Budapesti Hírlap, 1934. április (54. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

1934 ÁPRILIS 1, VASÁRNAP B. H. „A B. H. MINDIG zászlóvivője volt a magyar kultúrának" Gömbös Gyula miniszterelnök nyilatkozata a Budapesti Hírlapról, az újságírásról, az újságíró feladatairól és az újságírói kamaráról — A „szenzáció-kultusz44 ellen — A magyar élet új problémái és a lapcsinálás mestersége „A magyar újságíró a magyar élet iskolamestere, ezért felelőssége is fokozott.4 A Budapesti Hírlap történetének, mely félszázadra tekint vissza, új korszaka nyílik meg, amikor új külsőben, új irányítással és új programmal lép a közönség elé. Mindenki, akinek köze van az újságíráshoz és publicisztikához, bizonyára az újságolvasó közönség is azzal az érdeklődéssel, azzal a szeretettel figyeli és méltatja ezt az eseményt, mint amely a nagymultú, nemes hagyományú, tiszta Vigyen'ixvgAj. ’vmdelfoTV m ulM imtátymAjtgyet //j 'W/uzaJvU'! c&M&ab áfyúlíb jU-éá fyltv 'fát'fZ'negytd 6?,fhmdíM pdcudafamym vagy tmkxetafm f IÁ 3aaiÁÁdn/Mt. y&Kdafie&t', ZJT, ^uwítd' S&Ccfcn/ ■■ SZD- 66. irodalmi veretű B. H.-nak mindig is kijárt. Beszélhetünk megújhodásról, vagy a visszavonhatatlanul megváltozott politikai, társadalmi és gazdasági szellemi áramlatokhoz való technikai és dinamikai hozzásimulásról, — egyre megy, mert a B. H. szellemének örök forrása a magyarság. Ebből táplálkozik és ugyanoda vezet, egységbe forrasztva a magyarság és a nemzeti törekvések fogalmait. Ezt a gon Aladár megjavult írta: Csathó Kálmán — Na és Aladár? A fiad? — kérdeztem. Hogy viseli magát mostanában? Az öreg Mikucseknek elégedettre gömbölyödött az arca és ránézett a feleségére. Nem mosolygott, sem ő, sem az asszony. Inkább valami áhítatos komolyság volt a tekintetükben és ünnepélyes meghatottság. — Hát... — szólt az öreg, — hála Istennek! Most már ő is nagyon megbecsüli magát! Észretért. Megjavult. Nem lumpol, nem iszik, nem kártyázik!... Becsületesen dolgozik!... Hála Istennek! Az öreg asszony rábólintott: — De azt is mondd el, hogy hogyan dolgozik ! Mint egy igazi hős!... önfeláldozóan!... Azzal a súlyos sebbel!... Csak beszéld el!... — Micsoda súlyos sebbel ? — kérdeztem. — A keze! — mondták egyszerre mind a ketten. — Ráesett a kezére egy vasrúd és összetörte. Már egy félesztendeje. Nem is tudja használni. A jobb kezét. Azóta persze írni se tud ... Csak diktál... — Várjunk csak! — szóltam. — Hát hol van hivatalban? — Az egyik fűrésztelepemet vezeti. — Szólt az öreg úr. — A tótmarosit. Tudod, igazán nagy bajban voltunk vele. Rettenetes nagy bajban. Nem akartam eleinte, hogy nálam dolgozzék, mert a tulajdonos fia, az mindenütt kivételes pozícióban van, akármit csinál is az ember... Ezért követeltem, hogy idegen vállalathoz menjen... Hogy tanulja meg, mi az: dolgozni. Másnak dolgozni. És kenyeret keresni. Megélni. Azt akartam, hogy szokja meg, hogy csak a saját erejére támaszkodjék. Ne az apjára és az apja vagyonára!... Nem mentem vele, kérlek, semmire! Nem dolgozott! Az Istennek se dolgozott! Lumpolt, ivott, adósságot csinált!... Három helyen is próbálkoztam vele. ... hiába!... Csak kellemetlenséget csinált mindenütt és bajt. Amellett kompromittált engem, kompromittálta önmagát!... Mert... Az öreg asszony közbeszólt: — Annak is te voltál az oka, Frigyes! Mert sohasem adtál neki elég pénzt. El volt keseredve! Ez érthető! Az öreg dühbe jött: — Elég pénzt?! Persze, hogy nem adtam! Mert azt akartam éppen, hogy tanuljon meg a maga lábán járni!... — De