Budapesti Hírlap, 1932. január (52. évfolyam, 1-25. szám)
1932-01-17 / 13. szám
í® VT. Végül még egyet. " Világs, hogy a Nemzeti Színház deficitjét nem szabad eltüntetni magának a Nemzeti Színháznak eltüntetésével, márpedig ezzel egyértelmű, lenne a szubvenció megvonása, ami egy olyan intézkedés, amely a magánszínházak üzleti rendszerére kényszerítené az ország első drámai műintézetét. Deficit van és pedig nagy deficit. Nos, a Budapesti Hírlap hasábjain mindig is tárgyias bírálat kísérte a Nemzeti Színház munkáját, elismerttük az érdemeket és konstatáltuk a hibákat. Megállapítottuk, csökken a Nemzeti Színház látogatottsága, noha Hevesi Sáándor, véleményünk szerint, máris túlságos engedményeket tett a közönség könnyebb ízlésének, sőt a klasszikusok és a tiszta irodalom szívására az üzleti szempontok bizonyos hegemóniájáig jutott. Viszont tovább kellene siklania, ha a szubvenciónak csökkentése, avagy megvonása még ridegebb üzletpolitikára kényszerítené. Másrészről azonban han feledjük, voltak olyan jó esztendők is, aikor a Nemzeti Színház jelenlegi vezetőségig szívesen és könnyen ment bele, hogy rovására inkább testvérintézetét, az Operaházat részeltessék anyagi előnyben. Mindenesetre végzetesen bénítaná a vezetőség minden komoly törekvését, ha a takarékosság félreértett szempontjai kerekednének a művészi érdekek fölé. Mert hogy is mondta azt a bizonyos vándor?! — Nem szabad Mammon kedvéért kioltani a szellem szövétnekét. Gergely István. Csikágó poklában Caruso és Colosimo, az alkoholcsempész szerelme . — Tudja ki az az úr odaát? — kérdezte Colosimo suttogó hangon a törzsvendégeitől. — Az az elegáns barna úriember, aki éppen egy pohár chiantit tölt magának? Ez kérem Caruso, a híres énekes, aki most az operaházban vendégszerepel. Signor Colosimo divatos nagyvilági vendéglőjének, amely egyike Csikágó legdivatosabb "lokáljainak", nagy szenzációja van. A vendégeik gyönyörködhetnek a tenoristák királyában, aki parmezánnal jól meghintett paradicsommártásban úszó spaghettit eszik és ráadásul megöntözi jóféle hazai borral. Szenzációban különben soha sincs hiány ebben a vendéglőben, már maga a tulajdonos felér egy nagy szenzációval. Signor Colosimo egyike Csikogó leghirhedtebb bandavezéreinek és alkoholcsempészeinek. A múltja nagyon érdekes. Tizenhatéves korában vándorolt ki Olaszországból Amerikába, először mint kifutógyerek kereste kenyerét, aztán hamar belesodródott a gonosztevők társadalmába. Vízhordással és tányérmosással nem lehet előrejutni az életben. Colosimo felfedezte, hogy a leánykereskedelem sokkal jövedelmezőbb foglalkozás. Tíz év alatt szegény kivándorlóból gazdag ember lesz, akinek öt bárjában színház után az egész csikágói nagyvilág találkozót adott, nem utolsósorban a csinos pincérnők kedvéért. Colosimo ilyenformán beérkezett és társadalmi állására is súlyt vetett. Annak rendje és módja szerint megházasodik. Felesége szép és impozáns megjelenésű román hölgy, akinek csak egy kényes titka van: az, hogy az öt világrész leghirhedtebb leány kereskedőnője. Akárhány szép lány Hamburgban, Varsóban, vagy Parisban egy napon eltűnt a szülői házból és a román nő karmaiba került. Colosimo feleségének a világ minden nagyvárosában voltak ügynöke. A házaspárnak már öt