Chicago És Környéke, 1968 (63. évfolyam, 51. szám)
1968-12-20 / 51. szám
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! VOL. 63. ÉVFOLYAM NO. 51. SZÁM Editor and Publisher - szerkesztő és kiadó Dr. JULIUS HOYANY DECEMBER 20, 1968 Békét vár a világ a Nixon-kormányzattól Amerika külpolitikája megkeményedett A Szovjet engedékenyebbé vált Richard Nixon, az Egyesült Államok új elnöke december 11-én mutatta be eddig szokatlan módon — a TV-n — új kormányát. A kabinetnek 12 tagja van. Ezeket ne tévesszük össze azokkal az „assistant”-okkal, vagy tanácsadókkal, akik a Fehér Házban segédkeznek az elnöknek. Bár ezek munkaköre sokszor azonos az egyes kabinet-tagokéval, a tanácsadói gárda csak „privát” testület a hivatalosan kinevezett kabinetminiszterekkel szemben. Sokszor azonban a Fehér Házi tanácsadó nagyobb befolyást gyakorol az elnök elhatározásaira, mint a kabinet-miniszter. A 12 kabinet-miniszter, akiknek képét is közöljük, a következő: Külügyminiszter (Secretary of State): William Rogers. Honvédelmi miniszter (Secretary of Defense): Melvin Laird. Pénzügy miniszter (Secretary of Treasury): David Kennedy. Igazságügy miniszter (Attorney-General): John Mitchell. Jóléti miniszter (Secretary of Health, Education and Welfare): Robert Finch. Városfejlesztési miniszter (Secretary of Housing and Urban Development): George Romney. Munkaügyi miniszter (Secretary of Labor): George Schultz. Közlekedési miniszter (Secretary of Transportation): Walter Hickel. Kereskedelmi miniszter (Secretary of Commerce): Maurice Stans. Földművelési miniszter (Secretary of Agriculture): Clifford Hardin. Postaügyi miniszter (Postmaster-General): Winston Blount. A kinevezett minisztereket a Kongresszusnak meg kell erősíteni állásukban, de ez általában formalitás. Feltűnő, hogy az új kabinet erősen középutas, vagyis sem fémjelzett liberálisok, sem kimondott jobboldaliak nem szerepelnek benne. A Délt, ahol Nixon választási győzelme megszületett, csupán egy „mérsékelt” déli üzletember, a főpostamesterré kinevezett Winston Blount képviseli és a Fehér Házban csak egy segéd-asszisztens, Harry Dent, Strom Thurmond szenátor embere. A liberális „Keletet”, pedig csak a Fehér Házba kinevezett Daniel Moynihan és az Egyesült Nemzetekhez nagykövetnek szánt Sargent Shriver, Eunice Kennedy férje képviseli. Másik érdekessége a kabinetnek, hogy Nixon úgy látszik nem talált „fiatal tehetségeket”, mert a miniszterek átlagos életkora 53 év. A harmadik érdekesség pedig az, hogy hiányoznak a kinevezettek sorából a négerek, a zsidók és a nők. Mivel Nixon — a most már végleges és hivatalos számlálás szerint — kereken 500.000 szavazattal, győzött, ami a leadott szavazatoknak 43,4%-át képezi, valószínűleg úgy érezte, hogy politikai jövője szempontjából hiba volna a kabinetet a „kisebbségi” szavazótáborának igényeihez kötnie, másfelől, hogy a politikai és népcsoport-koalíció gyakorlatilag megvalósítathatatlan, így azután személyeket és nem pártokat, vagy népcsoportokat képviselő reprezentánsokat keresett kabinetjéhez. Ez alól csak a „politikai adósság-törlesztésként” kinevezett néhány miniszter (Romney, Volpe stb.) kivétel. A legnagyobb meglepetés William Rogers kinevezése volt a külügyek élére, akinek úgyszólván semmi külpolitikai tapasztalata nincs. Ügyvéd és állítólag kiváló és kemény tárgyalófél, ami a sorsdöntő nemzetközi kérdések elkövetkező