Amaro Drom, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám
Facsemeték Az új hatalom szívéhez nem állnak túlzottan közel a legszegényebbek. Az idén bevezetett szociálpolitikai intézkedések bevallottan nem rajtuk kívánnak segíteni. A parlament alanyi jogúvá tette ugyan a családi pótlékot, de nem növelte annak reálértékét, ami elsősorban azokat sújtja, akiknek családi jövedelmében ez az egyik legfőbb tétel. Visszahozta a gyerekek után járó adókedvezményt, amit érthetően csak azok élvezhetnek, akinek egyáltalán van adóköteles jövedelmük. Vissza akarják állítani a gyermekgondozási díjat, szintén a magasabb jövedelműeknek kedvezve ezzel, hiszen a gyed összege a szülés előtti fizetéssel arányos. A kiskeresetűeknek ezenkívül adóterhei is nőnek. A körülbelül egymillió létminimum alatt vagy a körül élő emberrel kapcsolatos nézeteiről az új kormányfő mindjárt a választások éjszakáján elejtett egy megjegyzést. Orbán Viktor akkor az igazi kisgazdákról beszélt, mondván, hogy azok bizony sosem éltek/élnek segélyből. A pénzügyminiszter december 24-én azt nyilatkozta a Népszabadságban, hogy „a kérdés csak az, hogy arra kell-e ösztönözni az embereket, hogy munka nélkül is jól meg tudjanak élni, és emiatt ne is próbáljanak munkát keresni, vagy arra, hogy próbáljanak munkát találni maguknak”. Kósa Lajos fideszes képviselő, Debrecen új polgármestere nem ért egyet a közüzemi díjhátralékosok és OTP-adósok helyzetén segíteni akaró központi intézkedésekkel, mondván, az adósság elengedése aláássa a fizetési morált. A szociális és családügyi miniszter a legszegényebbeken segítő intézkedések között mindössze azt említi, hogy a civil szervezeteket jobban bevonják majd a minisztérium munkájába. Ezenkívül kilátásba helyezte, hogy meg fogják vizsgálni a gyermekvédelmi támogatást igénylők rászorultságát, és ezt tervezik a munkanélküli-járadék és a jövedelempótló támogatás esetében is. (Ugyanakkor a családi pótlék újbóli alanyi jogúvá tétele mellett azzal érveltek, hogy túl drága volt ellenőrizni a rászorultságokat.) Kopátsy Sándor közgazdász, aki ugyan nem tölt be kormányzati pozíciót, de a Fidesz választási programjának egyik készítője volt, a következőket mondta a Népszabadság december 12-i számában. „Nem merik ebben az országban nyíltan kimondani, hogy azok a családok, amelyekben a gyereknevelés feltételei jók, nem termelik újra önmagukat sem, míg ott, ahol nincsenek meg ezek a feltételek, nagyon sok a gyerek. Az előző kormány politikája az volt, hogy azoknak, akik a jövő nemzedékét felnevelik, ne adjunk családi pótlékot. Ez egy nagyon antiliberális politika liberális politika címén. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy amíg korlátozottak a források, azoknak adjunk, akik jobban rászorulnak. Én kutatóként nemcsak a ma költségvetéséért vagyok felelős, hanem a jövő század nemzedékéért is. Negyedszázaddal ezelőtt írtam egy elméleti tanulmányt arról, hogy jövedelemarányos családi pótlékra lenne szükség, a gazdagoknak többet kellene kapniuk, mert ők értékesebb állampolgárokat nevelnek. Megvizsgálta azt valaki, hogy attól függően, hogy ki hova születik, mi lesz belőle 30 év múlva? Az értékesebb facsemete többe kerül.” Mit tegyünk ehhez hozzá? Talán be lehetne vezetni az ókorban kedvelt szociálpolitikai intézkedést, a Taigetoszt. A hegyet, ahonnan ledobálták a fölöslegesnek ítélt gyerekeket, Kerényi György : Mester Zsuzsa: A magyar oktatás „problémavilága”3 Nagy Tibor: Minden rendben 11 - kóté: ítélet a tiszavasvári perben 11 Kerényi-kóté: Szövetségbe forrt? 14 Klecska Ernő: Új kormány, új program 16 Michael Lake előadása 18 Volibor Colic: Rromani Bósna 11. Rézműves Melinda fordítása 19 Kanada Dry Interjú Gebergerné Kopácsi Judittal 20 Idő van - Nemsokára lezáruló pályázatok 22 Marton László Távolodó: Lemezfront -ünnepi egyveleg 24 Nagy Tibor: Cigány fiatalok a médiában 25 Roma hírek a vidéki sajtóból 27 Hírek 28 „Érezni kell mindenképpen” Interjú Vári Zsolt festőművésszel 30 ROMA LAP IX. évfolyam, 1. szám Felelős szerkesztő: Kerényi György Munkatársak: Balog Aranka, Gyöngyösi Anikó, Jónás Tamás, Kende Ágnes, Kóté Antal, Nagy Tibor Olvasószerkesztő: Bori Erzsébet Szerkesztőségi titkár: Fris E. Katalin Korrektor: Szász-Szatmári Réka Tervezőszerkesztő: Horváth Attila Szerkesztőség: 1084 Budapest, Tavaszmező utca 6. Telefon: fax: 313-1887 Drótposta (e-mail): ROBERTS@ROMA.DATANET.HU Kiadja az Amaro Drom - Ember az emberért Alapítvány Felelős kiadó: Zsigó Jenő, az alapítvány elnöke Készült a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, és a Soros Alapítvány támogatásával ISSN 1215-2951 Terjeszti a Magyar Posta, az NH Rt. és a HÍRKER Rt. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodában (Budapest, XIII. Lehel út 10/A, levélcím: HELÍR, Budapest 1900), ezen kívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban, továbbá a szerkesztőség címén személyesen vagy postautalványon. Előfizetési díj egy évre: 2388,- Ft Nyomdai előkészítéseka stúdió Nyomás: Black Gold Trade Kft. A címlapon és a hátlapon Váraljai Szandra fotója látható