Budapesti Napló, 1900. szeptember (5. évfolyam, 239-268. szám)

1900-09-01 / 239. szám

, amelyet az osztrák ipar elnyomó versenye juttatott a végromlás szélére. És ez az élet­mentés egyúttal sújtó, megsemmisítő po­lémia is, amely a legegyszerűbb, legvilá­gosabb módon mutatja meg a kapálódzó, toporzékoló osztrák közvéleménynek, hogy a magyar kormánynak nemcsak joga, hanem képessége is, hatalma is, módja is van reá, hogy a magyar gazdasági erőket felszabadítsa Ausztria bénító hatásától, és akarata is, bátor­sága is van reá, hogy ezt a jogát kötelessége szerint gyakorolja. A miniszter rendelete sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint azt, hogy az osztrák gyárakban készült papirost egyszerűen kiparancsolja Magyarországból. Nem szóval, hanem okos, tervszerű intézkedésekkel, amelyek biztosítják azt, hogy a magyar papírgyártás meghódíthassa magának a magyar fogyasztó piacot, amelyen eddig az osztrák iparnak majdnem monopóliumszerű helyzete volt. Az egyenlőtlen versenyben régóta hal­doklik a jobb sorsra érdemes magyar papír­ipar. Ezt az egyenlőtlenséget szünteti meg a kereskedelmi miniszter rendelete s ezzel új életerőt önt a meddő küzdelemben már csak­nem kimerült papírgyártásba. Hogy ezzel egy­szersmind hatalmas csapást mér az osztrák gyárakra is, ebben van az a válasz, amely az Ausztriából jövő támadásokat illeti. Ebben van megmondva az, hogy a magyar fogyasz­tási terület nem kizárólagos tulajdona Auszt­riának, hogy itt az osztrák ipar nem gazda, hanem csak megtűrt jövevény, hogy Magyar­­országon mi vagyunk az urak, ha úrrá tudunk lenni a gyöngeségünkön, amely az osztrákok ereje volt eddig, úgy tudjuk, hogy ennek a feleletnek lesz még folytatása is. A miniszternek ez a mostani rendelete csak része egy összefüggő, nagyszabású akciónak, amely egyenként szedi el az osztrák ipartól magyarországi egyedáru-­ságait és megszabadítván a hazai ipart leg­nagyobb veszedelmétől, képessé teszi arra, hogy megnőjjön, megizmosodjék a szabaddá tett honi földben, a megtisztított hazai le­vegőben. Köszöntjük Hegedűs Sándort ezért a lé­péséért, amely újabb vívmánya az ő minden ízében nemzeti gazdaságpolitikájának. Biza­lommal látjuk kidomborodni politikájában az egészséges gazdasági sovinizmust, amely a kormányszékből biztatást, segítséget, erőt ad a társadalom sovinizmusának. Ez a legújabb kormányzati cselekedete önmagában is elég fontos, mert a magyar nemzeti vagyonnak sok millióval való gyarapodását jelenti. De fontos leginkább azért, mert a Széll-kormány általános politikájának egy nagyon jellemző vonása lép ebben is előtérbe: az Ausztriával szemben való nyugodt, bátor, okos és hajt­hatatlan önérzet. Ennek az önérzetnek az akcentusai hangzanak ki Hegedűs rendeleté­ből. Ezek a kemény akcentusok adnak a rendeletnek gazdasági értékén túlmenő nagy jelentőséget, lunne ma is. Pedig ez a két közvélemény, úgy a célra, mint az utakra és módokra nézve a lehető legellentétesebb. Ausztria közvéleménye mohame­dán ellenes : a magyar közvélemény mohamedán­­barát. Mikor hadseregünk 1878. július 28-dikán Emániába bevonult, akkor kiadott proklamáció­­jában a törvény előtti egyenlőséget, az élet- és vagy­onbiztosságot, a vallás és szokás fenntartá­sát ígérte, de ugyanakkor elvette és katonai cél­okra használta fel a török mecseteket s egészen nyugati elvek szerint