Budapesti Hírlap, 1935. július (55. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-14 / 158. szám

2* B. H. 1935 JÚLIUS 14. VASÁRNAP Győzött a BBTE stafétája az angol bajnokságban /tollal második a távolugrásban — Sir, Donogán, Késmárki és Zsulbka harmadik LONDON, júl. 13. A White City stadionban nagy közönség előtt tartották meg szombaton délután Ang­­­ia atlétikai bajnokságainak döntőit. A ma­gyar versenyzők szereplését ez idén nem ki­sérte szerencse, csupán a BBTE Kb.110 yar­dos stafétájának sikerült elnyerni az angol bajnokságot, míg az egyéni számokban gyenge eredményekkel csak helyezések ju­­totak a magyar versenyzőknek. A stafétá­ban a BBTE csapata 42.6 mp­-es eredmény­nyel verte az angol Polytechnik Harriers stafétáját és győzelmével megszerezte az angol bajnok címét. A magasugrásban Kés­márki 177 cm­-es teljesítménnyel a harma­dik helyen végzett, a diszkoszdobásban Do­nogán 45.12 m. dobással ért el harmadik he­lyezést, Koltai 7.08 m­ ugrással a második helyre került a távolugrásban, Sir pedig har­madik volt a 100 yardos síkfutásban. A leg­jobb eredményt Zsuffka érte el a rúdugrás­ban. Ebben a számban az amerikai Brown győzött 4.21 m.-es nagyszerű ugrással, Zsuffka pedig a francia Ramadier mögött, 3.84 m.-es ugrással holtversenyben végzett a harmadik helyen a francia Vintovskyval. A részletes eredmény: 100 yardos síkfutás: 1. Sweeney (Anglia) 10.2 mp., 2. Osendarp (Hollandia) 1 méter­rel, 3. Sir (Magyarország) 220 yardos síkfutás: 1. Osendarp (Hol­landia) 22.2 mp., 2. Sweeney (Anglia) 1 és fél méterrel, 3. Bangley. W­­ardos síkfutás: 1. Roberts (Anglia) 49 mp., 2. Bouisset (Franciaország) 1 mé­terrel. 1 mérföldes síkfutás: 1. Woodson (Anglia) 4 p. 17.5 mp., 2. Lovelock (Újzéland) 4 p. 18.5 mp. 3 mérföldes síkfutás: 1. Reyes (Anglia) 14 p. 38 mp., 2. Beaver (Anglia) 10 méter­rel, 3. Burke (Anglia). 120 yardos gátfutás: 1. Finlay (Anglia) 15 mp., 2. Mandikas (Görögország) 1 méter­rel. 3 Pilbrow (Anglia) félméterrel. 1,1,0 yardos gátfutás: 1. Huter (Anglia) 55.3 mp., 2. Brown (Anglia) 5 méterrel, 3. Mandikas (Görögország) mellszélességgel. 2 mérföldes akadályverseny: 1. Bailey (Ang­lia) 10 p. 20.4 mp. Magasugrás: 1. West (Anglia) 190 cm., 2. Moiraud (Franciaország) 186 cm., 3. Kés­márki (Magyarország) 177 cm. Távolugrás: 1. Paul (Franciaország) 727 cm., 2. Koltai (Magyarország) 708 cm. Rúdugrás: 1. Brown (Amerika) 4.21 m., angol bajnoki rekord, 2. Ramadier (Francia­­ország) 3.96 m., 3. Vintovsky (Franciaor­szág) és Zsuffka (Magyarország) 3.84 m. 880 yardos síkfutás: 1. Steffens (Svédor­szág) 1 p. 53.3 mp., 2. Powel (Anglia) egy méterrel. Maratoni futóverseny: 1. Norris (Anglia) 3 óra 02 mp. 57.8 mp., 2. Kiriakidis (Görög­ország) 3 óra 03 . 