jólmenő bárja van Csiscágóban. Ráadásul luxusvendéglőt is nyitnak, főképp azért, mert az alkoholtilalom miatt ápoltolok kell előkelő összeköttetéseiket így aztán nem csoda, hogy az ő vendéglőjében és bárjaiban mindenki szeme láttára, a legcsekélyebb titkolódzás nélkül alkoholt szolgálnak ki. Ez természetesen pénzbe kerül, súlyos dollárokba, amelyeket tudvalévően a csikágói rendőrség és egyéb ható. Ságok képviselői nem vetnek meg. És ha néhanapján előfordul, hogy valamelyik polgári családban eltűnik egy fiatal lány és a nyomozás szálai Colosimohoz és feleségéhez vezetnek, a hatóságok ilyenkor is szemet húnynak. De Solosimo nemcsak alkoholcsempész és leánykereskedő. Ráadásul egy tucat gyilkosságot is tulajdonítanak neki. Inkább több, mint kevesebb a tucatnál. Mikor Caruso Csikágóban vendégszerepelt, mindig Colosimonál vacsorázott, mert a spaghetti és a bor kitűnő és Colosimo érdekes, romantikus egyéniség. De ezúttal Colosimo még a szokottnál is jobban örül világhírű vendégének. A lokálja B.H. 1932. JANUÁR 17. VASÁRNAP ban minden este fellép egy csodaszép fiatal énekesnő, egy operatársulat szerződésnélküli primadonnája. A hölgyeit Dale Winternek hívják, ausztráliai származású és egy fillérje sincs. Nappal az egyik templom kórusában énekel, éjszaka Colosimo vendéglőjében működik. A ragyogóan szép Dale Winter föllép a pódiumra és mielőtt egy hang kijönne a torkán, már maga nagyon tetszik Carusonak. De amikor elkezd énekelni a tenorista valósággal lázba jön. — Ennek a lánynak nagy karriert kell csinálni, — mondja. Caruso minden este megjelenik a Colosimo-féle vendéglőben. Életre-halálra udvarol Dale Winternek, összehozza a csikágói opera igazgatójával és szerződést helyez kilátásba számára. Signor Colosimo ettől már nincsen elragadtatva. Az öreg alkoholcsempész és gyilkos, mi tagadás, fülig szerelmes a szép fiatal énekesnőbe, olyan szerelmes, mint egy gimnazista. Mikor megtudja, hogy a fiatal lánynak szerződése lesz az operában, elköveti élete egyetlen és halálos ostobaságát. Elválik a feleségétől és megkéri Dale Winter kezét. Az énekesnő igent mond, mert Colosimo roppantul gazdag és különben sem ajánlatos neki nemet mondani. A házasság megtörténik. Két héttel a házasságkötés után Colosimot agyonlövik. Ki a gyilkos? Talán a volt feleség. Valószínűbb, hogy maga Dale Winter, aki időközben Al Caponeval barátkozott össze, tette el láb alól a kellemetlen öreg férjet. Csikágói betyárromantika, nálunk egzotikusan hangzik, de odaát mindennapos eset volt nyolc-tíz évvel ezelőtt, amikor megtörtént. Ezt a régi históriát egy német író, Adolf Paul ásta ki most megjelent könyvében, amelynek a címe pontosan fedi a tartalmát: Csikágó poklában. BETHLEN MARGIT ÚTINAPLÓJA Zöld legelők, vagy négerek a mennyországban Koraion az amerikai színházakban — O’Neil új darabja délután öttől este tizenegyik tart — közben vacsoraidővel Newyorkban mást, mint amerikai témájú darabot még nem láttam. Nem mintha nem akadna akármennyi, több itt az európai színdarab, mint más, de azt tartom, hogy mindenütt a honi terményt kell megnézni. Nem állítom, hogy nem teszek majd egy-két kivételt, de egyelőre ragaszkodtam elveimhez. A darabok zöme vígjáték. Ügyesen összeállított szeletek az amerikai mindennapi