Budapesti Szemle. 1916. 165. kötet, 469-471. szám

471. szám - JÓKAI ÉS MIKSZÁTH. — Rubinyi Mózestől

JÓKAI ÉS MIKSZÁTH. Jókai és Mikszáth egymáshoz való viszonyának története két nagy lélek barátokozásának valóban megható példája. Belső, lelki történet ez, melynek vannak szomorú és tréfás, komor és derült fordulatai, de két egymásra következő művészi nemze­dék érintkezésének ily tiszta, ily becsületes formája párját rit­kítja az egész világirodalomban. Az öregedő művészek közt ritka, kiben nincsen egy parányi féltékenység a fiatalok iránt. De Jókai olyan nagy, oly termékeny hatalmasa volt művészeté­nek, hogy féltékenynyé senki sem tehette, s Mikszáth annyira szerette Jókait, hogy tisztelete akkor sem kisebbedett, midőn az agg mester átlépte már a hegycsúcsot s a túlsó oldalon immár lefelé haladt. A mester korán megérzi, hogy ez a tanítvány fog föl­emelkedni dicsőségének ragyogásába s nem féltékeny rája; s a tanítvány, bár tudja, hogy ettől a nagy mesemondótól kell majd egykor elhódítania egy ország szívét, bár tudattalanul ezen munkál egy életen át, iránta való szeretete, tisztelete csak növekszik az évek folyamán s éppen ő lesz az, ki em­léket igyekszik állítani mesterének. Érintkezésük irodalmi em­lékei, főként a Mikszáth hagyatékának összegyűjtése és el­rendezése által, immár teljesen előttünk állanak, s nemcsak irodalomtörténeti, hanem tán erkölcs-történeti érdek is elő­adni a magyar széppróza két nagy mesterének, kik érintkező nemzedékeknek voltak vezérei, életéből, munkásságából azt, a­mi összekapcsolta, vagy néha elválasztotta őket. Volt idő, a­mikor irodalmunkban Jókai volt a le nem hanyatlott, de meg­sáppadt matt és Mikszáth volt a ragyogó, szíveket megejtő jelen. És soká lehetett bámulnunk a csodát: a múlt karon fogta a jelent és jártak együtt, egymás mellett a tiszta egy magyar tájakon keresztül ... * * *

Next