Budapesti Szemle. 1913. 154. kötet, 436-438. szám
438. szám - PETŐFI «JÁNOS VITÉZ»-ÉNEK HATÁSA ARANY «TOLDI»-JÁRA. – Kéki Lajostól
gyűlt mesék, régi népmondák, énekek és népdalok, a népélet jelenetei, melyek között felnőtt s a ponyváról került első olvasmányai és mintaképei mind a népies felé terelték érdeklődését; mikor azonban a magyar irodalom újabb irányával is megismerkedik, látja ízlésének elmaradottságát. De másrészről az új irányt meg nagy mértékben üresnek és mesterkéltnek érzi s ez bizonyos elkedvetlenedést ébreszt lelkében, a mi ingadozóvá teszi iránya megválasztásában. Terveiben régi mintái és új olvasmányai küzködnek egymással, különböző műfajokkal, különféle stylusokkal próbálkozik, míg Petőfi példaadása a János vitézben meg nem világosítja előtte azt az utat, melyen aztán a lángelmének egyre teljesebb mértékben kibontakozó fényes adományával, mindinkább mélyülő tanultságával s egyre czéltudatosabbá váló biztosságával tör a művészetnek mind távolabb magaslatai felé. Petőfi szelleme nemcsak az ő halálát sirató, korai elvesztésébe beletörődni soha nem tudó barátnak őszobájába lengett be a nyílt ablakon, s vont egy-egy vonást láthatatlan kézzel, szellemújjal a gyötrődő, tépelődő pályatárs rajzán, hanem sugallta, bátorította őt első nagy alkotásában is. Ennek a hatásnak a megvilágítása lesz e dolgozat feladata. A költői hatások nyomozása könnyen vezethet ingoványos talajra, hol rosszindulatú lidérczek csalóka játéka lecsalogatja a vándort a biztos útról. Csak gondos kritika s az ingeniumnak, az alkotó költői lángelmének igaz értékelése és tisztelete óvhatja meg a kutatót a lángelme alkotó tevékenységét kicsinyeskedésekkel letörpítő délibábos philologisálástól. Nem az lesz tehát e tanulmány czélja, hogy mennél több és keresetten is erőszakolt hasonlóságot fedezzen fel a két költemény között, hanem elsősorban az, hogy megvilágítsa azt a szellemet, mely Petőfi János vitézében megkapta s magával ragadta Arany lelkét. Ha erre vonatkozólag kielégítő feleletet tud adni, megoldotta feladatának jelentékenyebb részét. Petőfi költeménye, ez a bájos tündérmese, az első igazán nemzeti, minden ízében magyar alkotása elbeszélő költészetünknek. Benne a nemzetinek legállandóbb s legmélyebb