Chicago És Környéke, 1968 (63. évfolyam, 51. szám)

1968-12-20 / 51. szám

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! VOL. 63. ÉVFOLYAM NO. 51. SZÁM Editor and Publisher - szerkesztő és kiadó Dr. JULIUS HOY­ANY DECEMBER 20, 1968 Békét vár a világ a Nixon-kormányzattól Amerika külpolitikája megkeményedett A Szovjet engedékenyebbé vált Richard Nixon, az Egyesült Államok új elnöke december 11-én mutatta be eddig szokatlan módon — a TV-n — új kormányát. A kabinetnek 12 tagja van. Ezeket ne tévesszük össze azokkal az „assistant”-okkal, vagy tanács­adókkal, akik a Fehér Házban segédkeznek az el­nöknek. Bár ezek munkaköre sokszor azonos az egyes kabinet-tagokéval, a tanácsadói gárda csak „privát” testület a hivatalosan kinevezett kabinet­­miniszterekkel szemben. Sokszor azonban a Fehér Házi tanácsadó nagyobb befolyást gyakorol az el­nök elhatározásaira, mint a kabinet-miniszter. A 12 kabinet-miniszter, akiknek képét is közöl­jük, a következő: Külügyminiszter (Secretary of State): William Rogers. Honvédelmi miniszter (Secretary of Defense): Melvin Laird. Pénzügy miniszter (Secretary of Treasury): Da­vid Kennedy. Igazságügy miniszter (Attorney-General): John Mitchell. Jóléti miniszter (Secretary of Health, Education and Welfare): Robert Finch. Városfejlesztési miniszter (Secretary of Housing and Urban Development): George Romney. Munkaügyi miniszter (Secretary of Labor): Geor­ge Schultz. Közlekedési miniszter (Secretary of Transporta­tion): Walter Hickel. Kereskedelmi miniszter (Secretary of Commer­ce): Maurice Stans. Földművelési miniszter (Secretary of Agricultu­re): Clifford Hardin. Postaügyi miniszter (Postmaster-General): Wins­ton Blount. A kinevezett minisztereket a Kongresszusnak meg kell erősíteni állásukban, de ez általában formalitás. Feltűnő, hogy az új kabinet erősen középutas, vagyis sem fémjelzett liberálisok, sem kimondott jobboldaliak nem szerepelnek benne. A Délt, ahol Nixon választási győzelme megszületett, csupán egy „mérsékelt” déli üzletember, a főpostamesterré ki­nevezett Winston Blount képviseli és a Fehér Ház­ban csak egy segéd-asszisztens, Harry Dent, Strom­ Thurmond szenátor embere. A liberális „Keletet”, pedig csak a Fehér Házba kinevezett Daniel Moyni­­han és az Egyesült Nemzetekhez nagykövetnek szánt Sargent Shriver, Eunice Kennedy férje képviseli. Másik érdekessége a kabinetnek, hogy Nixon úgy látszik nem talált „fiatal tehetségeket”, mert a mi­niszterek átlagos életkora 53 év. A harmadik érdekesség pedig az, hogy hiányoznak a kinevezettek sorából a négerek, a zsidók és a nők. Mivel Nixon — a most már végleges és hivatalos számlálás szerint — kereken 500.000 szavazattal, győzött, ami a leadott szavazatoknak 43,4%-át ké­­­pezi, valószínűleg úgy érezte, hogy politikai jövője szempontjából hiba volna a kabinetet a „kisebbsé­gi” szavazótáborának igényeihez kötnie, másfelől, hogy a politikai és népcsoport-koalíció gyakorlatilag megvalósítathatatlan, így azután személyeket és nem pártokat, vagy népcsoportokat képviselő reprezen­tánsokat keresett kabinetjéhez. Ez alól csak a „po­litikai adósság-törlesztésként” kinevezett néhány miniszter (Romney, Volpe stb.) kivétel. A legnagyobb meglepetés William Rogers kine­vezése volt a külügyek élére, akinek úgyszólván semmi külpolitikai tapasztalata nincs. Ügyvéd és­­ állítólag kiváló és kemény tárgyalófél, ami a sors­döntő nemzetközi kérdések elkövetkező tárgyalá­sain