Chicago És Környéke, 1975 (70. évfolyam, 20-52. szám)
1975-05-17 / 20. szám
Oláh György beszámolója Venezuelából Mindszenty bíboros caracasi diadalátjárói Caracas április hónapsorkán, rajongó lelkesedés a Katedrálisban EGYENEST A KELLŐS KÖZEPÉN kell kezdenem. Ott mikor Venezuela legfőbb székesegyházában, a caracasi tágas érseki katedrálisban egyszerre felharsan a tapsorkán. De olyan aminöt templomban csak olasz ég alatt hallhat az ember. Ott is csak nagyritkán. Például a legnagyobb ünnepeken a Szent Péter bazilikában mikor a Pápát trónusán behozzák. A tapsorkán fokozódik, nő, ide-oda hömpölyög a tágas mellékhajókat elválasztó oszlopok között is, mint a megáradt, partot kereső folyam. Csattog a visszhangja a mellékhajók falain. Pedig aki érkezik nem trónuson hozzák. Nem ezüstalabárdos testőrök kisérik. Csak a helyi Guardia Nációnál néhány egyenruhás küldötte, meg néhány civilruhás feketearcú rendőrféle. Kicsit hajlott, törékeny, de biztos léptű. Nincs rajta semmi dísz a bíborbélésű gallérján, meg ősz fején a kis bíbor piheoluson kívül. A hatóságoktól kirendelt őrzőknek sokszor futva kell követni. Előtte árvalányhajas cserkészfiúk csatárlánca nyit utat. Nem tudja az ország nyelvét. A tömeg többsége még csak fényképen látta az újságok oldalas üdvözlésein. Mégis úgy tolong mindenki feléje, mint a csodatevőhöz. Van egy töpörödött anyóka valami német vagy lengyel bevándorló féle, ki már a repülőtéri fogadtatás óta minden rendőrkordont áttör. Nem lehet visszaráncigálni. Kuporogva rohangál mellette, hogy csak köpenye szélét érinthesse. HOSSZÚ ÉLETEMBEN egyetlen egyszer láttam szentélyben ilyen ünneplést, mikor Siri genovai bíborosérsek egy éjszaka fáklyák lampionok tűzfényénél aranyló palástban akart az arenzanoi kolostorudvaron át a búcsúját ünneplő kegytemplomig jutni. A karabinierik félóra alatt sem tudtak neki utat nyitni száz lépés távolságig. És ez az ünneplés most itt nekünk szól? Bajongunk fel magunkban. Egy hétezer kilométerre az Óceánon túl fekvő nekik ismeretlen kis ország szenvedéseinek? Egy olyan ország szívében ahol most ömlik a sárga arany, az olaj, egymásután nőnek fel az amerikai méretű felhőkarcolók, ahol most gazdagodik, amerikaiasodik minden? A hömpölygő tapsorkánba olyan tengermorajlás vegyül, ami csak a feszülten várakozó tömegből tud felszakadni, ha akit vár, már közeledik. Én egyik szentélykorlát mögül, több lépcső magasságából keresem őt. De csak a felzúgó tapsvihar, meg a tömeg össze-összetolulása jelzi merre tart. Két-háromszor látom ősz fejét a bíbor pileolussal felbukkanni, amint finom sápadt keze a tömeg fölé emelkedve áldást oszt. És a magyarok? Hol vannak a magyarok? A több mint négyszáz évvel épült, földrengések után többször átalakított, átépült katedrális igazán elég tágas, világos, hogy innen mindenfelé átlásson rajta az ember. Nyoma sincs itt már a gótika szintörő félhomályának, a barokk fullasztó aranyfelhőinek. A Magyar Ház híres Faludiénekkara, melynek nem igen akad párja a magyar emigrációban, már látom felsorakozni a szentély mögötti magas karzaton. Az énekkar hölgytagjai majd földig érő sötétszürke galléros palástban álltak ki a színpadra korával kezükben. Egy kulturális nyugati nép fiaihoz méltó volt ahogy az érkező prímást a többszólamú kórus köszöntötte. Mintha odahaza a Mátyás Templomban vagy a Szent István Bazilikában készülnének ünnepre. HOL VANNAK A MAGYAROK? Hol van Caracas kétezernél több magyarja ebben a sokszínű sokhangu tengermorajlásban? Hányszor hallottuk a Prímástól a példázatot, hogy Szent István elrendelte minden tíz falu templomot emeljen magának és ha ott vasárnap mise van csak a tűzhely őrzői maradjanak otthon. Ki