Budapesti Hírlap, 1935. március (55. évfolyam, 50-74. szám)
1935-03-20 / 65. szám
1935 MÁRCIUS 20. SZERDA B. H. SZÍNŰI A Waldbauer-vonósnégyes jubiláns estje Pályájának jelentős állomásához érkezett el március 19-én a Waldbauer-vonósnégyes társaság: ezen a napon múlt huszonöt esztendeje annak, hogy az első magyar kamaraegyüttes első hangversenyét adta. A negyedszázados jubileumot rendkívül lelkes, meley hangulatú és külsőségeiben is fényes hangverseny keretében ünnepelték m meg. A Zeneművészeti Főiskola nagytermét megtöltötte a közönség, amelynek soraiban a társadalmi és művészi élet számos kiválósága jelent meg. Papp Viktor, a kiváló zeneesztétikus bevezető előadásában melegen átérzett szavakkal ismertette a vonósnégyes-társaság történetét, sikerekben gazdag művészi múltját és nagy érdemeit a magyar kamarazene-kultúra fejlesztése terén. A nagy tetszéssel fogadott felolvasás után megjelent az emelvényen az ünnepelt négy művész, Waldbauer, Hannover, Temesváry és Kerpely, akiket a közönség felállva, hosszú percekig tartó tapssal fogadott. A hivatalos kiküldöttek sorát Wlassics Gyula báró nyitotta meg, aki felolvasta Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszternek a Waldbauerkvartetthez intézett üdvözlőlevelét. Némethy Károly székesfővárosi tanácsnok a főváros nevében aranykoszorút nyújtott át a kvartettnek. A Zeneművészeti Főiskola főigazgatóját és tanítótestületét D’Isoz Kálmán, az intézet főtitkára képviselte. Beszédében hangsúlyozta, hogy mind a négy ünnepelt művész a főiskola neveltje. Pálmaágat és koszorút adott át. Végül Hlatty Endre, a magyar rádió igazgatója a rádió nevében köszöntötte fel nemzetiszínszalagos babérkoszorúval a jubilált együttest. Ezután megkezdték a hangversenyt, amelynek műsora ugyanaz volt, mint a huszonöt év előtti első hangversenyé: Bartók Béla I. (op- 7.) vonósnégyese és Kodály Zoltán I. (c-moll) vonósnégyese, a kettő között pedig Kodály gordonka-zongora-szonátája, amelyet Kerpely Jenővel Bartók Béla játszott. Ez a huszonöt év előtti műsor ékesen szól. Beszél a Waldbauer-kvartett nagy és nemes célkitűzéseiről, amelyek közül a legelső, a legfontosabb az első pillanattól kezdve a komoly magyar zenei tehetségek felkarolása volt. Bizonyítja az együttes biztos ítéletét, amellyel már huszonöt év előtt Bartókot és Kodályt ítélték méltónak arra, hogy az ő géniuszuk jegyében induljanak meg egyre magasabbra lendülő pályájukon és bizonyítja azt az elméleti és technikai készséget is, amely ezt az együttest már megalakulása évében jellemezte, kellett, hogy jellemezze, ha ezt a nehéz műsort olyan jól tudták eljátszani, ahogyan az akkori kritikák egyhangúan elismerték. A Waldbauer-kvartett az elmúlt negyedszáz év alatt mindvégig megtartotta azt a nemes ambícióját, hogy a magyar zenekultúrát, különösképpen a kamarazenét, mindig a legmagasabbra fokozott művészi igényeknek megfelelően művelje. Ez azonban nem jelentett elfogultságot a külföldi tehetségek rovására. Mint ahogyan az idei szezon elején már megemlékeztünk róla, az együttes az idegen értékeket is buzgón és teljes odaadással ismertette meg a közönséggel. Nagy érdemük, hogy külföldi hangversenyeikkel Európaszerte bizonyítják a magyar zenekultúra fejlettségét. A keddi hangverseny, az ünnepig alkalomtól eltekintve, elsősorban művészi élményt adott a lelkes hallgatóságnak, a három zseniális szerzemény zeneileg tökéletes és szellemében is egységes és előkelő stílusú előadásával. A közönség lelkesedése egyre fokozódott, a jubiláló kvartettel együtt ünnepelték Bartók Bélát is, akit a pódiumon való megjelenésekor külön is tüntető ováció fogadott. (Op.) • (Szerzői est.) H. Würtzler Béla nagysikerű szerzői és hegedűestet adott a Budai Vigadóban. Déry Margit és Laurisin Lajos operaénekesek a szerző dalait tolmácsolták, majd Würtzler Béla virtuóz előadással E. C. Lipinski hegedűversenyét játszotta el. Kiss József „Hadasszony” című versére írt zenekölteményt a Ganz-gyári Dal- és Zeneegyesület, a Szent