Budapesti Közlöny, 1867. október (1. évfolyam, 167-193. szám)
1867-10-01 / 167. szám
kat és transito-raktárakat kereskedésünk régóta sürget, mely raktárakat több külföldi ország állampénzen építtet; a Rókuskórház és a városliget szintén követelnek újabb költekezést stb. stb. Melyike ezen feladatoknak lenne tíz év utánra elhalasztható ? A legtöbbre nézve a tervek készen feküsznek a költségvetéssel együtt a városi mérnök-hivatalnál. S mi nem tehetünk semmit, épen semmit, csak adósság útján ! Eltekintve a törvénykezés és rendőrségtől, melyek külön szabályozást igényelnek, s mely elsőbb nevezettnek tartására az állam már is két ízben vállalkozott, hol 100, hol 128 ezer forint megtérítésével, — eltekintve tehát ezektől, könnyen felszámíthattuk, hogy nekünk, elhanyagolt állapotaink helyrehozására — tíz év alatt legalább 5 — 8 millió fog kelleni beruházásokra , vagyis évenkint 500—800.000. — Legnagyobb része ezen befektetéseknek jövedelmet nem hoz. Sőt más forrásokból merítő házipénztári jövedelmeink szaporodását ezen beruházások fentartása fogja elnyelni. Hova fordulhattunk tehát, ha mégis nem akarunk másik 10 évig vesztegelni, mint az állam ellenében igényelt cselekvő tőkéinkhez s ilyformán az országhoz, excellentiádhoz és excellentiád által a nemzeti kormányhoz. Tudjuk, hogy czéljaink elérésére még több áldozatot kell követelnünk polgártársainktól, de a teher nagyobb részét a magánosokra áthárítanunk nem lehet képtelenek vagyunk a közmegadóztatás útján teremteni magunknak tőkeerőt! Aztán vétkes is volna a közönségtől követelni filléreit, midőn a kormány és országgyűlés méltányossági és jogérzetétől remélnünk szabad, hogy több millióra menő követeléseinket az állam iránt, ha nem is egyszerre, de mégis készségesen megtérítendi. A kormány, midőn két ízben megtérítette a városi törvényszék költségeit, tényleg elismerte, hogy ezen nehéz teher méltatlanul háríttatott vállainkra. De mi különbség van a törvényszék és a rendőrség között, mely utóbbit szintén csak 1861. óta tartja a város a maga költségén? Mindkettő olyan új teher, melynek semminemű jövedelmi forrás meg nem felel, és mely elviselhetlenül terheli budgetünket. A régi municipalis joggal arányos anyagi előjogok járnak, melyek azonban ma visszaszerezhetlenül eltörölvék. Mindezeket többször kifejtettük, de a rendőrségi kiadást, daczára felszólalásainknak,ekkorig semmiben sem könnyíte meg az állam. Most azonban örömmel látjuk, hogy a magas kir. kormány méltányosabban érez irányunkban, mintsem tévé a függésben létezett helytartótanács. Panaszaink máris figyelemre méltattak s a m. kormány részéről egy liquidationális bizottmány küldetett ki, mely meg fogja vizsgálni igényeink jogi, politikai és számbeli alaposságát. Mi igen örvendve fogadtuk a m. kormány gondoskodásának ezen bizonyítékát, városunk iránti kegyességének ezen előjelét. Igényeink jogosultságának nem ugyan formális, de általános elismerését üdvözöltük a kormány ezen rendelkezésében. Azonban mi, a fennebb fejtegetett okokból, nem várhatjuk meg, míg a liquidationális bizottmány befejezte munkálatát, míg azt előterjeszti, és míg abban határozat fog hozatni. A pénzszükséglet bennünket késztet, hogy — mint mondok — tetemesebb előleget kérjünk a kormánytól addig is, míg az nekünk követelésünk egész mennyiségét utalványozhatni fogja,vagy a főváros érdekében kellő intézkedés más után történhetik. A katonai praestatiók fejében még 1,760,477 ft összeg van megtéritetlen. A törvénykezés és rendőrségre kiadott összegek 1861 — 1864-ig azon kimutatás szerint, mely a m. kormánynak fölterjesztetett, 945,000 ftra rúgnak; 1865-ben e két rovatra 298,312 frt költetett, azóta pedig 1866 és 1867-ben a rendőrségre egyedül — a törvényszék kiadásai megtéríttetvén — évenkint körülbelül 150,000 frt adatott ki. Ezen felszámítás nyomán azon igény, mely ezen alapon a város részére támad, összesen legalább is ........................... 1,500,000 ftnyi summát mutat föl, melynek az állam általi megtéríttetését várjuk. Mindössze tehát legkevesebb . . 