hát itt a magyar ezek alatt a jókora templomi boltívek alatt szorongó tömegben, mely így utcára-térre kiszorulva hathétszáz embert is kitehet? Az első biztos jel: a könnytől fátyolozott szemek. Mi magyarok nem vagyunk Isten házában színpadias tapsviharokhoz szokva, de most minket is magával sodort ez a trópusi latin szokás. Ha nem szégyelnénk, teli torokkal éljeneznénk ujjonganánk mi is, helyette szégyenkezve húzzuk elő zsebkendőinket. Minek is a könny tulajdonképpen, mikor örömhimnuszba kéne kitörni? Mikor hajlongva kéne megköszönni, hogy itt a világ másik sarkán ilyen rajongva veszik körül azt, ki mégiscsak először a mienk, mienk, mienk. Nemzeti viseletek káprázatos felvonulása De van a könnyfátyolos szemeknél is sokkal hangosabb jel arra, hogy mennyien vagyunk itt és úgy látszik most a Szent István parancsát követve csakugyan csak a tűzhelyőrzők, meg betegek maradtak odahaza közülünk ebben a hegyen völgyön irtózatosan szétterjedő felhőkarcolókkal tele nagyvárosban. A bennszülöttek sötétebb arcú tömegében mindenfelől színes európai népviseletek tarkállnak ki. Már bejövetelkor megcsodáltuk a litván parasztoknak öltözött szép finom szőke kis világvárosi fiúkat és lánykákat, vadonatúj sárga szattyán bocskorukat, tüszős parasztingeiket. Minden ruhadarabjuk, díszes úgy ragyogott, mintha egy babaüzlet kirakatából vették volna ki azt. Aztán a szép délceg lengyel parasztmenyecskéket, amineket a Csenszthovai kolostor egyik búcsúján bámultam meg utoljára. Kerek ukrán párták, horvát népi fejdíszek is felbukkantak, persze csupa kifinomult európai arcok felett. De amin minden szem megakadt a népviseleti felvonulás közepette maga az élő sűrű, gazdag virágoskert, az a sok különböző díszmagyarba, korhű, fényes régi magyar díszruhákba, a legválogatottabb magyar falusi népviseletbe kiöltözött caracasi magyar nők. Ők állják körül sorfalakban a főhajó szentély felé eső részét, az első padsorokat. A belépésnél is ők képezték az igazi díszőrséget, nem mi a prímás lépteit mindenfelé követő sötétruhás férfiak. Külön fejezetben kéne foglalkozni itt a venezuelai magyar nők magyarruha-kultuszával, az itt most felvirágzott nemzeti pompával, mely igen sok magyar emigránskolóniában kezd kifakulni, divatját múlni. Itt pedig úgylátszik, az évekkel, a jólét emelkedésével, csak jobban színesedik, nemesedik. Hölgyek kiket lánykori képeiben a Gyöngyösbokréta piroscsizmás parasztjelmezeiben láthatsz, most mint tekintélyes, módos asszonyok a Zrínyi Ilonák, Árva Bethlen Katák méltóságával vonultak ki csipkefátyolos pártákban, ezüst- aranyskofiumos bársony vagy selyem pruszlikokban. Mintha itt minden család Malonyai Dezső a „Magyar Nép Művészete” köteteinek akvarelljeit tanulmányozta volna, sehol ennyi kalotaszegi, torockói, kövesdi, sárréti, buzsáki, kalocsai, nógrádi motívumot, varrottast, hímzést nem láthatsz egyszerre sehol a magyar nőkön. MINDSZENTY HERCEGPRÍMÁS első caracasi nagymiséjét a helyi rádiók műsor megszakítással lépésről lépésre követték. Csak amikor hangszalagfelvételen mi is meghallgathattuk azt, amit az ország hallhatott belőle, tudjuk igazán méltatni, mennyire nem hatolt be még az itteni közlésekbe minden új külpolitikai irány próbálkozás közben, a Vasfüggöny mögül áramló „vörös méreg.” A kereszténység nagy mártírja, most az oltárhoz lép! ... A bíboros ki vérét adta a szabadságért . . . Mindszenty bíboros ki népe és az egész kereszténység hőse most megcsókolja az Evangéliumot . . . Mindszenty József bíboros most anyanyelvén szól magyar híveihez. . . .. — hallotta Caracas minden rádióhallgatója, majd egy órán keresztül. A csengő hangon magyarul elmondott szentbeszédéből is sokat