bánt el a mohamedánizmussal a polgári és katonai ügyek terén. A törvény előtti egyenlőségnek ez a gyakorlata tehát annyit tesz, mint a mohamedánizmus elpusztítása. Mert a moha­medánizmus mindenütt a világon csak ott tud meg­tenni, ahol vagy uralkodik, vagy ha ez nem lehet­séges, külön privilégiumokat élvez. Ezek nélkül a mohamedánizmus vagy fellázad, vagy ha erre képtelen, kivándorol. Ha tehát Kállay Béni, mint a megszállott tartományok kormányzója, igazán az osztrák közvélemény szellemében fogta volna föl a „harmadik utat“, s már kormányzatának kezdetén i­gy fogta volna fel hivatását, hogy „Boszniában a széthúzó elemeket egyesíteni kell s ezért egyi­ket sem szabad a másik rovására előnyben részesí­teni“, — akkor ma, 18 év után, alig volnának a bosnyák mohamedánok abban a helyzetben, hogy panaszra járhatnának, mert vagy teljesen össze volnának zsugorodva, vagy pedig régen kivándo­roltak volna valamennyien. Mert ha volt is a Habs­burgok és a porta közt 1879-ből egy konvenció, mely­nek 2-ik cikkelyében a magyar-osztrák monarkia kötelezi magát a mohamedán hit megvédésére Boszniában és Hercegovinában, ámde ez a köte­lezettség legfölebb csak azt foglalta magába, hogy esetleges támadások vagy jogtalan erőszak ellenében védje meg a monarkia a mohamedán hitet,­­ de semmiesetre sem tartalmazta azt, hogy támogassa és külön kiváltságokban részesítse is. Valamint hogy minden országban, ahol az iszlám megszűnt uralkodó államvallás lenni, legjobb esetben csak tűrt vagy elfogadott vallásfelekezet számba vették az oszmán uralom megszűnte után. Ezt tehette volna tehát Kállay Béni is, és ekként értelmezhette volna a harmadik utat,­­ és akkor ma neki semmi baja sem lenne Boszniában és Hercegovi­nában a mohamedánokkal, akik a keresztény elemek­kel szemben úgyis nagy kisebbségben vannak s akik a nyugati szellemben vezetett polgári élet és köz­­igazgatásban régen elvesztették volna lábaik alatt azt a talajt, melyet gazdaságilag és társadalmilag még mindig bírnak és azzal együtt azt a befo­lyást is, melyet még ma is gyakorolni tudnak. És hogy mit szólt volna a magyar közvéle­mény, ha Kállay ebben az értelemben vállalta volna a „harmadik® utat? —A magyar közvéle­mény valószínűleg észre sem vette volna. A ma­gyar közvélemény, mely kárhoztatta az okkupációt, az okkupáció után mit sem törődött Boszniával. A bosnyák kormányzat tehette volna a mohamedán­­sággal, amit akart, s a bosnyák mohamedánok­ban sohasem támadhatott volna fel az a gondo­lat­, hogy ők a magyar közvéleményben segítséget és szövetséget kereshetnek. Hogy ez a gondolat a bosnyák mohamedánságban föltámadhasson, ahhoz olyan tizennyolc esztendő kellett, mely nemcsak védelmezte, hanem szervezte, nevelte is őket, és beléjük oltván a nyugateurópai eszméket, poli­tikailag is fölnyitotta szemeiket. Mert valóban ez a 18 esztendő, amint ezt a Budapesti Szemle értekezése nem frázisként mondja, hanem tényekre támaszkodva mutatja ki, nem volt egyéb, mint a túlzásig vitt mohamedáno­­fit politika. Azon kezdődött, hogy a megszálló hadsereg által elfoglalt mecsetek nagy áldozattal visszaszereztettek és a mohamedánoknak vissza­adattak. Továbbá a polgári kormányzat, mely több éven át még a Kállay regime alatt is együtt­működött a katonai kormányzattal, a legparányibb részletekig terjedő gondossággal ügyelt a mohamedán vallási