3,260,000 ft az, mit az államon követelünk, és ez azon pénz, melylyel a fenn elősorolt beruházásokat megkezdeni akarjuk. Minthogy azonban követelésünk egészben liquidálva még nincs, és minthogy az állam sem képes ily roppant tömegpénzt egyszerre folyóvá tenni, mi a magas kormánytól nem többet kérünk és kevesebbet nem esedezhetünk, mint hogy Pest fővárosának,amaz igényelt összegek fejében ezúttal 500.000 ft előleget kegyelmesen engedélyezzen, a jövő évi budgetbe mint számunkra kiadandót behelyezzen, és ezen kiadást országgyűlésileg megszavaztatni, valamint az állampénztárnál mentül előbb utalványoztatni méltóztassék. Egyúttal ismételve kérjük a magas kormányt, hogy a törvényszékkel járó terheket jövőre is megtéríteni szíveskedjék, valamint hogy az ezzel kapcsolatban levő városi rendőrség kiadásait is jövendőre az állami pénztárból fedeztesse. Kérjük ezt annyival inkább, minthogy törvényszéki eljárásunk által a díjakban és bélyegekben az orsz. pénztárnak évenként sok százezerre menő jövedelmet szolgáltatunk. Ezen alázatos kéréseink magas pártfogolására bátorkodunk felkérni nagyméltóságodat. Ezen alázatos kérésünknek az országgyűlés elé való ajánlatos terjesztéséért esedezünk a magas kormánytanácsnál. Ezen alázatos kérésünknek kegyes figyelembe vételét kérjük az országgyűléstől. Ezen kéréseink szíves teljesítésétől várjuk városunknak, Pestnek szabadabb emelkedését, terveinknek nagyobb mérvű foganatbavételét. Mit mondjunk többet? Elmondjuk, hogy a város ki nem fejezhetőt hálaérzetet tápláland, ha kérelmét a kormány és az ország meghallgatja. Elmondjuk, hogy a város erkölcsileg és anyagilag közvetve és közvetlenül meg fogja szolgálni hazájának, amit az érette, legbecsesebb gyermekéért bármikor tenni fog. Elmondjuk, hogy excellentiádnak fogja érdeméül tekinteni, ha felszabadult ifjú erővel láthatván munkához, a közeljövőben jelét adja, hogy újabb, eddig nem tapasztalt felvirágzásnak indul. Ezen túl nincs mit elmondanunk, csak azt, hogy gazdag reménynyel tekintünk excellentiádnak a kormány nevében adandó válasza elé. Waltherr László örökösei eladás alá rendezik a néhai fáradhatatlan gyűjtőnek mintegy ötezer darabra menő könyvtárát E becses gyűjtemény magyar, latin, német s néhány franczia nagy érdekű történeti, jogtörténelmi és diplomátiai művet foglal magában; a mi azonban benne unicum, az az országgyűlési okmányok és naplók, folyóiratok és hírlapok, a megyei és közéletre vonatkozó s a legapróbb jelenségeiben is felölelt irodalom teljes tárháza, a magyar nyelv felcseperedésétől fogva az 1850 es évekig s még korábbi időből, mikor közéletünkben még a latin nyelv divott. A könyvtár hű képe egy a magyar köz- és irodalmi élet iránt teljesen érdeklődő, mivelt és eredeti szellemnek, milyennek a régi, dicséretes táblabirói szokásokból ki nem vetkőzött Waltherr Lászlót, a nyelvbúvárt, a jogtudóst, a m. tud. akadémia tagját s a gróf Károlyi család érdemes öreg levéltárnokát, élte utolsó órájáig ismertük. (A könyvtár megtekinthető üllői ut. I. szám, gr. Károlyi-ház. — Lipovniczky István püspök és ministeri tanácsos ur fogja a győri jogakadémia ünnepélyes megnyitásán b. Eötvös minister urat helyettesíteni. — Barbieri német színházi karmester és zeneszerző sept. 29-én meghalt. — Dr. Rupp N. JÁNOS kir. tanácsos és a pesti egyetem volt rector magnificusa, megválasztatásának emlékére 500 frtos alapítványt tett le, azon feltétellel, hogy az alapítvány kamatai minden negyedik évben, midőn az orvosi facultásból lesz a rector magnificus megválasztva, pályakérdésre tűzessenek ki. — Szívesen kérem mindazon t. cz. irodalom-pártolókat s barátimat, a kik kisebb történelmi munkáim kiadására szétküldött felhívási íveken előfizetőket vagy aláírókat gyűjteni méltóztattak, szíveskedjenek ezen iveket a netalán befizetett pénzekkel együtt od. b-ig Pestre, Ráth Mór ur könyvkereskedésébe visszaküldeni. — Pesten, 1867. sept. 28-án. Horváth Mihály. 