kedvező tulajdonság lehet. Kétségtelen azon­ban, hogy egy tapasztalt, gyakorlott diplomatát, vagy külügyi embert kell a második posztra állíta­ni, aki ismeri is a nagyon komplex külpolitikai kér­déseket. A másik meglepetés Melvin Laird republikánus képviselő kinevezése a honvédelmi posztra. Laird kemény ember, de a vietnámi kérdésben nem túlzó, sőt a mihamarabbi „tárgyalásos” béke híve. Nixon pénzügyi politikája nem lesz konzervatív, ha David Kennedy személyét nézzük, aki chicagói bankár és ha nem is lelkes híve az „új közgazda­­sági” politikának, ami Kennedy-Johnson idején ér­vényesült, nem ijesztően konzervatív. A Fehér Ház-i közgazdasági tanácsadók főnöke Paul Mc­Cracken szintén inkább az új irány mellett van, mint ellene és így előreláthatólag nem kell tarta­nunk attól, hogy a prosperitást erőszakosan letö­rik az árinfláció megfékezése érdekében. Általában kedvezően ítélik meg az új kabinetet, amelynek nagyrészt ismeretlen tagjai mintegy ke­retként szolgálnak Nixon elnöki képmásának ki­emelésére. A csoport legtapasztaltabb tagja két­ségtelenül maga az új elnök, akire nagyon sok na­gyon nehéz probléma vár. William Rogers külügy Maurice Stans kereskedelem Melvin Laird honvédelem Walter Hickel belügy David Kennedy pénzügy Robert Finch jóléti John Mitchell igazságügy George Romney városfejlesztés George Schultz munkaügy John Volpe közlekedés Clifford Hardin földművelésügy Winton Blount pőstaügy Moszkva hallgat Jugoszláviáról Világpolitikai szempontból két­ségtelenül Nixon kormányalakí­tása volt az elmúlt hét legjelentő­sebb eseménye. Az egész világ az új elnöktől várja a válságok meg­oldását. A másik feltűnő és nagy hord­erejű jelenség a nyugati flotta-te­vékenységek megélénkülése. Az Egyesült Államok két romboló­ja — egy cseppet sem törődve Moszkva dühös tiltakozásával — befejezte háromnapos körútját a Fekete tengeren és visszatért a Földközi tengeren állomásozó ha­todik flottához. A körútnak kétségtelenül tüntető jellege volt. Egyrészt Moszkvát fi­gyelmeztette, hogy az Egyesült Ál­lamok nem ismerik el orosz belten­gernek a Fekete tengert, másrészt hangsúlyozta, hogy Törökországot a Fekete tengeri orosz flottával szemben is meg tudják védeni. Valószínű: ennek a tüntetésnek volt a következménye, hogy a Szovjetunió a Földközi tengerről visszavonta a tavaly odavezényelt hadihajóinak egyharmadát, köztük a helikopter-hordozó „Moszkva” anyahajót. Konfliktus esetén ugya­nis számolnia kellene azzal, hogy az Egyesült Államok a Fekete ten­geren is elállnák a visszavonulás útját. Hazai támaszpontjaiktól el­vágva egérfogóba kerülnének. Ezt a kockázatot a Földközi tengeri hajóhadak teljes egészére, úgy lát­szik, nem vállalják. Közelkeleti helyzetük ezzel máris meggyen­gült és tovább gyengülne, ha még több hadihajót hazavezényelné­nek. Ugyanekkor erősödtek az arab-izraeli béketárgyalások. Az engedékenységet, vagy gyengesé­get mutató szovjet hatalommal a hátuk mögött az arabok is engedé­kenyebbek lettek.