Budapesti Napló, 1900. augusztus (5. évfolyam, 209-238. szám)

1900-08-11 / 219. szám

. A 3. szám,Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ 1900. augusztus 11. 9 —­ Történelmi képet fest még Thorma János is. A címe ez lesz: Vissza] — és azt a jelenetet fogja ábrázolni, amikor Márkus főpolgármester diszma­­gyarba öltözve, egy piros levélszekrénybe betesz egy retour jelzésű levelet, amely Ofen-Pestre volt cí­mezve... ' Ы ' — Ez lelkesítő ! ' ' — Nos, ugy­e tudjuk, hogy mi a szép és jó ? — végezte felvilágosításait a derék úr s egy kézmozdu­­lattal elbocsátott. Az ajtóból még utánam kiáltotta azt a bizonyos megjegyzést, amit minden interjúvoló újságírónak mondanak: — De az egészből egy szót se írjon meg a lapjába és különösen a nevemet ne írja ki! Ezt megígértem. A beszélgetést hiven közre­adtam, de második kérését teljesítettem. Képzelem, mily dühös lesz — nem a megszegett, hanem a meg­tartott ígéretért ... Egyébként pedig mellékesen megjegyzem, hogy az egészből egy szó se igaz. Ezt mindig ki kell írni, ha városi emberekről van szó, mert még képesek holnap cáfolatot beküldeni. .. . Gyalog a Margitszigetre. Budapest, augusztus 10. Bamberger, a Margitsziget hajóssapkás partosa, már nem kiáltja többé óbudai hanglejtéssel: — Tessék beszállni Budapestre ! Jegyszedő lett belőle az új hídnál, és már feszit is sötétkék uj egyenruhájában. Húsz esztendeje, hogy a közönséget szolgálta a felső sziget állomásán. Télen pedig sokszor nagy üsző jégdarabok közt evezett át Ó-Budára és vissza, napjában tízszer. Télen 6 volt az élő kapocs a sziget és a főváros közt. Amikor a szigetre került, még németül és magyarul kiabálta, hogy „tessék beszál­lni Budapestre”. Senki nem tudta úgy a sziget eseményeit, mint az a napsütötte ó­budai tengerész. Az u­tolsó hajóra Bamberger harangozta össze este tíz óra után az utolsó vendégeket. Valóságos csodavirtuóz volt a harangozásban. Az utolsó hajó­nak a harangja mint valami bánatos lélekharang, amm szólt a szívhez. Az ember önkéntelenül lekapta kalapját. Nem egyszer akadt a vendégek közt egy Úri ember, aki ezüst forintost nyomott Bamberger kezébe, hogy harangozzon még egyszer. József fő­herceg is gyakran megszólította a megmagyaroso- ■ dott óbudai németet és a fenséges úr közbenjárására a gőzhajótársaság fel is emelte a fizetését. Most pe­dig a margitszigeti uradalom szolgálatába lépett. Távozott a felsőszigetről és magával vitte a Margit­sziget húsz évi eseményeinek emlékét. Alig hinné az ember, hogy ennek a napsuga­ras, kacagó kis fürdőhelynek milyen viharos a múltja. Most, hogy a Margitsziget egészen más jelleget ölt, csupa merő kiváncsiságból kutattam néhány régi könyvben a Margitsziget története után. Nagyon ki­váncsi voltam, hogy milyen időket élt át ez a sziget, amíg eljutott oda, hogy romantikus bozótjait nagy villamos ívlámpákkal világítják meg. Nos hát kezdjük a régi rómaiak korszakában, amelyet margitszigeti szempontból rövidesen óbudai korszaknak lehetne nevezni. Ó-Budának akkor Aquin­­tema volt a neve, ahonnan híd vezetett a Margitsziget északi csúcsára. Vagyis a régi rómaik közel kétezer esztendővel előzték meg Zsigmondot, az augusztus tizenhetedikén „ megnyitandó híd építőjét. Sokáig­­ üdülőhelye is volt a rómaiaknak, azután temető­­lett belőle, mint azt számos kiásott sírkő tanú­sítja. A magyarok korszakából az első adat, hogy ott a Margitszigeten volt