mikor Aladár ezerszer kijelentette, hogy nem akar másnak dolgozni!... És igaza is volt!... Az apjának hét nagy vállalata van, ő pedig dolgozzék másnak!... Miért ? ... Az öreg nyelt egyet. Látszott rajta, hogy nagy kedve volna ezeregyedikszer is elmondani a már egyszer elmondott feleletet erre a beszédre, de meggondolta magát és inkább nem szólt. Kis szünet után az aszszony folytatta: — Szerencsére magad is beláttad végül, hogy igaza van és bedugtad egyik üzembe itthon. Az öreg legyintett: — Beláttam! — dohogta. — Nem tehettem egyebet!... Mert már olyan volt a híre, hogy sehol sem akarták felvenni!... — És mióta itthon dolgozik, a mieinkben, ami az övé is, azóta látod, hogy megbecsüli magát! Mikucseknek kiderült a képe: — Hát ez igaz! — bólintott. — Ebben igazad van! ... Megjavult!... Pedig, kérlek, érdekes!... Fizetése még annyi sincs, mint amennyi az utolsó helyén volt!... De itt elég neki!... Igaz ugyan, hogy nem is tudom, mire költhetné a pénzt Tótmaroson !... — Csak a keze, szegénynek! Az borzasztó !... Mindjárt első héten, hogy odament ... Több mint féléve!... — Eltört? — kérdeztem. Megint egyszerre kezdtek beszélni, alig bírtam megérteni őket: — Ha csak eltört volna!... Egészen elnyomorodott... Nem képes, hogy az ujját mozdítsa! Egyiket se! Be van kötve neki úgy, ökölbeszorítva. Az ujjai begörbítve. Több mint félesztendeje! — Na és az orvos mit mond? — kérdeztem. — Meg fog gyógyulni! Az orvostanár maga mondta nekem! Telefonon. Tudja, Mikucsek úr, — azt mondja, — az eset súlyos, de biztosítom, hogy meggyógyul!... Csak, persze, lassan! Soká tart, azt mondja, de feltétlenül meggyógyul!... — Nahát! Ha az orvosprofesszor ezt mondja... — Ezt ,ezt! Nem is egyszer mondta. Legalább is ... nem is tudom hányszor!... Mert gyakran felhív telefonon. Nagyon szíves ember!... De borzasztó drága! Sokba kerül. Rengetegbe! — Mert állandóan kezelni kell! — folytatta az öreg asszony. — Minden héten háromszor. És a professzor maga kezeli. A világért sem bízná senki másra. Végtelenül szereti Aladárt. Nekem magamnak mondta telefonon. Tudja, mondta, Mikucsekné nagyságos asszony, ez az Aladár valóságos hős! Sok sebesülttel volt dolgom, de aki így tűri a fájdalmat, ilyet még nem láttam. Ezért nem is bízott másra. De, persze, beláthatják, hogy ez sok pénzbe kerül, mert az én időm drága. És Aladár attól fél, hogy nagyságos asszonyék sokallani fogják a költséget... Megint az öreg vette át a szót: — Persze, azonnal megnyugtattuk, hogy mi fizetjük, akármibe kerül is. Én nem akarok tösvénykedni! Én Aladárnak csak azért nem adok pénzt, mert azt akarom, hogy a maga erejéből keresse meg, ami kell neki. De ha egyszer az egészségéről van szó, a testi épségéről... Minden héten kiutalom neki az ötszáz pengőt, amit az orvosprofesszor mondott... Már egy féléve! ... Az asszony sóhajtott: — Csak használna! De szegény még mindig egyformán van! — Nem kell türelmetlenkedni! — intette az ura. — Majdnem minden héten beszélek a professzorral és ő azt mondta, garantálja Mit vár a cselekvő magyar élet az újságírástól Gömbös Gyula nyilatkozata Gömbös Gyula miniszterelnök kérdésünkre ezt válaszolta:• K örömmel üdvözlöm a B. N.