életből, jövés-menés, lutás-futás, kiabálás, telefonálás, keresztülszőve hajszál vékonyságú cselekménnyel, amely kivétel nélkül abban csúcsosodik ki, hogy a gazdag fiú, minden szülői ellenkezés dacára, elveszi a szegény, de becsületes leányzót. Van egy változat: a lány gazdag és a fiú szegény, de akkor lehetőleg műveletlen, mert az olyan „refreshing" — üdítő —■ a túl sok effemináló civilizáció után. Ez az amerikai közvélemény, nem a sajátom. Néha azonban az író originalitás után törekszik. Olyankor a hősnő nem egészen, hogy is mondjam, kifogástalan előéletű, ezzel szemben ír és kimondhatatlanul, egészen a hülyeségig jószívű. Ballépései is valószínűleg ebből származnak. Ilyenkor a gazdag hős, kit ép pénze miatt nem tudott igaz szívből szeretni, teljesen ok nélkül, úgyszólván l’art pour l’art elszegényedik, ami a happy endet rendkívül elősegíti Azért természetesen sejtjük, hogy az esküvő után, minden rendbe jön. Hogy ezeket a sablonnál is sablonosabb dolgokat mégis élvezettel lehet végignézni, azt kizárólag a színészeknek és rendezésnek köszönhetjük. Mert azt meg kell adni, hogy mindkettő elsőrangú. Kevés helyen láttam oly abszolút természetességgel játszani, mint itt. Azonkívül van még egy nagy előnyük, az, hogy minden szerepre meg tudják találni a külsőleg is legmegfelelőbb szereplőt. Utóvégre ennyi millió ember között ez nem is olyan nehéz. Hogy drámai szerepeket miként adnak elő, azt nem tudom, alig hinném, hogy oly tökéllyel, mint a könnyebb műfajokat. Majd csak akkor alkotok magamnak erről véleményt, ha megnéztem „Morning Becomes Electra“-t az O’Neil új darabját, mely akár csak a Parsifal, öttől tizenegyig tart, közben vacsora idővel. Ellenben láttam egy darabot, amelyhez hasonló művészi produkcióval ritkán találkoztam, úgy is mint megírás, úgy is mint előadás. Azt mondják, hogy két esztendeig ment egyfolytában Newyorkban, most több hónap óta Csikágóban fut. Amerikai ember írta, de kizárólag négerek játszanak benne, a neve: „Green Pastures“ — „Zöld Legelők". Témája meglepő, bár szinte gyerekesen egyszerű : a másvilági élet, a néger felfogás és elgondolás szerint, összevegyítve az itt lent történtekkel, végig menve a főbb bibiliai mozzanatokon, onnan felülről nézve, de innen értékelve. Hogy ez plasztikusabban emelkedjék ki, az első kép falusi iskolát mutat, hogy a néger tanító a bibliát magyarázza a nebulóknak, leírja nekik, milyen jó dolga van ott fent az égben mindenkinek, aki jól viselkedett, megmagyarázza, hogy ott mindenki boldog... hogy, hogy? Hát ki-ki meg- s kapja az Úristentől azt, amire vágyik. Hogy milyen az Úristen? Hát képzeljék el a legnagyobb urat, akit valaha láttak, csak még hatalmasabb... és természetesen négerben. A fekete kis arcok elragadtatott áhítattal lesik a szót a tanító alakból, ki a rendíthetetlen meggyőződés erejével beszél A második kép már a mennyországban játszódik le. Vidám, kacagó négercsoportok hemzsegnek össze-vissza, nagy, fekete szivarokkal szájokban, az asszonyok trécselve, harisnyát kötve, gyermekeik orrát törölve, kik büntetlenül huzigálják a kimenetben arra vonuló fehérruhás, feketearcú angyalok szárnyait Azok oda se hederítenek, hanem lelki nyugalommal énekelnek tovább, mialatt a boldog nép a „fish frying" — halsütés, ami