Budapesti Közlöny, 1909. október (43. évfolyam, 223-249. szám)

1909-10-01 / 223. szám

Budapesti Közlöny 1909. október 1 .. A rendelet három címre oszlik. Az első cím azokat a rendelkezéseket tartalmazza, a­melyek a rendőri büntető bíróságok eljárását szabályozzák (1—236. §-ok); a második a községi bíróság eljárását sza­bályozza (237—281. §-ok); a harmadik cím az életbeléptető, és átmeneti záró rendelkezéseket foglalja magában (282—286. §-ok). Az első cím tíz fejezetre oszlik. Az általános határozatokat tartalmazó első fejezetben először is fel vannak sorolva azok a hatóságok, a­melyek mint rendőri büntető bíró­ságok a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901 : XX. t.-cz. 13., 15. és 16. §-ai, továbbá a határrendőrségről szóló 1903: VIII. t.-cz. értel­mében a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágási ügyekben a büntető birói hatalmat­­ gyakorolják. Az eljárásban résztvevő személyekről szóló ren­delkezések között egészen új intézményként jelent­kezik — az 1901 : XX. t.-cz. alapján — a tiszti ügyészek részéről a közvádnak a közérdek szem­pontjából való képviselete. Ezen törvénybeli ren­delkezéssel a tiszti ügyészeknek azon büntető ügyekre nézve, a­melyek ez idő szerint a köz­­igazgatási hatóságok hatáskörébe vannak utalva, hivatásukkal összhangban álló nagyfontosságú új ügyköre nyítilt meg. A tiszti ügyész jogkörét egyébként a 21—29. §-ok határozzák meg. Szükségesnek tartom meg­említeni, hogy a 28. §-ban a hivatalból üldözött kihágásokra nézve a közvádnak tervbe vett köte­lezővé tétele későbbi szabályozásnak van fen­­tartva. A közvád kötelező képviseletének ezen rendelet életbelépésével egyidejű megvalósítása csaknem leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznék, kiváltképen azon oknál fogva, mivel minden egyes elsőfokú rendőri büntető bíróság mellett ennek a székhelyén kezdetben ügyész nem áll rendelke­zésre. Az ügyész működése egyelőre a helybeli tárgyalásokon való közreműködésen kívül, a ren­delet 23—-27. §-aiban a hivatalból üldözendő ki­hágásokra vonatkozólag megállapított jogainak érvényesítésére irányul; ezen §-ok szerint különö­sen feladata lesz a tiszti ügyésznek, hogy a fel­jelentésekből tudomására jutott kihágási ügyeket (24. §.) figyelemmel kísérje, főként pedig hogy közérdekből felebbviteli jogával éljen. Rég érzett szükséget elégít ki a 30. §. is, a­mikor az egyes közigazgatási ágakban, kiváltképen köz­egészségügyi, közgazdasági, közforgalmi vagy egyéb különleges kérdésekben, a közérdeknek rendőri büntető szempontból szükséges megfelelő képvise­letét bizonyos testületek, bizottságok és közegek, mint szakképviselők részére biztosítja. A hivatalból üldözött kihágásoknál a jogaiban sértett félnek (31. §.), valamint a magánindít­­ványra üldözött kihágásoknál a sértettnek, mint magánvádlónak (32., 33. §-ok) jogai és az összes vádképviseletek egymáshoz való viszonya a 17— 33. §-okban részletesen szabályozva vannak. A 34. §-ban pedig a terheltnek jogai vannak megállapítva s úgy itt, valamint a rendelet további rendelkezéseiben az egész eljárás folyamán az ügyfélegyenlőség elve nyer alkalmazást. Ugyancsak az első fejezetben van részletesen szabályozva: az ügyek egyesítése, valamint ennek mellőzése, vagy megszüntetése (7., 8., 9. §-ok), a bíróküldés kérdése (12. §.), az országgyűlés és a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság tagját megillető mentemii jog felfüg­gesztése körül szükséges lépések s azok miként való megtétele módjának megjelölése (16. §.); a hatósági tagok kizárása és mellőzése (39—42. §-ok). Végül, a­mi a magánjogi igények érvénye­sítését illeti, e tekintetben a fennálló jogszabályok fentartása indokoltnak mutatkozott. A harmadik fejezet (62—71. §-ok) az eljárás egyik legfontosabb újítását, a büntetőparancsot a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901 : XX. t.