tárgyalásain kedvező tulajdonság lehet. Kétségtelen azonban, hogy egy tapasztalt, gyakorlott diplomatát, vagy külügyi embert kell a második posztra állítani, aki ismeri is a nagyon komplex külpolitikai kérdéseket. A másik meglepetés Melvin Laird republikánus képviselő kinevezése a honvédelmi posztra. Laird kemény ember, de a vietnámi kérdésben nem túlzó, sőt a mihamarabbi „tárgyalásos” béke híve. Nixon pénzügyi politikája nem lesz konzervatív, ha David Kennedy személyét nézzük, aki chicagói bankár és ha nem is lelkes híve az „új közgazdasági” politikának, ami Kennedy-Johnson idején érvényesült, nem ijesztően konzervatív. A Fehér Ház-i közgazdasági tanácsadók főnöke Paul McCracken szintén inkább az új irány mellett van, mint ellene és így előreláthatólag nem kell tartanunk attól, hogy a prosperitást erőszakosan letörik az árinfláció megfékezése érdekében. Általában kedvezően ítélik meg az új kabinetet, amelynek nagyrészt ismeretlen tagjai mintegy keretként szolgálnak Nixon elnöki képmásának kiemelésére. A csoport legtapasztaltabb tagja kétségtelenül maga az új elnök, akire nagyon sok nagyon nehéz probléma vár. William Rogers külügy Maurice Stans kereskedelem Melvin Laird honvédelem Walter Hickel belügy David Kennedy pénzügy Robert Finch jóléti John Mitchell igazságügy George Romney városfejlesztés George Schultz munkaügy John Volpe közlekedés Clifford Hardin földművelésügy Winton Blount pőstaügy Moszkva hallgat Jugoszláviáról Világpolitikai szempontból kétségtelenül Nixon kormányalakítása volt az elmúlt hét legjelentősebb eseménye. Az egész világ az új elnöktől várja a válságok megoldását. A másik feltűnő és nagy horderejű jelenség a nyugati flotta-tevékenységek megélénkülése. Az Egyesült Államok két rombolója — egy cseppet sem törődve Moszkva dühös tiltakozásával — befejezte háromnapos körútját a Fekete tengeren és visszatért a Földközi tengeren állomásozó hatodik flottához. A körútnak kétségtelenül tüntető jellege volt. Egyrészt Moszkvát figyelmeztette, hogy az Egyesült Államok nem ismerik el orosz beltengernek a Fekete tengert, másrészt hangsúlyozta, hogy Törökországot a Fekete tengeri orosz flottával szemben is meg tudják védeni. Valószínű: ennek a tüntetésnek volt a következménye, hogy a Szovjetunió a Földközi tengerről visszavonta a tavaly odavezényelt hadihajóinak egyharmadát, köztük a helikopter-hordozó „Moszkva” anyahajót. Konfliktus esetén ugyanis számolnia kellene azzal, hogy az Egyesült Államok a Fekete tengeren is elállnák a visszavonulás útját. Hazai támaszpontjaiktól elvágva egérfogóba kerülnének. Ezt a kockázatot a Földközi tengeri hajóhadak teljes egészére, úgy látszik, nem vállalják. Közelkeleti helyzetük ezzel máris meggyengült és tovább gyengülne, ha még több hadihajót hazavezényelnének. Ugyanekkor erősödtek az arab-izraeli béketárgyalások. Az engedékenységet, vagy gyengeséget mutató szovjet hatalommal a hátuk mögött az arabok is engedékenyebbek lettek. A Szovjetunió heves tiltakozása közben valósul meg a NATO brüsszeli konferenciáján elhatározott az a terv is, hogy az Északi tengeren amerikai, angol, nyugatnémet, holland, belga és dán hadihajókból álló flottát vonnak össze, amely a NATO északnyugati szárnyát beosítaná a Szovjetunió ellen. Ehhe a flottához valószínűleg franca hadihajók is csatlakoznak. A Kta számát 50 hadihajóban tározták meg. Köztük lesz hat, vagy