Budapesti Közlöny, 1872. április (6. évfolyam, 75-98. szám)

1872-04-03 / 75. szám

597 » MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA. April 2-án Csengery Antal elnöklete alatt rö­vid összes ülés tartatott, melynek csupán két tárgya volt. Egyik a Marczibányi féle pályázatra beérkezett nyelvészeti pályamunkák bemutatása, melyekről a titkári hivatalos jelentést közölni fogjuk. Másik a gróf Karácsonyi drámai pályázat, melyről Szigligeti Ede a bíráló bizottság nevében következő jelentést olvasott föl: Tekintetes akadémia ! Az 1871/2-diki gróf Karácsonyi-pályázat ered-­­ményéről van szerencsém jelentést tenni a biráló bizottság nevében, mely tudósítóul engem vá­­­­lasztott. A bíráló bizottság Toldy Ferencz r. t. elnöklete alatt a következő tagokból állott: Gyulai Pál, Gre­­guss Ágost r. tt., Zichy Antal és Szigligeti Ede r. tt. A gr. Karácsonyi-díjra ez alkalommal komoly drámai művek pályáztak; a főtitkári hivataltól 15 pályaművet vettünk át. Hogy a bizottságnak általánosságban, de egy­hangúlag kimondott ítéletét indokoljam, igyekszem az arra méltóbb pályaművek hiányait és előnyeit kimutatni. Kimerítő bírálatot írni nem lehet fel­adatom ; még így is tartok tőle, hogy a tekintetes akadémia előtt merőben ismeretlen művekről ér­tekezve, hamarább leszek untató, mint csekély te­hetségem szerint tanulságos. A pályahirdetmény komoly drámai művet kí­vánt, hova nem csak a szomorújátékok, hanem másnemű történeti, regényes, polgári színművek, drámai erkölcsrajzok stb. értetnek. Kiköti azon­ban, hogy a jutalmazandó mű drámai, színi és nyelvi tekintetben is becses legyen. E kikötésben ben­­foglaltatnak azok a feltételek, melyek nélkül a drá­mai középfajú művek is halva születnek, vagy csak rövid életűek. A dramaturgok legtöbbnyire csupán a tragoedia és tiszta comoedia elméletét fejtege­tik, s azt a rendkívül nagy tért, mely e kettő közt fekszik, csupán e legmagasabb szempontokból te­kintik. A drámai középfajok kimerítő s részletező elmélete még nincs megírva; a Kisfaludy-társaság most tűzte ki pályakérdésül. Ha tehetségem volna is hozzá, az idő nem engedné, hogy itt az egyes fajokra kiterjeszkedjem; azonban tán nem lesz felesleges néhány, a középfajokat illető s főkép a költői igazságtételre vonatkozó nézetet felhoznom, hogy a bírálatok indokolását megkönnyebbítsem.­­ Mikor a középfajú drámát feloldjuk attól, hogy vége tragikai legyen, nem szabadítjuk fel minden­re. Részvétünkkel nem szabad visszaélnie ; érzelmi hatásában nem szabad rész és nemtelen szenvedé­lyeinket táplálnia, erkölcsi érzetünket megvesz­tegetnie, vagy maga ellen lázítania, különben nem műélvet, hanem a mű­értében undort és csö­mört, a tapasztalatlanban pedig az erkölcsi rendről zavart fogalmakat, vagy iránta gyűlöletet fog kel­teni. Nem oldjuk fel attól sem, hogy mint drámai mű­ a drámaiság fogalmainak megfelelő szerves egészet képezzen. Látnunk kell, hogy a darabból észszerűen kivehető alapeszme olyan, melyből­­ mint magból oly drámai mű fejlődött, mely míg indokaival, mint gyökerekkel az emberi igaz ér­­zelmekből táplálkozik, folytonos és gyors növeke­­­­désben nem