Budapesti Közlöny, 1867. október (1. évfolyam, 167-193. szám)

1867-10-01 / 167. szám

kat és transito-raktárakat kereskedésünk régóta sürget, mely raktárakat több külföldi ország ál­lampénzen építtet; a Rókuskórház és a városliget szintén követelnek újabb költekezést stb. stb. Melyike ezen feladatoknak lenne tíz év utánra elhalasztható ? A legtöbbre nézve a tervek készen feküsznek a költségvetéssel együtt a városi mér­nök-hivatalnál. S mi nem tehetünk semmit, épen semmit, csak adósság útján ! Eltekintve a törvénykezés és rendőrségtől, me­lyek külön szabályozást igényelnek, s mely elsőbb nevezettnek tartására az állam már is két ízben vállalkozott, hol 100, hol 128 ezer forint megtérí­tésével, — eltekintve tehát ezektől, könnyen fel­számíthattuk, hogy nekünk, elhanyagolt állapo­taink helyrehozására — tíz év alatt legalább 5 — 8 millió fog kelleni beruházásokra , vagy­is évenkint 500—800.000. — Legnagyobb része ezen befektetéseknek jövedelmet nem hoz. Sőt más forrásokból merítő házipénztári jövedelmeink szaporodását ezen beruházások fentartása fogja elnyelni. Hova fordulhattunk tehát, ha mégis nem akarunk másik 10 évig vesztegelni, mint az ál­lam ellenében igényelt cselekvő tőkéinkhez s ily­­formán az országhoz, excellentiádhoz és excel­­lentiád által a nemzeti kormányhoz. Tudjuk, hogy czéljaink elérésére még több áldo­zatot kell követelnünk polgártársainktól, de a te­her nagyobb részét a magánosokra áthárítanunk nem lehet képtelenek vagyunk a közmegadózta­tás útján teremteni magunknak tőkeerőt! Aztán vétkes is volna a közönségtől követelni filléreit, midőn a kormány és országgyűlés méltányossági és jogérzetétől remélnünk szabad, hogy több mil­lióra menő követeléseinket az állam iránt, ha nem is egyszerre, de mégis készségesen megtérítendi. A kormány, midőn két ízben megtérítette a vá­rosi törvényszék költségeit, tényleg elismerte, hogy ezen nehéz teher méltatlanul háríttatott vál­­lainkra. De mi különbség van a törvényszék és a rendőrség között, mely utóbbit szintén csak 1861. óta tartja a város a maga költségén? Mindkettő olyan új teher, melynek semminemű jövedelmi forrás meg nem felel, és mely elviselhetlenül ter­heli budgetünket. A régi municipalis joggal ará­nyos anyagi előjogok járnak, melyek azonban ma visszaszerezhetlenül eltörölvék. Mindezeket több­ször kifejtettük, de a rendőrségi kiadást, daczára felszólalásainknak,ekkorig semmiben sem könnyíte meg az állam. Most azonban örömmel látjuk, hogy a magas kir. kormány méltányosabban érez irányunkban, mintsem tévé a függésben létezett helytartóta­nács. Panaszaink már­is figyelemre méltattak s a m. kormány részéről egy liquidationális bizott­mány küldetett ki, mely meg fogja vizsgálni igényeink jogi, politikai és számbeli alaposságát. Mi igen örvendve fogadtuk a m. kormány gondos­kodásának ezen bizonyítékát, városunk iránti ke­gyességének ezen előjelét. Igényeink jogosultsá­gának nem ugyan formális, de általános elisme­rését üdvözöltük a kormány ezen rendelkezésében. Azonban mi, a fennebb fejtegetett okokból, nem várhatjuk meg, míg a liquidationális bizottmány befejezte munkálatát, míg azt előterjeszti, és míg abban határozat fog hozatni. A pénzszükséglet ben­nünket késztet, hogy — mint mondok — teteme­sebb előleget kérjünk a kormánytól addig is, míg az nekünk követelésünk egész mennyiségét utal­ványozhatni fogja,vagy a főváros érdekében kellő intézkedés más után történhetik. A katonai praestatiók fejében még 1,760,477 ft összeg van megtéritetlen. A törvénykezés és rendőrségre ki­adott összegek 1861 — 1864-ig azon kimutatás szerint, mely a m. kormány­nak fölterjesztetett, 945,000 ftra rúg­nak; 1865-ben e két rovatra 298,312 frt költetett, azóta pedig 1866­ és 1867-ben a rendőrségre egyedül — a törvényszék kiadásai megtéríttet­vén — évenkint körülbelül 150,000 frt adatott ki. Ezen felszámítás nyo­mán azon igény, mely ezen alapon a város részére támad, összesen lega­lább is ........................... 1,500,000 ft­nyi summát mutat föl, melynek az állam általi megtéríttetését várjuk. Mindössze tehát legkevesebb . . 