Budapesti Közlöny, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-01 / 26. szám

ez állapot így marad, úgy a hazai kereskedelem systematice tönkre lesz téve. Szóló beszédét a bal­oldal élénk helyeslése közt fejezi be. Gorove István közmunka- és közlekedési mi­­nister, T. képviselőház! Azt gondolom, hogy igen t. collegám a kereskedelmi minister úr azokra nézve, melyek az ő tárczáját illetőleg a t. előttem szólott által felhozattak, a maga idején és helyén válaszolni fog. Az előttem szólott t. képviselő úr nem fogja kívánni, hogy az összes közmunka- és közleke­dési ügyet illetőleg, melyet a legnagyobb részben és­pedig szigorú bírálat alá vett, most válaszoljak, de voltak előadásában olyanok, melyekre vála­szolni, és pedig rögtön válaszolni kötelességemnek azért tartom, mert azok a kereskedés napi mozza­nataival állván összeköttetésben, igen­is a közügy érdekében fekvőnek találom azt, hogy a közön­ségnek e részben azonnal felvilágosítás nyújtas­­sék. (Helyeslés: Halljuk!) A t. képviselő úr a kereskedés hiányait sorolván elő, és az­ elkövetett mulasztások orvoslásáról szól­ván, különösen felemlítette azt, hogy forgalmi esz­közeink, — mondjuk ki, — vasutaink tekinte­tében a kormány nem járt el azon erélylyel és kötelességérzettel, melylyel eljárnia kell. Engedjen meg a t.képviselő úr,de argumentációjá­­nak egy momentumára rá kell hogy mutassak, s ez az, hogy a t. képviselő úr beszéde fonalán — méltóztassék megengedni, talán nem vette észre — vagy háromszor, négyszer is visszatért arra, mily roppant emelkedést mutat Magyarország ke­reskedelme. (Nyugtalanság balf­elől.) Ha, mint álllítja, a forgalomban akadályok mu­tatkoznak, beszédének minden szavából kitűnik az, hogy a kereskedésnek az utóbbi időben emel­kedése által a létező forgalmi eszközök elégtele­nekké váltak,h a t. képviselő úr­, collegámnak, a kereskedelmi miniszernek, és a­mennyiben ne­kem is szerencsém volt pár éven át a tárc­át ve­zetni, nekem is nagyobb igazságot nem szolgál­tathatott, mint azon beszédében rejlő vallomás által hogy azon 3—4 év alatt, mely idő óta a jelenlegi kormány az ügyeket kezeli, Magyarország keres­kedése ily mérvben emelkedett. (Helyeslés jobb­felöl. Ellenmondás balfelöl.) Megemlítette képvi­selő úr különösen azt, hogy mellőzve a gabona- és a lisztkivitelt, az úgynevezett Stück-Waaren, darab­áruk kivitele vagy négyszer annyival növekedett mint volt az előbbi években Magyarországban. Leh­et-e ennél fényesebb adat arra, hogy Magyar­­ország vagyoni állapota, különösen kereskedése csakugyan emelkedőben van ? Mindnyájan tudjuk, tisztelt képviselőház, ezen adatokat; mindnyájan tudjuk azt, hogy 1860—61 ben, különösen 1862- ben mily csekély volt a lisztkivitel Magyaror­szágban, előbb nyolczvan — százhúsz, azután 130 ezerre ment, mig ma milliókra megy azon ki­vitel, melyet Magyarország a búzában felmutat. Mindnyájan tudjuk azt, hogy Magyarországban a gabnakivitel ezelőtt 3—4 millió mázsára ment, s ma már isten segítségével 20—25 millióra rúg. S kérdem a tisztelt képviselő úrtól, hogy váljon azon forgalmi eszközök, melyek Magyarországban léteznek, az ily rögtön emelkedett kereskedés igé­nyeinek képesek-e megfelelni vagy sem ? A válasz természetesen az leend, hogy ezen forgalmi eszközök, ha a létező vasutak nem elégségesek, akkor azok szaporításáról kell gondoskodni, mi­szerint a vasutak és egyéb összeköttetési eszközök megfeleljenek a kivitel igényeinek. Méltóztassanak megengedni,s nézzük végig a tör­ténteket e czél elérésére a kormány és az ország­­gyűlés részéről. Az osztrák állam­pályák maguk nem elégsége­sek a fokozódott kivitel eszközlésére, nem elég­séges az ország legfőbb összekötő erre, a Duna ezen igényeknek megfelelni, nem elégséges az összeköttetés, mely Pestről Fehérváron és Szőnyön keresztül Bécscsel és Austriával fennáll. Mire fordította tehát ily körülmények közt a kormány és az országgyűlés figyelmét ? Arra, hogy összeköttetést hozzon létre Németország irá­nyában Hatvanon keresztül Oderberg felé azután Miskolczon keresztül és így a Tisza mentében is­mét Oderberg felé, végre harmadszor tavaly en­gedélyeztetett egy új összekötő vonal: az észak­­nyugati a komáromi, trencséni és ezzel összeköt­tetésben levő pálya. Mindezek után méltán kér­dem illeti-e akár az országgyűlést akár a kor­mányt azon vád, hogy nem igyekezett a növeke­dő kereskedelmi igényeknek megfelelni azáltal, hogy új közlekedési vonalakat teremtett ? Azt mondja a t. képv. ur, hogy habár elismeri is, hogy a kormány folyvást igyekezett segíteni azon kivi­teli calamitásokon, melyek az országban, különö­sen az új időben előálltak, mégis a kormány nem kellőleg járt el. A bírálat helyessége részben azon részvéttől függ, melylyel valaki egy ügyet több vagy kevesebb figyelemmel kísér; de hogy vala­ki, és különösen a képv.