szervezet különleges­ségeire. Számot vetett a mohamedán nő helyzeté­vel, s a mohamedán házi joggal. Meghonosította a nőorvosok intézményét, mely lassan kint meg­nyerte a mohamedán asszonyok bizalmát, s évről évre több mohamedán asszony veszi igénybe már az orvosi segítséget. A polgári törvénykezés is tisz­teletben tartja a mohamedán nő állását, s a mo­dern polgári törvénykezés a török eljárási szabá­lyokat vette át. Ez a kicsinyességig menő gon­doskodás még a népszámlálás alkalmával is érvényre jutott. Ugyancsak tekintetbe veszik a mohamedán szertartásokat a katonai szolgálat alatt is. A bosnyák mohamedán katonák rituális kosztot kapnak, helyet rendelnek nekik, ahol imádkozhatnak, mosásaikat végezhetik, s külön katonai lelkész (imám) ügyel valláserkölcsi kötelességeik teljesítésére. A bos­nyák mohamedán katonát, ha Ausztriába vagy Magyarországba van is vezényelve, egyaránt kö­telezi a lelki fegyelem; Bécsben, Grácban s Buda­pesten külön temetőket hasítottak ki számukra. És ugyanez az államilag elrendelt mohamedán irány végig kiséri Mohamed követőit a kórházban, a a vizsgálati fogságban, fürdőhelyeken, sőt a zenicai fegyházban is. De még ezeknél is jobban kitűnik a kor­mány rokonszenve a mohamedánok iránt a val­lási és iskolai intézmények terén. A kormány valóságos életet akart lehelni az iszlámba az egész vonalon. Szemben a mohamedán hierar­­khia laza szervezetével, valóságos mohamedán autonómiát teremtett Boszniában és Hercegovi­nában, s megalkotá a reisz el ulema (törvény tudó­s feje) állását, mely a mohamedán érsekség fogal­mának felel meg; az érsek egyházának fejeként szerepel, s tanácsa tagjaival egyetemben, az államtól nyeri javadalmazását. Az állam kimon­dotta továbbá, hogy az állami nép- és közép­iskolákba bármely felekezetű gyermekek járhat­nak, de állami protekcióban részesültek a kü­lön mohamedán felekezeti iskolák is, s 1894 óta országos pénzből fizetett mohamedán val­­lástanítókat alkalmaznak még az állami is­koláknál is. Ily mohamedán hitoktató volt 1892-ben 96, 1900-ban már 112. S ma már a közép- és kereskedelmi iskoláknál is van külön щшяшшш"77 * ~ 7 " '• ■. • Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ 1900. szeptember 1. 330. _ BELFÖLD. Darányi erdélyi útja. Darányi Ignác föld­művelésügyi miniszter, hir szerint, a legközelebbi napokban Erdélybe utazik több napig tartó tanul­mányútra, mely összeköttetésben áll a földműve­lésügyi miniszter által tervbe vett nagyobb telepí­tési és birtok­felosztási akcióval. A miniszter ugyanis még az idén a törvényhozás elé telepí­tési és birtokfeldarabolási törvényjavaslatot szán­dékozik beterjeszteni, mely hivatva lenne sok eddigi bajon segíteni. Ugyanebből a célból a földmivelésügyi kormány legutóbb Erdélyben telepítési szempontból rendkívül fontos nagy erdő- és birtokvásárlásokat eszközölt és még nagyobb vásárlások dolgában folyamatban van­nak a tárgyalások. Két kódex, Plesz Sándor igazságügyminiszter egész nyáron át dolgozott azon a két kódexen, ame­lyeknek közrebocsátását erre az őszre ígérte. A pol­gári perrendtartás közeleg a befejezéshez. Az általá­nos polgári törvénykönyv pedig már egészen készen van, sőt már nyomdába is adták a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv első előadói tervezetét. Ennek a kódexnek első kötete legkésőbb október derekán a könyvpiacra