20 mp. 7 mérföldes gyaloglóverseny: 1. Haka (Ang­lia) 53 p. 48 mp. Diszkoszdobás: 1. Karald Andersen (Svéd­ország) 51.81 m., 2. Silas (Görögország) 48.80 m., 3. Donogan (Magyarország) 45.12 m. Kalapácshajítás: 1. Wangard (Svédország) 44.57 m. Gerelydobás: 1. Akerval (Svédország) 65.70 m. 2. Jurdis (Görögország) 63.01 m., 3. Poll (Hollandia) 60.44 m. Súly­dobás: 1. de Bruyn (Hollandia) 14.83 m., 2. Horland (Anglia) 13.94 m. A magyar versenyzők résztvettek az esti lakomán és még az éjszaka elindultak haza­felé. * * Vasárnapi sportprogram LABDARÚGÁS Bécs: Austria—Slavia Középeurópa Kupa­mérkőzés. Bíró: Mattea (Olaszország). Salgótarján: SBTC—REAC országos ama­­tőrbajnoki döntőmérkőzés. Pozsony: Hungária—Bratislava. ATLÉTIKA A főiskolai és társadalmi egyesületek hölgyversenye, Margitsziget, MAC-pálya, d. u. 4 óra. ÚSZÁS Magyarország—­N­émetország vizipólómér­­kőzés (Bíró: A. Delahaye, Belgium) és ma­gyar-német úszómérkőzés, Császáruszoda, d. u. fél 5 órakor. Szeged: SzUE—MAC, I. osztályú bajnoki mérkőzés. Bíró: Rajki I. ÖKÖLVÍVÁS Országos junior bajnokság döntője. Este 8 órakor a Máv­-gépgyár golgotaúti torna­termében. TENNISZ Németország—Csehország Davis Cup mér­­kőzése az európai zóna döntőjében. KERÉKPÁR Az MKSz időelőnyversenye a bécsi ország­úton. Start reggel 6 órakor a bécsi országút 10 km­-es jelzőkövénél. MOTORSPORT Az FTC futárversenye. Start reggel 6 órakor az üllői úti sporttelepen. EVEZÉS Szolnok: A Tisza EE regattája délután 4 órakor. LÓVERSENY A Magyar Lovaregylet júliusi mitingjének negyedik napja. Főverseny: Sir Colville Bar­­clay-díj. Délután 3 órakor a kőbányai ló­­versenypályán. * Jó eredmények a MASz II. osztályú atlé­tikai viadalán. A Magyar Atlétikai Szövet­ség ma délután a BBTE Széll Kálmán­ téri pályáján tartotta meg H. osztályú országos atlétikai versenyének első napját a követ­kező eredménnyel: 100 méteres síkfutás: 1. Szabó Tibor­­(MAC) 10.9 mp. 2. Polgár (BBTE) 11.2 mp. 8. Bellágh (BBTE) 11.2 mp. Rúdugrás: 1. Monoki (FTC) 340 cm. 2. Simonyi (MAFC) 340 cm. 3. Kiss (UTE) 230 cm. Távolugrás: 1. Fábry (MAC) 655 cm. 2. Ördögh (Pesterzsébeti AC) 647 cm. 3. Kal­­lovits (FTC) 644 cm. Gerely dobás: 1. Csányi Barna (MAC) 54 m. 75 cm. 2. Surányi (Dorogi AC) 49 m. 23 cm. 3. Martinovits (UTE) 44 m. 60 cm. 6000 m. síkfutás: 1. Csaba (BSzKRT) 15 p. 55 mp. 2. Rosta-Szabó (Budapesti Levente­­) 16 p. 03 mp. 3. Fischer (MTK) 16 p. 04.2 mp. 800 m. síkfutás: 1. Kósa (UTE) 1 p. 58.5 mp. 2. Harsányi (FTC) 1 p. 58.6 mp. 3. Prohászka (MTK) 1 p. 58.6 mp. 200 m. gátfutás: 1. Bartal (MAC) 27 mp. 2. Hubai Pesterzsébeti AC) 27.1 mp. 3. Kal­­lovits (FTC) 27.2 mp. A versenyt vasárnap délután 4 órakor folytatják. * Érdekes újszerű autókirándulást rendez a KMAC. A Királyi Magyar Automobil Club július 28-án érdekes és egészen új­szerű társas kirándulást rendez 250 kilo­méteres útvonalon. A túra, amely tu­lajdonképpen weekend kirándulás, reggel 8 órakor kezdődik. Indulás az Apponyi­­térről, a KMAC székházából. A résztve­vők a start előtt zárt borítékban rejtvény­szerű szöveget kapnak és abból kell kita­­lálniuk, hova vezet az út. A KMAC külön­ben gondoskodik a résztvevők jó és olcsó ellátásáról, kedvezményes fürdésről, rész­leges kövezetvámmentességről és ezen fe­lül a látnivalók egész soráról. Mindennemű felvilágosítással készséggel szolgál a KMAC (Apponyi-tér 1. Telefon­: 868—48, 861—06, 845—93). * Kiváló atlétikai eredmények a külföldön. A londoni angol atlétikai bajnokságok egyik legbiztosabb favoritja a svéd Karald Andersen, a volt diszkoszdobó világrekorder a legutóbb tréning közben 51 m. 35 cm­-es eredményt ért el. A rúdugró Európabajnok Ljungbergről is kiváló tréningeredmény híre érkezik. Zsuff­­kának nehéz lesz szombaton legyőzni, mert Ljungberg az idén már 4 m. 26 cm-t is ugrott. A svéd rúdugró a múlt évi Európa bajnoksá­got 3 m. 90 cm.