­ár ignorálja azt, hogy azon ország, mely Magyarországgal legközelebbi kereskedelmi összeköttetésben áll, 8 hónap óta háborút folytat, s hogy 80 millió ember, mely Ma­gyarország termelését kivitelét leginkább igénybe veszi, ez idő szerint számításba alig vehető, erre — ismerve a képviselő úr egyéniségét és tehetségét, f­elkészülve legkevésbbé nem voltam. Ha azon szomszéd hatalmak, melyek velünk kereskedelmi összeköttetésben állanak, kereske­delmi érdekeiket egészen figyelmen kívül hagyják, és összes figyelmüket magára a háború folytatásá­ra, még­pedig nagy mérvbeni folytatására irányoz­zák, lehetetlen, hogy az Magyarországra is vissza ne hasson. Intézkedést tehet a kormány igenis arra nézve, hogy Magyarországon a vasúti forgalmi eszközök, a szekerek a határig a legnagyobb pon­tossággal járjanak. De ugyan mit fog a képviselő­­úr mondani, ha az ország határain ezen forgalom megáll, s ha a szomszéd államokban az áruk to­vább nem szállíttatnak ? Pedig ilyen akadálylyal állunk szemben. És ha a külföld nem veszi át a magyar árukat,­ermészetes, hogy vasúti szekereinknek heteken, hónapokon át kell a külföldön időzni, minek kö­vetkezése az, hogy azok Magyarországon szolgá­latot nem tehetnek. Ezek azon következések, me­lyeket a háború idézett elő, de melyek a háború megszűntével el fognak múlni.­­ Volt szerencsém említeni, hogy a magyar vasút-társulatok szekér illetményeiket nevezetesen emelték. Mihelyest le­hetséges lesz, hogy minden a határt átlépő szekér helyett más szekér indíttassák Magyarországba, a baj legnagyobb részben el lesz hárítva; addig pe­dig én kötelességemnek ismerem, napról napra figyelemmel kísérni a bajt és úgy orvosolni , mint csak lehetséges. A t. képviselő úr felhozta többek közt azt is, hogy rendelkezésnek kellene a kormány részéről történni az iránt, mikép a gabona ne vétessék át a vasúti társulatoktól a­nélkül, hogy biztosítékot nyújtsanak az illetők a feladónak arra nézve, hogy a feladott áru a vasútnál nem fog megromlani. Miért akarja ezen intézkedést a kormány által megtétetni ? Mert elejét akarja venni azon vissza­éléseknek, melyek abból származnának, ha a vas­utak felelősség nélkül vennének át a feladótól va­lamit. De kérdem lehet e azt követelni, hogy az or­szág összes termelése számára a vasúttársulatok tartsanak csak raktárakat és nem az illetők maguk ? Egyébként a baj orvoslására fognak intézkedé­sek történni, és én hiszem, hogy e részben a ma­gán­vállalatok segítségére fognak jönni a dolgok természetes fejlődésének, és raktárakat fognak a vasutak közelében a nagyobb kereskedelmi ponto­kon felállítani. De hogy mindezt csak a vasúti tár­sulatoktól várjuk, azt ajánlani nem fognám az or­szágnak soha , mert nem akarnám az országot ez esetben maguktól a vasúttársulatoktól függővé tenni. Általánosságban engedje meg a tisztelt képvi­selő úr, hogy beszédével szemben, melynek re­­fraintje mindig az volt, hogy a kormány részéről a kereskedelem és közlekedés érdekében semmi sem történik, egyszerűen magára a budgetre utal­jak. Méltóztassék figyelemmel átolvasni azon té­teleket, melyek a közlekedési miniszer által a köz­lekedési eszközök előmozdítása érdekében a költ­ségvetésbe fölvetettek és azt­­fogja találni, hogy ha van valami a­mire nézve kedvezőleg áll az arány a gyümölcsöztető kiadásokat illetőleg,­ akkor ez épen az ország által a közlekedési eszközökre fordított összegekről áll. Ott van a közlekedési miniszer 1­ millió forintra menő budgetje, ott van a rendkívüli kiadások közt 22—23 millió, a Duna szabályozására fordítandó 7 millió, és ott lesznek a ház engedelmével a fiumei kikötő és pá­lyaudvar kiépítésére fordítandó