közvetítettek a helyi rádióállomások, meg két TV állomás is. Egy aggodalom eloszlik EZ VOLT AZ ELSŐ prímási prédikáció, azok közül, melyeket aztán Venezuela nyilvánossága, hét különböző templomában, érseki, püspöki katedrálisokban bazilikává avatott plébániatemplomban stb. tiszta magyar nyelven végighallgathatott. De mielőtt ezekkel a prédikációkkal külön is foglalkozhatnánk, hadd szóljunk az aggodalmakról is amik addig motoszkáltak bennünk míg a főpapi segédlettel elmondott katedrálisi nagymise szertartása közben egyszer hátul a szentségtartó alatt sorakozó főpapi stallumok egyikén két papja kíséretében megpillantottuk Venezuela egyetlen bíborosát Quintero érseket, ki nemrég vonult vissza a venéz egyház kormányzásától. Már hetekkel Mindszenty érkezése előtt erősen foglalkoztatta a magyar Fogadóbizottságot, de a diplomácia minden nyelvét némileg értő magyar itt, vajon milyen lesz a hivatalos egyházi fogadtatása Esztergom száműzött mártír érsekének? Meddig mehet majd el a fogadtatás külső formáiban? Nem hozzák-e majd mégis valahol a hívek és a klérus tudomására — hacsak egy árnyalattal is, hogy József bíboros hazája mai vallási állapotáról, nem képviseli a Szentszék nemzetközi diplomáciájával foglalkozó szakembereinek hivatalos álláspontját? Sőt lemondatását sem fogadta el. Azt pontosan tudjuk, Quintero bíboros régen ismeri Mindszentyt, sőt tituláris templomokat cseréltek egymással Rómában. Azt is tudjuk, ezelőtt vagy másfél évvel mikor a Mindszenty bíborosról elnevezett magyar katolikus egyházközségében a magyar bíboros délamerikai látogatása szóba került, Quintero bíboros szívesen meghívta mártírtársát. De az több mint másfél éve volt! Hová lett azóta a tavalyi hó? Mindszenty azóta eltanácsolt „Emlékiratait” több világnyelven kiadatta, földrészről földrészre jár, hogy híveit az Egyház iránti hűségre biztatva nyíltan ismételje Egyháza és a Szentatya iránti hűség nem kötelezheti arra őt, hogy meghajoljon a nyíltan Istentelen materialista marxista kormányokkal való politikai egyezkedések előtt. Ilyen aggodalmak közben készültek először a caracasi magyarok arra, hogy hercegprímásukat, a magyarság mai igazi fejét a venezuelai hadsereg legszebb vendéglátó szállásán a Circulo Militär díszes vendégszobáiban helyezzék el. A venéz hadsereg sportkiképzésében olyan nagy érdemeket szerzett Bartha Rudolf, Bartha Károly volt magyar honvédelmi miniszter fia tette meg a lépéseket ezirányban. Először a vendég neve megemlítése nélkül foglalt le két lakosztályt. Csak azután árulta el a katonai intézmény parancsokának, egy tábornoknak, ki lenne a vendégük. Tapogatózott nem lenne-e kellemetlen a hadseregnek, ha egy ilyen világhírességet aki esetleg nem is lesz hivatalos vendég a kormányhatóságok előtt se, éppen a hadsereg fogadná vendégül itt. A tábornok kurtán felelt: Itt én parancsolok, senki más, semmiféle más hatóság! Mindszenty látogatása nekünk megtiszteltetés! (A délamerikai hadseregek viszonya egész más a kormányokhoz, mint Európában vagy az USÁ- ban.) E tervezgetést összes kételyeivel egyszerre szétoszlatta, mikor Lebrun érsek, Quintera bíboros után a venéz katolikus egyház helytartója közölte a Fogadóbizottsággal, Dömötör Ede ferences páter útján, hogy Mindszenty bíborost ők látják vendégül a város közelében a hegyekben lévő El Hatilloban, az ottani Szent József Szemináriumok díszes vendég lakosztályában. . . De még így is maradt egy árnyék, a fogadási ünnepségen. A másfél éve Mindszentyt meghívó bíboros nem jelent meg a repülőtéren. Korára és betegségére hivatkozva a mosolygó kedves magyarbarát Lebrun érsek útján adta át csak üdvözletét... Ez is a vatikáni diplomácia finom