-el nyerte Torinóban.­­ Osló­ban a skandináv államok nemzetközi verse­nyén a norvég Lle 3 p. 57.9 mp.-el győzött 1500 méteren, a finn Askola pedig 8 p. 36.9 mp. alatt futotta a 3000 métert. A 800 méte­res síkfutásban Johansen (Norvégia) lett első 1 p. 56.1 mp.-es idővel. A diszkoszdobásban a norvég Sörli győzött 48 m. 66 cm.-es teljesít­ménnyel.­­ Newyorkban a Newyork AO stafétája 1 p. 56.1 mp.-es új világrekordot állított fel a svéd stafétában (400+200+200+ 800 m.), Bright pedig 9 p. 13.2 mp. alatt fu­totta a két mérföldet, ez új amerikai rekord. * Gerentsér dr., Duronelly és Alaimo mes­ter készíti elő a főiskolás vívókat a világbaj­nokságokra. Az Európa-bajnokságok befeje­zése után csak rövid pihenőt tartottak a fő­iskolás vívók s máris szorgalmasan készü­lődnek a közelgő világbajnokságokra. A Fő­­iskolai Sportszövetség Zöld Ferenc dr.-t kérte fel a világbajnoki csapat kapitányi tisztségére. Zöld dr. már át is vette a válo­gatói keretet s a közeli napokban a válogató bizottság elé terjeszti a válogatottak névso­rát. A kardvívásban és a tőrvívásban igen kedvező a helyzet, hiszen a magyar kardví­­vók ranglistájának első hét helyezettje kö­zül öt főiskolás s a tőrvívók is elsőrangúak. A válogatott kard- és tőrcsapatot a követke­zőkből állítják össze: Gerevich, Rasztovich, Kovács, Berczelly, Pálócz Endre, Dunay, Maszlényi Egon, Ujfalussy, Nyilas és Vikol. A párbajtőrcsapatban egyelőre csak Dunay és Palócz Endre helye biztos, a csapat má­sik négy helyére Feledy, Filippini, Rajna, Márton, Bartha, Orbán, Temesváry és Gallé pályázik egyenlő eséllyel. A párbajtőrcsapat összeállítása csak a július 25-én tartandó vá­logató verseny során alakul ki. A válogatott jelöltek Gerentsér László dr., Duronelly és Alaimo mester vezetésével készülődnek a világversenyre hetenkint három tréningna­pon. A tréningeket minden kedden, csütörtö­­kön és szombaton este 6 és 9 óra között tartják a BEAC Semmelweis­ utcai vívóter­mében. * A szolnoki regatta. A szolnoki Tisza Evezős Egyesület vasárnap országos regatta­versenyt rendez Szolnokon, fővárosi csapatok résztvételével. Az újonc­ nyolcasban a Pan­nónia és az Újpesti EE csapata, is indul. Nagy érdeklődés várja a hölgyek négyevezős ver­senyét. * Döntő mérkőzés a Nemzeti Ligában való szereplésért. Salgótarjánban vasárnap ját­­szák le a SBTC—PEAC mérkőzését, amely­nek győztese bejut a Nemzeti Ligába. A múlt vasárnap, amikor az SBTC csapata legyőzte a PEAC-ot, a salgótarjániak már biztosítva látták helyüket a nemzeti bajnokságban, mi­után azonban az MLSz diszkvalifikálta a PEAC-ot, az SBTC-nek most új ellenféllel, a