Budapesti Hírlap, 1938. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

felforgatására irányuló törekvéseknek akarunk kaput nyitni. Szerintem a választójognak is nemzeti célja van s erkölcsi tartalma. Technikai érvényesüléséből minden visszaélést ki kell küszöbölni. Titkosság a jogban, becsületesség a megvalósításban: e két alapelven épült fel a törvényjavaslat. Most nem kívánok szólni a kormányzati munkáról. Beszámolóra és programadásra van máskor alkalom. De vessünk pillantást a gazdasági és szociális problémákra annak a politikának szemszögéből, amelyre, mint a magam felfogására és mint kormányzati irányra, az imént hivatkoztam. Kétségtelen, hogy nemzeti célú, szociális irányú politikánk mellett az állam feladatai rendkívül megsokasodtak. Mihelyt helyzeteimek i ismertük fel a manchesteri liberalizmus elvét, amely a gazdasági erők szabad érvényesülését vallotta a nemzetek és egyének boldogulásának egyedüli szabályául: szükségképpen beáll az állami beavatkozás nagyobb mérve. A tapasztalat megtanította az államférfiakat arra, hogy a teljes gazdasági szabadság nem vezethet a népi szociális érdekek érvényesülésére. Hiába állítják szembe ezzel a ténnyel a régi ideálokat, nem vitatható tény, hogy a gyengébbek, tehát a nagy tömegek megvédése és boldogulása az erősebbekkel szemben csakis úgy lehet sikeres, ha az államhatalom odaáll a gyengék mellé. Ez az állami beavatkozás korántsem a kormányok szeszélyéből, vagy — mint gyakran halljuk — csupán a bürokrácia elterpeszkedése miatt állott elő. De előállott szükségképpen a nemzetek és népek önvédelmi fegyvere gyanánt. Nem mi kezdeményeztük azt a tényt, hogy a nemzetközi árucsere ma már nem bonyolódik le a szabad világforgalom kereteiben, hanem az önellátási törekvések által diktált igen szűk lehetőségek korlátai között. És a mai helyzetben, amikor a legtöbb állam az önellátás alapján rendezkedik be, Magyarország például hiába is próbálná helyreállítani a szabad külkereskedelmet. Ma az állam kénytelen szabályozni és sok részben előírni már magát a termelést is; állami befolyással kell irányítani az értékesítést, gyakran szabályozni az árakat. Szóval aktíve közbe kell lépnie és működnie a gazdasági tevékenység sikeressége érdekében. Szélmalomharcot folytat ily körülmények között az, aki a gazdasági szabadság jelszavával száll síkra az állam e szükségszerű szabályozó tevékenysége ellen. Ez a kérdés nem világnézeti kérdés, hanem gazdasági probléma. De politikummá, világnézeti kérdéssé válik azzal, hogy átjátsszák politikai és az egyéni szabadság kérdésévé. Akként állítják be, mintha a baloldali politika perhorreszkálná az állami beavatkozást, amely csupán a jobboldal egyik poétikai eszköze. Pedig ez a beállítás egészen megtévesztő és helytelen. Mert hiszen a legbaloldalibb politikai felfogás a szociáldemokráciáé — nem is szólva a kommunizmusról — magát az államot teszi meg még a termelőeszközök tulajdonosává is és olyan fokú állami beavatkozást és szabályozást ír elő, amiről semmiféle jobboldali politika sem akar álmodni sem, — legkevésbé pedig a miénk. A mai korra kétségtelenül rányomta bélyegét a szociális állam. A ma követelményeinek csak az a politika felel meg, amely számolva a népi erőkkel, a nemzet legszélesebb rétegeit iparkodik felemelni az erkölcsi, a kulturális és anyagi életszínvonal magasabb fokára. A következő évek állami tevékenységének súlypontja ebben az irányban keresendő. Reánk is igen nagy feladatok