Budapesti Közlöny, 1867. október (1. évfolyam, 167-193. szám)

1867-10-01 / 167. szám

Fogadják még egyszer szives köszönetem a megtisztelő üdvözletért.“ Az éljenekkel és szetreászkákkal fogadott beszéd után, főispán úr kocsijába ültetvén a közig, főbí­rót, megindult a menet Kolozsvár felé; elöl ma­gyar nemzeti s Erdély színeit viselő néhány zászló alatt az intelligentiából és népből alakult, 100 főt haladó bandérium ügetett, ezt 36 kocsi követte. Nagyszerű kifejezése a közörömnek, milyenre e megye részéről régóta nem emlékszünk. K.­Monostoron Pamphilie, román esperes üdvö­zölte ő magát, ki rövid, velős beszédben ajánlotta a kormány iránti bizalmat; a jogegyenlőség és test­vériség mindkét részről hangsúlyozva volt. A minden szépre, jóra fogékony kolozsvári pol­gárság sem akart kimaradni képviselője megtisz­teltetéséből, s a megye örömében zászlói kitűzésé­vel vett részt. A vármegye házánál törvényszéki főbíró Biró Pál következő csinos beszéddel fogadta ő magát: „Üdvözlöm magadat nemes Kolozsmegye ta­nácskozási teremében, melynek főispáni székét el­foglalni jött. Üdvözlöm e helyen, mely annyi honfi küzdelem — a sértett jogok felett folytatott annyi sikeres, néha sikertelen csaták színhelye — hol a közjo­gok védelmére annyiszor hallatszott a szabad férfi szó; de melynek falai soha sem viszhangozák a jogfeladás, a honárulás átkos hangjait. Migod e tanácskozási terem, e szellemi csatatér egyik előharczosa, hivatva van betölteni e főispá­ni széket, — ezen közszelleméről, jogok iránti hű­ségéről, értelmiségéről régen ismeretes megye kö­zönsége tanácskozásait vezetni, — hivatva van a megye ügyeit igazgatni, Kolozsmegye 200,000 la­kosának igazságot szolgáltatni. Migod hivatva van a felelős parlamentáris kor­mányt e megyében képviselni; de hivatva van az ősi megy­ei jogok felett mind felfelé, mind lefelé hi­ven, éberen őrködni. Nehéz, de szép, nemes és dicső hivatás, mely­nek megoldására mlgodban megvan a fiatal férfi erő, szellemi képesség és tiszta szeplőtelen hazafi­­ság, és mlgod támogatására itt vannak azon érzel­mek, melyek mlgodat e díszes főispáni székbe ki­jelölők, ide elkísérek és ezen főispáni széket kör­nyezők, és ezek a tisztelet, szeretet, bizalom, hon­honfi ragaszkodás magasztos érzelmei!“ Szónok a tisztikar nevében ígéri végül, hogy ez hazafias kötelességének tartandja, kötelessége pon­tos teljesítése által e maga feladatát minél köny­­nyebbé, minél kellemetesebbé tenni. Erre nyilt tiszti gyűlés ült össze, hol főispán ur szikét honfiúi érzelmektől úgy, mint a kötelesség­­teljesítés szere­tetétől áthatott szónoklattal foglalta el. Meglepően szép beszédében kifejezést ad többi közt azon aggodalomnak, mely némileg elfogja, midőn államférfim bölcseséggel felruházott s ta­pasztalt elődére gondol; de ez aggodalmán könnyít a bizalom, melyet Kolozsmegye lelkiismeretes tisz­tikarába helyez. Nem tekinti e tisztikart pusztán alárendelt hivatalnokoknak, hanem a főbíró sza­vaival élve : egy patriarchális családnak, s mint e család feje, tudós fogja méltányolni a család egyes tagjainak érdemét. A hazát, közjót szolgál­ni — úgymond — a polgári kötelességek legszeb­­bike volt mindig , de kit polgártársai bizalma, köz­­becsülése emel oda, hol azoknak szolgálhat, ez a legnagyobb megtiszteltetések egyike, s ezt ajánlja szem előtt tartani. Szerencsésnek érzi magát vá­lasztott tisztviselőkkel vezetni a megye kormány­zatát. A fő hiába akarja a legjobbat, ha a test egyes részei megtagadják szolgálatukat — mond­ja odább — s ezért kötelességének buzgó teljesí­tésére hivja fel a tisztikar minden egyes tagját. Igyekezzenek — igy szól — a törvények értel­mében mindenkinek pártatlan igazságot szolgál­tatni, magán- vagy távolabbi érdekeknek a jog szentségét nem áldozni fel, mert csak így remél­hető a törvények iránti tisztelet- és tekintélynek visszaállítása. Feleslegesnek tartja bár végül a további buz­dítást, ajánlja a tisztviselői feladat akkénti