szegedi REAC csapatával kell megmér­kőzni. A bányaváros sportközönsége reméli, hogy az SBTC újabb ellenfelével szemben is sikerrel állja meg a helyét, bár kétségtelen, hogy a KEAC keményebb ellenfél lesz és így nem lenne meglepetés a KEAC győzelme sem. * A bécsi országúton mérkőznek vasárnap a magyar kerékpárosok. Az MKSz vasárnap rendezi az országúti egyesületi bajnokság huszadik fordulóját a bécsi országúton. A 160 km­-es időelőnyversenyben hatalmas me­zőnyök indulnak. Start reggel 6 órakor a bécsi országút 10 km.-es jelzőkövénél. * Bécs az Austria győzelmében bizakodik a vasárnapi döntő mérkőzésen. A bécsi sta­dionban vasárnap játsszák le az Austria— Slavia harmadik s egyben döntő mérkőzését a Középeurópa Kupa elődöntőjében. A két csapat első két találkozása tudvalévően dön­tetlenül végződött, miután a prágai meccset a Slavia nyerte meg 1:0 arányban, míg a múlt vasárnap Bécsben megtartott második mérkőzés az osztrák csapat 2:1-es győzelmét hozta. Az osztrák sporttársadalom óriás ér­deklődéssel várja a harmadik találkozást s a múlt vasárnapi formák alapján az Austria győzelmében bizakodik. * Házi vívóbajnokságot rendez a BEAC. A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club július 15-én, hétfőn, délután fél 6 órakor rendezi házi tőrvívó-bajnokságát, július 17-én, szer­dán, délután fél 6 órakor pedig házi kard­vívóbajnokságát bonyolítja le. A versenyeket a klub Semmelweis­ utcai vívótermében tart­ják meg belépődíj nélkül. * Az ötnapos nemzetközi kerékpáros ver­seny résztvevői. A Magyar Kerékpáros Szö­vetség rendezésében kedden este fél 9 órakor kezdődik az Európa-nagydíjáért kért öt­napos nemzetközi amatőr kerékpáros-pálya­­verseny, amelyhez hasonló nagyszabású ama­tőr mérkőzést még nem rendeztek. A nagy versenyben a magyar párok mellett Fran­ciaország, Svájc és Ausztria versenyzői is indulnak. Franciaország színeit a Druot— Samu-pár képviseli, Svájc a Wyss—Ott-párt nevezte, az osztrákok pedig a Hartl—Schma­­derer-párt indítják. A magyar párokat teg­nap este jelölte ki az MKSz szövetségi kapi­tánya. Magyar részről indul: Orczán—Pel­­vássy, Németh M.—Németh K., Boday—Liszkay I., Éles—Szüts, Karaki—Farkas, Nótás—Erőss, Szmilkó—Schmidt, Bonéz—Feigl, Schmidt .Z. és Papp, Kiss Gyula—Kiss Lajos és a Nyi­lasi—Mádi-pár. A verseny minden napján 200 kört, vagyis 83 kilométert tesznek meg a résztvevők a Millenáris-pályán. A Júliusi futtatás Vasárnap: Sir Colville Barclay-díj A júliusi miting mai, ötödik napján változatos sportban volt része a közön­ségnek. A gátverseny és a Balatoni-díj kis mezőnyéért bőséges kárpótlást nyúj­tott a többi futam, de­ különösen a Vá­rosligeti-díj, amely pompás küzdelem után Nordland és Reichshero­ holtversenyével végződött. A sebes iramban lefutott ver­senyben Murat foglalta el a harmadik helyet, míg a fogadott Saturn évjáratbeli társaival, Raisenneurrel és Rozsdással együtt a vert mezőnyben végezte futását. Az egyenesben jó momentuma volt Hu­nornak, de hamar visszaesett. A gátver­senyre csak Cheekyt, Marost és Monopolt nyergelték föl s