Imre-kórus énekeseiből alakult vegyeskar és zenekar adta elő. Kazatsayné Lázár Jolán a zeneköltemény előadása előtt elszavalta a „Rabasszony”-t. A zongorakíséretet Würtzler Magda látta el. A közönség K, Würtzler Bélának és a szereplőknek sokat rajzolt. * (Guy de Pourtales előadást tart a Zeneakadémián.) A Szellemi Együttműködés Szövetségének magyar egyesülete, az Országos Liszt Ferenc Társasággal együtt, március 30-án, délután fél hat órai kezdettel a Zeneművészeti Főiskola kamaratermében ünnepi zeneestet rendez. A zeneest keretében Guy de Pourtales gróf tart előadást Wagner és Franciaország címmel. Az est keretében P. Basilides Mária és Kása György zongoraművész is fellépnek. Az Operaház Walkür-előadása A Walkür, a Niebelung-tetralógia legnépszerűbb része került kedd este színre az Operaházban, a Wagner-ciklus műsorában, valóban ünnepi előadásban. Két férfivendégben volt részünk, mindkettő nagyhírű kamaraénekes, a bayreuthi játékok ünnepelt hősei. Az egyik Rudolf Bockelmann, aki Wotan szerepét énekelte, a másik Max Lorenz, aki pedig Siegmund szerepében lépett fel. Ő is a berlini operaház tagja. Bockelmann volt az est hőse; egyik legnagyobb énekesművészt ismertük meg benne. Nemes, kiegyenlített, erőteljes, tömör baritonjával egyaránt tökéletesen kiaknázta Wotan szólamának drámai és lírai részeit. Fortéi megrázóan hatottak, pianói pedig szívhez szóltak. Élményszerűt nyújtott a germán isten fölgerjedt haragjában, véget hirdető pesszimizmusában, majd szívének ellágyulásában. Tiszta deklamálásával, a frázisok dallamvonalának tökéletes kiemelésével, sokszor belcanto-szerű, mégis teljesen átélt énekével lenyűgözte a hallgatóságot. Brünhildával való zárójelenete volt fellépésének talán mégis a fénypontja. Megható búcsújában az emberré lett isten, az apa végzetes fájdalma zengett. A másik énekes, Max Lorenz, Siegmund alakítója, nem annyira hőstenor, mint ahogyan szerepe megkívánná. Világos hangjának inkább lírikus a színe, néha — különösen a középfekvésben — kissé súlytalanná válik. Természetesen azért tökéletesen otthon van a wagneri deklamálás stílusában, a bayreuthi hagyományokban. Alakítása játék tekintetében is tudatosan elgondolt volt. Azt hisszük, hogy Lorenz igazi kvalitásait a Mesterdalnokok Stolzingeni Walterében fogja bemutatni. A közönség különösen Bockelmannt elhalmozta tapsaival, de az ünneplésből Lorenznek és a magyar szereplőknek is kijutott. Némethy Ella sokat dicsért, széles érzelmi skálájú Brünhildája és Báthy Anna nemes előadású Sieglindája méltóan csatlakozott a két vendég énekes alakításához, de Budanovits Mária drámai erejű Frickája és az egyre fejlődő Keréh Endre zengő hangú Hundingja a walkürökkel együtt is jól egészítette ki az együttest. A zenekar élén Failoni Sergio mesteri keze uralkodott. * (János vitéz Pesthidegkuton.) Elismerésre méltó kulturális munkát végeztek a pesthidegkuti műkedvelők, amikor a református egyház javára előadták Kacsóh— Bakonyi daljátékát, a János vitézt. A sikerült előadást Suba Endre állami tanító rendezte Czilley József, Csák Ibolya, Dénes Erzsébet és a református teológusok zenekarának közreműködésével. A jótékony cél az előadásra egybegyűjtötte Pesthidegkút egész polgári társadalmát, amely sokat tapsolt a szereplőknek: Kádár Icának, Boncsó Ancinak, Hauser Lujzinak, Rózsás Ibolyának, Paulovics Pubinak, Pech Micinek, Suba Endrének, Boncsó Gyulának, Jócsik Imrének, Czilley Józsefnek, Krónesz Lászlónak, Tóth Lászlónak, Bende Ferencnek, Fábián Edének és Schlenker Miklósnak. Előadás előtt egy református teológus elszavalta a Talpra magyart és Mircse Árpád reformalelkész méltatta március 15-e jelentőségét. (A Szentpétervár jótékonycélú főpróbája.) A Magyar Színház csütörtökön délelőtt fél 11 órai kezdettel jótékonycélú főpróbát tart pénteki újdonságából, a Szentpétervár című drámából. A főpróbára, amelynek bevételét a Magyar Színház nyugdíjintézete javára fordítják, a színház jegypénztára árusítja a jegyeket. Születő színház Budapestnek