Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1856-05-08 / 19. szám
Jóкау Me г. A magyar közönség legkedvenczebb költője, Petőfi; legkedvenczebb, legnépszerűbb regényírója — J ók a y. Megmondjuk miért ? — Mert Jókay regényeiben az alakok oly tökélyesek, mintha csak élnének, személyeivel sírunk s személyeivel kaczagunk, mig a legtöbb író személyeit oly ízetlenül kaczagtatja, hogy az olvasó szánakozik e kaczajon; — mert Jókay nyelve majd keletiesen zengzetes , mint őseink daláiban, miket hegedőszó mellett énekeltek, majd játszi, könnyű s pajzán, milyen eddig csak egy Theckeray s egy Boz Dickens nyelve; — mert Jókay nem csak oly regényíró, ki irodalmunk méltó büszkesége, de költő is, a legragyogóbb képzelmű költő, kinek zsoltárszerű elmélkedései szivünkig hatnak, ki varázstollal tündérországokat, szörnyeket rajzol elénk, . . . tudjuk, hogy tündérek nem léteznek, s ha olvassuk Egyptomi Rózsáját, Оczeánia történetét, regéit a magyar előkorból, — magunk is a tündérek közt látszatunk élni; mert Jó ̇ а ¤ a magyar társadalmi élet múltját és jelenét eddig leghívebben tudta elénk állitni, s annak fonákságait , habár erősen , de mégis mindig finom gúny s kedvcsapongással ostorozd; — végre mert Jókay nem egyes társadalmi osztályok számára ir , hanem is az egész magyar nemzetnek. Szépirodalmunknak, a versköltészet kivételével, eddigelé alig volt kiváló nemzeti jellege. — Jókay kezdé neki azt megadni. Igaz, ő is szorgalmasan tanulmányozd az angol, a franczia írókat, a keleti regélőket, — de ezekből sajátjává csak azt tette, mi a magyar élet jellemével összeegyeztethető: az angol humort, a keleti színekkeli festést; de azért, habár nyílt sorompóba akarna is állani az újabb franczia irodalommal, mégis a francziás ír sok helyt az ő műveiben is feltalálható. A különböző nemzetek utoljára is egy test- és vérből származtak, s ha vannak elütő sajátságaik, miket a különböző társadalmi élet s éghajlat hozott létre, vannak közös jellemvonásaik is. A magyarban megvan az angol gúnyos humor, megvan részben a franczia elménetség, könnyűség, megvan a keleti komolyság és képzelemcsapongás, mik , bár ellentéteseknek látszanak, mégis megegyeztethe-tők az életben úgy, mint az irodalomban. Midőn , J híre kerekedett pár év előtt Jókay társadalmi , regényeinek, történeti dolgozatai, remek beszé- Iyei, költészetgazdag drámái mellett, a közönség kíváncsian várta azokat. Azóta jelent meg a Magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, a Régi jó táblabirák, s íme ezeket ép úgy szeretjük, mint amazokat. Jókay munkái mintegy 700 nyomott ívet — 64 kötetet — tesznek, s ennek legnagyobb részét 6 év alatt, 1850. óta írta. Ő nemcsak legkedvesebb , de egyszersmind legtermékenyebb írója a magyarnál. Ю0 ШШ'к’Д И©^1Ш13'¥и д Budapesti Visihang megjelen hetenkint egy, olykor másfél íven, számos képpel, ábrával. Előfizetési díja postai megküldéssel, vagy Budapesten házhoz hordva évnegyedre csak 1 frt 20 kr. Félévre 2 frt 30 kr. Egész évre 5 frt p. az előfizetési pénzek a lap kiadó hivatalának (Országút, Kuierwalder ház, Uerz János nyomdája) bérmentesen beküldendők. Ugyanitt és Müller figurvntczai s Lampel A városház téri könyvkereskedésekben a lap kapható számonként . kr. p. p. Kéziratok s a lap bértartalmára vonatkozó levelek, úgy mint reclamátiók Szilágyi Virgil szerkesztő czíme alatt (zöldfa-utcza 3. szám) bérmentesen küldendők be. 19. szám. Május 8. 1856. I. else I vezér. (Vége.) 34. De a milyen nagyon is szerette kürtjét, A magyarok őt oly mértékben szerették, Nagy becsülete volt jó Lehel vezérnek Mindenütt a hol csak magyarul beszéltek , Szolgált a hazának nemcsak vaskezével, De szolgált egyszersmind arany elméjével, Szent volt mindenszó, mely száján kirüppene, Mintha szólna maga magyarok istene. 35. És azért ki fogna csodálkozni rajta, Hogy midőn Árpádot a sír eltakarta, S kis fiára, Zoltánra jutott az ország, Melle kormányzónak Lehelt választották , Lehelt, és még kettőt, Bulcsút és Botondot . . . Ők hárman viselték a hazai gondot, Viselték mindaddig fényes dicsőséggel, Mig a kicsiny Zoltán emberré nem nőtt fel. 36. Mikor az a három kormányozni kezdett, Háromfejü sárkány lett a magyar nemzet, S a mely országra kinyujtá fejeit, Tán a mai napig sírva emlegetik. Konstantinápolynak ment Botond keletre, S szörnyű taglójával kapuját betörte, Szép Itáliába zászlós Bulcsu lejárt Tengerek fuvalma ringató zászlaját. 37. Hát a kürtös Lehel útját merre vette ? Ő leginkább csak a németet kereste. 38. El is látogatott hozzájok gyakorta. A tavaszhirt oda rendesen ő hordta. Tudták ha már , jött, hogy a tavasz közel, S azon imádkoztak, bár csak már múlna el. De nem csoda, hejh, mert az meleg tavasz lett, Olyan meleg, hogy még nyárnak is beillett, Nyárnak és veszettül fűtött kemenczének . . . Hideg aczél a kard, mégis nagyon éget, 39. S nem egyszer, se kétszer ment oda vendégül: Minden esztendőben, mig csak ki nem vénült, Mig a gyermek Zoltán markos ifjú nem lett, A kire magát rábízhatta a nemzet. Ekkor a magyarság három fővezére Lehel, Bulcsu, Botond országgyűlést kére, Ottan a maga és két társa nevében Nagyrabecsült Lehel szólt ilyetén képen : 40. „Nemzetes nagyurak, országunk vitézi, Az ember életét isten úgy intézi, Hogy az idő nem áll, de folyton folyva mén, Ifjú lesz a gyermek, az ifjú pedig vén. Mi már úgy vagyunk, hogy ki megkopaszodott, Mint jó magam , ki meg őszbe csavarodott, Mint itt Botond öcsém, fiulcsa sem különben. Éveink száma több, mint háromszor ötven.