a néger népmulaságok egyik kiemelkedő mozzanata — élvezetének hódol. Az egész különbség ott fent és itt lent között az, hogy szárnyaik vannak és hogy az ünnepnapok örökké tartanak. Az Úristen, fekete, ünneplő kabátos, kövér, tekintélyes, idős úr, atyai ing vegyül közéjük, amikor ideje engedi, közbe-közbe egy-egy ukázt ad ki Gábriel arkangyalnak, ki amolyan adjutáns szerepet tölt be mellette, hogy ügyeljen, nehogy valamelyik apró rovar ellaposodjék, vagy hogy egyik-másik bolygó el ne térjen útjából, egyszóval intézi folyó ügyeit. Megy is minden simán, hogyha pedig valami egyszer fennakad, nosza rajta, csinál egy csodát. Néha balul üt ki, de sebaj, egy második csoda hamarosan kiköszörüli a csorbát. Az egyedüli, ami komoly gondot okoz neki, az a földön lakó emberiség. Ahányszor kinéz az arra nyíló ablakon, gondterhelten rázza meg fejét. Időről-időre le is sétál számba venni birtokát, hol így próbálja, hogy úgy, megteremteni az embert, aztán újra kipusztítja, törődik velük, aztán megbosszankodik és leveszi róluk kezét, miközben a boldogok fekete serege, mint valami gondtalan, vidám gyermekcsoport, végzi megszokott teendőit körülötte, bekötött szárnyakkal takarítja dolgozószobáját, bejelenti a látogatókat, vagy, ha a szegény „Land" — Úristennek — igen felgyűlt a baja, résztvevő, gyermekesen gondteljes és kissé bambán áhítatos arccal állják körül. Majdnem Isteni káromlás volna, ha nem lenne rajta az abszolút őszinteség és meggyőződés bélyege. Lehetetlen volna ezt mással, mint négerrel előadatni, de így, azokkal az egyik pillanatban áhítattal sugárzó fekete arcokkal, melyek szempillantás alatt széles, gyerekes vigyorgássá idomulnak át, hogy aztán megint tátott szájjal és látható erőlködéssel igyekezzenek a „Land" gondjait megosztani, a legbájosabb, meghatóbb és egyben humorosabb dolog, amit valaha életemben láttam. Amikor pedig a végén a „Land", belátván, hogy rosszul teremtette meg az emberiséget, önmagával küzdve, szenvedve, kínlódva és végül önmagán diadalmaskodva leküldi nekik fiát, hogy megváltsa őket, ez az előttünk lejátszódó ezerszer hallott és tudott keresztény tanításnak alapköve, valami megrendítően új és hatalmas dráma erejével hat reánk. 1 . Bethlen Margit. — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél a természetes „Ferenc József* keserűvíz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja s így megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József víz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor- és bélszabályozó szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Vörös bimbók írta Qantus Egy kicsit még korán van januárig derekán, de a rosa bolsevica nevű vérpiros rózsa már bimbózik Hogy rügyezik, azt már decemberben észrevettük a statáriumos bírósági teremben. A napokban azonban a „fiatalkorúak bírósága" elé egy 13 éves fenegyerek került,az idekerült gyermekek és suhancok nevét igaz okból nem szabad kiírni az újságban) és a bíró, mivel a gyerek cselekedete legalább is annyit ért meg, őt gondviselés alá helyezte és elrendelte, hogy egyelőre minden vasárnap jelenjen meg előtte egy-egy kis szívbeli szertartásra. Ezek a dorgáló napok bizonyosan nem a szegény bírák kedvéért vannak, mivel a vasárnapi pihenőjüket