Budapesti Viszhang, 1852. július-december (1. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)
1852-12-26 / 26. szám
EGY MAGÁNYOS SIR FÖLÖTT. Kiszenvedett — elnyugodott. . . Csöndes sir őrzi hamvait.. . Hős volt-e vagy dalnok vala, Ki álmait aluszsza itt ? ! Fölötte lombok lengenek— Árnyakba száll a csattogány S elzengi bájos bús dalát, Hogy viszszazeng rá a magány. Báj dal megráz eget, szivet — És ő nem hallja azt a dalt, — Nem érez nem lángol szive Mint vulkán kiégett — kihalt... Lent néma sirirat gyanánt Keresztén fris füzér virul, Szép lányka tűzte azt oda Remegve — öntudatlanul. Ifjú volt! — Ifjúságának Jelképe sírján a füzér, S lehet, hogy ifjú élete Egy hoszú századdal fölér. . . Sziváldozat tán e füzér, Mit a hű szerelem kötött, Mely nem hal meg — örökké él A síron túl — a sir fölött. S a szerelem áldozatát Felfogja hűn a néma hant, S nem érzi üdvét és súlyát Az alvó ifjú ott alant.. .. Ifjúsága lánghevében Csatát küzdött tán — véreset, És a győzelem küszöbén Hectorként dicsőn elesett ? ! Vagy költő volt — s fájdalmában kihullott kezéből a lant — S ki tudja tán a fájdalom Ölte meg a boldogtalant ? ! — Hős volt-e, vagy dalnok vala, Ki álmait aluszsza itt ? — Mindegy ! — szent légyen nyughelye : Megcsókolom sirkantjait! ORBÁN PETŐ, 666 .-------------------------------------- BOLDOG FÉRJ. Életkép töredékekben Balázs Sándortól. Viktor naplója. Legérdekesebb pillanatok az életben a viszonlátások perczei, és minden viszonlátások között legérdekesebb hónapok, évek múltával szemközt állani azzal, kihez egy - s kor szoros szerelmi viszony csatolt,s ki még mindig érdekel bennünket, mert kit egykor szeretünk, az iránt gyűlölet igen — de közzöny soha sem foglalhat helyet szivünkben- ! Midőn Clotilde - ot három év után viszontlátom, sokkal szebbnek találom mint valaha. Sötét átható szemei igézőbbeknek, halvány szelíd vonásai vonzóbbaknak tetszettek, mint midőn szemeiben a lángot s arczán a pirt csókjaim ébresztők, s csókjaim hamvaszták el. Férje karján volt. Midőn megpillantott arczát elforditá, s úgy tőn, mintha nem vett volna észre. Pedig jól láttam, miként tolált halvány arczára vér, s miként remegett meg egész testében látásomra. Clotilde nagyvilági nős ura volt indulatainak, de e viszontlátás sokkal véletlenebb , e találkozás sokkal nem reméltebb volt, semhogy ideje lett volna zavar és ijedelme leküzdésére. Önkénytelenül követtem őt, de oly távol mint csak lehete. Nem akartam azon diadalt megszerezni számára, hogy megbizonyosodhassék azon hatalomról, melyet még mindig gyakorolt rám. Mohó kíváncsisággal lestem azonban, ha visszapillant-e ? Egyetlen egyszer tévé, midőn egy mellékutczába értek, s ez nekem véletlen jólesett. Jelét láttam abban az érdekeltségnek, j '.