négy repülőgép-anyahajó A terv megvalósulás után a Szovjetunió balti flotta amely körülbelül az egyharmad az egész orosz hajóhadnak, hába esetén aligha tudna kifutni a Hágtengerekre. Fogva volna a mai vizeken, mint ahogy a Fed- tengeri és a távolkeleti flota is fogva volna a Dardanellák, ille a csuzimai szoros lezárása utén. A nyugati tengeri főszabályok természetesen békébe is erősen bénítják a szovjet flota tevékenységét. ■ A közelkeleti, részleges oroszszavonulás Jugoszláviában és Rámában is nyugalmi állapot felé tereli a helyzetet. Brezsnyev ugyan nem válaszolt Titónak arra a kérdésére, hogy Jugoszláviát is a „megrendszabályozandó” kommunista államok közé számítja-e, de az orosz támadó szándék gyengülése mégis reményt kelt a háború elmaradására. Ettől függetlenül Tito tovább fegyverkezik. A jugoszláv nemzetgyűlés még ebben a hónapban letárgyalja és minden bizonnyal elfogadja azt a törvényjavaslatot, amely eleve érvénytelennek mondja ki az esetleges kapitulációt és egymillió harcosról gondoskodik a partizán tevékenységek életbentartására. A vietnámi béke helyreállítása terén még mindig csak a formalitásokról tárgyalnak. Közben ellentétek támadtak Északvietnám és a délvietnámi Viet Cong között. Északvietnám a Szovjetunióra, a Viet Cong Vörös Kínára szeretne támaszkodni a tárgyalások során. A Viet Cong jobb és hatásosabb pártfogót lát az Egyesült Államok felé közeledni akaró Kínában, mint az oroszokban. A Nyugat fölénye egyre jobban kidomborodik. (B. J.) MI TÖRTÉNT A HÉTEN? • Brazíliában hirtelen válságosra fordult a helyzet. A hadsereg nyomására Costa e Silva elnök bezáratta a parlamentet és ezzel felfüggesztette az alkotmányt. Egy képviselőt bíróság elé akar állítani a haderő kritizálása miatt. • Kelet-Pakisztánban a rendőrség tüzet nyitott a sztrájkoló munkásokra, akik Ayub Kán elnök „elnyomó” intézkedései miatt tüntettek. Pakisztán a forradalom küszöbére érkezett • Olaszországban felesküdött az új koalíciós kormány, amely Mariano Rumor vezetése alatt a kereszténydemokraták, a Nemi-szocialisták és a republikánusok tagjaiból áll. A rend helyreállítását remélik a válság megoldásától. • William Scranton, Richard Nixon személyi kiküldöttje szerint a középkeleti béke ügyének kilátásai javultak. Hat arab állam ■— tehát az egyetlen Szíria kivételével valamennyi, amelyek megszakították a USA-val a diplomáciai viszonyt — a Nixon-adminisztrációtól reméli a kapcsolatok helyreállítását. • A cseh munkásság és diákság általános sztrájkkal fenyegetőzik, ha a kommunista párt központi bizottsága elbocsátaná állásukból a liberális vezéreket, köztük Dubcseket és Szmirkovszkit • Mose Dayan izraeli honvédelmi miniszter Amerikába érkezett és megbeszélést folytatott Nixon megválasztott elnökkel. Dayan tábornok rövid nyilatkozata szerint nem hiszi, hogy az amerikai támogatás csökkennék és országára nézve előnyösnek tartaná, ha a USA jó viszonyt fejlesztene ki az arab államokkal. • A Supreme Court szabad utat nyitott a Jim Garrison St. Louis-i kerületi ügyész által elindított per előtt, amelyben Garrison egy Clay Shaw nevű üzletembert a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos összeesküvéssel vádol. • Románia külügyminisztere, Corneliu Manescu Keletnémetországba látogatott, első vizitre hét év után, amióta külügyminiszter. A lépést a Sztálíni vonal felé irányuló udvariassági gesztusnak tartják. *