az esztergomi érseknek a vára s­ XI. század vége felé. A Margitszigetet az Árpád­­házból származott első királyok alatt Beél Mátyás szerint Nyírlaki szigetének hivták (insula leporum.) Néhai Tors Kálmán könyvében olvasom, hogy a ki­rályok gyakran tartózkodtak a szigeten. Az ország­­nagyoknak és főnemeseknek itt saját palotáik vol­tak, Urak szigetének is nevezték. Később pedig azt­­a kis ősparadicsomot Boldogságos Szűz Mária szige­tének hívták azon egyház után, amelyet IV. Béla király e helyen alapított. Ki hinné, hogy a Margit­sziget a tatárjárásnak köszönheti nevét? Amikor a tatárok egész Magyarországot el­pusztították, IV. Béla fogadalmat tett, hogy ha fele­ségének leánya születik, úgy az égnek szánja. Csak­ugyan lánya születetett, Margit, aki tizenkét éves korában vette fel a fátyolt és huszonkilenc éves ko­rában halt meg a Margitszigeten. Halála után szentté avatták, így a szigetnek hivatalos neve ma Szt. Margitsziget. Margit királylánynyal együtt het­ven előkelő magyar nő jelentkezett apácának. És IV. Béla király ezt a szigetet aztán ennek az apáca­­rendnek­­adományozta.­­ Margit királylány , járvány idejében éjjel-nappal ápolta a betegeket, durva fehér szőrruhában söpörte, súrolta a termeket, tisztogatta a tornácokat és mosogatta az edényt Radványi szerint, akinek a könyve a Margitszigetről 1858-ban jelent meg. Abban az időben gyönyörűséges paloták és intézetek voltak a szigeten. Ott volt a premontreiek prépostsága, a domokosrendi apácák klastroma, a ferencrendi minoriták, IV. Béla király palotája, Imre király palotája, a ciszterciták klastroma, a pesti ven­dégek háza, ami alatt bizonyosan szálló értendő. A törökök a mohácsi csata után lerombolták az épületeket. Szolimán török szultán hidat is veze­tett a Margitszigetre, melyet a Duna csakhamar elsö­pört. A törökök a Margitszigetet lótelepnek használ­ták. A török lovak másfél századon át ették a Margit­sziget kövér füvét. Amikor a törököket újra elűzték, az osztrák hadsereg lőszertárnak használta fel a Margitszigetet, majd kórháznak, ahol ezer meg ezer sebesültet ápoltak. A törökök távozása után a Margit­szigetet kaszálónak használták és bérbe adták. Utolsó bérlője ezelőtt száztíz esztendővel Mayer nevű ó­budai lakos volt. Lipót király negyedik fia, Sándor főherceg, amikor nádorrá választották, a Margitszigetet a po­zsonyi 1791-iki országgyűlésen mulatóhelynek jelölte ki. Halála után József főherceg lett nádorrá, aki a teljesen elhanyagolt és kaszálónak lesülyedt Margit­szigetet tündéries parkká alakíttatta át. A nagy nádor minden szabad óráját a Margitszigeten töltötte és mint szenvedélyes kertész, még a fákat is maga nye­segette. József nádor királyi adomány utján lett a Margitsziget tulajdonosa, úgy hogy azt István nádor 1847-ben már mint családi tulajdont örökölte, így lett a mi legmagyarabb főhercegünk a sziget tulaj­donosává. József főherceg a hetvenes évek elején modern fürdőhelylyé alakíttatta át. A páratlan fürdő­épület ma is remeke a szigetnek, amelyet Ybl zse­niális építőmester alkotott. József főherceg a Margit­sziget szépítésében még József nádort is túlszár­nyalta. És a sziget évtizedeken át a fővárosnak leg­vonzóbb mulatóhelye lett. De eljött a villamos korszak, az új kornak egész más és követelőbb igényeivel. A Margitsziget a szárazföldről való hozzáférhetetlensége miatt szinte versenyképtelenné lett a főváros többi kiránduló­helyével szemben, így jutottak oda, ahova a régi és bölcs rómaiak, azzal a különbséggel, hogy az új híd most a sziget déli csúcsára szorult. Most a déli ré­szen, az úgynevezett alsó szigeten, új telep, új élet alakult. A felső-szigetiek kissé lenézték az alsó-szi­getieket, mert odalenn katonazene játszik, fönn meg cigányzene. Azonkívül pedig ott pezsgett az élet. Most valószínű, hogy megfordítva lesz a dolog, így lép a Szt. Margitsziget a huszadik század villamos korszakába. Salamon Ödön.