várnak e téren. Mégpedig lehetőleg gyors egymásutánban. A nép széles rétegei boldogulásának előmozdítása és valamennyiük életszínvonalának emelése szünet nélküli megfeszített munkásságot igényel a kulturális, közegészségügyi, gazdasági, közlekedésügyi politika terén, úgyszólván az államélet minden területén. Való igaz, hogy ez a szociális politika igen nagy terheket ró az egész magyar társadalomra és különösen a termelésre. S míg ebben a vonatkozásban gyakran hangzanak el támadások a tőke ellen, másfelől olyan illetékes kijelentéseket sürgetnek, amelyek a tőke biztonságának a növelésére, a vállalkozási kedv fokozására alkalmasak. Bár erről már több ízben kifejtettem a kormány álláspontját, mégis felhasználom ezt az alkalmat is, hogy körvonalazzam felfogásunkat. A tőkés gazdasági rendben, a magántulajdonra alapított társadalomban az egyéni munka és vállalkozás eredményét és gyümölcseit a jogrend keretében mindenki számára feltétlenül biztosítani kell. A tőke a gazdasági, sőt a nemzeti élet igen fontos tényezője. Éppen ezért a tőkeképződést mindenképen elő kívánjuk mozdítani. A tőkeképződés egyik legfontosabb módja a takarékbetétgyűjtés, amely a kistőkéket a hitelszervezetek csatornáin át juttatja, a nemzeti gazdálkodás érhálózatába. Betétképződés nélkül nincsen hitel. A jelenlegi nemzetközi viszonyok között pedig, amikor a külföldi hitelforrások még nem nyílnak meg, egyedül a magunk tőkeerejére vagyunk utalva. Már ez a megfontolás is kizárja azt, hogy a hitelszervezet legális működésének gátakat vessünk. Joggal követelheti azonban a kormány és a nemzet, hogy a hitelszervezet a gondjaira és kezelésére bízott tőkeállományt valóban a nemzeti termelés szolgálatába állítsa és ebbeli ténykedésében ne helyezkedjék kizárólag a rideg üzleti álláspontra. A magyar hitelszervezet nehéz időkben, válságokon keresztül, amikor a külföld nagy államaiban napirenden voltak a bukások, szilárdan megállotta a helyét és átmentette a nemzeti vagyon zömét a jövő számára. Ennek elismerése kapcsán joggal várható el tőle, hogy üzletpolitikájában a nemzet nagy közösségének szolgálatába állítsa a maga tőkeerejét. Ugyanezt a mértéket állítja fel a kormány a nagy tőkeerővel rendelkező magyar gyáriparral szemben is. A gyáripar jelentőségét és szerepét a nemzeti jövedelem terén a kormány nemcsak elméletileg ismeri el, hanem azzal is, hogy gazdaságpolitikájában az iparosodást minden lehető módon elősegíti és támogatja. De itt is joggal várhatja el az ország dolgozó népe, hogy a gyáripari tőke a munkások és alkalmazottak szociális szükségleteit kielégítse és tekintettel legyen a fogyasztó rétegek jogos érdekeire. A tőkét nemcsak jogoklletik meg, de komoly kötelességek is hárulnak rá. Ez azt jelenti, hogy a szociális és kulturális terhek mentői nagyobb mértékben való viselését készségesen vállalnia kell és ezzel segítségére kell lennie a kormánynak szociális politikája megvalósításában. Azaz üzletpolitikájában a jövedelmezőség jogos szempontja, mellett legyen mindig tekintettel a nagy összesség érdekeire is. Ebből a szempontból kell néznünk a jövedelemeloszlás problémáiét is, amely ma világszerte előtérben áll. A széles néprétegek életszínvonalának emelése csakis azok jövedelmének fokozásával lehetséges. Ezt a problémát azonban nem szabad jelszóként bedobni a politikába, amint, sajnos, gyakran az elégületlenség szítására, a szegény néprétegek soraiban való izgatásra irányuló tendenciával teszik. A komoly