Budapesti Napló, 1902. december (7. évfolyam, 330-358. szám)
1902-12-01 / 330. szám
■P4£Wмвннв ■----рг-. - -•• л " —: :• - - . .. Budapest, 1902. Hetedik évfolyam. 330. szám. Hétfő, december 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 18. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: VÉSZI JÓZSEF. BEAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 28 k., (14), */a évre 14 k., (7), V* évre 7 k., (3.60), egy hónapra 2 k. 40 fillér, (1.20 frt). Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. A városok új szférája, Irta: Éhen Gyula orsz. képviselő, Budapest, november 30. A honfoglalás idejében keletkezett városok kizárólag honvédelmi szempontból épültek. A honalapítás időszakában azonban városainkban a hadászati feladatok mellé sorakozott az ipar kultusza is. Ez a betelepítések által mind nagyobb arányokat vesz és megteremti a kereskedést. Ez a két tényező volt, tehát alapvetője a magyar városok kulturális és közgazdasági jellegének. A túlnyomó részben Németországból bevándorolt idegenek többnyire szorosan egymás mellett helyezkedvén el, miután nyert privilégiumaik mellett még hazai nyelvüket, szokásaikat és kiváltságaikat is megtarthatták, míg egyrészről a kultúrfejlődésnek számottevő faktoraivá váltak, addig másrészről a magyar nemzeti érdekek kultuszában teljesen elenyésztek, sőt elbizakodásukban nem egyszer váltak az államban állammá. A magyar városok sztratégiai, kulturális, közgazdasági és nemzeti jelentősége és hivatása tehát nem új keletű, hanem egykorú a honalapítás korszakával. Hogy azonban egy ezredév lezajlása dacára a magyar nemzet most jelzett vonatkozásokban erejét ki nem fejtheti és nem emelkedhetett az európai államokkal egy színvonalra, ennek egyik főoka a bevándorolt idegeneknek egy tömegben történt elhelyezése, a további okok forrását pedig a századokra terjedő török invázió fényében találjuk. Miután az akkori idők nehéz viszonyai sztratégiai szempontokból szükségessé tették, hogy a védelem helyéül a hegyvölgyes felvidék és dunántúli országrészek szolgáljanak , a várak többnyire ott épültek fel. A békésebb idők bekövetkeztével pedig a várak körül alakultak ki a hazai városok. De jóllehet a városok voltak kezdettől fogva a kulturális és közgazdasági életnek központjai, a királyi privilégiumok szűk korlátai között mozgó, lokális értékű jogok birtokában, a rendi alkotmány nagy jogai mellett nem fejthette ki a városok polgársága tevékenységét és erejét oly mértékben, mint aminő arányokban intellektuális erejénél fogva arra hivatva lett volna. Akkor tehát, midőn a kiváltságos osztály tevékenységének egész súlyát egyedül osztályérdekének megvédésében és érvényesítésében merítette ki; s midőn a kulturális és közgazdasági életnek képviselői, a városi polgárok meg voltak fosztva annak lehetőségétől, hogy a nemzet összeségének érdekében munkálkodva, az egységes magyar állam kiépítésének legyenek tényezői: lehet-e csodálkozni, hogy a rendi alkotmány megszűntének időpontjáig sem a városok, sem maga a nemzet nem voltak képesek kibontakozni elernyedt, szánalmas helyzetükből. A jogfolytonosság nagy elvén felépült 1867. évi kiegyezés volt az az üde forrás, melyből a magyar nemzet jövendő felvirágzásának fényes reményét merítették. Rálépve az ősi nyomdokokra, Magyarország városainak évszázadokon keresztül sorvadott kulturális és közgazdasági feladatát kellett volna a városok szervezését tartalmazó külön törvény alapgondolata gyanánt felvenni , s egyúttal a városok sztratégiai és nemzeti hivatására való tekintettel, már az alkotmány visszaállításának első idejében kellett volna gondoskodni a magyar empóriumok megteremtéséről. S e helyett mi történt? A városok minden egyéni jelentőség nélkül a vármegyék és községek tömegében enyésztek el. A „polgár“ szó kihalt s vele a polgári jelleg közjogi jelentősége is elveszett. A kiváltságos nemesi osztály részint a parlamenti, részint a kormány gyámsága alá helyezett vármegyei közéletben keresett képességeinek megfelelő foglalkozást. Ily viszonyok között tehát nem létesülhetett egy az intellektuális erők egybeolvadásából kialakult hatalmas középosztály, mely mint a magyar társadalomnak gerince, a kiszélesített önkormányzati jog gondos kezelésében számottevő tényezőjévé vált volna a konszolidált magyar nemzeti állam kiépítésének és megszilárdításának. Érzi, látja és tudja ezt mindenki. Épp ezért önkéntelenül él a vágy minden hazafias lélekben, hogy valahára térjünk át a közigazgatás egész területén megvalósítandó alkotások nagy munkájára és rendezzük be úgy a vármegyéket, mint a városokat oly szervekkel, melyek a magyar géniusz útmutatását követve, valamennyien az egységes magyar állam eszményét szolgálják. A városok új szervezetének egyik lényeges kelléke és feladata, hogy úgy a kulturális, mint a közgazdasági téren, minél szélesebb körre