Budapesti Hírlap, 1933. június(53. évfolyam, 123–145. szám)
1933-06-01 / 123. szám
2 Igmándi Egy üveg Mindig otthon legyen. Hogy ha szükség van rá, Gyorsan segíthessen I tatás akadályoztatása. Veszedelmesnek tartja a minősítési törvény eltörlését, amit Eckhardt Tibor kíván, mert ez a protekcionizmust erősítené. Nem marad más hátra, mint a szelekció. Ezzel már Karafiáth Jenő is kísérletet tett a rofflaviasísmal, amely azonban nem vált be. A szelekciót feltétlen alkalmazni kel a főiskolák túltömöttsége miatt és egész iskolai tervezetünket a tényleges szükséglethez kell hozzáméretezni. Itt tér ki az egyetemek megszüntetésének a kérdésére. Határozottan kijelenti, hogy teljes Egyetem megszüntetésére nem hajlandó. A budapesti egyetem sok dicsőséget szerzett a nemzeti tudománynak és nem vállal felelősséget olyan politikáért, amely ezt az intézményt meg kívánja csonkítani és sírnek áram más intézményeket erősíteni. (Zajos helyeslés és taps a jobb oldalon.) A budapesti egyetemeken huszonöt, a vidéki egyetemeken nyolc-tíz százalékos a taszékredukció. Ez bizonyos esetekben indokolt volna, de elsőrangú tanszékeket csak azon a címen, hogy az illető tudomány nem gyakorlati jelentőségű, megszüntetni nem lehet. Nagyrabecsüli az alkalmazott tudományokat, de az ezzel foglalkozók munkássága lehetetlen volna a tiszta tudományos tanszékek nélkül. A budapesti egyetem megcsonkításával különben se segítenénk a kultúrán, mert ezzel a nemzetközi viszonylatban gyengítenénk a helyzetünket. A városok jól felfogott érdekei is ellenzik a teljes egyetemek megszüntetését. Nem marad más hátra, mint egyes tudomás tanrok szüneteltetése, összevonása. Ez a kérdés még nem érett meg a döntésre, de ebben az irányban tárgyal és erről az útról nem hajlandó letérni a küldöttségjárás hatása alatt se. Ezután a közgazdasági oktatásról beszél. A közgazdasági kérdéseknek nagy fontosságot tulajdonít és ezért nem fogadja el azt a tervet, amely a közgazdasági ker megszüntetésével lenne kapcsolatos. A baj ott van, — mondotta a miniszter, hogy karitatív diplomával jönnek az emberek az életbe. A hivatalokban csak jogvégzett emberek vannak és nem jogászok, akik iránt a legnagyobb elismerését fejezi ki. A jogakadémiák A jogakadémiák kérdésében nem kíván állást foglalni, egyébként sem állami kérdés, ezek megszüntetése nem áll hatalmában, legfeljebb minősítésüket vonhatja el. Az az elképzelése, hogy az akadémiák esetleg alacsonyabb jogi képzést adnának, mint az egyetemek, olyan tisztviselők számára, mint például a számvevőségi tisztviselői kar. Ebben a kérdésben azonban még döntés nincs. A műegyetem átszervezése A műegyetem, a közgazdasági egyetem és az állatorvos, főiskola szoros kapcsolata . Behatóan foglalkozott ezután a miniszter a gazdasági képzéssel. Kijelentette, hogy a közgazdasági egyetemi kar a mai formájában nem életképes, a maga részéről a régi Darányi-féle elgondolásnak a hívei, amely mezőgazdasági egyetemet tervezett. Az a terve, hogy szélesebb keretekben a József -műegyetemet, a közgazdaságtudományi kart és az állatorvosi főiskolát egyesíti. Ehhez a® elgondoláshoz a földmívelésügyi miniszter mér hozzájárult. Ezen a mezőgazdasági fakultáson erdészeti és bányászati stúdiumokat is előadnának. A soproni erdészeti és bányászati akadémia átszervezésére is szükség lesz, már csak azért is, hogy helyes útra terelje, hogy fejlődésképes erdészeti akadémiává alakítsa. A bányászati akadémia elvonásáért Sopron városát az iskolaügy terén kívánja kárpótolni. Létre fog jönni tehát a József-műegyetem és a közgazdaságtudományi egyetem kapcsocsolata, amelynek három műszaki kara lesz és pedig építészeti és mérnöki, gépészeti és kohászati-bányászati