Budapesti Hírlap, 1935. március (55. évfolyam, 50-74. szám)

1935-03-20 / 65. szám

1935 MÁRCIUS 20. SZERDA B. H. SZÍNŰI A Waldbauer-vonósnégyes jubiláns estje Pályájának jelentős állomásához érke­zett el március 19-én a Waldbauer-vonós­­négyes társaság: ezen a napon múlt hu­szonöt esztendeje annak, hogy az első ma­gyar kamaraegyüttes első hangversenyét adta. A negyedszázados jubileumot rendkívül lelkes, meley hangulatú és külsőségeiben is fényes hangverseny keretében ünnepel­ték m meg. A Zeneművészeti Főiskola nagy­termét megtöltötte a közönség, amelynek soraiban a társadalmi és művészi élet szá­mos kiválósága jelent meg. Papp Viktor, a kiváló zeneesztétikus be­vezető előadásában melegen átérzett sza­­vakkal ismertette a vonósnégyes-társaság történetét, sikerekben gazdag művészi múltját és nagy érdemeit a magyar ka­­marazene-kultúra fejlesztése terén. A nagy tetszéssel fogadott felolvasás után megjelent az emelvényen az ünnepelt négy művész, Waldbauer, Hannover, Te­mesvár­y és Kerpely, akiket a közönség felállva, hosszú percekig tartó tapssal fo­gadott. A hivatalos kiküldöttek sorát Wlassics Gyula báró nyitotta meg, aki felolvasta Hóman Bálint vallás- és közok­tatásügyi miniszternek a Waldbauer­­kvartetthez intézett üdvözlőlevelét. Né­­methy Károly székesfővárosi tanácsnok a főváros nevében aranykoszorút nyújtott át a kvartettnek. A Zeneművészeti Főis­kola főigazgatóját és tanítótestületét D’Isoz Kálmán, az intézet főtitkára kép­viselte. Beszédében hangsúlyozta, hogy mind a négy ünnepelt művész a főiskola neveltje. Pálmaágat és koszorút adott át. Végül Hlatty Endre, a magyar rádió igaz­gatója a rádió nevében köszöntötte fel nemzetiszínszalagos babérkoszorúval a ju­bilált együttest. Ezután megkezdték a hangversenyt, amelynek műsora ugyanaz­ volt, mint a huszonöt év előtti első hangversenyé­: Bartók Béla I. (op- 7.) vonósnégyese és Kodály Zoltán I. (c-moll) vonósnégyese, a kettő között pedig Kodály gordonka-zon­­gora-szonátája, amelyet Kerpely Jenővel Bartók Béla játszott. Ez a huszonöt év előtti műsor ékesen szól. Beszél a Waldbauer-kvartett nagy és nemes célkitűzéseiről, amelyek közül a legelső, a legfontosabb az első pillanattól kezdve a komoly magyar zenei tehetségek felkarolása volt. Bizonyítja az együttes biztos ítéletét, amellyel már huszonöt év előtt Bartókot és Kodályt ítélték méltó­nak arra, hogy az ő géniuszuk jegyében induljanak meg egyre magasabbra lendülő pályájukon és bizonyítja azt az elméleti és technikai készséget is, amely ezt az együttest már megalakulása évében jelle­mezte, kellett, hogy jellemezze, ha ezt a nehéz műsort olyan jól tudták eljátszani, ahogyan az akkori kritikák egyhangúan elismerték. A Waldbauer-kvartett az el­múlt negyedszáz év alatt mindvégig meg­tartotta azt a nemes ambícióját, hogy a magyar zenekultúrát, különösképpen a ka­marazenét, mindig a legmagasabbra foko­zott művészi igényeknek megfelelően mű­velje. Ez azonban nem jelentett elfogult­ságot a külföldi tehetségek rovására. Mint ahogyan az idei szezon elején már meg­emlékeztünk róla, az együttes az idegen értékeket is buzgón és teljes odaadással ismertette meg a közönséggel. Nagy érde­mük, hogy külföldi hangversenyeikkel Európaszerte bizonyítják a