végződik ugyan a hős bukásával, s­ erkölcsi és physicai megsemmisülésével, mint a tragoedia, azonban koronájával mégis az égbe, azaz, az örök igaz erkölcsi rendbe nyujik fel s végeredményül oly érzelmet hagy maga után, mely az erkölcsi rend iránt megnyugtat. Cselekvénye nem lehet dialogizált történet, vagy véletlenségek által összehozott események halmaza , hanem cselekvő jellemek érdekeinek s törekvéseinek harcza, melyben bármelyik fél győzzön, a diadal mindig az erkölcsi rendé le­gyen. Az ily dráma alapeszméje, cselekvénye s ér­zelmi hatása is különbözvén a tragikaitól, jelle­mei sem lehetnek tragikaiak, de olyanok sem, me­lyek a mű czéljával ellenkezők. A dráma a hős halá­la s megsemmisülése nélkül kibéküléssel végződ­vén, a hős az erkölcsi rend ellen nem követhet el oly vétséget, vagy vétket, melyet kielégítőleg jóvá nem tesz, s jóvá nem is tehet. Drámában nem a hős bukása nyugtat meg az erkölcsi rend iránt, hanem a hős győzelme önmaga, vagy gonosz ellenei fölött; s átalában nem a rokonszen­­vünket megnyerő fél bukik, vagy azok, kik vala­mely erkölcsileg jogosult czélra törekszenek, ha­nem a cselszövők, kik azok ellen ármánykodnak. Ezért valamint a dráma vége nem függ a költő önkényétől, s nem lehet akárminő, hanem a jel­lemeknek,­­ a jellemek cselekvényének megfe­lelő, úgy megfordítva, a jellemek, azok szenve­délye, s még inkább a szenvedélyek fokozata s ezek eredményéül a cselekvény sem lehet akár­minő, hanem együtt mind a catastrophának meg­felelők; szóval, a jellemek, cselekvény s vég egy­mást kölcsönösen föltételezik. Egy pár példa még jobban meggyőzhet. Il­­dik Richard, miután annyit gyilkolt, legyőzheti-e a végén Richmondot, elve­heti e ennek jegyesét ? — Othello, miután meg­ölte Desdemonát, maradhat-e életben? elmehet e például barátnak, hogy bűnét sirassa, mint sok drámai hős ? megegyezik e az jellemével ? Bánk erkölcsileg bukik és megsemmisül, mégis életben marad, de sérti-e ez erkölcsi érzelmünket? — el­lenben nem bántana-e, ha Melinda életben ma­radna, s együtt mennének el az ősi várba, hogy ott sorsukkal kibékülve együtt éljenek? — szó­val, ha Katona a tragoediából drámát csinált volna? — A jó tragoediának már a hős jellemé­nél s az ebből kifolyó cselekvénynél fogva is csak tragikai vége lehet: ellenben gondoljon valaki Shakspeare drámáira, gondoljon azoknak tragi­kai véget, nem fog-e képzelete előtt rögtön egy csodaszörny állani ? — Például, ha „A vihar“ a szerelmes pár halálával végződnék stb. Más részről, hány drámát látunk, melyeknek hősei nagyobb szenvedély, legkisebb hiba, tévedés vagy bűn nélkül tragikai véget érnek, vagy, a­mi még boszantóbb, melyekben épen a gonosz­tevők, cselszövők diadalmaskodnak? például „Lecouvreur Adrienne“ , „Czárné“ sat. A dráma elmélete az ép és egészséges drámák megkívántató jeles tulajdonságait adja elő, de a gyöngélkedő vagy épen halálosan beteg drámák kórjeleiről keveset beszél, pedig az orvosnak is legnehezebb feladata a kórjeleket felismerni. Ne­kem itt ez a nehéz feladat jutott egy csomó gyön­gélkedő, s beteg drámai mű­vel szemben. Annyit mondhatok, hogy a drámák kórságá­nak