1905 KOLOZSMEGYE FŐISPÁNJÁNAK FOGADTATÁSA. Kolozsvár, sept. 25. Kolozsmegye újon kinevezett főispánja, gróf Eszterházy Kálmán, tegnap foglalta el azon széket, melyre szebb reményekkel, őszintébb szerencsekivánatokkal alig kisért valaha megye főtisztet. A szeretet és ragaszkodás, mely e népszerű hazánkfiát övedzi, oly nagy, hogy a tegnapi napot legtalálóbban Kolozsmegye örömünnepének nevezhetjük el. — A közvélemény ülte diadalát. A székfoglalás következőleg folyt le : A megye intelligentiája a bandérium egy részével reggeli 9 órakor Sz.-Fenesen gyűlt össze, hol diadalkapu alatt várta be a Gyalu felől bandériummal jövő főtisztet, kit, szűnvén a dörgő éljenek közé vegyült üdvözlő zene, közigazg.tőbíró Macskási Pál fogadott veles s a megye közönsége érzelmeit híven visszatükröző szónoklatban, többek közt azon reményét fejezvén ki, hogy főispán ur ő mlga mindvégig a megyei autonómia hit őre leend ; mire főispán ur ő mlga szokott, megnyerő modorában, válogatott szavakkal köszönte meg az irányában nyilvánuló ragaszkodást, melyből nehéz pályájára erőt, önmagához bizalmat merit, s végül azon hitének ad kifejezést, mintha e megtiszteltetés nem annyira személyét, mint magát az állást illetné; e hitét azonban eléggé megingathatták a közben történt „személyét! személyét!“ felkiáltások. A románok részéről, miután megyénk poétája, Vajda Sámuel Gyöngyösi-féle szélbe öntött kedvfokozó versei elhangzottak, a sz.-fenesi román lelkész szónokolt, bizalmat szavazván nemzete részéről főispán urnak. Ő mlga sajnálván, hogy nem birja annyira e nyelvet, mikép magát azon kivánata szerint kifejezhesse , a járás román szolgabirájával következő beszédet olvastatta románul fel: „Uraim ! Hazámfiai! Nagy megelégedésemre szolgálhat, hogy a megye román ajkú lakosai is bizalom és örömmel üdvözölnek nehéz, de szép hivatalos állásom elfoglalásánál, és hogy ezen üdvözlet alkalmat nyújt a román nemzet iránti rokonszenvemnek kifejezést adhatni. De nemcsak egyéni rokonszenvemről fognak meggyőződhetni önök, uraim, hanem eljárásunkból arról is, hogy a magyar nemzet újabban is kivívott jogait és alkotmányos függetlenségét nemcsak önczéljaira és hasznára kívárja fordítani, hanem azokat megosztani Szent István koronája területének minden nemzetiségével, nyelv és valláskülönbség nélkül. Alkotmányunk jelszavai: szabadság, egyenlőség és testvériség. Szép és nagyszerű elvek! Midőn ezek ama mindnyájunkra nézt végzetteljes évben kimondattak : felölelni akarta a magyar korona birodalmának minden nemzetiségét, a társadalom minden osztályát. Súlyos, nehéz idők jöttek közbe, s fájdalom a kimondott legszentebb elvek életet nem nyerhettek. De hiszem és remélem, hogy a közelmúlt bár sújtott, tanulságos lett mindnyájunkra, szíveinket, érdekeinket közelebb hozta, s egy békésebb jövendő valóban testvérekké tesz mindnyájunkat. Igaz, nekünk még sok a teendőnk. Tudjuk és érezzük , hogy a nép terhe valahára könnyebbülést vár; de bizzunk, uraim, e tekintetben is Felséges Urunk és királyunk eddig tapasztalt jóakaratában ; bizzunk törvényhozásunk és felelős kormányunk gondosságában. Az idő és munkásság lassan meghozza a népnek is anyagi és szellemi jobblétét, azért bizalmat, türelmet és kitartást ébreszteni a nép körében, lesz feladatunk. Minden átalakulás küzdelmekkel jár. Nem egyes érdekek és kiválasztott népekről van ott szó, a czél a haza minden polgárainak az emberi lehetőségek határai közti kielégítése és boldogítása, ez pedig csak úgy lesz lehetséges, ha az egyetértés és testvériség szent lobogóját magasan hordozzuk és az idegen érdekek és czélok által megszentségteleníteni nem engedjük. Mi engemet illet, mindaddig, míg e megye kormányzatát szerencsés lehetek vezetni, fő törekvésem leend, hogy tehetségem szerint az igazság- és méltányosságtól vezéreltetve, az egymással ellentétes és szétágazó érdekeket ama lobogó alatt öszszehozzam, kibékítsem. Czélom és óhajtásom, hogy kormányzatom alatt e megye minden polgára az anyagi és szellemi jólét minél nagyobb virágzásának örvendhessen, azok áldásait minél nagyobb mértékben élvezhesse.*