nincsen kamaraszínháza. A Nemzeti Színház két ízben is megpróbálta, előbb az Andrássy úti Színház helyén, később a mai Kamaraszínházban, hogy helyet teremtsen a kamarastílust kívánó darabok előadása számára. De amióta vállalkozását beszüntette, csak névleg van kamaraszínházunk. Az a színház, amely ma ezt a nevet viseli, nem kisszemélyzetű, intim hatásokra alkalmas darabokat játszik, hanem olyan vígjátékokat és drámákat, amelyek más, nagyobb színpadokon is előadásra kerülhetnének. Ezért örömmel üdvözöljük a Vígszínház kísérletét, amely a Révai utcai volt Pesti Színház épületében igyekszik megteremteni a maga dependance-át. A Vígszínház produkciója, Hunyady Sándor „Lovagias ügy” című vígjátéka kisszemélyzetű kamaradarab. Budapest színházi élete számára előnyös lenne, ha ez a kísérlet sikerrel járna és a Pesti Színház továbbra is megmaradna kamaraszínháznak. Egyrészt, mert így színre kerülhetne több olyan magyar és külföldi irodalmi értékű színdarab, amelynek előadása színházi kultúránk emelését jelentené s amelyek számára külföld nagyvárosaiban mindenütt van már alkalmas színpad. Másrészt, mert egy kamaraszínház elhelyezkedést biztosítana számos kitűnő színészünk számára, akik mindenekelőtt a nem hétköznapi feladatok megoldására hivatottak s akik a sorozatos előadások rendszere miatt vagy egyáltalában nem, vagy az évad során csak nagyritkán juthatnak szóhoz. A bensőséges hatású színpadi irodalom számára csak a kamaraszínpad és a kis nézőtér alkalmas. Ennek a stílusnak a meghonosítását és életbentartását várjuk a Révay utcában születő új színháztól. , tri1SSa m037 5sksSS«»®'* előadást »art Az■‘sssr*A be,ért‘Sf?^n',t Ktrl«» 1,168 r mey ,iaS«fi*‘ben 13 moh híradó ym atzui virii'—a———a A tenger mélyétől a legmagasabb hegycsúcsokig Sepp Rist pályafutása A modern sportláz természetesen éreztette és érezteti hatását a filmek téma- és környezetválasztásán is. Amióta a turisztika és a síelés általános divat lett, hálás dolognak látszott hegyek között játszó filmeket készíteni. Ezek a hegyi filmek természetesen egész más tudást és készséget kívánnak a szereplőktől és így támadt olyan karrier, mint Sepp Rist símesteré, aki ma már a világsztárok közé tartozik, bár pályája egyáltalában nem úgy indult, mint a világsztároké indulni szokott. Sepp Rist Bajoroszágban született, egy kishivatalnok fia volt és semmi kedve nem volt soha a színészethez. Sportolni azonban nagyon szeretett, az iskola legjobb tornásza volt és szívesen mászkált a hegyekben. Nemsokára úszni is megtanult, de kedvenc sportja a síelés volt. Nyolc éves korában már síversenyeken vett részt és tizenkét éves korában már sáncugró volt. Amikor tanulmányait elvégezte, kitanulta a kovácsmesterséget, azonban a háború elvitte az üllőtől és a kalapácstól- És ekkor a sors ironikusan bánt el vele. A hegyek fiát a haditengerészethez osztották be. Először fűtő volt egy torpedón, azután szikratávírász lett egy tengeralattjárón. A háború befejezése után új foglalkozás után kellett néznie. Nem nagyon válogatott: hegyivezető és sí tanár lett belőle. 1920-ban a nürnbergi rendőrfőnökségen alkalmazták szikratávírásznak, de egyszemélyben a rendőrlegénység sportoktatója is ő lett. A tanítás mellett aktív sportember maradt és egyike lett a legismertebb német dekatlonistáknak. Az atlétika minden ágában kiváló volt, de legnagyobb sikereit mégis, mint síugró érte el. Az 1927. évi garmisch—partenkircheni síugróversenyt Sepp Rist nyerte meg és az ekkor készült filmfelvétel alapján szerződtette Sepp Ristet Arnold Fanck rendező egy filmre. És itt kezdődött Sepp Rist filmkarrierje, amely most a Montblanc királya című új filmben érte el a csúcspontját. Ebben a filmben a Montblanc első megmászásának történetét vitték filmre és így került Sepp Rist a tengerek mélyéről Európa legmagasabb csúcsára, miképpen lehet durva eszközök nélkül is izgalmassá tenni a detektívtörténetet. A film legérdekesebb része az utolsó két felvonás, amelyben a bűnügyben nyomozó detektív