Budapesti Szemle. 1911. 147. kötet, 415-417. szám
415. szám - ÉRTESÍTŐ - 2. Petőfi Zoltán. (Déri Gyula: Petőfi Zoltán). – Szűcsi Józseftől
Petőfi Zoltán. Déri Gyula : Petőfi Zoltán. (Petőfi könyvtár XV. k. 1591.) Nagy emberek fiainak sorsa mindig bizonyos érdeklődésre tarthat számot. Az ismerősök és kortársak érdeklődése atyjok szellemi vonásait keresi bennök, örökölt hajlam és kegyelet sokszor atyjok útjára hajtja őket. A tehetség azonban vajmi ritkán öröklődik át, és oly ritkán mutatnak elegendő lelkierőt és józan ítéletet, hogy a maguk szerényebb útjára térjenek. Petőfi Zoltán előtt is akarva-akaratlan mindig apja példája lebegett s szinte utánozni törekedett, a miben tudta, külsőségekben a tulságig. Élete szerencsétlen élet, melynek megrontásához önhibáin felül külső körülmények is hozzájárultak. A Petőfi cultus épen akkoriban érte el tetőpontját, az egész ország visszhangzott apja nevétől. Látnia kellett, hogy közéletünk és irodalmunk legkiválóbbjai bizonyos kegyelettel tekintenek rá, vonásaiban apja vonásait keresik, gyermeki élénkségében apja lángszellemét s ezzel ellentétben épen nem felhőtlen családi élet vette körül s épen nem nyugodt viszonyok. Ezt a szomorú életpályát rajzolja Déri Gyula új könyve részletesen, szeretettel és megértéssel. A lélek rejtelmeibe ugyan nem igen világít be, de amit eddig Petőfi Zoltánról írtak, azt könyve messze felülmúlja. Igazán hasznos munkát végzett , sok új adatot kutatott fel. Van azonban művének egy nagy hibája : a kellő pontosság hiánya. Pedig annyit dolgozott a könyvön, hogy ehhez képest kevés áldozattal járt volna ez a pontosság. A tíz fejezetre osztott életrajz két első fejezete, mely a munkának jó negyed részét (37.) teszi, ilyen terjedelemben fölösleges. Ezekben Petőfi és Júlia 1848-iki életét s az öreg Szendrey debreczeni ház- és birtokvásárlását tárgyalja. Az előbbi érdekesen van összeállítva, az utóbbi is több figyelmet érdemel, mint amennyit a Petőfi-monographusok eddig rá fordítottak, de ez életrajzban kevés a keresni valójuk. Az előbbi pontot szerző azzal próbálja indokolni: «A tapasztalat ember-emlékezet óta hirdeti, hogy a magzatélet korabeli viszontagságok, melyeket az anya átélt, eltörülhetetlen nyomokat hagynak a gyermek lelkében.» (26. 1.) Másutt kiszámítja, hogy Zoltán születése napja (decz. 15) épen kilencz hónapra esik márczius idusa után. (14. 1.) E megállapításokat érték és ízlés nélkül valónak tartjuk.