kerül. Ez az első kötet, mely negyven évre fog terjedni, a polgári törvénykönyv öt részét foglalja magában, úgymint: I. Személyi jog. II. Csa­ládjog. III. Kötelmi jog. IV. Dologi jog. V. Örökö­södési jog. Ezután körülbelül december végéig gyors egymásutánban meg fog jelenni a törvénytervezet öt részéhez, mindegyikhez külön kötetben a megokolás, mely nagybecsű forrása lesz a magyar magánjognak. A polgári perrendtartás előadói tervezete októberre szintén kikerül a sajtó alól. Apponyi Jászberényben. Gróf Appontyi Albert szeptember 23-ikán tartja beszámoló beszédét Jász­berényben. Választói máris készü­­ élnek illusztris képviselőjük fogadására. A­ Tábori tüzérségünk ellátása a gyors­tüzelő ágyukkal. Egy bécsi katonai szaklap révén az itteni napi sajtó rovataiba is átment azt a híresztelést, hogy gyorstüzelő ágyúink anya­gául az acél-bronz helyett az öntött acélt válasz­tották — szerencsésen megcáfolják. Beavatott katonai körökben ugyanis e hírt kezdettől fogva csak bizalmatlanul fogadták. Aki tudta, hogy kovácsolt acél-bronzból készített 7,5 cm­-nyi gyorstüzelő ágyúink számos kipróbálás alkalmá­val teljesen beváltak, úgy hogy tüzérségi csa­pataink éppen most utasítást kaptak ezen új mintájú ágyukkal való gyakorlati kísérletekre, ugyancsak elcsodálkozhatott, hogy a hadvezető­­ség, úgyszólván az utolsó órában, egy egészen más anyag elfogadására határozta volna el magát, mi­által nemcsak tábori tüzérségünk új fegyver­kezésének költségei igen tetemesen megszaporod­tak volna, hanem maga tüzérségünk is, ágyai­nak anyagára nézve, legalább jórészben a kül­földről, tudniillik a német Krupp-féle gyáraktól függésbe került volna. Tény az, hogy az acél­bronzból és a Krupp-féle acélból készített gyors­tüzelő ágyuk összehasonlító kipróbálása még eddig is folyik ugyan, de a mostanáig nyert tapasztal­­atok után alig kétséges, hogy végre a mi kitűnős megbízható és olcsó bronz­anyagunk le fogja győzni a külföldi anyagot. A magyar papíripar. A magyar papírgyárak júniusban értekezletet tartottak az iparág súlyos vál­ságának orvoslása dolgában. Az értekezlet megbízá­­sából a gyárosok által kiküldött bizottság emlékiratot terjesztett fel a kereskedelemügyi miniszter, aki most rendeletben válaszol a memorandumra. A rendeletet, amelyet a miniszter véleményadás végett megkül­­dött az Országos Iparegyesületnek és amelylyel ve­zető helyen foglalkozunk, a következőkben is i­­mertetjük: A rendelet első pontja elmondja, hogy a mi­­niszter megindította a tárgyalásokat a pénzügymi­niszterrel az 1899. évi XLIX. törvénycikkben foglalt állami kedvezményeknek a papírgyáraknak való meg-, adása iránt. Felhívja a bizottságot, hogy a gyáraké­nak erre irányuló kérvényeit terjeszsze fel. A második pont tudatja, hogy a miniszterta­nács felhatalmazást adott arra, hogy az 1890—1891. években lejáró szerződések a jelenlegi szerződéses egységárak mellett 3—5 évre meghosszabbíthatók, hogy a szerződésileg le nem kötött szükségletekre nézve versenytárgyalás mellőzésével ugyanerre az időre szerződések köthetők, melyeknél a gyárak abban az arányban veendők figyelembe, melyben összes termelésükkel a már általuk leírt állami szállí-­­tások állanak. Ez a felhatalmazás azonban ahhoz a feltételhez van kötve, hogy az összes hazai gyárak, melyek állami szállításokban részt vesznek, vagy részt venni

Next