­­ A Szovjetunió heves tiltakozása közben való­sul meg a NATO brüsszeli konfe­renciáján elhatározott az a terv is, hogy az Északi tengeren amerikai, angol, nyugatnémet, holland, bel­ga és dán hadihajókból álló flottát vonnak össze, amely a­­ NATO északnyugati szárnyát beosítaná a Szovjetunió ellen. Ehhe a flot­tához valószínűleg franca hadiha­­jók is csatlakoznak. A Kta szá­mát 50 hadihajóban tározták meg. Köztük lesz hat, vagy négy repülőgép-anyahajó A terv megvalósulás után a Szovjetunió balti flotta amely körülbelül az egyharmad az egész orosz hajóhadnak, hába esetén aligha tudna kifutni a Hágtenge­­rekre. Fogva volna a mai vize­ken, mint ahogy a Fed- tenge­ri és a távolkeleti flota is fogva volna a Dardanellák, ille a csu­­zimai szoros lezárása utén. A nyugati tengeri főszabályok természetesen békébe is erősen bénítják a szovjet flota tevékeny­­ségét. ■ A közelkeleti, részleges orosz­szavonulás Jugoszláviában és Rámában is nyugalmi állapot felé tereli a hely­zetet. Brezsnyev ugyan nem vála­szolt Titónak arra a kérdésére, hogy Jugoszláviát is a „megrend­­szabályozandó” kommunista álla­mok közé számítja-e, de az orosz támadó szándék gyengülése mégis reményt kelt a háború elmaradásá­ra. Ettől függetlenül Tito tovább fegyverkezik. A jugoszláv nemzet­­gyűlés még ebben a hónapban le­tárgyalja és minden bizonnyal el­fogadja azt a törvényjavaslatot, amely eleve érvénytelennek mond­ja ki az esetleges kapitulációt és egymillió harcosról gondoskodik a partizán tevékenységek életben­­tartására. A vietnámi béke helyreállítása terén még mindig csak a formalitásokról tárgyalnak. Közben ellentétek támadtak Észak­­vietnám és a délvietnámi Viet Cong között. Északvietnám a Szovjet­unióra, a Viet Cong Vörös Kínára szeretne támaszkodni a tárgyalá­sok során. A Viet Cong jobb és hatásosabb pártfogót lát az Egye­sült Államok felé közeledni akaró Kínában, mint az oroszokban. A Nyugat fölénye egyre jobban ki­domborodik. (B. J.) MI TÖRTÉNT A HÉTEN? • Brazíliában hirtelen válságosra fordult a helyzet. A hadsereg nyo­mására Costa e Silva elnök bezáratta a parlamentet és ezzel felfüg­gesztette az alkotmányt. Egy képviselőt bíróság elé akar állítani a had­erő kritizálása miatt. • Kelet-Pakisztánban a rendőrség tüzet nyitott a sztrájkoló munká­sokra, akik Ayub Kán elnök „elnyomó” intézkedései miatt tüntettek. Pakisztán a forradalom küszöbére érkezett • Olaszországban felesküdött az új koalíciós kormány, amely Ma­riano Rumor vezetése alatt a keresztény­demokraták, a Nem­i-szocia­­listák és a republikánusok tagjaiból áll. A rend helyreállítását remélik a válság megoldásától. • William Scranton, Richard Nixon személyi kiküldöttje szerint a középkeleti béke ügyének kilátásai javultak. Hat arab állam ■— tehát az egyetlen Szíria kivételével valamennyi, amelyek megszakították a USA-val a diplomáciai viszonyt — a Nixon-adminisztrációtól reméli a kapcsolatok helyreállítását. • A cseh munkásság és diákság általános sztrájkkal fenyegetőzik, ha a kommunista párt központi bizottsága elbocsátaná állásukból a liberális vezéreket, köztük Dubcseket és Szmirkovszkit • Mose Dayan izraeli honvédelmi miniszter Amerikába érkezett és megbeszélést folytatott Nixon megválasztott elnökkel. Dayan tábornok rövid nyilatkozata szerint nem hiszi, hogy az amerikai támogatás csök­kennék és országára nézve előnyösnek tartaná, ha a USA jó viszonyt fejlesztene ki az arab államokkal. • A Supreme Court szabad utat nyitott a Jim Garrison St. Louis-i kerületi ügyész által elindított per előtt, amelyben Garrison egy Clay Shaw nevű üzletembert a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos összees­küvéssel vádol. • Románia külügyminisztere, Corneliu Manescu Keletnémetország­ba látogatott, első vizitre hét év után, amióta külügyminiszter. A lé­pést a Sztálíni vonal felé irányuló udvariassági gesztusnak tartják. *

Next