a kis mezőnynek a leg­kevésbé fogadott lova, Maros jutott győ­zelemre, meggyőző bizonyságát adva, hogy mit sem vesztett régi, kiváló ugró­készségéből. Monopol az utolsó ugrásnál súlyos hibát vétett, úgy, hogy lovasának csaknem fel kellett tartani s ezért azután Cheeky az utolsó métereken elütötte a már biztosítottnak látszó második hely­től. Az 1300 méteres hendikepben Kala­­hari megismételte múltkori győzelmét, ugyancsak az ügyes­ült lovászfiúval a nyergében. A favorit Nyári nap csak erő­sebb lovas alatt győzhetett volna. Figye­­lemreméltóan futott Kalahari istállótársa, kritikus is. A nap főversenye, a Balatoni-díj, bal­­jóslatúan kezdődött Prímás belefutott a startgépbe, megvált lovasától, elszágul­dott és csak percekig tartó hajsza után tudták elfogni és a starthoz visszavezetni. A hosszú galoppozás azonban nem ártott meg neki, végig fölényes nyerője volt a versenynek. Agfa második helye eleve is kétségtelen volt. Sokrates alkalmasint a középklasszisba fog tartozni. A nyeretlen kétévesek eladóversenyében a favorit Carment megverte Penang, a kétévesek hendikepjében pedig az erősen fogadott Fiola csak a harmadik helyet tudta biz­tosítani Adamas és Napraforgó mögött. Gutai Adamas nyergében kabinetlovag­lást mutatott be. A verseny közben Me­gint súlyosan letört. A napot záró 2000 méteres welterhendikep meghozta az év legnagyobb totalizatőr osztalékát, ameny­­nyiben Samakira 10.793 pengőt fizettek ki. A részletes eredmény: I. Városligeti díj, 1800 m. Dreher J. Nord­­land (2) Gutái és Stall Landswerth Reichs­­herold (4) Weissbach holtversenyben első, Murat (8) Klimsch a harmadik. Futott még: Rozsdás, Hunor, Satum, Csingiz Khan, Ademo, Raisenne­r. Holtverseny: K­hl. Tót. 10:20 Nordland, 26 Reichsherold, 14, 16, 21. Befutójog­: 5:41 Nordland—Reichs­­herold 61, Reichsherold—Nordland. II. Gátverseny. 21,00 m. Gábor-tüz. Maros (6) Stecák első. Cheeky (8:10) Mészáros má­­sodik. Monopol (1^4) Jeney harmadik. 3 h., ferd. Tót. 10:46. Befutófogadás: 5:44. m­. Hendikep. 1300 m. Horthy J. Kalahari (6) Alt első. Zúzmara (3) Gosztonyi má­sodik. Nyári nap (1%) Homoki harmadik. Futott még: Toupet, Szomjas, Csirkefogó, Mandarin, Pozer, Nem­baj, Rózsám II., Kis­kun, Hamlet, Kritikus. Fejb., ötnegyed h. Tót. 10:90, 33, 15, 14. Befutófogadás: 5:360. IV. Balatoni díj: 6000 P. 1000 m. Braun K. Prímás (4:10) Esch első. Agfa (5) Telt­­schik második. Sokrates (5) Csaplár harma­dik, 1 h., 1% h. Tót: 10:16. Befutójog.: 5:13, V. Nyeretlen kétévesek versenye. 900 m. Horthy J. Penang (3) Keszthelyi első. Cár,­mén (p) Vrabel második. Bojtár (16) Csap­­lár harmadik. Futott még: Sziget, Napos, Cadette, Lilla. Nyakh., 1% h. Tót: 10:37, 15, 11, 19. Befutófogadás: 5:38. VI. Kétévesek hendikepje. 1000 m. Fehér E. Adamas (2%) Gutái első. Napraforgó II, (4) Balog második, Fiola (2%) Klimscha harmadik. Futott még: Príma vista, Wall­a­­bit, Csók, Timolea, Mérgespuszta, Lulu, Kot. nyeles, Megint. Fejh., nyakh. Tót. 10:46, 15, 20, 14. Befutófogadás: 5:174. VII. Welter-hendikep. 2000 m. özv. Ester­házy M.