3,260,000 ft­­ az, mit az államon követelünk, és ez azon pénz,­­ melylyel a fenn elősorolt beruházásokat megkez­deni akarjuk. Minthogy azonban követelésünk egészben liqui­dálva még nincs, és minthogy az állam sem ké­pes ily roppant tömeg­pénzt egyszerre folyóvá tenni, mi a magas kormánytól nem többet kérünk és kevesebbet nem esedezhetünk, mint hogy Pest fővárosának,amaz igényelt összegek fejében ezút­tal 500.000 ft előleget kegyelmesen engedélyez­zen, a jövő évi budgetbe mint számunkra kiadan­dót behelyezzen, és ezen kiadást országgyűlésileg megszavaztatni, valamint az állampénztárnál men­tül előbb utalványoztatni méltóztassék. Egyúttal ismételve kérjük a magas kormányt, hogy a törvényszékkel járó terheket jövőre is megtéríteni szíveskedjék, valamint hogy az ezzel kapcsolatban levő városi rendőrség kiadásait is jövendőre az állami pénztárból fedeztesse. Kérjük ezt annyival inkább, minthogy törvényszéki eljá­rásunk által a díjakban és bélyegekben az orsz. pénztárnak évenként sok százezerre menő jöve­delmet szolgáltatunk. Ezen alázatos kéréseink magas pártfogolására bátorkodunk felkérni nagyméltóságodat. Ezen alázatos kérésünknek az országgyűlés elé való ajánlatos terjesztéséért esedezünk a magas kormánytanácsnál. Ezen alázatos kérésünknek kegyes figyelembe vételét kérjük az országgyűléstől. Ezen kéréseink szíves teljesítésétől várjuk vá­rosunknak, Pestnek szabadabb emelkedését, ter­veinknek nagyobb mérvű foganatbavételét. Mit mondjunk többet? Elmondjuk, hogy a város ki nem fejezhetőt há­­laérzetet tápláland, ha kérelmét a kormány és az ország meghallgatja. Elmondjuk, hogy a város erkölcsileg és anyagi­lag közvetve és közvetlenül meg fogja szolgálni hazájának, a­mit az érette, legbecsesebb gyerme­kéért bármikor tenni fog. Elmondjuk, hogy ex­­cellentiádnak fogja érdeméül tekinteni, ha felszaba­dult ifjú erővel láthatván munkához, a közeljövő­ben jelét adja, hogy újabb, eddig nem tapasztalt felvirágzásnak indul. Ezen túl nincs mit elmondanunk, csak azt, hogy gazdag reménynyel tekintünk excellentiádnak a kormány nevében adandó válasza elé. Waltherr László örökösei eladás alá rendezik a né­hai fáradhatatlan gyűjtőnek mintegy öt­ezer darabra menő könyvtárát E becses gyűjtemény magyar, latin, német s néhány franczia nagy érdekű történeti, jogtör­ténelmi és diplomátiai művet foglal magában; a mi azonban benne unicum, az az országgyűlési okmányok és naplók, folyó­iratok és hírlapok, a megyei és köz­életre vonatkozó s a legapróbb jelenségeiben is felölelt irodalom teljes tárháza, a magyar nyelv felcseperedésé­től fogva az 1850 es évekig s még korábbi időből, mi­kor közéletünkben még a latin nyelv divott. A könyv­tár hű képe egy a magyar köz- és irodalmi élet iránt teljesen érdeklődő, mivelt és eredeti szellemnek, mi­lyennek a régi, dicséretes táblabirói szokásokból ki nem vetkőzött Waltherr Lászlót, a nyelvbúvárt, a jogtudóst, a m. tud. akadémia tagját s a gróf Károlyi család érde­mes öreg levéltárnokát, élte utolsó órájáig ismertük. (A könyvtár megtekinthető üllői ut. I. szám, gr. Ká­rolyi-ház.­ — Lipovniczky István püspök és ministeri taná­csos ur fogja a győri jogakadémia ünnepélyes megnyi­tásán b. Eötvös minister urat helyettesíteni. — Barbieri német színházi karmester és zeneszerző sept. 29-én meghalt. — Dr. Rupp N. JÁNOS kir. tanácsos és a pesti egye­tem volt rector magnificusa, megválasztatásának emlé­kére 500 frtos alapítványt tett le, azon feltétellel, hogy az alapítvány kamatai minden negyedik évben, midőn az orvosi facultásból lesz a rector magnificus megvá­lasztva, pálya­kérdésre tűzessenek ki. — Szívesen kérem mindazon t. cz. irodalom-párto­lókat s barátimat, a kik kisebb történelmi munkáim kiadására szétküldött felhívási íveken előfizetőket vagy aláírókat gyűjteni méltóztattak, szíveskedjenek ezen iveket a netalán befizetett pénzekkel együtt od­.­­ b-ig Pestre, Ráth Mór ur könyvkereskedésébe visszaküldeni. — Pesten, 1867. sept. 28-án. Horváth Mihály. 