-t ezen a napon. Mindabból, amit a lap maga elé tűzött, azt látom, hogy programja és céljai párhuzamos irányban haladnak a magyar törekvésekkel. Mert mit vár a felfokozott cselekvő magyar élet ma az újságírástól? Lelki szemeim előtt olyan lap áll, mely színvonalban, megbízhatóságban, a magyar szándékok kifejezésében megközelíti a legjobb és legnemesebb példákat, amilyeneket külföldön is csak egy-két, kivételes klasszisú lapban találhatunk fel. Az egyetemes nemzeti érdeket, a nemzeti egységet szolgálja, legyen hű krónikása és bírálója az eseményeknek. Mindig a saját meggyőződését kövesse s ezeken az irányelveken senki kedvéért ne tegyen erőszakot. Vigye bele munkájába a magyar faj minden jó tulajdonságát, józanságát, nyugalmát és bölcsességét, az eseményeket higgadtan szemlélje, mérlegelje azokat a sorsközösségbe hívott nemzet felelősségérzetével és mondja el véleményét azokról a lelkiismeret, a haza- és népszeretet jövőt formáló, magyart tanító súlyos szavával. Értse meg az idő szavát, haladjon a korral, alkalmazkodjék a fejlődés parancsszavához, de sohse tévessze szem elöl, hogy a haladás és fejlődés sodrának a nemzeti múlt, a hagyományok és a történelem medrében kell kibontakoznia. — A magyar újságíró a magyar élet iskolamestere, tanítója és nevelője. Minden leírt sorának fokozott a jelentősége úgy befelé, mint kifelé, a határokon túlra. Mondanivalója egy napra szól, de évekre kihalhat, épít, vagy rombol, tanít, vagy megront. Ez a mesterség a legnemesebb, ha érzésben az izzó magyarság, lelkiismeretben az alaposság, formában és ízlésben a tisztaság, jó erkölcs parancsait ismeri el. Ugyanebben áll a felelőssége is. Elismerés a B. H.-nak — A B.H. ebben a mesterségben jó példával járt elől mindig. Zászlóvivője, frontharcosa volt a magyar kultúrának, a nemzeti eszmének és mindannak, ami a magyarért történik. Ha a mostani nemes és időszerű programjához megtalálja a nyugodt és szolid külső formát, mely az események lüktetését jelentőségük arányában méri le és tükrözi vissza, akkor sikerült megteremtenie minden vonatkozásban a legmagasabb színvonalú magyar lapot. Megkérdeztük ezután Gömbös Gyula miniszterelnököt, hogy — mint aki az újságírás mesterségében, műhelytitkaiban jártas — mondjon véleményt az általunk bejelentett új B. H.-ról. Felidéztük, hogy ellenzéki korában maga a miniszterelnök is részt vett a lázas szerkesztői munkában, jól tudja, mit jelent az újságírói alkotás izgalma, felemelő érzése. Tisztában van azzal, mit jelent ezrekhez szólni, ezrek lelkében hinteni szét a gondolatot, hogy abból eszmék, érzések, ha kell a lelkesedés, vagy a gyűlölet, a megbocsátás, vagy a szeretet virágai fakadjanak. — Az újságírás és lapszerkesztés mesterségét — válaszolta a miniszterelnök — tényleg ismerem. Ez a legizgatóbb, legvonzóbb foglalkozás. Az újságíró olyan, mint az orvos. Az események pulzusán tartja a kezét, temmzi boldog Fiangulatát álhíradósitycL ottho-SÁVSZŰRÖS Igmándi legjobb Vilá keserű vizei Jó és gyors hashajtó sokszor életmentő, Igmándi gyógyvízzel e cél elérhető. Figyelem: Az Igmándi keserűvíz kis, három és fél decis üvegekben is kapható. dolatot, érzéseinket és programunkat fejti ki mai vezércikkünk, melyet főszerkesztőnek nevével jegyez. Ennek a gondolatmenetét vázoltuk Gömbös Gyula miniszterelnök előtt, aki szíves volt munkatársunkat fogadni. A miniszterelnök régi és állandó olvasója a B. H.nak, ismeri jól lapunk évtizedes munkájának eredményeit, a törekvéseket, amelyeket nem egyszer koronázott igazi és bensőséges siker. A magyar miniszterelnökhöz fordultunk, aki nagy megértéssel és átérzéssel figyeli az újságírást, melytől ő maga sem volt távol, hogy megtudjuk, mit szól a B. H. formában és programban való korszaknyitásához, s mint vezető államférfiú, mondjon véleményt erről az eseményről.