámba menő estéken kapunk egy-egy rendkívüli külföldi nagyságot, amine bizonyára Galli Curci is, akkor nem szólhatunk, mert az ily érték termékenyítő hatású saját kultúránkra. Korántsem azt valljuk, tehát, hogy szellemi vámsorompóval zárjuk el csonka határainkat, mert ez azzal is járna, hogy saját nagy értékeink sem mehetnének ki a határon. De azt a Rendszert, amelynek a Galli Curcivendégjárás csak egyik láncszeme, éppen kultúránk izmosodása és elmélyítése szempontjából tartjuk helytelennek. Ennek a rendszernek ugyanis — lásd éppen az Opera sorsát és kezelését a Városi Színházban — nem a hazai erők, mindenekelőtt való lelkes gondozása és nagyra növelése jelenti becsvágyát. Támasza és talpköve: a külföldi sztár. * (Stuart Mária a Nemzeti Színház műsorán.) Az idei szezonban először szerepel pénteken este a Nemzeti Színházban Schiller tragédiája, s Stuart Mária, P. Márkus Emíliával a címszerepben. Erzsébet királynő Hettyey Aranka lesz, míg a többi főszerepet Gál Gyula, Lehotay Árpád, Abortyi Géza, Bodnár Jenő, Nagy Adorján, Óhody Ákos, T. Halmi Margit, Szabó Margit és Forgács Antal játsszák. * (Kodály-dalokkal szerepel Budapesten a prágai gyermekkórus.) Bakulé prágai gyermekkórusa pénteken tartja bemutatkozó hangversenyét a Zeneakadémiában. A kórus legutóbbi prágai hangversenyén A,odder-gyermekdalokat is adott elő magyar nyelven. Ezek a dalok a budapesti hangverseny műsorán is szerepelnek. A péntek esti hangversenyt Szenes Erzsi, a Prágába élő magyar költönő ismertető előadással vezeti be.