-né grófné Samaki (20) Hála első, Boccaccio (14) Esch T. második, Sambor (2) Gosztonyi harmadik. Futott még: Le­­gyes, Amadeo, Na­nu, Fityula, Pénz, Ca­­deau, Rúna, Bolívia, Kláris, Csibész, Col Santo, Cserkész, Persze. Tót: 10,793, 114, 34, 17. * Vasárnap befejeződik a júliusi miting s a jövő héten ismét Káposztásmegyer jut a tursélet középpontjába. A pesti búcsúnap programja elsőrangú. Nagy mezőny indul minden futamban s a Sir Colville Barclay­­díj is szép eseménynek ígérkezik. A 2400 méteres versenyt minden valószínűség sze­rint Nanking nyeri s csupán a helyezés kérdése nyílt Ragazzo és Angola között Saturn szombaton futott a Városligeti-díj­ban, így tehát a Santord-mén nem várható a starthoz. A nap másik jobban díjazott versenye a Júliusi hendikep. A 2000 méte­res verseny kimenetele teljesen nyílt, mi­után Bletke, Divisor, Nem nem soha! és Remek csaknem azonos sanszot jelentenek. A felsoroltakon kívül még Addionak is bele­szólása lehet a küzdelembe. Szép flyerver­­seny, az 1100 méteres Mátyásföldi-díj, nyitja meg a napot. Pillanat és Trump kö­zött a pillanatnyi kondíció dönthet. A nye­retlen kétévesek versenyében bemutatkozik a kengyeli ménes nagyhírű Weissdom­­­ménje. Művész és hírének megfelelően nyilván győzelemmé is avatja első startját. Maitresse, Szerenád és Baba követheti a célban. A nyeretlen kétévesek hendikepje úgynevezett „jó dolognak” látszik Mazsola részére, már csak azért is, mert a hendi­­kepet a súlyelosztásnál kissé elszámította­ságra való tekintettel jó szereplés várható­ságra való tekintettel jó szereplés várható Babától és, mint külső sánsz, Palkó érde­mel említést. Az eladók 1200 méteres hen­dikepje Arme Gredil, Sylva és Amulet kü­lön versenye lehet, de annál erősebb tüle­kedésre kerülhet a sor az 1000 méteres hendikepben. Jobb sánszok: Kapitány, Dé­nes, Napszámos és Napfelkelte. Ha jobb startoló lenne, számolni lehetne Toupie­­vel is. Jelölésünk a következő: I. Pillanat—Tramp II. Művész—Maitresse III. Életke—Divisor IV. Nanking—Ragazzo V. Mazsola—Baba VI. Arme Gredil—Amulet VII. Kapitány—Napszámos—Dénes A verseny délután 3 órakor kezdődik.­­( A berlini lovasmérkőzést Berlinből jelentik: A nemzetközi Military mai har­madik napján a vadászugratást tartották meg. A 12 akadállyal ellátott pályát a 21 lovas közül 12 hibapont nélkül futotta. A magyar Grosch főhadnagy Havas nevű lo­ván nem állott starthoz, mert a tereplo­vaglás a lovat erősen megviselte. Vízi fő­hadnagy Ex Wife lován kiesett a verseny­ből. A versenyben maradt magyarok közül Endrődy főhadnagy Merkúr lován az összpontozásban nyolcadik, Várkonyi fő­hadnagy Lump lován a tizenegyedik he­lyet foglalta el. A díjlovaglás, tereplovag­lás és vadászugratás eredményeinek egy­bevetése után: 1. Stubbendorf német ka­pitány Nurmi lován 21 ponttal, 2. Grand­­jean dán hadnagy Greg Friar lován 47.8 p., 3. Lippert német kapitány Gránit lován 49.9 p., 4. Ploetz német kapitány Fásán lován 74.5 p............. 8. Endrődy Ágoston főhadnagy Merkúr lován 126.1 ............... 11. Várkonyi főhadnagy Lump lován 142­­pont.

Next