Budapesti Közlöny, 1875. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1875-02-02 / 26. szám
OSZÁGGYŰLÉSI TUDÓSÍTÁSOK. A KÉPVISELŐHÁZ CCCXXVII. ÜLÉSE 1875. február 1-én d. e. 10 órakor. Elnök: Perczel Béla. Jegyzők: Szeniczey Ödön, Waechter Frigyes, Beöthy Algernon, Huszár Imre. A kormány részéről jelen vannak: Bittó István, Ghyczy Kálmán , Trefort Ágoston, Szapáry Gyula gr., Pauler Tivadar, Bartal György, Zichy József gróf, Szende Béla, Pejacsevics Péter gróf, Wenckheim Béla báró miniszerek. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Mosonmegye felterjesztését a magyar korona feltaláltatásának helyén Ő Felsége által emeltetett kápolnának országos költségen leendő fentartása,a Trencsén város felterjesztését a Bukovinában élő magyarok hazatelepítése iránt. Babes Vincze a Moldova helység kérvényét nyújtja be az ottani szolgabiró által* elkövetett törvénysértés orvoslása iránt. A kérvényi bizottsághoz utasktatnak. Ezután elnök bemutatja a házszabályok érteinkben mindazon interpellációk, indítványok, határozati- és törvényjavaslatok, valamint egyéb minister előterjesztések kimutatását, melyek a jelen 1872—75-ik évi országgyűlés kezdetétől 1875. febr. első napjáig a képviselőház elé terjesztettek és elintézetlenül maradtak. Ki fog nyomatni és szétosztatni. Molnár Antal, a kérvényi bizottság előadója bemutatja annak jelentését a hozzá utasított kérvények tárgyában. Szombaton fog tárgyaltatni. Következett a napirend : az 1875. évi államköltségvetés általános tárgyalása. Lónyay Menyhért gróf: T. ház! (Halljuk! Halljuk !) Mélyen áthatva a jelen helyzet fontosságától, hosszú szünet után szólalok ismét fel, és mert nélkülöztem a szónoklat gyakorlatát, azért elnézést — és mert a tárgy fontos, melyhez szólalni kívánok, s mert hosszasabban kívánok szólani, azért figyelmet vagyok bátor kérni a képviselőháztól. (Halljuk! Halljuk!) A helyzet komoly. Az elhatározás döntő befolyással leend a nemzet jövőjére. Ily pillanatban lehetetlen hallgatnom, mert mindnyájunkra nehezedik a felelősség terhe, nem csak azért, amit teszünk, de azért is, amit tenni elmulasztanánk. Mindenekelőtt nyilvánítom, hogy én nem tartozom azok közé, kik reménytelenül tekintenek a jövő elé. Nagyon súlyos a helyzet, melyből ki kell bontakoznunk, még nagy áldozatok, nélkülözések és erőfeszítés árán is. Aki meg van arról győződve, mint én, hogy egy helyes pénzügyi politika követésétől és biztosításától függ hazánk önállásának, alkotmányosságának és nemzetiségének biztosítása, készséggel fogja annak nélkülözhetően feltételeit teljesíteni. Úgy hiszem, hogy mindenkinek, ki a jelen viszonyok között nézetét nyilvánítja, kötelessége mindenekelőtt tisztában lenni azon irányelvek iránt, melyeknek követése mellett a helyes pénzügyi politika megállapítható. Nem először jelzem ezen elveket, sőt mondhatom, hogy mikor első alkalommal nyilatkoztam ezen ügyben, már akkor is határozottan kitűztem azon irányt, melyet czélszerűnek vélek. És mert ma sem volnék képes mást mondani, idézni kívánom az általam akkor mondottakat. 1867. december 15-én az államadósság után vállalandó évjáradék tárgyaltatott. Az ellenzék vezére, Tisza Kálmán t. képviselőtársam hozzám, mint akkori pénzügyr miniszerhez, azon kérdést intézte: »lesz-e deficit.« ? Erre azzal válaszoltam, hogy »ez egyedül tőlünk függ.« Most hét év múlva sem mondhatok mást, minthogy a mostani súlyos viszonyok közül a kibontakozás még most is tőlünk függ. Azonban, ha czélt akarunk érni, kell, hogy azt tegyük, amit ezelőtt hét évvel a helyes pénzügyi politika irányául jelöltem ki — Így szólván: »Meg vagyok győződve, hogy ha csak csapás nem éri az országot, ha a bel- és külbéke megőriztetik, ha az államháztartásba szigorú takarosságot hozunk be, ha az adórendszer megállapításánál a szükséges reformokat létesítjük, megköveteljük, hogy mindenki vagyona és jövedelme aránya szerint viselje az állam terheit, és ha nem könnyelműen, de meggondolva teszünk hasznos beruházásokat, hogy az anyagi jólét gyorsan gyarapodhassék, és ha végül nemzetünk elsajátítja azon két tulajdont, melyek közül az egyiket csak részben, a másikat pedig csak kevéssé bírja, értem a kitartó munkásságot és takarékosságot, úgy nincs kétségem aziránt, hogy nemcsak semmi deficit nem lesz, de nem sokára anyagi jólétünk az alkotmányos szabadság és önállás védelme alatt végtelen gyarapodásra képes.