legfőbb oka az, hogy bennök a jellemek, cse­lekvény és vég, egymást kölcsönösen feltételezve, egy szerves egészet nem képeznek. Látunk imitt­­amott drámai összeütközést, de nem látunk foly­tonos és okszerű vagy épen fokozatos fejlődést; a cselekvény többnyire zsákutczába jut, s visszafor­dulnia nem lehetvén, a kimenetel abból áll, hogy egy nyitva felejtett kapun oly udvarra fordul be, melyről eddig sejtelmünk sem volt. Innen van, hogy igen sok drámai mű­ jól indul, egy-két fel­vonáson át halad, de azontúl a továbbfejlődés helyett megáll, vesztegel, tévútra tér, s a többi felvonáson át gyengül, s vagy lejebb száll, vagy bukik. Ez arról győz meg, hogy a szerzők legna­gyobb része, mikor írni kezdte a darabot, még nem volt tisztában a cselekvénynyel; s mikor cse­­lekvényt megindította, a catastrophát még maga sem látta; s előbbre haladván is, mindig egész homályban volt előtte az, mit már a néző sejtel­mének is félhomályban kellene látnia. Kevesebb súlyt fektetnek az egészre, mint a részekre. Mi­előtt megírnák a drámát, nem hordozzák s nem érlelik meg agyukban ; az ily időtlen szülött le­het e más, mint halott, tagbaszakadt, vagy ta­­gonkint szétdarabolt, vagy legjobb esetben vézna, sápadt, beteges, rövid életű­­ gyermek ? Az ilye­nek véznaságát hiában takargatjuk rikító szinti színpadi jelmezekkel, hiában pirosítjuk ki holmi keresett metaphorákkal, mikben aztán némelyek a drámai tehetség csillámait látják. A legszigorúbb drámai forma élet- és erőteljes gyors mozgást kí­ván , pedig az, oly éretlen szülött csak csúszik, má­szik, sehogy sem tud lábra kapni, végre is kime­rülten lerogyik, s a néző sajnálja vagy kineveti az élhetlen vergődést. Így lesz maga a szerző comoediában tragikus, s tragoediában komikus, holott e szerepeket személyeire kellene bíznia. Még mindig igaz, hogy a „definit in piscem“— „ignotos fallit, notis est derisui.“ S most lássuk e pályaműveket. A tizenöt pályamű közül kilenc, figyelemre sem drámai, sem színi, sem nyelvi tekintetben nem méltó. Ezek határozottan roszak. Köztük leg­gyermekesebb bárgyúságok: (XIII. szám alatt.) „A szabadság gyümölcse, vagyis: A népek s a vi­lág fejedelme“ 5 felvonásos pálya szomorműi ; (II. szám alatt.) „Királyi vér“ dráma 5 felvonásban; (X szám alatt). „Cserkesznő Magyarhonban“ drá­ma 5 felvonásban; (XI dik szám alatt) „Mátyás neje,“ szomorujáték 5 felvonásban. Épen ily gyermekes (XlI-dik szám alatt) az egyik „Zách Foliczián“ (mert e czimmel két pályamű érkezett,) melynek jeligéje ez: „Történeté az igaz­ság, költőé a szabadság korlátlan birtoka.“ E rövid szomorújátéknak tartalma lényegében a kö­vetkező. Első felvonás: Visegrádon dalolnak. Válto­zás : Zách átpártolni készül Károlyhoz. Változás: Visegrádon megint dalolnak; Zách jő rabul, Károly elsővé teszi maga után. Második felvonás: Káz­­mér jő, megbámulja a Dunát és Visegrádot. Vál­tozás : Visegrádon megint sokat dalolnak , Káz­­mér meglátja Klárát. Változás, kert: Klára érze­leg : „szeret? nem szeret? — szeret sat.“ Kázmér szereti, s ráveszi, hogy menjen vele a remetéhez, az majd összeesketi. Változás, fenyves erdő: A remete érzeleg; Kázmér kéri, hogy eskesse össze ; a remete megígéri, hogy „meglesz, s másnak nincs joga beleszólni.