Budapesti Szemle. 1927. 205. kötet, 593-595. szám
594. szám - IRODALOM - 3. Képzőművészeti irodalom. — (Kállai Ernő: Új magyar piktúra, 1900—1925. — Rabinovszky Marius: Az új festészet története 1770—1925. — Ybl Ervin: Az utolsó félszázad művészete.) Farkas Zoltántól
rövid történetében. Mert mi vagy hangfogóval vagy igen hangosan beszélünk, vagy bágyadozók és ellágyulók vagyunk vagy pedig féktelenkedünk és szeretjük az erőszakos hirtelenségeket. Ha életérzésünk szenvedélyes vagy cselekvő teljességéből alkotunk, egyenesen mohó vággyal öleljük a teret és zsúfoljuk a plasztikát. Faktúránk, viruló színeink, erővel teljes formáink csak úgy dúskálnak a sűrű zamatos matériában, hús-vér ösztöneink eme pompázó, festői testté válásában. A szerkezet szigorú kötött törvényeinél jobban szeretjük és műveljük az elemek szabad csoportosulását, mely azonban nem egyszer dekoratív külsőségekre ragad. Tetszetős külsőségek kedvéért könnyen áldozunk a lényegből. A magyar temperamentum szereti a ritmusnak cigányosan szeszélyes ornamentikáját, mely át meg átjárja a dolgokat, fölcicomázza és agyonkendőzi őket. Temperamentumos festőiségünk sok pompás rögtönzést, hallatlanul koncentrált szenvedélyes expresszivitást jelent, de tömérdek pongyolaságot is. A magyar formakészség érzéki és érzelmes temperamentuma vagy bölcsen szemlélődő nyugalma, minden impulzusnak engedő, laza faktúrát és bőséges clairobscur vagy színmodulációkba burkolódzó festőiséget kíván. Nem annyira logikus szerkezetiséget, mint inkább heves expresszivitást. Művészetünkben nincs egyáltalában példa a koncepció monumentalitására anélkül, hogy ez a monumentalitás ne járt volna egyszersmind stiláris fogyatkozásokkal. Hiján vagyunk a magunkkal, képességeinkkel, határainkkal való könyörtelenül világos számvetésnek vagy a természetes ösztönnek, mely álmában is beéri azzal, amit megvalósítania erejében áll, de ezt aztán minden poklokon át ki is harcolja, dolgozza magának. Egy Munkácsy is nagyon sokfelé kapott és semmit sem oldott meg a maga sajátos keretében a véglegesség és tisztaság olyan fokán, hogy azt mondhatnók róla : egész munkát végzett. A magyar festői stílus teljes kialakulásának szükségszerűen az érzéki és anyagi bőségben dúskáló temperamentum irányában , a naturalizmus és impresszionizmus felé kellett haladnia. De impresszionista képeink levegője sűrűbb, testi vázuk plasztikusabb és anyagiasabb, mint a francia. A magyar impresszionizmus egyrészt tárgyszerűbb, másrészt kifejezőbb. Igaz, hogy ez az expresszivitás nem egyszer a temperamentum féktelenségében, a részletek zsúfolt bőségében mutatkozik. Vannak ugyan kivételek a magyar impresszionizmus történetében, de ezek majd minden esetben a magyar jellegzetesség elhomályosulását vagy a lényegbeli tartalom értékrontó csökkenését jelentik. Klasszikus példa erre Szinnyei Merse Pál. A Majális ragyogó epizód az egész magyar festőművészet története-