birtokpolitika nem jelent ingyen földosztást, hanem jelenti azt, hogy a magánjogok respektálásával mentős nagyobb számú kisgazdaságot teremtsünk és ezzel növeljük az önálló egzisztenciák számát. Uyanígy a jövedelem helyesebb megoszlására irányuló törekvés sem jelenti azt, hogy egyszerűen elvegyükattól, akinek van és odaadjuk annak, akinek nincs. Vagyis a jövedelem helyesebb eloszlása nem vagyon- és jövedelemelkobzást jelent. Ellenben a politika minden eszközével arra törekszünk, hogy munkaalkalmak teremtésével és szaporításával, a munkafeltételek javításával, a termelés minőségi és mennyiségi fokozásával, a termelő és dolgozó néprétegek bevételeinek emelésével a gazdasági munka eredményében ezek a széles néprétegek az eddiginél nagyobb mértékben részesüljenek. Ez természetesen magában foglalja azt is, hogy a közterhek arányos és igazságos megosztásával, a munkafeltételek megjavításával is segítsünk a nagyszámú alsó néprétegeken. Ezt a célt mi szociális népi politikával fogjuk munkálni: termelési, értékesítési, családvédelmi, ifjúsági és adópolitikával, de olyan közoktatási politikával is, mely a széles néprétegek gazdasági szakképzettségét emelni és ezzel gazdasági munkájukat is eredményesebbé tenni alkalmas. Ez összhangban áll a kapitalisztikus gazdasági rend helyesen felfogott alapelvével, mely szerint a gazdasági munkát és vállalkozást megilleti a jogos haszon és jövedelem. A helyesebb jövedelemeloszlás a kapitalisztikus fejlődés kinövéseit és túlzásait van hivatva korrigálni. Az ilyen helyesebb jövedelemelosztást célzó gazdasági és szociálpolitika nem áll útjában a kívánatos tőkeképződésnek. Ellenkezőleg, meg vagyok győződve, hogy az igazi és egészséges tőkeképződés éppen azzal nyer lendületet, ha benne mentői többen, a nép mentői szélesebb rétegei vesznek részt. A szociális terhek viselésének kötelezettsége természetszerűleg a mezőgazdaságtól is súlyos áldozatokat követel, hiszen az ellátatlanok száma itt aránylag nagy. A szociális igazság megköveteli, hogy a a munkafeltételek megjavítását, az öregkori ellátás biztosítását ne csak az ipari munkásoknak, hanem a mezőgazdasági munkásságnak is biztosítsuk. A mezőgazdasági népesség helyzetének általános emelése igen fontos nemzetpolitikai érdek. De érdeke egyúttal magának a földbirtoknak is. Mert a népesség sok helyütt kétségtelenül nehéz életviszonyait gyakran lelkiismeretlenül elégedetlenség szítására iparkodnak felhasználni és ezzel alkalmassá teszik a lelkeket szélsőséges tanok és jelszavak befogadására. Bizonyára szerepet játszik ebben az az igyekezet is, hogy egyesek egyéb mozgalmaknak és áramlatoknak kellemetlen kihatásait a földmunkások felé próbálják levezetni. Bizonyos azonban, hogy a szociális agrárpolitika, amellyel kormányom a mezőgazadsági népessség helyzetét megjavítani törekszik, csak akkor hozhatja meg a kívánt eredményeket, ha maga a földbirtok munkatársává szegődik és a gazdatársadalom vezető rétegei még az eddiginél is fokozottabb mértékben részt vesznek a mezőgazdasági népesség oktatásának, felvilágosításának és nevelésének munkájában. De egyúttal vállalják és viselik a nép szociális felemelésével kétségtelenül egybekapcsolt terheket is, amelyek azonban a termelési költségeket alig emelik. Ezeknek a szociális kérdéseknek felszínen tartása nemcsak a konjunktúrának a kivirágzása. Ez a keresztény nemzeti politika az igazi fajvédelem- Emberséges munkabér, a jövőről való gondoskodás, egészséges