Budapesti Szemle. 1923. 193. kötet, 554-556. szám
556. szám - PETŐFI SZIMFÓNIA. – Költemény. – Kozma Andortól
PETOFI SZIMFONIA. Petofi! . . . esak esengve, halkan Varazsigenil sugja ajkann S csodat tesz ez a nev velem. Mar mintha messze sikon allnek Korilem az alfoldi tajek, Nagy, nema vegtelen. Nyugaton, ego tizpokolba, Veres haraggal haldokolva, Most silyed fold ala a nap — S titokzatos, mely, almatag Est szo felettem fatylakat. A fatylak hullnak, ram borulnak, Siridik eg Te a sotet, De a pasztortizek kigyulnak, Attorve a nagy messzeseg Fekete kontoset. Szepek e foldon szertehintett Bizalmas, kedves csillagok — S amint az egre feltekintek Ott millio meg szebb ragyog . . . 0, mily magasztos, szent ez ej! . . E ketszer csillagos hataron Kialtva karjaim kitarom : Nagy, nema vegtelen beszelj! Most itt az innepelyes ora, Petofirol most kelj te szora! Hisz anyja voltal so neked, Bar toled messze elcsapongo,