figyelmeztetése — suttogták a mindentudók. Ez a ,,mindent-tudás” mondott aztán teljes csődött, mikor a katedrálisi nagymisén a mereven ülő venezuelai bíboros egyszer csak felállott és az új koncelebrált miseszertartás béke-ölelésén elsőnek ő sietett mártír bíborostársához, hogy átölelje. De még inkább füstté vált minden találgatás a végletekig kifinomult vatikáni diplomácia bármilyen hátsó gondolatáról, mikor másnap reggel egy fekete Ford-kocsi jelent meg Mindszenty hercegprímás szemináriumi szállása előtt és maga Quintero bíboros szállott ki belőle az új pápai nunciussal. Hogy mit beszéltek odabenn latinul hármasban, azt egy helyszíni feljegyzésből szó szerint kell elmondanom majd a következő naplórészletünkben, mert az minden udvariassága, majdnem közhelyei közben is kicsit már történelem. Sőt mélységesen mély emberi dokumentum is egyháznagyok között. A Hercegprímás utolsó útjáról következő számunkban számolunk be Oláh György költőien szép tudósításában. Mire Oláh György lelkes tudósítása ideért, a Hercegprímás már ravatalon feküdt. Az élet lelkesedését felváltotta a halál csöndje. Oláh György tudósítása — még egy folytatással kibővítve — adja az olvasónak a Prímás életének utolsó áldozatát, amivel imádott magyar testvéreinek szolgált. Azért közöljük ezt a tudósítást és a rá következő befejező részt, mert ezek a mesterien megírt cikkek köztünk tartják még az elhunyt Főpapot. Minél tovább együtt lenni vele — valamennyiünk vágya. MINDSZENTY GYÁSZ ISTENTISZTELET A SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIATEMPLOMBAN 2015 V. AUGUSTA BLVD. CHICAGO, ILLINOIS MÁJUS 17-ÉN, SZOMBATON DÉLUTÁN 4 ÓRAKOR DODY JÁNOS CHICAGO BÍBOROS ÉRSEKÉNEK RÉSZVÉTELÉVEL. EGYLETEK ÉS SZERVEZETEK ZÁSZLÓIKKAL EGYÜTT JELENJENEK MEG. MEGERŐSÍTETTE HITÜNKET, ÉLTETTE REMÉNYÜNKET ! Elindult a vándorzászló Mindszenty hercegprímás temetésére Lapzártakor kaptam a hírt Bocskay Józseftől, aki a Politikai Foglyok Világszövetségének helyi elnöke és Vándorzászló Bizottság Vezetőségi tagja, hogy a Vándorzászlót útnak indítják repülőgépen a nagy temetésre Austriába. A zászlót egy díszes küldöttség élén Bocskay József és Szabó István adják át csütörtök délután a repülőtéren Msgr. Szabó Jánosnak, aki a helyi szövetség hatalmas babérkoszorújával együtt magával vitte a temetés helyszínére. Magunk részéről is hálás köszönetünket fejezzük ki Ms dr. Szabó Jánosnak a chicagói magyarság gyászának a helyszínen való kifejezéséért. Nagyrabecsülésünk Bocskay József és Szabó István szabadságharcos vezetőknek. 3. oldal Megjelent a második kiadás! A magyar kiadás a legterjedelmesebb, mert a Hercegprímás a magyar sors tragédiáját saját életén keresztül eddig ismeretlen, meglepetésszerű részletekkel ismerteti. A MINDSZENTY EMLÉKIRATAIM kiállításában is a magyar könyvkiadás büszkesége, művészi címlappal keménykötésben, 72 eredeti fényképpel, 532 oldalon. Ára 15 dollár , amiben a postai ajánlott küldés díja is bennfoglaltatik. A második kiadásból puha kartonkötésben is készült könyv, ára 10 dollár. • • KANADAI MAGYARSÄG (Vörösváry Publishing Company Limited) 412 Bloor Street West, Toronto, M5S 1X5, Ontario, Canada Kérem, küldjenek alábbi címemre .....drb. MINDSZENTY: EMLÉKIRATAIM c. könyvet. A $....dollár vételárat csekken — money orderen mellékelem. Az alábbiakat kérjük NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL kitölteni: Név:....................................................................................................................................... Cím:.......................................................................................................................................