megol­dását, hogy felsőbb helyen buzdító elismerés és méltánylat nyilvánuljon, a nép és közjó érdekében tett működéseket pedig látható anyagi és szellemi javulás, áldásos siker koronázhassa meg. A viharos éljenekkel kísért főispáni beszédre a tisztikar nevében a főjegyző, ismert szép tollú írónk, Halmágyi Sándor válaszolt válogatott sza­vakban : Örömmel fogadja a főispán megtisztelő nyilatkozatát; örömmel és lelkesedéssel, mert ő maagában nemcsak a hatalom képviselőjét, hanem a közbizalom emberét látja, s nem csekély erköl­csi erőt merít a tisztikar kötelessége teljesítésére azon tudatból, hogy ő maagának főispánná lett ki­­neveztetését épen azon közvélemény szentesíti, melynek hasonlóan bizományosa. Nem rideg köte­lességből, de örömmel hajol meg előtte mint elöl­járója előtt. Végül kijelentvén, hogy legfőbb törekvése a tisztikarnak, feladata pontos teljesítése által a sze­retve tisztelt főispán állását reá nézve minél ke­vésbé terhelővé tenni, a Gondviseléstől hosszú éle­tet kér számára, hogy azt a megye kormányzata élén hosszú időkön át szentelhesse a közügynek. A nyilt gyűlés ezzel zajos éljenek közt oszlott szét s az ünnepély külsőleg befejeztetett, csak kül­sőleg, mert a közvélemény fényes győzelme foly­tán, a megye minden polgára keblében folyvást ünnep van. (K. K.) KÜLFÖLD. A florenczi hivatalos lap élén sept. hó 24-ről következő nyilatkozatot olvasunk: „A mozgalom, melylyel az országot a nemzet­közi szerződések megsértésére akarták izgatni, távol attól, hogy lecsendesült volna, élénkebben s vakmerőbben ütötte fel fejét a ministérium azon nyílt és határozott nyilatkozata után, hogy erősen el van határozva kötelességét teljesíteni, s az adott ígéretet beváltani. A ministérium meggyőződhetett, hogy az utóbbi napokban nagyszámú önkéntesek indultak a ha­tárok felé, fegyvertárak állíttattak fel, s még mások mentek utánuk vagy kisérték őket. Garibaldi tábornok, elindulván Florenczből s Arezzóból, Sinalungánál ugyancsak a határok felé fordult. A mozgalom czélja ekkor már nagyon is vilá­gos volt: a cselekvés valóban megkezdődött. A kormány ezáltal azon kellemetlen helyzetbe ju­tott : vagy megengedni, hogy a szerződések a köz­hit, a törvény tekintélye, a nemzet érdekei elle­nére megsértessenek, vagy megtartani szavát, és sértetlenül megőrizni a törvény tekintélyét, bár­mily áldozatba kerüljön is az. A ministérium megtette kötelességét. Az önkéntesek, kik épen indulóban vagy már a határokon voltak, azon rendeletet kapták, hogy térjenek vissza tűzhelyeikhez, ki ezt nem téve, visszakisértetett oda; Garibaldi tábornok Sinalun­­gában a törvény nevében szólittatott fel, hogy en­gedelmeskedjék, visszautasítván ezt, Alessan­­driába kisértetett; a fegyvertárak lefoglaltattak A ministerium fájdalmas kötelességet teljesített, de ha mindezt tovább nézte volna, sokkal komo­lyabb következései lehettek volnak annak. Az olaszok józansága, ha nem is apasztó e kö­telesség fájdalmát, legalább megkönnyíté azt. A ministérium hiszi, hogy ugyanazon bölcseség foly­tán, minden oly mozgalom nyomai tüstént eltűn­nek, melyek ellen az, kötelességének érzetében, az olasz szó becsülete s a nemzet érdekében őrködni kénytelen.“ Az olasz ministerium e nyilatkozványát követ­kező jegyzetekkel kisérik az olasz lapok : A „Gazetta di Firenze“ ezeket mondja: „A hivatalos lap által tegnap közzétett nyilat­kozat után senki sem lehet többé kétségben a kor­mány szándékai felől. Egyúttal halljuk, hogy fölötte komoly rendele­tek élesztettek újra fel, s adattak ki a pápai ha­tárok melletti hatóságoknak, hogy a határ meg­sértését megakadályoztassák.“ Ugyanezen lap azt mondja továbbá: „A hozzánk érkezett vidéki táviratok azt jelen­tik, hogy a kormány nyilatkozata mindenütt meg­elégedéssel fogadtatott.