« 1868. ápril 16-án, midőn az első költségvetést alkotmányos tárgyalás végett benyújtottam, ugyanezen szigorúan követendő elveket bővebben fejtegettem. Hol lennénk ma, ha a hét év előtt általam jelzett ezen irány következetesen követtetik ? Azon irány, mely 1867. és 68-ban egész mértékben, 1869-ben pedig részben követtetvén a költségvetés megállapításánál, akkor a magyar állam hitele és a magyar nemzet életképessége iránti bizalom mindinkább fejlődni kezdett. Midőn ezen elvekkel ellentétbe jöttünk és ennélfogva a pénzügyi tárczát többé nem vihettem, 1870. május 25-én ezen állásomtól megválva mondom utolsó beszédemet és megjósoltam ezen irány továbbfolytatásának elkerülhetlen,súlyos következményeit. Megmondom hogy ha évenként többet akarunk kiadni, mint amennyivel jövedelmeink természetszerűleg növekednek, nem fog más hátramaradni, mint az egyenes adóknak nagy mérvbeni emelése, és miután azoknak oly mérvbeni emelése, amint költeni szeretnénk, lehetetlen, a folyton növekedő hiány improductív kölcsönök által fog fedeztetni. Az által lépünk azon veszélyes lejtő szélére, melyen a megállás vajmi nehéz, és gyakran lehetetlen. Ekkor még a rendes és virágzó államháztartás alapját meg lehetett volna vetni. Az 1870. évre nagy pénzkészlettel rendelkezett az államkincstár. Szolgáljon ennek bizonyságául, hogy három évi önálló gazdálkodás után 1870. január 1-én az 1869. évi zárszámadás (1. füzet, 28—29. lap) szerint tett a pénzkészlet — a kötvényeket s a vasúti kölcsönből befolyt pénzeket nem számítva — 36.125,703 frt 40 krt, hasonlítva azt az 1867-ki jan. 1-jei állapothoz, midőn az országos alapban és a kincstári pénztárakban volt — a kötvények nélkül és a függő szállítmányt számba véve, — 15,620,216 frt 151/» kr, ennélfogva a pénzkészlet emelkedett 20,505,478 frt 24’/» krral és igy több , mint 20 */, millióval nagyobb összeg állott az 1870. év kezdetén a pénzügyminister rendelkeízése, mint 1867. elején. A mellett nagy volt az ingó államvagyonból álló nevezetes összeg; az államjószágok nem voltak juj kölcsönök folytán elzálogosítva ; az adók egyetlenegy neme sem emelte- tett; sőt a sónak ára 2 frt 40 krral mázsánkint lejebb szállittatott. Mindezeket akkori beszédemben előadva, végszavaim, melyeket a képviselőházhoz intéztem, ezek voltak: »különösen szerenccsésnek fognám magamat érezni, ha a hazánk jövőjének érdekében teendők iránt mondott szavaim némi méltánylatra találnának.« Bocsánat, hogy ezeket a múltból idézem, de tettem ezt azért, mert szokássá vált hét évi részgazdálkodásról beszélni, márpedig az első három évi gazdálkodásnak deficitje nem volt, sőt felesleg mutatkozott. Mellőzni kívánom a következő években történteket. Csak azt említem, hogy midőn ismét alkalmam volt az ország kormányában részt venni, már az 1872-iki költségvetés nemcsak a házhoz beadva, de tárgyalása a pénzügyi bizottság által be is volt fejezve. Éreztem szükségét, hogy azon nevezetes változások történjenek, de ily változások keresztülvitele csakis a Deák-párt és az ellenzék államférfiainak beleegyezésével történhetvén, felszólítom az állam érdekében az ellenzék egyik vezérét a közös működésre. Azonban ajánlatom el nem fogadtatott. Az 1873-iki költségvetés tárgyalása alkalmával 1873. január 13-án határozott rendszerváltoztatás mellett emeltem e házban szavamat. Akkor még az egészséges pénzügyi rendszer megállapítása végett hozandó áldozatok mérve mérsékeltebb lett volna mint ma, és ma csak annyiban előnyösebb a helyzet, mert a súlyos és rögtöni orvoslást igénylő viszonyok tudata az ország