magyar zene­kultúra fejlettségét. A keddi hangverseny, az ünnepig alka­lomtól eltekintve, elsősorban művészi él­ményt adott a lelkes hallgatóságnak, a három zseniális szerzemény zeneileg töké­letes és szellemében is egységes és előkelő stílusú előadásával. A közönség lelkesedése egyre fokozódott, a jubiláló kvartettel együtt ünnepelték Bartók Bélát is, akit a pódiumon való megjelenésekor külön is tüntető ováció fogadott. (Op.) • (Szerzői est.) H. Würtzler Béla nagysi­kerű szerzői és hegedűestet adott a Budai Vigadóban. Déry Margit és Laurisin Lajos operaénekesek a szerző dalait tolmácsolták,­­ majd Würtzler Béla virtuóz előadással E. C. Lipinski hegedűversenyét játszotta el. Kiss József „Hadasszony” című versére írt zene­költeményt a Ganz-gyári Dal- és Zeneegyesü­let, a Szent Imre-kórus énekeseiből alakult vegyeskar és zenekar adta elő. Kazatsayné Lázár Jolán a zeneköltemény előadása előtt elszavalta a „Rabasszony”-t. A zongorakísé­retet Würtzler Magda látta el. A közönség K, Würtzler Bélának és a szereplőknek sokat rajzolt. * (Guy de Pourtales előadást tart a Zene­­akadémián.) A Szellemi Együttműködés Szö­vetségének magyar egyesülete, az Országos Liszt Ferenc Társasággal együtt, március 30-án, délután fél hat órai kezdettel a Zene­művészeti Főiskola kamaratermében ünnepi zeneestet rendez. A zeneest keretében Guy de Pourtales gróf tart előadást Wagner és Fran­ciaország címmel. Az est keretében P. Basi­­lides Mária és Kása György zongoraművész is fellépnek. Az Operaház Walkü­r-előadása A Walk­ür, a Niebelung-tetralógia leg­népszerűbb része került kedd este színre az Operaházban, a Wagner-ciklus műsorá­ban, valóban ünnepi előadásban. Két férfi­vendégben volt részünk, mindkettő nagy­hírű kamaraénekes, a bayreuthi játékok ünnepelt hősei. Az egyik Rudolf Bockel­­mann, aki Wotan szerepét énekelte, a má­sik Max Lorenz, aki pedig Siegmund sze­repében lépett fel. Ő is a berlini operaház tagja. Bockelmann volt az est hőse; egyik legnagyobb énekesművészt ismertük meg benne. Nemes, kiegyenlített, erőteljes, tö­mör baritonjával egyaránt tökéletesen ki­aknázta Wotan szólamának drámai és lírai részeit. Fortéi megrázóan hatottak, pianói pedig szívhez szóltak. Élményszerűt nyúj­tott a germán isten fölgerjedt haragjában, véget hirdető pesszimizmusában, majd szí­vének ellágyulásában. Tiszta deklamálásá­­val, a frázisok dallamvonalának tökéletes kiemelésével, sokszor belcanto-szerű, mégis teljesen átélt énekével lenyűgözte a hallga­tóságot. Brünhildával való zárójelenete volt fellépésének talán mégis a fénypontja. Megható búcsújában az emberré lett isten, az apa végzetes fájdalma zengett. A másik énekes, Max Lorenz, Siegmund alakítója, nem annyira hőstenor, mint ahogyan szerepe megkívánná. Világos hangjának inkább lírikus a színe, néha — különösen a középfekvésben — kissé súlytalanná válik. Természetesen azért tökéletesen otthon van a wagneri dekla­­málás stílusában, a bayreuthi hagyomá­nyokban. Alakítása játék tekintetében is tudatosan elgondolt volt. Azt hisszük, hogy Lorenz igazi kvalitásait a Mester­dalnokok Stolzingeni Walterében fogja bemutatni. A közönség különösen Bockelmannt el­halmozta tapsaival, de az ünneplésből Lorenznek és a magyar szereplőknek is