“ Harmadik felvonás: A ki­rályné megtudja a házasságot, dühös, s kérdi, hogy nincs-e törvény elválasztani az ily házassá­got ? — Változás, kert: A király nagy barátja Záchnak. Klára levelet kap Kázmértól, hogy men­jen kolostorba, mert egybekelésüket érvénytelen­nek nyilvánították. Zách meglátja a levelet Az­tán a két utolsó felvonásban : Zách kéri a király­nét, s mikor az nem használ, rájuk rohan, aztán bebörtönözik, elitélik ama szörnyű büntetésekre, de kegyelmet kap, ha írást ad, hogy a lengyel trón ellen semmi követelése nem lesz. Nem írja alá. Klára a Dunába ugrik, Zách mégha­, pedig, épen akkor hozzák hírül, hogy Klára, lengyel királyné éljen ! — úgy látszik, operaszövegül írták, de szomorujátékul adták be. — A mi­lyen történeti színműnek ez, olyan polgárinak (IV. szám alatt) a „Menyegző után“ dráma­i fel­vonásban. Egy kalmárné, leányát, Malvint, Aladár báróhoz adja, hogy a magas körbe belopja; de Malvin egy orvosnövendékből lett ügynököt sze­ret, Arthurt, ki utána megy az ősi várkastélyba, szemrehányást tesz, főbe akarja magát lőni, de a báró kiragadja kezéből a pisztolyt, s toronyba zá­ratja. Malvin oda megy, kötelet visz neki; Arthur nem akar nélküle menni, de mégis elmegy ; kimá­szik az ablakon, de fájdalom­­ a kötél elszakad, s nem töri nyakát, hanem feje bekötve van, s az or­vos jő; s miután Gyuri inas elbeszéli történetét a „Gólyánál“, hogy Arthur szabadította meg a da­­rabant kezéből, az orvos is elbeszél egy történetet, melyből kiderül, hogy Malvin és Aladár báró test­vérek. Arthur meghal, Malvin is, a kalmárné pedig bűnhődésül megtudja, hogy saját leányát adta sa­ját fiához. Szóltunk e darabokról is, bizonyságul, hogy ná­lunk tehetség és képzettség nélkül még mindig vannak oly bátrak, kik a drámaírásról oly véle­ményben vannak, mint az, a­kitől mikor azt kér­dezték: „Tud-e hegedülni ?“ azt felelte: „Tudok, de még nem próbáltam meg.“ — csakhogy ezek meg is próbálják. (VI. szám alatt) „Ábránd és valós polgári szo­morújátéknak nem ily gyermekes a meséje, de az egész nem egyéb, mint „Lignerolles Luiza“, „For­­restier Pál“ stb franczia drámák gyenge, tartalmat­lan, eszm­étlen, üres változata. Apor, egy ingatag, léha szobrász volna Ligne­rolles, a költő ; neje, Ida volna Luiza, ennek nemes méltósága­­nélkül; Margit pedig egy nem csak kaczér művésznő, de szemtelen, silány kéjeneznő, az énekesnőből lett szenvedélyes herczegnő. Ezek­hez társul Kanut, ki elég oktondi meglőni magát, hogy az Ida ártatlanságát bebizonyítsa, mert ez hozzá ment férjéről tudakozódni, s ártatlansága teljes érzetében elég gyenge volt férje elöl nála elbújni. E szerzőnek azonban annyi érdeme még­is van, hogy stylusa keresettség nélkül szabatos és könnyed (IX-dik szám alatt.) „Barcsay Gáspár.“ tra­goedia 5 felv. A történeti igazságról szerző maga is lemond, de a költőit nem találta meg. Események halma­za, kardcsörtetés, államcselekvények quantum sa­tis, miknek a háttért kellene képezniök, míg az előtérben csupa torz­ jellemképek mutatkoznak.1

Next