-cz. 17—20. §-ai értelmében szabá­lyozza. Ez új intézmény alkalmas arra, hogy a feleknek, úgy a sértettnek, mint a terheltnek szempontjából egyszerűbbé és könnyebbé tegye az eljárást. Sok olyan egyén lesz, a­ki, hogyha érzi, hogy a büntető jogszabályokkal összeütközésbe jött és őt ezzel arányban álló középmértékű megtorlás éri, inkább megnyugvással elfogadja azt, mintsem hogy a tárgyaláson való megjelenéssel járó időveszteség és költség következtében magánál a kiszabott büntetésnél súlyosabb hátrányt szenvedjen. Ennél­fogva a szigorúan meghatározott megfelelő esetek -­­­ben a szabályok legpontosabb megtartásával he­lyesen alkalmazott büntetőparancs előreláthatólag a legtöbb esetben be fog válni, a­mi azután a rendőri büntetőbíróságra is munkában és időben nagy megtakarítást jelent. Kiemelem annak szükségét, hogy miután a bün­tetőparancs lényege az, hogy tárgyalás nélkü állapít meg büntetést, úgy a hivatalos, mint a magánegyéntől eredő feljelentések gondosan le­gyenek a valósághoz híven szerkesztve, azokban a tényállás szabatosan legyen előadva, avégből is, hogy a rendőri büntető bíró a vád alaposságáról kellő meggyőződést szerezhessen. Igen fontos továbbá, hogy a terhelt a büntető­­­­parancs természetével tisztában legyen, megtudja, hogy mily jogok vannak részére a büntetőparancs­csal szemben biztosítva. Ennélfogva, ha kis- és nagyközségekben a kézbesítést nem maguk a községi és körjegyzők teljesítik, a kézbesítő köze­gek tanítsák ki a terheltet, hogy további útba­­igazítás végett, ha annak szükségét érzi, forduljon a jegyzőhöz. A negyedik fejezet (72—101. §-ok) az egyéni szabadságjogokkal szorosan összefüggő előzetes el­járást szabályozza ; itt van szabályozva a terhelt előállítása, különös utalással a 130.000/1899. B. M. számú körrendelettel a nyomozó rendőri ható­ságok és közegek részére kiadott utasítás 183. §. VII. pontjára, továbbá a terhelt előzetes letartóz­tatása, az ismeretlen és a távollevő terhelt kipuha­­tolása, az elővezetés, lefoglalás, házkutatás és a személymotozás. Az ötödik fejezetben a 104. §-ban megállapított meghagyás, a­melynél fogva a felek a tárgyalásra idézés nélkül jelennek meg, nemcsak a rendőri büntető bíráknak, hanem a feleknek is könnyebb­ségére fog szolgálni. A további §-okban foglalt rendelkezésekkel a tárgyalásnál érvényre jutnak a nyilvánosságnak, a közvetlenségnek, a szóbeliségnek, az ügyfél­egyenlőségnek és a bizonyítékok szabad mérlege­lésének követelményei. A hatodik fejezet (150—166. §-ok) a határozatok nemeiről és azok közléséről szól. Lényeges rendelkezés az, hogy a tárgyalás be­fejezése után az eljáró rendőri büntető bíró (148. §.) határozatát lehetőleg nyomban hozza meg. A 151. és következő §-ok megállapítják, hogy mely esetben kell hozni megszüntető végzést és mely esetben ítéletet. Megjegyezni kívánom, hogy az 1908 : XXXVI. t.-cz. értelmében, ha az elsőfokú rendőri büntető bíró a büntetés végrehajtásának felfüggesztését — a­mi a törvény 8. §-a alapján egy próbaévre történhet — mondja ki, a felfüggesztésre az ítélet­ben a másodfokú hatóság jóváhagyását kifejezetten fenn kell tartani, tehát az ügyet a másodfokú ható­sághoz a törvény 11. §-a értelmében jóváhagyás végett felebbvitel hiányában is, hiv­atalból fel kell terjeszteni. A hetedik fejezet (167—196. §-ok) a jogorvos­latokat tárgyazza. A rendszerinti jogorvoslatok (felebbvitel) fogalma alá a fellbbezés és a fel­folyamodás tartozik. A felebbvi­knek a rendőri büntető eljárás alá utalt összes kihágási ügyekre egységes határideje (1901: XX. t.-cz. 21. §.) a határozat kihirdetését, vagy kézbesítését követő naptól számított tizenöt nap (169.§.). Meghatározza a 176. §., hogy az ítélet ellen felebbezéssel, a 182. §. pedig, hogy a végzés ellen felfolyamodással kiknek van joguk élni. A felebbvitel korlátozását illetőleg hangsúlyozni kívánom, hogy az egyes törvényeknek a felebbvitel korlátozására vonatkozó összes rendelkezései az új rendelet életbeléptével hatályukat vesztik. A 177. §. értelmében csupán a kiszabott büntetés enyhítése végett nincs helye felebbezésnek az olyan ítélet ellen, a­mely a terheltre egy, vagy több kihágás miatt együtt véve elsőfokon öt, másod­fokon harminc­ koronánál nem nagyobb pénz­­büntetést szabott ki. Ennélfogva a bűnösség kér­désében az első foktól a másodfokhoz minden esetben van helye felebbvitelnek, úgyszintén a másodfoktól is minden olyan esetben helye van felebbvitelnek, ha a terhelt bűnösségét nem álla­pította meg mind a két alsófokú ítélet, hanem az egyik felmentő ítéletet­­megszüntető, elutasító végzést), míg a másik büntető ítéletet hozott. Ha mind az első, mind a másodfokú ítélet meg­állapította a terhelt bűnösségét, és