kijutott. Némethy Ella sokat dicsért, szé­les érzelmi skálájú Brünhildája és Báthy Anna nemes előadású Sieglindája méltóan csatlakozott a két vendég énekes alakítá­sához, de Budanovits Mária drámai erejű Frickája és az egyre fejlődő Keréh Endre zengő hangú Hundingja a walkürökkel együtt is jól egészítette ki az együttest. A zenekar élén Failoni Sergio mesteri keze uralkodott. * (János vitéz Pesthidegkuton.) Elis­­merésre méltó kulturális munkát végeztek a pesthidegkuti műkedvelők, amikor a refor­mátus egyház javára előadták Kacsóh— Bakonyi dal­játékát, a János vitézt. A sike­rült előadást Suba Endre állami tanító ren­dezte Czilley József, Csák Ibolya, Dénes Erzsébet és a református teológusok zene­karának közreműködésével. A jótékony cél az előadásra egybegyűjtötte Pesthidegkút egész polgári társadalmát, amely sokat tap­solt a szereplőknek: Kádár Icának, Boncsó Ancinak, Hauser Lujzinak, Rózsás Ibolyá­nak, Paulovics Pubinak, Pech Micinek, Suba Endrének, Boncsó Gyulának, Jócsik­ Imré­nek, Czilley Józsefnek, Krónesz Lászlónak, Tóth Lászlónak, Bende Ferencnek, Fábián Edének és Schlenker Miklósnak. Előadás előtt egy református teológus elszavalta a Talpra magyart és Mircse Árpád reforma­­lelkész méltatta március 15-e jelentőségét.­­ (A Szentpétervár jótékonycélú főpró­bája.) A Magyar Színház csütörtökön dél­előtt fél 11 órai kezdettel jótékonycélú fő­próbát tart pénteki újdonságából, a Szent­pétervár című drámából. A főpróbára, amely­nek bevételét a Magyar Színház nyugdíjinté­zete javára fordítják, a színház jegypénztára árusítja a jegyeket. Születő színház Budapestnek nincsen kamaraszínháza. A Nemzeti Színház két ízben is megpróbálta, előbb az Andrássy­ úti Színház helyén, ké­sőbb a mai Kamara­színházban, hogy he­lyet teremtsen a kamarastílust kívánó da­rabok előadása számára. De amióta vállal­kozását beszüntette, csak névleg van kamaraszínházunk. Az a színház, amely ma ezt a nevet viseli, nem kisszemélyzetű, intim hatásokra alkalmas darabokat ját­szik, hanem olyan vígjátékokat és drámá­kat, amelyek más, nagyobb színpadokon is előadásra kerülhetnének. Ezért örömmel üdvözöljük a Vígszínház kísérletét, amely a Révai­ utcai volt Pesti Színház épületében igyekszik megteremteni a maga depen­­dance-át. A Vígszínház produkciója, Hu­­nyady Sándor „Lovagias ügy” című víg­játéka kisszemélyzetű kamaradarab. Buda­pest színházi élete számára előnyös lenne, ha ez a kísérlet sikerrel járna és a Pesti Színház továbbra is megmaradna kamara­­színháznak. Egyrészt, mert így színre ke­rülhetne több olyan magyar és külföldi irodalmi értékű színdarab, amelynek elő­adása színházi kultúránk emelését jelentené s amelyek számára külföld nagyvárosaiban mindenütt van már alkalmas színpad. Más­részt, mert egy kamaraszínház elhelyezke­dést biztosítana számos kitűnő színészünk számára, akik mindenekelőtt a nem hét­köznapi feladatok megoldására hivatottak s akik a sorozatos előadások rendszere miatt vagy egyáltalában nem, vagy az évad során csak nagyritkán juthatnak szóhoz. A bensőséges hatású színpadi irodalom szá­mára csak a kamaraszínpad és a kis néző­tér alkalmas. Ennek a stílusnak a megho­nosítását és életbentartását várjuk a Ré­­vay­ utcáb­­an születő új színháztól. , t­ri1SSa m037 5­­­sksSS«»®'* előadást »art Az■‘sssr*­A be,ért‘Sf?