terjedő hatást gyakoroljanak és hogy minél hathatósabb tényezőivé váljanak a magyar nemzeti eszme és nyelv terjedésének. Ez pedig csak úgy érhető el, hogy angol mintára, minél nagyobb városokat alakítunk, ha az emperiális jelleg külső feltételeit magában foglaló városok területeihez törvény szerint hozzácsatoljuk mindazokat a kis- és nagyközségeket, melyek az anyaváros középpontjától 5 kilométernyi körzetben feküsznek; egyszóval, ha egész új alapon állapítjuk meg e városok szféráját. Az a többszázra menő kis- és nagy- Lapunk mai száma nyolc oldal. '' REGÉNY A sötét titok. — Bűnügyi regény. — Schmidt csendőrőrmester, egy nagy, szálas, intelligens arcú férfi, lovagolt a vadászhintó mellett, amelynek tüzes lovait az alezredes alig tudta rászorítani az ügető lépésre. Starocin falun keresztül ment a kis társaság és ott megállt Tribukett csendőr háza előtt. Tribukett gyorsan kirohadt és mély alázattal köszöntötte az urakat. Meghagyták neki, hogy hamar kövesse őket Rosenthalba. Starocinból Rosenthalba többnyire szántóföldön vezetett keresztül az út, melyet hatalmas almafák szegélyeztek, s csak a feleúton, ahol jobbra kanyarodott, egy darabig vitt az erdőségen. A rövid erdei után történt, hogy a biró, aki eddig hallgatag volt, e szavakkal fordult Sellinhez: — Úgy látszik, hogy önnek, hadnagy úr, nagyon tetszik Konicki kisasszony ? Hangja szinte reszketett az alig titkolható kedvetlenségtől. Artur, akit bensőleg mulattatott derék szomszédjának teljesen alaptalan féltékenysége, így válaszolt: — Minden bizonynyal, biró úr . . . Konicki kisasszony határozottan szépség . . . De előttem úgy tűnik föl, hogy ezt senki sem tudja annyira méltányolni, mint éppen ön . . . — Hogy érti ön ezt? —• kérdé Stein Özwald reszkető alakkal. — Nos... hogy értsem ? — válaszolt Sellin. — Meg vagyok győződve, hogy nemsokára kézfogónk lesz Starocinban. — Kézfogó? Talán ön reám és Van . . . Konicki kisasszonyra gondol ? — szakadt ki a szó a biró száján. — Mindenesetre... — Nem, kedves barátom, ön nagyon téved ... Nem gondolok a házasságra ... Egyszer már keserves tapasztalatom volt ily ... ily házassággal ... másodszor nem kérek belőle .. . sohasem szándékozom nősülni, soha mondom önnek. És ha önnek volnának komoly szándékai a szeretetreméltó házikisasszonynyal ... az alkalom nagyon kedvező önre nézve ... miattam ne akadályoztassa magát ... — Köszönöm a szives útbaigazítást, — válaszolt Artur nehezen elnyomható mosolylyal — de bármennyire szép is Konicki kisasszony, én ... ön mellett nem jöhetek számba ... — Hiszen mondtam önnek ... — jegyezte meg Stein bosszúsan. A társalgást nem lehetett tovább folytatni, mert éppen most megállt a vadászhintó, amely vágtatva robogott a meredek utón. Rosenthal falu, a fecskendő háza előtt. Ott feküdt a meggyilkolt Merten Ralph holtteste. A kutya hulláját is odaterítették a szalmára. Az urak leugrottak a kocsiról. Egy falusi kamasz elszaladt, hogy gyorsan előteremtse a községi szolgát. Az csakhamar előkerült és egy hatalmas kulccsal kinyitotta az erős tölgyfaajtót. Kinicki, Stein és Sellin beléptek a homályos helyiségbe, amelyet egy rácsos ablakon át csak gyér fény világított meg. Schmidt törzsőrmester, akinél a rendőrfelügyelő már elárulta inkognitóját, megállt a félig kinyitott ajtóban és visszaszorította az összeverődött kiváncsi tömeget. Artur nem találta elégnek a világosságot, felszólította tehát a községi szolgát, hozzon egy lámpát. A szolga elrohant a szomszédba és néhány pillanat múlva a lámpa vöröses-sárga lángja mágikus fényt szórt a komor helyiségbe és a benne időző emberek arca kísértetiesen halovány szint mutatott. A községi szolgát pletykának ismerte az egész falu és azért hazaküldték, nehogy megtudja a valót Sellin személyiségéről. Stein Ozwald kezébe vette a lámpát, hogy a meggyilkolt holtteste felé tartsa és a rendőrfelügyelő hozzálátott a vizsgálathoz. Egy öreg, jóságos, bajusztalan, erősen ráncos arc nézett rá a koporsóból megüvegesedett szemekkel. A szorosan összenyomott keskeny ajkakon még látszott a haláltusa nyoma. A kopasz koponya teljesen össze volt zúzva. Az első tekintetre észre lehetett venni, hogy egy olyan szerszámmal ütötték agyon az öreget, amelynek végén nehéz vas- vagy ólomgolyó lehetett. Kitűnt ez a kerek mélyedésekből is, amelyeket a koponya a törési helyeken mutatott. Ily mélyedések nagy számban, talán nyolc-kilenc helyen voltak találhatók . . . néhány közülük a tarkón. A meztelen bal alsókaron is volt egy ily kerek mélyedés vértől aláfutva. Miután Sellin az aggastyán vizsgálatát befejezte, a kutya halált okozó sebét vizsgálta meg. Mindezt szótlanul végezte, csak néha-néha kérte a bírót, tartsa többé-kevésbé balra vagy jobbra a lámpát. Csak amidőn gondos vizsgálat után egészen határozott eredményre jutott, fordult hosszabb beszédben kísérőihez. (Folytatása következik.)