­ ­ FŐVÁROS. (*) A polgármester szabadságon, Bumos János polgármester ma kezdte meg hat heti szabadságide­jét, amelyet Karlsbadban fog tölteni. Távollétében a polgármesti teendőket Rózsavölgyi Gyula alpolgár­mester végzi. (*) A görög katolikusok egyházközsége. A budapesti görög katolikusok egyházközséget akarnak a fővárosban szervezni s arra kérték a várost, hogy legyen kegyura a görög katholikusoknak is. A köz­gyűlés a tiszti ügyészség javaslata alapján ki­mondotta, hogy elvállalja a kegyúri kötelezettsége­ket a kegyúri jogokkal együtt, ha a görög katholiku­­sok a magyar liturgiát követik. A görög katholiku­­sok szervezkedtek s jóváhagyás végett megküldötték a szervezési alapszabályokat a tanácsnak. A tiszti ügyészség most több kifogást tesz az alapszabályok ellen. Nem fogadja el, hogy a város csak a mun­kácsi illetőleg eperjesi hitközség területéről pályázók közül választhat plébánost, követelheti a pályázat ki­hirdetésének jogát. Kifogást tesz az ellen, hogy a város köteles legyen ugyanarra a kötelezettségre, a­mit a római katolikusokkal szemben magára vállalt, mert a segítés mértékét a város tetszése szerint álla­píthatja meg. Végül kifogást tesz az ügyészség az ellen, hogy az alapszabályból hiányzik, hogy az egyházközség bel­kormányzatát magyar nyelven intézik. (*) Az Országos Iparegyesület segélye. A fő­város közgyűlése az Országos Iparegyesület részére, méltányolva az egyesületnek az ipari közigazgatás terén kifejtett hasznos működését, valamint az utóbbi időben a hazai ipar pártolása iránt megindított moz­galomban tanúsított odaadó tevékenységét, 4000 ko­rona segítséget szavazott meg. Ezt a közgyűlési ha­tározatot a belügyminiszter jóváhagyta. (*) Az új Mátyás-lépcső. Az Albrecht-atról föl a Mátyástemplomhoz vezető lépcsőt, bár még nem épült ki teljesen, tegnapelőtt adták át a forgalomnak. Ezzel egyidejűen a folyó építkezések következtében elzárták a Jezsuita-lépcsőt és igy azon ez idő sze­rint közlekedik nem lehet., (*) ÚJ honpolgárok. Fa­rcka Gyula cs. és kir. főhadbiztos, Sicher Márkus mészégető-tulajdon0s, Bart Dávid kereskedő és Bódek Jakab kereskedő ma dél­előtt tették le a honpolgári esküt Rózsavölgyi Gyula alpolgármester kezébe. (*) A drága állampolgárok. A tanács évek óta abban a kellemes helyzetben van, hogy mindennek az árát föl­emeli. Mi, szegény fővárosi publikum pedig fizetjük ezeket a felsrófolt árakat. És a főváros hivatalaiban az adminiszt­ráció lassúságát nem a tíz órai uzsonna betiltásával, a hivata­los órák szigorú betartásával vagy a sok hurcolkodással lehetne beszüntetni. A főpolgármester egyszerűen tiltsa el, hogy a főváros hivatalnokai folytonosan azon gondolkodja­nak, milyen árakat lehetne még ezután fölemelni. Mert ez a törekvés immár úgyis hiábavaló. A tanács ugyanis a legutóbbi ülésén olyan szabályrendeletet tárgyalt, amely felemeli az állampolgárság árát. Magyar