^n',t Ktrl«» 1,168 r me­y ,iaS«fi*‘ben 13 moh híradó ym atz­ui virii'—a———a A tenger mélyétől a leg­magasabb hegycsúcsokig Sepp Rist pályafutása A modern sportláz természetesen érez­tette és érezteti hatását a filmek téma- és környezetválasztásán is. Amióta a turisz­tika és a síelés általános divat lett, hálás dolognak látszott hegyek között játszó filmeket készíteni. Ezek a hegyi filmek természetesen egész más tudást és készsé­get kívánnak a szereplőktől és így támadt olyan karrier, mint Sepp Rist símesteré, aki ma már a világsztárok közé tartozik, bár pályája egyáltalában nem úgy indult, mint a világsztároké indulni szokott. Sepp Rist Bajoroszágban született, egy kishivatalnok fia volt és semmi kedve nem volt soha a színészethez. Sportolni azonban nagyon szeretett, az iskola leg­jobb tornásza volt és szívesen mászkált a hegyekben. Nemsokára úszni is megta­nult, de kedvenc sportja a síelés volt. Nyolc éves korában már síversenyeken vett részt és tizenkét éves korában már sáncugró volt. Amikor tanulmányait elvégezte, kita­nulta a kovácsmesterséget, azonban a há­ború elvitte az üllőtől és a kalapácstól- És ekkor a sors ironikusan bánt el vele. A hegyek fiát a haditengerészethez osztot­ták be. Először fűtő volt egy torpedón, azután szikratávírász lett egy tengeralatt­járón. A háború befejezése után új fog­lalkozás után kellett néznie. Nem nagyon válogatott: hegyivezető és sí tanár lett belőle. 1920-ban a nürnbergi rendőrfőnök­ségen alkalmazták szikratávírásznak, de egyszemélyben a rendőrlegénység sport­oktatója is ő lett. A tanítás mellett aktív sportember maradt és egyike lett a legis­mertebb német dekatlonistáknak. Az atlé­tika minden ágában kiváló volt, de legna­gyobb sikereit mégis, mint síugró érte el. Az 1927. évi garmisch—partenkircheni síugróversenyt Sepp Rist nyerte meg és az ekkor készült filmfelvétel alapján szer­ződtette Sepp Ristet Arnold Fanck ren­dező egy filmre. És itt kezdődött Sepp Rist filmkarrierje, amely most a Mont­blanc királya című új filmben érte el a csúcspontját. Ebben a filmben a Mont­blanc első megmászásának történetét vit­ték filmre és így került Sepp Rist a ten­gerek mélyéről Európa legmagasabb csú­csára, miképpen lehet durva eszközök nélkül is iz­galmassá tenni a detektívtörténetet. A film legérdekesebb része az utolsó két felvonás, amelyben a bűnügyben nyomozó detektív vacsorára hívja meg a bűneset ös­­­szes gyanúsítottjait és ezek közül állapítja meg kérlelhetetlen bizonyossággal a gyilkost. A detektív szerepét William Powell alakítja, minden modorosság nélkül, elegánsan és szuggesztív erővel. A női főszerepben Myrna Loy igen jó. A közönség feszült figyelemmel nézte végig a filmet, amely igen nagy tet­szést aratott. z­etemrehívás A detektívregények műfajából leginkább azok ragadják meg a közönség érdeklődését, ahol egy büntetőt keresnek és a büntető ki­léte mindvégig homályos a mozinéző, vagy az olvasó előtt, noha a bűnös is ott van állan­dóan a többi szereplő között a néző szeme előtt. Az ilyesfajta detektívregények aratják a legnagyobb sikert és ez magyarázza meg a Gyilkossággal kezdődik! címmel magyarul megjelent detektívregény nagy sikerét is. A