és vegyészeti-bányászati szaka, továbbá három gazdaságtudományi kara lesz és pedig kereskedelmi, mezőgazdasági és állatorvosi. Ez a hat fakultás együtt alkotja majd a Műegyetemet. Kijelentette ezután a miniszter, hogy helytelennek tartja, hogy az egyes faiskolák doktori diplomákat adnak. A gazdasági akadémiáknál, a kereskedelmi akadémiai tanfolyamoknál, az ipari akadémiáknál bizonyos redukcióra lesz szükség. A két dunántúli gazdasági akadémia közül az egyik átalakul középfokú mezőgazdasági főiskolává. Ezeket a terveit fokozatosan kívánja megoldani a miniszter, kivéve a műegyetem és közgazdaságtudományi kar megoldásának kérdését, mert ezt már a közeli napokban nyilvánosságra fogja hozni, a többi elgondolás csak a jövő költségvetési év során valósul meg. A középiskoláknál bizonyos iskolatípusok megszüntetésére, vagy átalakítására lesz szükség, ez a munka folyamatban van és a jövő évben valósul meg. Külföldi kollégiumok A külföldi kollégiumok kérdésénél a miniszter elmondta, hogy elvileg nem híve a kollégiumi rendszernek, inkább a szabad ösztöndíjak mellett döntene. A fennálló redszert azonban már nem kívánja megváltoztatni. Elismeréssel szólott ezután a kutató intézetek munkájáról s kiemelte azok fontosságát. Népnevelés A népnevelés kérdésében továbi kiépítésre van szükség. Elismeréssel szólott Nevelés Gyula miniszteri tanácsos munkájáról, aki a népnevelést megszervezte. A további kiépítés népies kiadványsorozatokkal, szemléltető gyűjteményekkel, a gazdasági ismeretek intenzív terjesztésével és a cserkészeknek a népművelésbe való bekapcsolásával történnék. Ezután az adminisztráció és a bürokratizmus JÉ Búcsúlevelek írta Kulinyi Ernő Vihorlát Gusztáv ott ült rendel utcai hónapos szobája rozoga íróasztalánál és búcsúleveleket írt. Vihorlát Gusztáv meg akart halni. Egyelőre még nem tudta eldönteni, hogy a Dunának menjen-e, vagy az ötödik emeletről ugorjon-e inkább az udvarra, de az elhatározása szilárd volt, a búcsúleveleket pedig nyugodtan megírhatta, mert az öngyilkosok, mint mindenki tudja, ezzel a közös mondattal intézik el tragédiájuk érdemi részét: „Mire e levelet olvasod, én már nem leszek az élők sorában" — ebben pedig nincs megnevezve a halálnem, amelylyel a levélíró önként száműzi magát az életből. Vihorlát tehát nyugodtan folytatta a levélírást, amennyiben már egy öngyilkosjelöltnél egyáltalán nyugalomról lehet szó. Folytatta a levélírást, csak épp nem egyes szám második személyben fogalmazta a hagyományos mondatot, hanem egyes szám harmadik személyben, így: „Mire e levelet olvassa, én már nem leszek az élők sorában ...“ Vihorlát ugyanis nem a feleségétől, nem a gyermekeitől, nem a sógorától és nem is kedvesétől búcsúzott, hanem .De itt közbe kell vennem valamit. Vihorlát rendes, józan ember volt és maga , sem hitte, hogy valaha idáig fog jutni. Igaz, nem volt különös tehetség, a szerencse se kényeztette el; a felesége meghalt, gyermeke sohase volt; ahol csak hivatalnokoskodott, mindenütt halálra dolgoztatták, a kartársai is kihasználták ostoba jóságát, az ötvenedik év küszöbén állt, de még semmi értelmét se látta az életének. Mindez azonban még nem kedvetlenítette volna el annyira, hogy öngyilkosságra gondoljon. Amíg megvolt a kis állása és a havi százötven pengő fizetése, amiből mégis kifizethette valahogy a hónapos szobácskáját, a kosztját a sarki kis korcsmában és Mán nénit, a mosónőt, addig nemgondolt a boltiba,míg a fladtingi utcában, a bonctani intézet komor háza előtt sem, csak az orgonákat látta, a klinika kertjében, csak az akácillatot érezte, amelyet a Ludovika-kert felől hozott felé a májusi szellő. De elvesztette az állását, a rongyos kis százötven