Budapesti Viszhang, 1852. július-december (1. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)

1852-12-26 / 26. szám

EGY MAGÁNYOS SIR FÖLÖTT. Kiszenvedett — elnyugodott. . . Csöndes sir őrzi hamvait.. . Hős volt-e vagy dalnok vala, Ki álmait aluszsza itt ? ! Fölötte lombok lengenek— Árnyakba száll a csattogány S elzengi bájos bús dalát, Hogy viszszazeng rá a magány. Báj dal megráz eget, szivet — És ő nem hallja azt a dalt, — Nem érez nem lángol szive Mint vulkán kiégett — kihalt... Lent néma sirirat gyanánt Keresztén fris füzér virul, Szép lányka tűzte azt oda Remegve — öntudatlanul. Ifjú volt! — Ifjúságának Jelképe sírján a füzér, S lehet, hogy ifjú élete Egy hoszú századdal fölér. . . Sziváldozat tán e füzér, Mit a hű szerelem kötött, Mely nem hal meg — örökké él A síron túl — a sir fölött. S a szerelem áldozatát Felfogja hűn a néma hant, S nem érzi üdvét és súlyát Az alvó ifjú ott alant.. .. Ifjúsága lánghevében Csatát küzdött tán — véreset, És a győzelem küszöbén Hectorként dicsőn elesett ? ! Vagy kö­ltő volt — s fájdalmában kihullott kezéből a lant — S ki tudja tán a fájdalom Ölte meg a boldogtalant ? ! — Hős volt-e, vagy dalnok vala, Ki álmait aluszsza itt ? — Mindegy ! — szent légyen nyughelye : Megcsókolom sirkantjait! ORBÁN PETŐ, 666 .--------------------------------------­ BOLDOG FÉRJ. Életkép töredékekben Balázs Sándortól. Viktor naplója. Legérdekesebb pillanatok az életben a viszonlátások perczei, és minden viszonlá­­tások között legérdekesebb hónapok, évek múltával szemközt állani azzal, kihez egy - s kor szoros szerelmi viszony csatolt,s ki még mindig érdekel bennünket, mert kit egykor szeretünk, az iránt gyűlölet igen — de kö­z­­­zöny soha sem foglalhat helyet szivünkben- ! Midőn Clotilde - ot három év után viszontlátom, sokkal szebbnek találom mint valaha. Sötét átható szemei igézőbbeknek, halvány szelíd vonásai vonzóbbaknak tet­szettek, mint midőn szemeiben a lángot s arczán a pirt csókjaim ébresztők, s csókjaim hamvaszták el. Férje karján volt. Midőn megpillantott arczát elforditá, s úgy tőn, mintha nem vett volna észre. Pedig jól láttam, miként tolált halvány arczára vér, s miként remegett meg egész testében látásomra. Clotilde nagyvilági nős ura volt in­­­dulatainak, de e viszontlátás sokkal vélet­lenebb , e találkozás sokkal nem reméltebb volt, semhogy ideje lett volna zavar és ije­delme leküzdésére. Önkénytelenül követtem őt, de oly távol mint csak lehete. Nem akartam azon dia­­­dalt megszerezni számára, hogy megbizo­­nyosodhassék azon hatalomról, melyet még mindig gyakorolt rám. Mohó kíváncsisággal lestem azonban, ha visszapillant-e ? Egyetlen egyszer tévé, midőn egy mel­­lékutczába értek, s ez nekem véletlen jól­­­esett. Jelét láttam abban az érdekeltségnek, j '­.

Next