Czeglédi Hirlap, 1909. július-december (5. évfolyam, 27-55. szám)

1909-07-04 / 27. szám

Cegléd, 1909. V-ik évfolyam — 27-ik szám, vasárnap, julius 4. GAZDASÁGI, IPARI, KERESKEDELMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak : Egész évre — — 5­0 korona. Félévre — — Negyedévre— — 150 korona. Egyes szám ára Nyilttér sora 1 korona. 2­50 korona.­­ 10 fillér. Főszerkesztő: Dr. PIROS GYULA. Szerkesztőség: dr. Piros Gyula ügyvédi irodája, ahova minden a lap szellemi részét érdeklő külde­mény címzendő. Laptulajdonosok: dr. Piros Gyula és Kolofont József. Hatalom és a ruha. Az emberek manapság is nagyon sokat adnak a külsőségekre. Látjuk, hogy egy-egy jó fellépésű, biztos, könnyed modorú ember mily hatással van mindazokra, akikkel érint­kezik. Pedig a modor, a fellépés csak kül­sőség s éppen nem jelenti az illető belső értékét, sőt sokszor a jó modor lelki silányságot takar s mi több, nem egyszer elvetemültséget palástol. Mégis milyen nagy a ható­ereje ! Hasonló külsőség a ruha is. A jól öltözött ember mindenütt jobb fogadtatásban részesül, még a hitele is nagyobb. Ruha teszi az embert. Azért igyekszik mindenki tisztessé­gesen öltözködni. Az se baj, ha a szabószámla tételei óriási módon fel­szaporodnak, ha nincs is rá fedezet, a fő, hogy kifogástalanul legyünk állan­dóan öltözködve. Tény, hogy a ruha sokat kifejez s a ruhából sokra lehet következtetni. A ruha beszél, érzést fejez ki, örö­möt, bánatot. Régente az egyes társadalmi osztá­lyokat a ruhától lehetett megismerni s szigorúan őrködtek, hogy ki-ki olyan ruhát viseljen, amilyen megilleti. A társadalmi egyenruha rendszere ma már rég kiment divatból, bár ma is meg lehet ítélni az emberek társa­dalmi állását a ruhájáról, még akkor is, ha valaki olyan ruhát ölt fel, amilyen nem igen illeti. Az egyenruha azonban nem veszett ki egészen, ma is él s jelzi bizonyos testülethez való tartozását. Főleg a köztestületeknél honos. Ott egyszersmind bizonyos cselek­mények, bizonyos rendelkezésekre való jogosultságot jelez s általa jön tisztába az ember, hogy kihez forduljon, kit kérjen fel s kinek kell engedelmes­kednie bizonyos körülmények között. Nagyon fontos közintézmény a rend­őrség, amelynek fontosságát nem kell itt fejtegetni. Közintézmény, amelynek a tagjai olyan kötelességet teljesítenek, amely bizonyos hatalom gyakorlásával jár. S e hatalom kellő érvényesítése adja meg bizonyos intézkedéseknek a ide. „Hát ezeket ki tépte ki ?“ — kérdi a kertész, rámutatva a kitépett veteményekre. „A nagy vihar ide-oda dobált“ — feleli a Hodsa „és amibe csak belefogózkodhattam, mind a kezembe maradt*. „Hát a zsákba ki­töltötte őket ?“ — kérdi a kertész nagy ha­raggal. „Épp ezen gondolkodom én is“ — volt a Hodsa válasza, kellő helyességét és hatályosságát. Ebben a rendőrségnek nagy segít­ségére van az egyenruha. A közönség arról ismeri meg, hogy hatósági közeggel van dolga, arról tudja meg, hogy annak a viselője gyakorolja azt a hatalmat, amely a polgárság ér­dekében van egy-egy hatósági szervre ruházva. Sajnosan látjuk, hogy a mi rendőr­tisztjeinknek nincs egyenruhája. Előfordulhat, hogy x y kapitányt a közönség nem ismeri s nem engedel­meskedik neki, mert olyan kabát van rajta, mint másokon. Pedig