pengős állását is. Vihorlát ezt is el bírta volna viselni, ha például összeomlik a vállalat és negyvenedmagával kerül az utcára. De őt az igazgató intrikálta ki. Ez az újabb megpróbáltatás sok volt neki. Vihorlát Gusztávnak csak a neve volt kemény, ő maga puha és gyenge volt, pufók, nagy gyerek, ötven éves korában is. Egy-két hétig cipelte a bánatát, mint a hahórdó s amikor már jól megérett és kifejlődött, hogy a két karjával szinte fojtogatta, megadta magát a sorsának: leült búcsúleveleket írni, írhatott volna ajánlkozó leveleket is, pályázhatott volna megüresedett állásokra, de valahogy kifogyott belőle a reménység, mintha elszakadt volna benne az a titokzatos, vékony fonal, amely az embert az élethez köti. Vihorlát tehát egyes szám harmadik személyben fogalmazta a leveleket s maga se tudta, hogy történt, amint a sorokat rótta, egyre határozottabb, keményebb, támadóbb, sőt gorombább szavak tolultak a tollára, egy nappal előbb még a gondolattól is visszadöbbent volna, hogy ő valakinek — s épp a volt főnökének! — ilyen levelet írjon. Mert a második levél már így kezdődött: „Mire e sorokat olvassa, maga gazember, én már nem leszek az élők sorában" ... És a harmadik: „Maga is oka, nyomorult uzsorás, hogy a halálba megyek" ... Vihorlát Gusztáv, a szelíd, bárínylett Vihorlát Guszti az önkéntes halál pitvarában egyszerre oroszlánnak érezte magát: most, most ez egyszer végre megmondja a magáét, megmondja, ami harminc esztendeje a begyét nyomta, visszamenőleg az összes volt főnökének, irigy, áskálódó kartársának, hűtlen babájának, mindenkinek, aki csak valaha megbántotta, ffi Mrta wd mi# Mbdbaei&ft Egész éjjel írt s mire a huszadik levelet is befejezte, elszántabbnak érezte magát Oroszlánszívű Richárdnál. Elhatározta, hogy a huszonegyedik levél helyett személyesen fog „elbúcsúzni" az igazgatótól, aki utolsó kis állásából kidobatta. Személyesen mondja meg neki a véleményét és aztán egy órán belül megöli magát. A hatás mindenesetre megrázó lesz. Máskor egy hétig habozott volna ilyen lépés előtt. Most gondolkozás nélkül vette a kalapját és ment egyenesen az irodába. Benyitott a nagy szobába, ahol a legtöbb hivatalnok dolgozott s anélkül, hogy ügyet vetett volna a főnökre, aki épp ott olvasta a reggeli lapját, erélyesen nekitámadt az igazgatónak: — Kapros úr, maga kiintrikált innen engem egy ostoba hazugsággal. Azt állította: én vagyok az oka, hogy itt nem megy a munka. Nos, vegye tudomásul, hogy kizárólag a maga pipogya gyávasága miatt nincs itt fegyelem. Mert maga csak azon van, hogy minél többet harácsoljon, maga csak áskálódni tud, de férfiasan kiállni, rendet, fegyelmet teremteni, soha! Az utolsó gyakornok is röhög magán. Akiben pedig jó érzés van, sajnálja a főnök urat, hogy lassanként tönkremegy maga miatt! Csak ezt akartam mondani. Ajánlom magamat! A szeplős, vöröshajú Kapros, a főnök és a hivatalnokok egyszerre ugrottak fel az íróasztalok mellől, de Vihorlát választ se várva, kirohant és becsapta maga mögött az ajtót. Végre! Megmondta a magáét. Megmondta az igazat és még csak be se törhetik miatta a fejét. Most csak gyorsan a programon utolsó pontját! Csak átesni rajta, minél előbb! Sietett, ahogy csak a lába bírta, a Dunához. De mintha balszószerencse üldözte volna: a híd körül épp ottcirkált a rendőrség mentőcsónakja. Fel és alá, fel és alá, érákhosszat. Nem, a vízbeugrásról szó sem tehetett. Felment egymásután három ház ötödik emeletére, minden folyosón kinn 'lebzseltek a cseléftek. Már adic lihegett a sok HpuflattettTaW. De w a Utteofafc* A nagyobbik az volt, hogy a sok hiábavaló kísérletezés közben lassan elpárolgott a bátorsága. Még meg akart halni, de már nem mert. Céltalanul, tétován