1905 KOLOZSMEGYE FŐISPÁNJÁNAK FOGADTATÁSA. Kolozsvár, sept. 25. Kolozsmegye újon kine­vezett főispánja, gróf Eszterházy Kálmán, tegnap foglalta el azon széket, melyre szebb remények­kel, őszintébb szerencsekivánatokkal alig kisért valaha megye főtisztet. A szeretet és ragaszkodás, mely e népszerű hazánkfiát övedzi, oly nagy, hogy a tegnapi napot legtalálóbban Kolozsmegye öröm­ünnepének nevezhetjük el. — A közvélemény ülte diadalát. A székfoglalás következőleg folyt le : A megye intelligentiája a bandérium egy ré­szével reggeli 9 órakor Sz.-Fenesen gyűlt össze, hol diadalkapu alatt várta be a Gyalu felől bandé­riummal jövő főtisztet, kit, szűnvén a dörgő élje­nek közé vegyült üdvözlő zene, közigazg.­tőbíró Macskási Pál fogadott veles s a megye közönsége érzelmeit híven visszatükröző szónoklatban, töb­bek közt azon reményét fejezvén ki, hogy főispán ur ő mlga mindvégig a megyei autonómia hit őre leend ; mire főispán ur ő mlga szokott, megnyerő modorában, válogatott szavakkal köszönte meg az irányában nyilvánuló ragaszkodást, melyből nehéz pályájára erőt, önmagához bizalmat merit, s végül azon hitének ad kifejezést, mintha e meg­tiszteltetés nem annyira személyét, mint magát az állást illetné; e hitét azonban eléggé megingat­hatták a közben történt „személyét! személyét!“ felkiáltások. A románok részér­ől, miután megyénk poétája, Vajda Sámuel Gyöngyösi-féle szélbe öntött kedv­fokozó versei elhangzottak, a sz.-fenesi román lel­kész szónokolt, bizalmat szavazván nemzete részé­­rő­l főispán urnak. Ő mlga sajnálván, hogy nem birja annyira e nyelvet, mikép magát azon kivánata szerint ki­fejezhesse , a járás román szolgabirájával követ­kező beszédet olvastatta románul fel: „Uraim ! Hazámfiai! Nagy megelégedésemre szolgálhat, hogy a megye román ajkú lakosai is bizalom­ és örömmel üdvözölnek nehéz, de szép hivatalos állásom elfoglalásánál, és hogy ezen üd­vözlet alkalmat nyújt a román nemzet iránti ro­­konszenvemnek kifejezést adhatni. De nemcsak egyéni rokonszenvemről fognak meggyőződhetni önök, uraim, hanem eljárásunkból arról is, hogy a magyar nemzet újabban is kivívott jogait és al­kotmányos függetlenségét nemcsak önczéljaira és hasznára kívárja fordítani, hanem azokat megosz­tani Szent István koronája területének minden nemzetiségével, nyelv és valláskülönbség nélkül. Alkotmányunk jelszavai: szabadság, egyenlő­ség és testvériség. Szép és nagyszerű elvek! Midőn ezek ama mindnyájunkra nézt végzetteljes évben kimondat­tak : felölelni akarta a magyar korona birodalmá­nak minden nemzetiségét, a társadalom minden osztályát. Súlyos, nehéz idők jöttek közbe, s fáj­dalom­­ a kimondott legszentebb elvek életet nem nyerhettek. De hiszem és remélem, hogy a közel­múlt bár sújtott, tanulságos lett mindnyájunkra, szíveinket, érdekeinket közelebb hozta, s egy bé­késebb jövendő valóban testvérekké tesz mind­nyájunkat. Igaz, nekünk még sok a teendőnk. Tudjuk és érezzük , hogy a nép terhe valahára könnyebbü­lést vár; de bizzunk, uraim, e tekintetben is Fel­séges Urunk és királyunk eddig tapasztalt jóaka­ratában ; bizzunk törvényhozásunk és felelős kor­mányunk gondosságában. Az idő és munkásság lassan meghozza a népnek is anyagi és szellemi jobblétét, azért bizalmat, türelmet és kitartást éb­reszteni a nép körében, lesz feladatunk. Minden átalakulás küzdelmekkel jár. Nem egyes érdekek és kiválasztott népekről van ott szó, a czél a haza minden polgárainak az emberi lehető­ségek határai közti kielégítése és boldogítása, ez pedig csak úgy lesz lehetséges, ha az egyetértés és testvériség szent lobogóját magasan hordozzuk és az idegen érdekek és czélok által megszentség­­teleníteni nem engedjük. Mi engemet illet, mindaddig, míg e megye kor­mányzatát szerencsés lehetek vezetni, fő törekvé­sem leend, hogy tehetségem szerint az igazság- és méltányosságtól vezéreltetve, az egymással ellen­tétes és szétágazó érdekeket ama lobogó alatt ösz­­szehozzam, kibékítsem. Czélom és óhajtásom, hogy kormányzatom alatt e megye minden polgára az anyagi és szellemi jólét minél nagyobb virágzásá­nak örvendhessen, azok áldásait minél nagyobb mértékben élvezhesse.*

Next