a rendőri beavatkozás elkerülhetlen, sürgős s esetleg nagyobb kavarodást okoz, mint amilyennek az elhárítására közbelépett,­­ csak azért, mert nincs egyenruha. Az meg éppen komikus állapot, hogy a rendőrbiztosnak van egyenruhája, a tiszteknek meg nincs. Hát akkor mivel egyenlő az a ruha, amilyen nincs a testületben ? Oda kell hatni, hogy a rendőrtisz­teknek is legyen egyenruhájuk. Nem valami olyan katonai utánzat, mint amilyet már láttunk egyszer, ha­mondja a Hodsa, „mindjárt megmondom“ és azzal siet hazafelé. Otthon előveszi az edényt és amint kezdi a köveit számlálgatni, százhúszat talál benne. „Ha valamennyit be­vallom, — gondolja magában a Hodsa, — kinevetnek és azt fogják rám, hogy megbo­londultam. Legjobb lesz, ha eltagadom a ja­vát“. — Azzal visszatér és azt mondja, hogy ma a negyvenötödik napja van. „Oh Hodsa, — mondják neki, — hisz har­minc napból áll az egész böjthónap, hogy mondhatsz ilyet ?“ Még keveset is mondtam ! — feleli a Hodsa. Ha az edényem kövei után indulnék, — százhuszadik napja volna ma a hónapnak“. TÁRCA. Hiimiiin»iiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiniiimiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiii[iiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinhiiiiiiiHlii»i Naszreddin Hodsa tréfái. Eredetijét gyűjtötte és fordította Kunos Ignác. Amint heverész egyszer a Hodsa, nagy zajt hall a kapuja előtt. Odaszól a feleségének, hogy keljen fel és gyújtson gyertyát, szét akar odakint nézni. Az asszony azt mondja neki, hogy sohse törődjék vele. A Hodsa nem fogad szót, magára teríti a paplanát s amint kimegy benne, valaki lekapja róla és elfut vele. A hodsa dideregve tér vissza és mikor kérli tőle a felesége, hogy miért lármáztak odakint, így felel neki: „Úgy látszik, a mi paplanunkon vesztek össze. Alig hogy elvet­ték tőlem, vége lett a lármának“. * * * Egy zöldséges kertbe tévedt egyszer a Hodsa és ami répa, retekféle csak a keze ü­­gyébe esett, mind bedugta a zsákjába. Meg­látta ezt a kertész és ráförmedt a Hodsára, hogy mi keresni valója van itt. A Hodsa nem tudja, hogy mit mondjon és nagy zavarában azt feleli, hogy a minapi nagy vihar hajtotta * * * A folyó partjára megy egyszer a Hodsa felesége, hogy fehér ruhát mosson. Leteszi a szappant és hozzá lát a munkához. Egyszerre csak leszáll egy fekete holló és elkapja a szappant. Kiáltja az urának, hogy fusson a holló után. „Sose bántsd“, módja a Hodsa, — „piszkosabb az, mint mi, hadd mosakod­jék meg egyszer ő is“. * * * Amint elérkezett a böjtök hónapja (Rama­­zán), egy nagy edényt vesz elő a Hodsa és hogy a napok számát el ne felejtse, minden­nap egy-egy követ dob az edénybe. Egy kis­lánya volt a Hodsának, aki az apja példáját látva, szintén beledobálgatott egyet-egyet. A böjtölések 25-ik napján kérdi tőle valaki, hogy hányadik napot böjtölik már. „Várj egy kissé“. * * * Egy létrát kap egyszer a Hodsa a vállára, oda támasztja egy kert falához, fölmászik rá és bemegy a kertbe. Megpillantja a kertész s kérdi tőle, hogy mit akar. A Hodsa nagy gyorsan odasiet a létrájához és igy szól : „Létrát áru­lok“. Itt szoktak létrát árulni ? — kérdi a kertész. „Oh te tudatlan ember, — szól a Hodsa, — létrát ott árulnak ahol van“. * * *

Next