állampolgárok, akik a főváros községi kötelékébe lépnek, ICO korona díjat, külföldiek települési engedélyért 200, ha több mint két éve laknak Budapesten, 100 korona, és ha a magyar állampolgárság megszerzése után a főváros községi kötelékébe lépnek, 400 korona díjat fizetnek. Ilyen szabályrendelet után nem akad már igazán semmi, amit fel lehetne emelni. Csak a tudat marad felemelő, hogy milyen jó dolog fővárosi tanácsnak lenni. De ezeket a díjakat nem találom eléggé változatosak­nak. A tanács figyelmébe ajánlom tehát következő kiegé­szítő árjegyzékemet. Árjegyzék: Protekcióval dijleengedés! I Ha még ezt az árjegyzéket is kiegészítik, néhány polgármesterrel többet kell választani, akik egész nap egye­bet se tegyenek, csak a kezüket tartsák, amíg a sok beleesküvéstől elfáradnak. Mert most sohsem fáradnak el. Nincs mitől. 11 A főváros kötelékébe lépni óhajtóknak 11 Egyszerű belépés ........ Belépés eskü nélkül . . . . . . Esküvel a főpolgármester kezébe . Esküvel a polgármester kezébe . . Ugyanaz az alpolgármester kezébe . Ha keztett van a polgármester kezén több.............................. . . . Polgármesteri gratulációval .... Gratuláció mosolylyal ...... Külföldi állampolgároknak .... Magyar állampolgároknak .... Őrmestertől lefelé a felét fizetik II 76 korona. 160 300 „ 150 „ 75 „ 3 koronával. 6000 korona. 6004 „ 8762 О*• » SZÍNHÁZ, ZENE. ** Újházi Ede Budán. Tijházi Ede ma este Márton csikós szerepét játszotta a Fővárosi Nyári Színkör színpadán. Fellépésére zsúfolásig megtelt a nézőtér és vége-hossza nem volt az ünneplésnek. Még ki sem lépett a művész a színpadra, csak meg­szólalt a színfalak között: már összecsapódtak a tenyerek földszinten, páholyban, karzaton. Véletlenül tanúja voltam egyszer, mikor Újházi Ede megállott hirtelen a Kerepesi-út közepén és nagyot káromko­dott. Kialudt a szivarja. Egyszerre csak ott termett előtte egy jogászformája fiatal ember ёз gyufát gyújtott. Az első füstfelhő után pedig megemelte a kalapját és egy leírhatatlan pillantást vetve a mű­vészre, azt mondta: — Köszönöm, Újházi úr! Ilyen érzésből fakadt a ma esti tapsvihar. Meg­érezte az egész házban mindenki, de leginkább a vendég, hogy a közönség alig várta már a pillana­tot, amikor Újházi Edét amúgy igazában a tenyerén hordhatja. Az a mindenkiben lappangó szeretet szó­lalt meg végre-valahára egész hatalmával, amely a „mestert“ régi idők óta környezi, amely megfordulni készteti az embereket, mikor a művész végig megy az utcán. Ez a szeretet tombolt, ujjongott ma a szín­házban, mikor a délceg, deresedő csikós ott állott a lámpák előtt és integetett, bólogatott barátságosan és könnyen peregtek végig az arcán. Őszinte könnyek, mert a közönség igaz szeretetét Újházi Ede igaz szeretettel hálálja meg és igaz művészettel. Mikor nagysokára szóhoz jutott, cserdített egyet az ostorával, oda fordult a szereplőkhöz, és azon­túl csak úgy ontotta magából a tőről metszett ma­gyar mondásokat hamisítatlan jókedvvel. Ahogy a kulacshoz nyúlt, ahogy a gubáját hányta-vetette, elérhetetlen volt minden mozdulata. A hagyományos népszinmű-díszletek, a gémes kút és az aranykalá­­­szos róna akár ott lettek volna. Az ő játéka egy csapásra oda varázsolta a színpadra az egész régi csikós világot, és nem lehet többet mondani a dicsé­retére, mint amit az egyszeri paraszt mondott: — Nem tudom, hogy így volt-e,­ de másképp­ nem­­lehetett! ”

Next