Budapesti Szemle. 1882. 29. kötet, 61-63. szám

61. szám - ÉRTESÍTŐ - Jókai: A kik kétszer halnak meg. Riedl Frigyestől

ÉRTESÍTŐ. A kik• kétszer halnak meg. Regény négy kötetben, írta Jókai Mór, 1881. Könnyű Jókai jellemző tehetségének fogyatkozásait és vég­leteit elméletileg kimutatni, de nehéz jobb regényeiben nem gyö­nyörködni. Kétségtelen : Jókai nem nagy emberismerő ; hőseinek psycho­logiája gyakran ép oly kalandos, mint külső élete. A leggyökeresebb lélektani fejlődések nála meglepő gyorsasággal folynak le, hisz sze­mélyeinek nincs mélyebb lelki fond­juk s csak annyiban vannak jel­lemezve, a mennyiben a regény folyása azt megkívánja; önálló életök a regényen kívül nincsen. Csak addig léteznek, míg a regényt lapozgatjuk. Nem igen gondolunk arra, ami Dickens vagy Thackeray jobb regényeinél gyakran eszünkbe ötlik: hogy az egyik vagy másik alakkal az utczán találkozunk. Jókainál, a­mint elolvassuk az utolsó lapon a «Vége» szót, olyan érzés fog el, mintha valóban vége volna, mintha itt a személyek élete fonala is egészen megszakadna. Olyan léghajó-utazásfélék a Jókai regényei, valamint a lég­hajónál az utazók mennél kevesebb podgyászt visznek magukkal, úgy Jókai személyei is mennél kevesebb lelki halásttal vannak ellátva. A podgyász megakaszthatná a léghajó könnyű röptét, a gazdag lelki élet pedig gátolhatná a cselekvény gyors, érdekfeszítő leperdülését. Megtörténik azonban az ily előrevigyázat mellett is, hogy alig nélkülözhető tárgyakat ki kell dobni a léghajóból,­­ vagy a jellemet megfosztani egy-egy vonásától — csak hogy gyorsabban előre haladhassunk. Ehhez még Jókainak egy más sajátsága járul: oly színben látja hőseit, mint akár egy tizenhat éves kisasszony az ő huszár­hadnagyát. Mindenre valók, mert mindenhez tudnak, csak lélek­tanilag igaz életet folytatni nem. A tudományos akadémiában ép

Next