Criticai Lapok, 2015 (24. évfolyam, 1-13. szám)

2015 / 1-2. szám

kitörése után az egyesület - feltehetően más szervezetekhez hasonlóan - számos, a sebesülteket és a katonák családjait segítő jóléti akcióba fogott. 1920-ban a numerus clausus törvény beve­zetése után az OMIKE figyelme még erőtel­jesebben fordult a zsidó diákok megsegítése felé. Ez a Mensa Academica tevékenységének kiterjesztésén túl olyan megoldásokat is magába foglalt, mint a képzőművészeti szabadiskola, majd az ezt felváltó grafikai iskola működtetése, továbbá jótékonysági rendezvények a diákság anyagi támogatása érdekében (ideértve azt a segítséget is, ame­lyet a kényszerűségből külföldi egyetemre kikerült diákok kaptak), majd diákotthon létrehozása. Az egyesület vállalt küldetése a korszak egésze során alapvetően a kulturális, köz­­művelődési tevékenységekben testesült meg. 1920-ban létrejött az OMIKE kultúrotthona, amely azután szervezője lett a különböző kulturális akcióknak: a húszas években körülbelül 150 előadást tartottak évente, művészeti kiadványokat publikáltak, s olyan rendezvényeket szerveztek, mint a - haza­fiasságot még mindig szimbolizáló - Jókai Mór-megemlékezés és a Löw Lipót-, valamint a Goldmark-ünnepségek. Az 1930-as években egyfajta kulturális misszióként felerősödött az OMIKE „hitvé­delmi” tevékenysége. Ennek oka alapvetően a kikeresztelkedések számának erőteljes növekedésében rejlett. 1938-ban­­ válaszul az első zsidótörvényre­­ kísérlet történt a PIH-en belül egy Magyar Zsidó Irodalmi és Művészeti Bizottság felállítására. Az erről megjelent tudósítás a Múlt és Jövő című lapban (1938 novem­berében) csak általánosságokat tartalmaz, a cikk alapján semmilyen konkrét elkép­zelés nem ismerhető fel. Hacsak az nem, és ez nem volt a legszerencsésebb válasz a történtekre, hogy a bizottság feladatául tűzte ki: lehetővé kell tenni „a magyar zsidó írók és művészek beható közreműködését a hitközség vallásgyakorlati és kulturális feladatainak teljesítésében”. Nem is történt semmi (eltekintve egy tízdarabos levelező­lap-sorozat megjelentetésétől, amelyet olyan művészek jegyeztek, mint például Kádár Béla, Schönberger Armand és Ámos Imre). Nem meglepő tehát, hogy közel egy évvel később Bálint Rezső művészeti ügyekben is publikáló festőművész meglehetősen indulatos cikkben emlékeztetett a be nem váltott ígéretekre.11 Csodák ugyan nincsenek, de egy hónap sem telt el, amikor bejelentették, hogy az OMIKE szervezésében létrejött a remélt kulturális­művészeti segítő program, a Művészakció. Ez nyilván a háttérben jelentős intenzitással folyó egyeztetéseknek és Ribáry Géza pesti ügyvédje - aki nélkül talán a Művészakció létre sem jöhetett volna - zseniális szervező­­készségének volt köszönhető. Megszületett az OMIKE Művészakció felhívása, amely már a konstrukció részleteit is tartalmazta, valamint a kezdeményezés alapvető felada­tait és feltételeit. Ebben megfogalmazódik a Művészakció két legfontosabb célja is. Ezek a következők: „...a magyar zsidósá­got megtartsa azon a kultúrfokon, melyre annak eddigelé felemelkednie sikerült; tagjai számára rendezendő kulturestéken és kulturmatinékon szóhoz juttassa a zsidó magyar előadóművészeket (színészeket, énekeseket, zenészeket) és írókat, akik ma a működési teret és a legszűkösebb megélhe­tést biztosító kenyeret egyaránt nélkülözni kénytelenek.”13 1939 novemberében megalakult a Művész­akció irányító testülete, az OMIKE nagy kultúrtanácsa. Vezetője Ribáry Géza, he­lyettese Csergő Hugó, a hitközség főjegyzője, mellesleg költő, író. A művészeti életben jártas és nevet szerzett tagjai voltak továbbá mások mellett Bálint Lajos, Bánóczi László, Beregi Oszkár, Kóbor Noémi, Fraknói Károly és Hermann Lipót. 1939. november 11-én, szombaton este 8-kor tartották az első „kultúrestet” a Goldmark Teremben, amely később a különböző elő­adások többségének helyszínéül szolgált. Az OMIKE nyitóestjén Ribáry Géza mondta a prológot. Ezzel az OMIKE Művészakciója ténylegesen is kezdetét vette. Működési mód, feltételek, eredmények A Művészakció előadásait a Wesselényi utcai Goldmark Teremben, a Hollán Ernő utcai zsidó elemi iskola kultúrtermében, valamint a Bethlen téren lévő Izraelita Siketnémák Országos Intézete dísztermében tartotta. Az első, az 1939/1940-es évad előadásait az OMIKE pártoló tagjai díjmentesen látogat­hatták (valójában persze a tagdíj ellenében). Ez gyakorlatilag azt jelentette - legalábbis Buday Goldberger Leó (Óbudai Múzeum, Goldberger Textilipari Gyűjtemény), Komor Vilmos, Lendvai Andor (Opera Archívum) CRITICAI LAPOK - MÚLTIDÉZŐ

Next