bolyongott az utcákon, a Belvárosban és a Tabánban, a Lágymányoson és a Gellérthegyen, szinte észre se vette, hogy beesteledett. Hol töltötte az éjszakát? Maga se tudta. Talán egy padon, a Dunaparton. De lehet, hogy a Népligetben. Hajnal felé, mint az alvajáró, hazaérkezett a Vendel-utcába. A kapu már nyitva volt. Nesztelenül benyitott a szobájába és ruhástól végigheveredett az ágyon. Ezt hát alaposan elintézte. Összeveszett az egész világgal, abban a biztos hitben, hogy meghal és úgyse történhet baja és most... De mi ez? Mi nyomja úgy az oldalát? Benyúlt a taabát zsebébe, még ott volt a húsz levél, egy csomóban, úgy látszik, a nagy izgalomban elfelejtette bedobni. Egész megkönnyebbült. Hisz akkor... hisz akkor csak Kaprosnak van vele elintézni valója!... Hát aztán? Hívja ki párbajra az a gazember! Áll elébe! Csak rajta, ha mer !... És különben is, mi történhet ? Legfeljebb megsebesül a párbajban. És ha meg is hal, hát nem ezt akarta ? ... Arra ébredt, hogy valaki kopog az ajtón. A postás volt. Ajánlott levelet hozott. A főnöke írta és így hangzott: „Kedves Vitorlát, maga szokatlan erélyről tett ma bizonyságot. Úgy érzem, maga az az erőskezű férfi, akit oly régóta kerestem az iroda élére. Maga régi, kitűnő szakember, ezennel visszavonom a felmondását és önre bízom az iroda vezetését. Jelentkezését szívesen várja, stb." Vihorlattal forogni kezdett a szoba. De ez csak egy pillanatig tartott. A következő pillanatban már ledüllesztett mellel indult az irodába. „Na tessék.. — mondta magában — csak erélyesnek kell lenni! Szerencse, hogy én világéletemben mindig az is voltam.. . És abban a pillanatban szentül el is hitte, de így van. B. H. 1938. JÚNIUS 1. CSÜTÖRTÖK átszervezéséről nyilatkozott a miniszter. A hivatali munka atomizálódása és a felelősség elvének kipusztulása következett be a háború után. A törvények és rendeletek sokasága miatt káosz van. Ezeken a bajokon részben az osztályok összevonásával, centrális vezetéssel, ami a vezető tisztviselők felelősségét is jobban kidomborítja, továbbá a rendeletek egységesítésével és a törvények tájékoztató kiadmányával kíván segíteni. Fontosnak tartja a fokozatos felelősség és a személyi szelekció elvét. Az adminisztráció átszervezésének legfontosabb pontja a másodfokú iskolaügyi hatóságok kiépítése, a tankerületi és egyéb főigazgatóságok egyesítése. Ezekkel a racionalizálási tervekkel a jövő évben kíván foglalkozni. Föld Imre férfi divatára cég fióküzlete Rákóczi út 7. sz. Július végén elköltözik! Árusítás mélyen leszállított áron! Nagy lelki válságban és világnézeti különbség közepette élünk A sokat ócsárolt és szidott kultúrfölény gondolatának — folytatta a miniszter — én is részese és híve vagyok. (Taps.) Teljesen osztja Apponyi Albertnek azt a véleményét, hogy nemcsak tudományos és esztétikai, hanem főleg erkölcsi erőkoncentráció szempontjából nagy jelentősége van a kultúrfölénynek. Szembehelyezkedik a tizenkilencedik század materiális felfogásával, amely a szakoktatásra és nem az etikai nevelésre helyezte a súlyt. Ennek következtében erkölcsi dekadencia és egyenetlenkedés mutatkozott, bizalmatlanság és rosszhiszeműség mindenütt, a közéletben és a magánéletben. Egy nagy és nehéz korszakban — mondotta a miniszter — nagy lelki válság, nagy világnézeti küzdelem közepén élünk. Ne méltóztassanak ezt a küzdelmet ócska, tárházakból vett politikai jelszavakkal fokozni. Beteg lélek tüneteit látom ebben az országban. Ezzel a betegséggel szemben csak az erőteljes nemzetnevelő munka segíthet. (Helyeslés és taps.) Az intézmények és iskolák belső tartalmának elmélyítésére, erkölcsi s jellemképző, nemzetnevelő munkára van elsősorban