regényben három gyilkosság történik és a gyilkos kiléte teljesen rejtélyes a legagya­fúrtabb olvasó, vagy néző előtt is. Ebből a regényből készült a Tetemrehívás című film, amelyet kedden mutatott be az Omnia. W­. S. van Dyke, a Trader Horn, és az Eszkimó című filmek híres rendezője rendezte a fil­met és szinte a receptjét szolgáltatta annak. Moszkvai éjszakák A filmművészetben kifejlődött sztárrend­­szer inkább a színésznőknek kedvez, mint a színészeknek. Alig tudunk színészt, de külö­nösen tragikus jellemszínészt, aki sztársze­rephez jutna a filmen, akinek a nevére és művészetére filmet és sikert mernének ala­pozni. E héten azonban Moszkvai éjszakák címmel a Royal­ Apolló új francia filmet mu­tatott be, amelynek minden kiválóságán túl még valósággal élményszerű értéke az, hogy Henry Baur, a nálunk kevéssé ismert francia színész játssza a főszerepét. Henry Baur a Milliomos Golder című film főszerepét játszotta néhány év előtt és azóta a legnépszerűbb színészek egyike Franciaor­szágban, de hozzánk egyetlenegy filmje sem került el eddig. Nagy kár, mert ez a francia színész a Moszkvai éjszakák főszerepével egészen különleges új stílust produkál. Egy gazdag, nyerserejű, nyers modorú, de töré­­keny menyasszonyát — Annabellát — imá­dattal körülvevő idősebb parasztbirtokost alakít, akinek azonban végül is le kell mon­dania a szerelméről, helyet kell adnia az if­júságnak. Minden mozdulata, minden szava tiszta művészet és gesztusai, mimikája, külö­nösen a végső „nincsevo”-jelenetben, amikor összetörve, a boldogságtól megfosztva hall­gatja egy cigányleány énekét, megrázóak, némán is mindent elmondanak. A film egyébként is a legérdekesebb és a legértékesebbek közül való. Úgy indul, mint a sablonos kémdrámák, hogy hirtelen for­dulattal valóban meglepő kanyarulattal új és érdekes mesét adjon a közönségnek. Annabella bájos finomsága, Pierre Richard Willm elegáns férfiassága, a pazar díszletek és a festőién szép szabadtéri felvételek mind a legnagyobb dicséretet érdemlik meg. A filmtől nagy sikert várunk.­­ (Az érdekházasság problémája.) A szü­lőt terheli-e felelősség, ha leányukat érdek­­házasságra kényszerítik? — A modern lányoknak ezzel a problémájával számtalan regény és színdarab foglalkozott, de eddig nem szerepelt filmen ez a tömegeket érdeklő téma. A Fox művészkénti rendezője, John Blystone kitűnő érzékkel fogta meg ezt a ké­nyes témát és a Halálos szerelem című film­ben megdöbbentő élethűséggel tárja fel egy mai leány kétségbeesett küzdelmét szerel­méért. A film főszerepét Frances Dee alakítja, aki ezzel a filmjével egy csapásra világhírre tett szert.­­ (A bécsi katonai levéltár titkai a fil­men.) Rudolf Forster „Magas iske­­” című filmjének cselekményében előfordul egy izgal­mas epizód, amelyet nem írói fantázia alko­tott, hanem a valóságban is megtörtént ese­mény. Egy kémről van szó, akit idejekorán lelepleztek és különös módon tettek ártal­matlanná. A rejtélyes história, amelyet annak­idején a legnagyobb diszkrécióval kezeltek, minden dokumentumával együtt a bécsi ka­tonai levéltárba került. A film egyik írója, aki annak idején aktív szereplője volt a misz­tikus kémkedési áttérnek, az egész történetet megírta a Magas isJuda aatta AinfeML

Next