is elrontják? De a legokosabb dolgok közé tartoznak mégis, mivel a könnyen elröppenő egyszeri szidás, de még ám az undok verés is, még a felnőttekről is úgy lepörög, mint a vízcsöppek a hídról, hát még a gyerekről! Ámde a szóbeli ismétlés, az lassan bevágja magát a lélekbe, hiszen a szoktatás — minden nevelés alfája — maga sem más, mint csupa ismétlések láncolata. A gyerek azonban nem ment el vasárnapra a bírája elé, ő tudja — de talán a szüleje, bátyja, vagy más tanácsadója még jobban tudja, miért nem. A bíró írásban megidézi, megint nem jön! Végre maga elé vezetteti és természetesen korholja engedetlensége miatt. Azt is mondja neki, hogy ha mégegyszer elmarad, lecsukatja. Istenem, hát mondhatott-e kevesebbet! Erre a körök Matins Scaevola a zsebébe nyúl, előrántja a bicskáját, kinyitja és kilencszer belevágja a tulajdon mellébe ezekkel a szavakkal ! — Majd megmutatom én, hogy engem nem csukat le senki fia! Lefogják, megmossák, viszik a kórházba, ahol megállapítják, hogy a szúrások szerencsére másfél centiméternél nem mélyebbek és nem életveszélyesek. Gyermekről lévén szó, ki ne örülne ennek! Dehát ki ne gondolná azt is, honnan, milyen forrásból származott ez az éretlen, pökhendi mártiromsági roham?! És hogy mivel és miképpen kellene betömni az ilyen gyilkos forrásokat?! Minket magyarokat a bolsevizmus ellen 1919-ben meglehetősen beoltottak Közben kitűnő politikai rendőrségünk támadt. Európában elismerten a legelső, mely a politikai szabadságok minden csorbítása nélkül még a Gellérthegyen is keresztül tud látni és mindig észreveszi a vörös próbálkozást. Minthogy észrevette azt is, hogy a most említett vörös bimbók a Kőris utcában a Népszínház utcában és egy közeli reálgimnáziumban, szóval a VI. és VIII. kerület éghajlatában fakadnak ki legszebben bizonyos nevezetű Dömötör Géza bolsevista professzor közül, aki már régen tíz évre ítélve Baréról, egyetlen földmívelő fegyencgyártílatunkról megszökött és itt Budapesten csodás ügyességgel ülteti, ápolja, öntözi Kun Béla rózsáskertjét. Van neki Vörös Diák nevű lapja is, van nagyszerű Vörös Diákszövetsége, vörös szemináriumokat is tart s a 15—18 éves diákgyerekekből pompás bolseviki kultúrát tudott összedszkábálni, bizonyosan Moszkva pénzén. Most ezek is mind hurokra kerültek és jelenleg a rendőrség válogatja ki belőlük a „javát". És ime, mit bírunk mi törvényeink szerint tenni az ilyen rózsabimbókkal? Csak a 17—18 éves gyerekeknél lehet szó egy nagyon kicsi becsukásról, ami különben is rosszabb a semminél. A többi rózsabimbó pedig szívében jókat röhög az afféle bírói prédikációkon. Minden ilyen kamasz, már koránál fogva is, kész mártírjelölt. Bolondjában. Természetes életenergiája és mesterséges hatalmi ösztöne kívánja úgy. Úgy érzem megint, hogy ez ellen az egyre gyarapodó új veszedelem el-tt egészen más kriminális intézkedések kellenének, mint amilyenekre e törvény a bolsevizmus előtt gondolt. És ha nekünk nincs is Caledoniánk vagy Ördögszigetünk, van néhány újfajta nevelőintézet berendezésére alkalmas egészséges dunai szigetünk mégis. " Budapesti Hírlap nagysikerű regénye. Kulinyi Ernő „A szép királyné férje" c. műve megjelent Singer és Wilfner kiadásában. Ara 3.60 P. Kapható a BUDAPESTI HÍRLAP könyvesboltjában is.