szükség. (Helyeslés és taps.) A lelki válság következtében sok embernél formalizmus lett a vallás és ennek eredményeképpen a felekezeti harc egyes szimptomái ütköznek ki. Mint vallásügyi miniszter, minden eszközzel a felekezeti békén fogok munkálkodni és minden olyan törekvést, amely ennek megbontására irányul, a leghatározottabban megakadályozni kívánom. (Helyeslés és taps.) Korunk feladata a nemzeti élet szintézisének megteremtése, szelekcióval és neveléssel. A nevelői munkára minden iskolatípusnál, föl egészen az egyetemig, nagyobb súlyt kíván vetni. Az iskola feladata az új nemzedék egységes és egyöntetű világnézetének kialakítása, a beteg magyar lélek meggyógyítása, hogy az iskolából kikerülő fiatalság majdan a nagy világnézeti harcban meg tudja állani a helyét. (Helyeslés.) Ez közvetlen nevelőmunkával érhető el, a cél elsősorban pedig a tanerők képzésével és szakfelügyelettel közelíthető meg. Az iskolai felügyeletet gyökeresen reorganizálni kívánja. A népiskola, polgári és középiskola öncélú életet él, ezeket a nevelés etikai szempontjából egységbe kell fzolalni az iskolafelügyelet szerves és egységes kiépítésével. Középiskolai problémák A miniszter ezután a középiskolai reformról beszélt, amelyhez — úgymond — félve nyúl, mert fél a gyökeres átalakításoktól, amíg meg nem győződik azok helyességéről és a következményekről. A mai bizonytalan helyzet megszüntetését tűzte ki célul. A tanulóknak ismeretekkel való túlterhelését megszüntetendőnek tartja. A túlterhelést okozó anyagtöbbletet könyörtelenül ki kell irtani. (Helyeslés.) A tananyagot az iskolákban a gyermek befogadóképességéhez kell szabni. Elvben a kilencosztályos középiskola híve, mert így az anyagot a gyermek megterhelése nélkül könnyebben lehet elosztani. Sajnos, ez az elgondolás gazdasági és egyéb akadályok miatt most sem valósítható meg. A középiskoláik egységesítése kérdésében az a véleménye, hogy nem szabad mindenáron a gyakorlati élet követelményeinek megvalósítását sürgetni s nem lehet a középiskolákból kiküszöbölni a tudományos tárgyakat. A latin nyelv tanításának eltörlésével pedagógus és kultúrpolitikus komolyan nem foglalkozhat, mert magasabb műveltségünk integráns része a latin nyelv. Viszont a görög nyelv mint fakultatív tárgy szerepeljen, mellette a modern nyelvek jussanak előtérbe. A Klebelsberg-féle reálgimnázium típusát, amely a gyakorlatban bevált, kívánja alapul venni az iskola alsó tagozatában, a felső tagozatban meghagyná a humanisztikus és reális irányban való megoszlást. A modern és kisebbségi nyelvek kérdésénél kijelentette a miniszter, hogy a Klebelsberg-féle reformnak egyik legnagyobb eredménye a modern nyelveknek az eddiginél sokkal szebb és intenzívebb oktatása. Itt hiányról beszélni nem lehet. Három modern nyelv tanítását soknak tartja. A kisebbségi nyelvek tanításától nem zárkózik el, hogy mint rendkívüli tantárgyat tanítsák. Arra is lehet gondolni, hogy egyes városokban és vidékeken egy-egy ilyen középiskolában tanítsák az illető nyelvet. (Helyeslés.) A gazdasági oktatás terén az a véleménye, hogy a gyermekek oktatása tartozhatnék a kultusztárca keretébe, a felnőtteké viszont megmaradna a földművelésügyi tárcánál. Tervbe vette az önálló gazdasági népiskolák és polgári iskolák fejlesztését. Felekezeti iskolák és tanítók Behatóan foglalkozott ezután a miniszter a népiskolai oktatás kérdésével. Megállapítja, hogy az analfabétizmus terén nem állunk olyan rosszul, mint egyesek állítják. Súlyos jelenségnek tartja, hogy még mindig 119 olyan iskola van, ahol száznál több gyermek esik egy tanítóra. Ezen az állapoton hivatalbalépése óta segíteni kíván. A felekezeti iskolák és tanítók kérdésénél a