minden osztályát áthatotta. Elő van tehát a nemzet készítve erélyes intézkedések keresztülvitelére és az elkerülhetlenül szükséges áldozatok hozatalára. A képviselőház kötelessége haladék nélkül megtenni mindent, mi gyökeres orvoslást eszközölni képes. (Helyes! Helyes ! jobbfelől.) A jelen aggodalmas helyzetből menekülni, sőt a nemzet számára állandó jobb jövőt biztosítani — ismétlem — egyedül tőlünk függ. A jelen században más nemzetek is voltak hasonló aggasztó helyzetben, melybe rendesen nagy háborúk és az azok végett hozott áldozatok sodorták. Legyen nekünk is, kik magunk vagyunk okai a válságos helyzetnek, bátorságunk az abból való menekülésre feltétlenül szükséges eszközök alkalmazására. (Helyeslés jobb felől.) Melyek ezen eszközök ? Nézetem szerint a következők : (Halljuk! Halljuk!) Először: A költségvetési előirányzat készítésénél a ministériumban, és annak alkotmányos tárgyalásánál a parlamentben be kell hozni azon változtatásokat, melyek folytán jövőben az elkövetett hibák ne ismétlődjenek. Másodszor: Már most kell szorosan körvonalazni egy a nemzet adóképességéhez és az állam szükségleteihez mért rendes költségvetést, egy szóval: oly normál budgetet, melynek folytán lehetőleg rövid idő alatt az egyensúly az államháztartásban helyreálljon és annak fentartása biztosítva legyen a takarékosságnak következetes keresztülvitele és az államjövedelmeknek nélkülözhetlen fokozása által. Harmadszor: Haladék nélkül életbe kell léptetni mindazon nemzetgazdasági és pénzügyi rendszabályokat, melyek a nép anyagi jólétét és ennélfogva adóképességét fokozzák, hogy a reá súlyosodó terheket elviselni képes legyen. (Helyeslés jobbfelől.) Negyedszer: Szólani kívánok azon rendkívüli rendszabályokról, melyeknek alkalmazása nélkül nézetem szerint a siker nem biztosítható. Áttérve az első tárgyra, állítom és tényekkel fogom bizonyítani, hogy azon mód mellett, mely a költségvetés előkészítésénél szokásba jött, nem lehetett helyes pénzügyi politikát követni, de ha jövőben az egyensúly helyre is állana, e mellett lehetetlen azt hosszabb időre fentartani és biztosítani. A törvényhozás 1848-ban úgyszólván pár nap alatt rögtön átalakította az ország összes államszervezetét. Azok előtt, kik ezen átalakulást keresztülvitték, nem a gyakorlati irányban fejlődött angol parlamenti rendszer, de a franczia kormányzati rendszer szolgált mintaképül; behozatott a kormányzatnál a tárcza- rendszer. Angliában lépcsőzetesen fejlődött és jelenben is létezik a tárcza- rendszer ; de mert ott a helyespénzügyi politika követése a nemzet anyagi erejének és hatalmának biztosítékául tekintetik, meg van adva az államköltségvetés tervezeténél, sőt alkotmányos tárgyalásánál az öntudatos és egyöntetű pénzügyi politikának lehetősége; ott külön tárczaminister (chancellor of the exchequer) van ugyan a pénzügyek vezetésére, de a mellett a ministerelnök (first lord of treasury) nemcsak befolyást gyakorol a pénzügyi politikára, de felelősséget is vállal annak helyességéért. Az 1848.törvényekben ily irányú intézkedés nem foglaltatik. Az egész kormányzat az elkülöníített tárcarendszerre volt alapítva. Annálfogva mindinkább fejlődött azon irány, hogy minden tárcaminiszer a saját hatáskörében teendő intézkedéseknél és a törvényhozás elé terjesztendő javaslatoknál egyedül a tárca érdekeit, nem pedig a közös pénzügyi érdekeket tartotta irányadóknak. 1867- ben, midőn a törvényhozás nekem mint akkori pénzügyministernek felhatalmazást adott nemcsak a közjövedelmek beszedésére, de egyszersmind a kiadások iránt teendő intézkedésekre nézve is, ezen a tárczaminister által gyakorolt irány nem fejlődhetett, de volt is eredménye, amennyiben 3.600.000 írttal kedvezőbben fejeztetett be ezen év, mint előirányozva volt. Az 1867-iki költségvetés előirányzata alkalmával még a pénzügyi érdekek bírtak túlsulylyal. 1869-ben kezdődött a külön tárcza-érdekek túlsúlya s az 1870-iki költségvetésnél már teljes mérvben érvényesité magát.