lakás, megfelelő élelmezés, tanítás, beteggondozás biztosítására akkor is törekedni kell valamennyi munkásréteg, valamint a KIVANA RADIO B. H. 1938 JANUÁR 1. SZOMBAT Rejtvény-pályázati szelvény (Megtejtés csak e szelvénnyel érvényes! Foglalkozás:, Pontos cím... 1938 a nyári falu és tanya nép© részére, amikor a gazdasági üzem talán kevésbé jövedelmező. Ezért folytatja az állam a közmunkákat a jövő megalapozására szükséges alkotások létesítését, a telepítést, a fásítást, az öntözést, az útépítést, az ifjúság elhelyezkedéséről való gondoskodást. Nagy alkotások várnak megvalósításra. E nehéz feladatok megoldása csak úgy sikerülhet, ha az egész magyar nemzet összefog jövőjének kiharcolására az erre szükséges nagy áldozatok viselésében. Gazdag és szegény, hatalmas és gyenge a nemzet e nagy kérdéseiben és erőfeszítéseiben részt kell, hogy vegyen, ha el akarjuk érni a nemzet felemelkedését. Ebben az öszszefogásban látom és keresem én az igazi nemzeti egységet. * Az új esztendőben, Szent István évében a nagy király szelleme, izzó lelke járja át a magyarságot innen és túl a határokon. Ravasz püspök az Istennek és embernek tartott felelősségről Évről-évre egyik igen nagy gyönyörűségük a magyar rádióhallgatóknak Ravass László dr. református püspök Szilveszter-esti elmélkedése. Mai felolvasásában a felelősség roppant kérdéséről beszélt a püspök. — Kain nem tudta, mi a felelősség, éppen ezért volt Kain. — Így kezdte Ravasz László. Az embert emberré a felelősség teszi, ahol ez megjelenik, mindenütt az emberi méltóság tündöklik fel, viszont ahol a felelősség meglazul, az erkölcs leromlásának, szétzüllésének megdöbbentő jeleivel találkozunk. — Először mindenki felel embertársainak, ezenfelül a történelemnek. Embertársaink sohasem tudnak kellőképpen megítélni, mert vagy nem ismernek eléggé vagy félreismernek. Lelkiismeretükben viszont mindig a ránk nézve érvényes legmagasabb erkölcsi törvényhez mérjük magunkat: mindegy, hogy az emberek jót, vagy rosszat mondanak rólunk, ünnepelnek, vagy átkoznak, öntudatom titkos mélyein megérzem az erkölcsi törvénnyel való egyezésemet, vagy meghasonlásomat. Az egyezés mérhetetlen erőt ad, a meghasonlás elviselhetetlenül gyötör. Éppen az a sajátsága a lelkiismeretnek, hogy annál erősebb, minél határozottabb ellentétben áll a kortársak és a közvélemény ítéletével. — Az erkölcsi törvényt azonban nem én adtam magamnak, készen kaptam, attól szávazott az erkölcsi törvény. Aki teremtett engem s az egész világot: a teremtménye által Isten életparanccsal bocsátott el. Végső felelősséggel Istennek tartozunk. — Ki a felelős ember tehát? Az, aki szabadon mond igent Isten akaratára, alázatosan igyekszik megismerni azt, öntudatosan és boldogan engedelmeskedik; egyszóval aki arra vállalkozik, hogy Isten eszköze, szerszáma, szolgája legyen. . . — Hányszor bíz reá Isten egészen egyszerű emberekre mérhetetlen kincseket, például egy pilótára Mussolini életét, — minden anyára milliószor annak a gyermeknek az életét, aki még meg sem született és milyen világos az is, hogy pl. mindannyiunkra rá van bízva Magyarország becsülete és jövendője, ránk van bízva a háború és a béke, Európa sorsa és egy újabb emberiség lehetősége. Ha pedig így van, akkor mi mindezért felelni tartozunk, mindenkinek a kenyeréért, az igazságáért, az erkölcsi tisztaságáért, felelni tartozunk azért, hogy különb nemzedék nőjjön fel s holnap az utcasorában az igazság és a szeretet megcsókolják egymást. 9 .