Rados Péter (szerk.): Pályázás után. Értékelések, beszélgetések, szemelvények KOMA-pályázatokról (Budapest, 2002)
(KOMA XXXVIII.) Lépésről lépésre egy iskolaprogramért
Lépésről lépésre egy iskolaprogramért A program értékelése a pozitív visszajelzésre és nem az elmarasztalásra épül, büntetés nélkül lehet hibázni, így a gyerekek félelem és stressz nélkül sajátíthatják el a tudnivalókat. Tanulni és tudni vágyó gyerekekké válnak. A nap eseményeit nem munkaként, hanem szívesen végzett elfoglaltságként élik meg, így nem kell hosszan várni, ha azt a feladatot kapják, hogy keressék meg azt a tevékenységet, amelyet a legnagyobb örömmel végeztek az óra folyamán. Többféle dolgot is felsorolnak pillanatok alatt. Szeretnek iskolába járni. Szeretnénk bemutatni, hogyan valósulnak meg ezek az értékek egy matematikai és egy nyelvi jellegű órán 2. osztályban. Az első óra témája: reggeli beszélgetés Szőnyegre hívás Előre felírtam egy cédulára minden gyereknek a születésnapjának a hónapját és napját, ezt a cédulát egy dobozban helyeztem el. Húztam, s aki felismerte a sajátját, az mondott hozzá egy szorzást vagy osztást. Ezután már ő húzott, majd a szőnyegre ült, így mentünk végig az osztály minden tanulóján. Reggeli beszélgetőkor Hangulatkeltés Alkossatok úgy kört, hogy az előttetek lévő társatok hátát fogjátok meg! • Süt a napocska (egymás hátát simogatjuk). • Csepereg az eső (az ujjhegyünkkel gyengén ütögetjük az előttünk lévő hátát). • Zuhog az eső (erősen kopogunk). • Ismét kisütött a nap (simogatás). Mindenkinek jobb lett a kedve is! Élménymegosztás Mi minden történt veletek azután, hogy tegnap elváltunk? Meséljetek! Szabályválasztás Válasszuk ki az emlékeztetőről azt a szabályt, amelynek a megtartására a mai nap különösen odafigyelünk! 161