vacsorára hívja meg a bűneset összes gyanúsítottjait és ezek közül állapítja meg kérlelhetetlen bizonyossággal a gyilkost. A detektív szerepét William Powell alakítja, minden modorosság nélkül, elegánsan és szuggesztív erővel. A női főszerepben Myrna Loy igen jó. A közönség feszült figyelemmel nézte végig a filmet, amely igen nagy tetszést aratott. zetemrehívás A detektívregények műfajából leginkább azok ragadják meg a közönség érdeklődését, ahol egy büntetőt keresnek és a büntető kiléte mindvégig homályos a mozinéző, vagy az olvasó előtt, noha a bűnös is ott van állandóan a többi szereplő között a néző szeme előtt. Az ilyesfajta detektívregények aratják a legnagyobb sikert és ez magyarázza meg a Gyilkossággal kezdődik! címmel magyarul megjelent detektívregény nagy sikerét is. A regényben három gyilkosság történik és a gyilkos kiléte teljesen rejtélyes a legagyafúrtabb olvasó, vagy néző előtt is. Ebből a regényből készült a Tetemrehívás című film, amelyet kedden mutatott be az Omnia. W. S. van Dyke, a Trader Horn, és az Eszkimó című filmek híres rendezője rendezte a filmet és szinte a receptjét szolgáltatta annak. Moszkvai éjszakák A filmművészetben kifejlődött sztárrendszer inkább a színésznőknek kedvez, mint a színészeknek. Alig tudunk színészt, de különösen tragikus jellemszínészt, aki sztárszerephez jutna a filmen, akinek a nevére és művészetére filmet és sikert mernének alapozni. E héten azonban Moszkvai éjszakák címmel a Royal Apolló új francia filmet mutatott be, amelynek minden kiválóságán túl még valósággal élményszerű értéke az, hogy Henry Baur, a nálunk kevéssé ismert francia színész játssza a főszerepét. Henry Baur a Milliomos Golder című film főszerepét játszotta néhány év előtt és azóta a legnépszerűbb színészek egyike Franciaországban, de hozzánk egyetlenegy filmje sem került el eddig. Nagy kár, mert ez a francia színész a Moszkvai éjszakák főszerepével egészen különleges új stílust produkál. Egy gazdag, nyerserejű, nyers modorú, de törékeny menyasszonyát — Annabellát — imádattal körülvevő idősebb parasztbirtokost alakít, akinek azonban végül is le kell mondania a szerelméről, helyet kell adnia az ifjúságnak. Minden mozdulata, minden szava tiszta művészet és gesztusai, mimikája, különösen a végső „nincsevo”-jelenetben, amikor összetörve, a boldogságtól megfosztva hallgatja egy cigányleány énekét, megrázóak, némán is mindent elmondanak. A film egyébként is a legérdekesebb és a legértékesebbek közül való. Úgy indul, mint a sablonos kémdrámák, hogy hirtelen fordulattal valóban meglepő kanyarulattal új és érdekes mesét adjon a közönségnek. Annabella bájos finomsága, Pierre Richard Willm elegáns férfiassága, a pazar díszletek és a festőién szép szabadtéri felvételek mind a legnagyobb dicséretet érdemlik meg. A filmtől nagy sikert várunk. (Az érdekházasság problémája.) A szülőt terheli-e felelősség, ha leányukat érdekházasságra kényszerítik? — A modern lányoknak ezzel a problémájával számtalan regény és színdarab foglalkozott, de eddig nem szerepelt filmen ez a tömegeket érdeklő téma. A Fox művészkénti rendezője, John Blystone kitűnő érzékkel fogta meg ezt a kényes témát és a Halálos szerelem című filmben megdöbbentő élethűséggel tárja fel egy mai leány kétségbeesett küzdelmét szerelméért. A film főszerepét Frances Dee alakítja, aki ezzel a filmjével egy csapásra világhírre tett szert. (A bécsi katonai levéltár titkai a filmen.) Rudolf Forster „Magas iske” című filmjének cselekményében előfordul egy izgalmas epizód, amelyet nem írói fantázia alkotott, hanem a valóságban is megtörtént esemény. Egy kémről van szó, akit idejekorán lelepleztek és különös módon tettek ártalmatlanná. A rejtélyes história, amelyet annakidején a legnagyobb diszkrécióval kezeltek, minden dokumentumával együtt a bécsi katonai levéltárba került. A film egyik írója, aki annak idején aktív szereplője volt a misztikus kémkedési áttérnek, az egész történetet megírta a Magas isJuda aatta AinfeML