“ A­nNaziomu ezt írja: „Hét év óta Francziaország annyi különféle szolgálatot tett, mind politikailag, mind pénzügyi­leg Olaszországnak, hogy kimondhatlan. Az 1866. porosz szövetséget is az ő barátságának és köz­benjárásának köszönhetjük. Igaz, hogy sokan azt mondják: Francziaország az, mely megakadá­lyoztat, hogy Rómába nem mehetünk, s e tény maga megsemmisít minden halát, melylyel irá­nyában tartozunk. — Nem ; nem Francziaország az, mely ezt akadályoztatja. Az, mi minket meg­akadályoztat ebben, s ezt késlelteti, az az összes katholicismus, és azon kettős minőség, melyet a pápa mint világi fejedelem s az egyház feje fog­lal el. Francziaország visszahúzódott Rómából. Az 1864-ki septemberi conventio híven teljesittetett, ránk bízatott a katholikus érdekek fölötti őrködés, melyet Francziaország 18 éven át védett. Fran­­cziaországot nem köti többé sem politikai sem ter­mészeti érdek Rómához; az ott csak alattvalóinak lelki érdekeit védi. Ennek, valamint az egész katholicismusnak ér­dekei azt kívánják, hogy a pápának, mint az egy­ház fejének függetlensége megőriztessék. S amíg ezen égető kérdés nem lesz egyelőre elintézve, Róma birtoklása mindig meg fog akadályoztatni nem Francziaország, hanem a katholicismus által. A dolgok ez állását tehát a franczia kormány­nak tulajdonítani esztelenség, az csak úgy szen­ved általa mint mi. A franczia szövetség pedig elég drága, és szükséges Olaszországra nézve, hogy meghozzuk neki a türelem ez áldozatát.“ Az „Opinione“-ban ezeket olvassuk: „A ministérium az egyetlen és biztos alapra, a September 15 -i conventio alapjára lépett. E szer­ződés egyformán köti Francziaországot és Olasz­országot , és ha el­őbbi fegyveres erővel volna kénytelen e szerződést fenntartani, az azt bizony­nyal meg is tenné. Mind­azok, kik Olaszországban szeretik a sza­badságot s a szabad intézményeket, mind azok, kik a törvény uralmát visszahelyezve kívánják látni, igazságot fognak szolgáltatni a kormánynak s körébe fognak csoportosulni. A septemberi conventiót őszintén és minden hátsó gondolat nélkül kell keresztülvinni. Az, mit tőlünk kívánnak, csupán abból áll, hogy senki se helyezze magát a törvények fölé. Ha ma az invasió a római területre megengedte­tett volna, maholnap Tessinből vagy máshonnan szintén beronthanának területünkre.“ A rMovimenton nem osztja a fentebb idézett olasz lapok véleményét, s a hivatalos lap jegyzékét üres declamatiók halmazának nevezi. Egyébiránt — úgymond — örvend rajta, hogy az álarczok kezdenek lehullani : az országra nézve végzetes egyén, a novarai vereség s a villafrancai béke elő­hírnöke , az aspromontei agyonlövések embere újólag olyanul tünteté fel magát, a milyenné őt a természet alkotá, s hadat üzen a nemzet legszen­tebb jogainak s a nemzeti programm kiegészítése végetti legjogosabb vágyaknak. Ezen ember Ra­­tazzi, a kárhoztatott s átkozott Ratazzi. — Florenczből Írják September 25-ről esti 10 órakor 15 perczkor. Egy polgármesteri kiáltvány a nemzetőrséget a rend fenntartására szólítja fel. Elővigyázati okokból több katonai állomás megerősbittetett. Mind­e perczig nyugodt a város. A tegnap éjjel elfogottak száma 70-re megy. *. Az „Italia“ s a „Gazetta d'Italia“ mondják, hogy a királyság minden részeiből érkező távsür­gönyök szerint Garibaldi elfogatása nem adott zavargásokra alkalmat. A nyugalom az egész fél­szigeten sehol sincs megzavarva. Az „Orginione“ ismételve mondja, hogy a minis­térium Garibaldit szívesen engedi visszatérni Caprerába, ha Rómára való terveiről lemond. Azon esetre, ha a tábornok ezt megtagadná, a ministerium valószínűleg egybehivandja a parla­mentet. 1906 BÉCSI TUDÓSÍTÁS. A bécsi udvari opera-színház művezetésére dr. Din­gelstedt Ferencz , a weimari udvari színház­ eddigi in­tendánsa hivatott meg , mint e színház ideiglenes igaz­gatója. Essex Henrik karmester pedig e színház műkar­mestere és zeneigazgatója czímét nyerte. Ő Felsége sept. 21-én kelt legmagasabb elhatározá­sával helybenhagyta gróf Serényi Alajosnak a morva­­slézsai földmivelés-, természet- és országisme emelésére alakult társaság igazgatójává lett kineveztetését.

Next