Confessio, 1998 (22. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - SZÉPMÍVESSÉG - Nádasdi Éva: Tiéd ez az ország - Böszörményi Ede: "Egy kálomista pap s Csokonai". Emlékezés Nagy István lelkész-énekszerzőre
44 BÖSZÖRMÉNYI EDE Fekete Péter (Hol felejtett el csapot, papot Cs. V. M.? Budapest, 1958) részletesen bizonyítja Nagy István és Csokonai barátságát. Az általa felsorolt emlékezések közül talán a legjelentősebb Nagy István vejének, a nagyszalontai szenátor Balogh Jánosnak három feljegyzése e barátságról. A többit apjától, nagyapjától hallotta, hogy Csokonai sokszor járt Böszörményben. Még szószéki szolgálatot is teljesített, a szeretetlenségről prédikált, sírtak az asszonyok - legalábbis így hallotta egy főorvos a nagyapjától. Elsősorban családi hagyományra hivatkozik az azonosítás, tudomásom szerint első írásos forrása a Debreceni Protestáns Lap sorozatában: „Adatok a tiszántúli ref. egyházkerület kebelében lévő egyházak történetéhez” 1897-ben sorra kerülő Hajdú-Böszörmény története. A felsorolt és ismertetett lelkipásztorok sorában a 35. Nagy István, akiről „a rokonok állítják, hogy a keleti parókhián...ahol lakott Nagy István” történt meg, hogy lementek ketten Csokonaival a pincébe, hogy csapot üssenek egy hordóba. És így tovább, ahogyan Petőfinél olvasható, annyi különbséggel, hogy Csokonai e leírás szerint nem csapért megy a szomszédba, hanem meghallva a menyasszony hazavitele körüli nagy vigasságot „ezt egy perezre meg akarta nézni.” Az eklézsiatörténet írója Bákóczy János (1834—1906) böszörményi lelkész maga is Nagy István leszármazottainak rokoni köréhez tartozik, abba a Szánthó papi családba házasodik be, amelybe Nagy István unokája, Nagy Sándor szalontai lelkész is (1825—1887). Ha Bakóczy fiatalon hallotta is a történetet, akkor is vagy két nemzedék távolságban volt az eseménytől (Csokonai 1805-ben halt meg); hihetőségét már ő is indokolja: „nem csak a Nagy István utódai állítják ezt, hanem:...” És fölsorol öt indokot, legfontosabbként azt, hogy mindkettő poéta volt. Talán nem fölösleges fölvázolni a Petőfi-vers tartalmát. Csokonai meglátogatja Debrecen közelében lelkész barátját. Borért a pincébe mennek, de a házigazda elfelejt csapot vinni. Már kivette a dugaszt a hordóból, így tenyerét a lukra téve szalajtja föl Csokonait csapért. Ő nem találja a csapot, így a szomszédba megy. Ott éppen lagzi volt, Csokonait persze, kínálgatták. „És a zenének hanginál / Csapot, papot mindent felejtett / Csokonai Vitéz Mihály.” Ebből lett - némi módosulással - a szólás: otthagy csapot-papot. Távol áll tőlem, hogy a családi hagyományok hitelességét eleve megkérdőjelezzem. Magam is igyekeztem például, hogy egy családi hagyományból ismert történetet ellenőrizzek. Azt, hogy Arany János 1849 augusztusában árpádi lelkész dédapámékhoz menekült Szalontáról. Az igazolás Arany (vele együtt menekülő) sógorának írásával tökéletes. Persze, az az anekdotikus részlet, hogy Arany a lelkészek újszülött fiát ringatta (amire az illető holtig büszke volt), marad családi sztorinak, még ha „kedves mozzanat” is (Keresztury), „nagyon is elhihető - a másik Arany-kutató, Toros László szerint - ismerve Arany segítőkészségét. ..” A történetet megírtam a Református Egyház 1973 októberi számában. De nem írtam akkor meg, hogy a történet egy másik változatban is élt a családban. Eszerint nagynagybátyám bölcsőjét Arany és Petőfi (mindketten!) ringatták volna. Ez pedig már a legendaképződés szép példája. Arany maga megírta, hogy Petőfit Pesten látta utolszor. Kezeljük hát családi hagyományainkat cum grano salis, jóindulatú kritikával. (Az árpádi lelkész Böszörményi Károlyról hadd említem meg, hogy Szánthó vő, így kereszteli Árpádon sógora, a fentebb említett Nagy Sándor szalontai lelkész második fiukat, az én nagyapámat 1853-ban, így lett nálunk is családi történet a Csokonai-anekdota.) Kritikai meggondolásokkal kezdem, advocatus diaboliként. Tudnunk illik, hogy az anekdota első írásos, sőt, nyomtatott feljegyzése még igen közel van időben a történethez. Domby Mártonnak, Csokonai rajongó tisztelőjének 1817-ben jelent meg Csokonai életrajza (új kiadás Magvető, 1955), és ez az anekdotának egy némileg eltérő változatát írja le. Nem említi, hogy „pap” lett volna Csokonai jó barátja (ő is így említi a házigazdát); nevet egyáltalán nem említ; a csattanó is másként hangzik: mulatságon (nem lagzin) felejtkezik a szomszédban Csokonai, míg végül megkérdik tőle.