a másodfokú ítélet egy, vagy több kihágás miatt együttvéve harminc­ koronánál nem nagyobb pénzbüntetést szabott ki, további felebbezésnek csak a 178. és 179. §-okban taxatíve meghatározott esetekben van helye. Kiemelem itt, hogy ha az elsőfokú rendőri büntető bíró a felebbezést abból az okból utasítja vissza, mert szerinte a 177—179. §-ok értelmében a felebbezés ki van zárva, ebben az esetben a visszautasító végzés ellen kétfokú felebbvitelnek — vagyis a harmadfokú hatóságig — van a 172. §. második bekezdése értelmében helye. A rendelet a rendkívüli jogorvoslatok közt az újraf­el­vételt az eddig követett gyakorlat figye­lembe vételével szabályozza. Az eljárást a felebbviteli hatóságok előtt a nyol­­c­adik fejezet tárgyazza. Szabályba van foglalva az a gyakorlat, hogyha az alsóbb hatóságtól csakis egyes körülményekre nézve adatok beszerzése, vagy kiegészítése mutat­kozik szükségesnek, a felebbviteli hatóság az ügy érdemleges felülbírálata előtt, az iratokat a szük­séges pótlás végett visszaküldi. Ha pedig a felebb­viteli hatóság a határozatot egyéb okból nem találja felülbírálhatónak, a körülményekhez képest feloldó vagy megsemmisítő határozatot, míg ellen­ben, ha az ügyet egészben, vagy részben érdem­legesen felülbírálhatónak tartja, ítéletet hoz. A felebbviteli hatóság ítéletét vagy végzését csakis az eljárás során felvett bizonyításra alapíthatja (203. §.) és csupán a felebbvitellel megtámadott részben, a felebbvitelben előterjesztett kérelem korlátai között vizsgálja felül; a felülbírálat alkal­mával azonban hivatalból is figyelembe veszi, hogy a 204. §-ban felsorolt okok közül, melyek a felül­vizsgált határozat megsemmisítését vagy megvál­toztatását vonják maguk után, valamelyik nem forog-e fenn. A 205. §. rendelkezése szerint oly felebbvitel alapján, a­melyet a terhelt javára terjesztettek elő, a felebbviteli hatóság a kiszabott büntetést nem emelheti fel. A tizedik fejezetben a végrehajtás a méltányosság elvének lehető figyelembe vételével nyer szabá­lyozást. Itt van a jogerős ítéletekkel megállapított több szabadságvesztés büntetés végrehajtása is szabályozva. (226. §.) A rendőri büntető bíróság által megítélt magán­jogi követelések tekintetében több törvényünk rendelkezéseit, valamint az egységesítésre törekvő egyszerűsítés elvét és az országosan kifejtett gya­korlatot tartva szem előtt, akként lett a végre­hajtás szabályozva, hogy a rendőri büntető bíró­ságok által megítélt kártérítési követeléseket ma­guk a rendőri büntető bíróságok hajtják be. (236. §.) A második címben a községi bíróságok előtti eljárás akként szabályoztatok, hogy az évenként megalakított községi bíróságok minden fennakadás nélkül gyakorolhassák a lehetőleg egyszerű szabá­lyok alapján a bíráskodást azon erdei, mező­rendőri és cselédügyi kihágási ügyekben, melyek­nek elbírálása, ha a följelentést náluk teszik meg, hatáskörükbe tartozik. A harmadik cím az életbeléptető záró és átmeneti rendelkezéseket tartalmazza. A 282. §. értelemben az új rendelet életbeléptének napjával hatályukat vesztik a törvényeknek, rendeleteknek és szabály­rendeleteknek mindazok a rendelkezései, a­melyek a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt ki­hágási ügyekben követett eljárásra vonatkoznak, akár megegyeznek, akár ellenkeznek a rendelet szabályaival, kivéve, ha azokra e rendelet kifeje­zetten utal. E korlátok közt hatályukat vesztik különösen , az egyes törvények azon rendelkezései, melyek a rendőri büntető bíráskodás gyakorlására hivatott hatóságokat állapítják meg, valamint az eljárás módozatait és a felebbvitelt szabályoz­zák , továbbá hatályukat vesztik az eljárásra vonatkozó összes miniszeri rendeletek, illetőleg a miniszeri rendeleteknek kizárólag a kihágási eljárás szabályozását tárgyazó és az új egységes rendelettel hatályukban kifejezetten fenn nem tartott rendelkezései. Itt megjegyzem, hogy a rendőri büntető bírósági ügyvitel jelentetében külön szabályok fognak ren­delkezni. Addig is, míg a most említett ügyviteli szabályok kiadatnak, s az új rendszer életbelépésének idő­pontja a rendelet 284. §-ában foglalt rendelkezéshez képest megállapítva lesz, kibocsátandónak tar­tottam az új egységes rendeletet a végből, hogy a rendőri büntető bíróságoknak elegendő idejük

Next