összegek. Mindez 45—50 millióra rúg összesen. Méltóz­­tassanak összehasonlítani ezen összeget azzal, a­mit a kormány egyéb kiadásokra kénytelen kérni és be kell vallaniok, hogy a t. képviselő úrral szemben bátran állíthatom, miszerint a kormány e tekintetben mindent megtesz, a mi pénzügyi helyzetünket szemközt tehető. (Élénk helyeslés jobb felől.) Korizmics László :­­Személyes kérdésben szó­­­lal fel és magyarázgatja a Mátyus Aristid által állítólagosan félremagyarázott szavait. Erkövy Adolf : Beszéde kezdetén összehason­lításokat tesz az 1844-iki és 1868-iki kivitel közt, statistikai adatokkal igyekszik kimutatni az ipar és kereskedelem terén legutóbb időben történt nagymérvű lendületet. A földmivelés , ipar- és ke­reskedelmi ministerium törekvéseiben haladást lát, ugyanazért annak költségvetését a­­részletes­­tárgyalás alapjául elfogadja. (Helyeslés.) Péchy Tamás : Felemlíti hogy Mátyus Aristid­­nek vádjait a kormány­ nem c­áfolta meg. Azt várta volna, hogy a miniszer meg fogja nyugtatni a házat és országot, miszerint minden intézkedést megteend az eddigi mulasztások pótlására. A kor­mány azonban ezt nem tette. A baloldal sem ta­gadja, hogy kereskedelmünk emelkedett, de még­sem olyan, mint lennie kellene. Elfogadja a költ­ségvetést. Tisza Kálmán ! Beszédében azon óhajtásának ad kifejezést, hogy gazdasági iskoláinkban az ifjú­ság ne csak theoretikus, hanem gyakorlati isme­reteket is nyerjen. Reflektál a közlekedési minis­zer beszédére és azon megjegyzést teszi, hogy a kereskedelem terén előidézett lendület a jó­­ter­méseknek, nem pedig a ministérium törekvésének tulajdonítandó, s nem is hinném, hogy egy rész­ter­més esetében, a pangást a ministérium bűnének róvnák fel. Végül a kereskedelmi minister és személye közti barátságról szól, s magyarázza a barátságot, mely nézete szerint a közélet terén figyelembe nem vehető- s valamint hibáznék a miniszer, ha ba­ráti tekintetből miniszeri kötelességét nem teljesí­tené, úgy­­ is hibáznék, ha képviselői kötelességé­nek mulasztaná el eleget tenni. A tegnap beadott határozati javaslata fentartása mellett a költség­­vetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Wahrmann Mór­­beszédét holnap közöljük.) Szlávy József földmivelés-, ipar- és kereske­delem minister: T. ház! Azok után, a­mik külö­nösen t. collegám, a közmunka és közlekedési mi­­nister úr, és a t. előadó úr által elmondattak, igen kevés mondanivalóm marad. Különben is a teg­nap szónokolt t. képviselő urak közül, a­kik meg­támadni méltóztatták a kereskedelmi budgetet, majdnem mindegyik fentartotta magának azt, hogy az egyes tételeknél ismét megtehesse észre­vételeit, természetesen tehát én is fentartom ma­gamnak azon jogot, hogy azokra megtehessem ellenészrevételeimet. Ennélfogva mindazon táma­dásokról, melyek a budget egyes tételeire vonat­koznak, hogy azután ismétlésbe ne essem, itt most megemlékezni nem fogok; fennmarad tehát csupán olyanokról szólnom, melyek egész általánosság­ban a budgetre vonatkoznak, s melyekre az egyes tételeknél visszatérni nem lesz alkalmam. Itt a különböző észrevételek meglehetős számá­val találkozom, melyek többé kevésbbé tartoznak szorosan véve a tárgyhoz ; Így például Helfy Ig­­nácz képviselő úr paralellát húzott Kossuth Lajos és Széchenyi István politikája között. (Halljuk!) Megmagyarázta, hogy mennyiben különbözik a két férfiú politikája, és rá mondta, hogy a kor­mány a maga szempontjából nagyon helyesen tet­te, hogy elejtette az elsőjét, de egyúttal megróvja, hogy nem követte Széchenyi politikáját sem, t. i. nem igyekezett az országot gazdaggá tenni, hanem folytonosan elszegényíti azt. Ilyen és hasonló vádakkal a kormány folytono­san és mindig találkozik, és ha mindannyiszor kö­telességünknek tartanók magunkat e vádak ellen védeni, akkor alkalmasint elérnék azt, mivel ben­nünket a képvo­ár vádol, mert a folytonos véde­lem közben alig érnénk rá arra, hogy az ország anyagi jobblétéért valamit tehessünk. (Helyeslés.) Ezekről tehát nem tartom sem alkalmasnak, sem czélszerűnek beszélni. Mondott a t. képv. ur sok mindenfélét a consulátusokról is. El méltóztatott mondani, hogy nincsenek magyar consulok, hogy mindaddig, míg Magyarország a külföldön nem 540

Next