Család és Iskola, 1959 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

kább arr­ól, hogy a felnőttek minden lelkiisztreretfurda­­lás nélkül tipornak bele meggondolatlan, durva szavaik­kal a kisgyermek lelkébe, öntudatába!" E­gyre több felnőtt érzi ma már a maga gondjának *— az ifjúság nevelésének minden gondját, nehézsé­gét, a gyermekvédelem problémái, a fiatalkori bűnözés kérdései, a 14—16 évesek foglalkoztatásának lehetőségei, a parasztfiatalok helyzete, az ifjúsági­­ munkásszállások ügye — közös gondja ma már mindenkinek, akinek kö­ze van a nevelésihez. A felszabadulás óta talán sohasem volt még ilyen kedvező a helyzet a nevelés terén, éppen mert a nevelés az egész társadalom gondja lett. Szeretnénk, ha a Család és Iskola mindenekelőtt azzal szolgálná a nevelés ügyét, hogy mindezeket a kérdéseket bátran és nyíltan veti fel. A jövő program főbb pontjai is ebből adódnak. Rendszeresen kívánunk foglalkozni ne­veléslélektani problémákkal: a szülő ismerje meg a gyer­meket! És ismerje meg jobban az iskolát, a kollégiumot és a többi nevelőintézményt is, ahol gyermeke nevelke­dik. Mondják el a szülők a lap hasábjain gondjaikat, ba­jaikat, kéréseiket a pedagógusoknak,­­ a nevelők pe­dig tanácsaikkal segítsék a szülőket, és mutassák meg nekik, hol hibáznak gyermekük nevelésében. Mindezt te­gyék úgy, hogy módszert, hangot, részletfeladatot egy­aránt az ifjúság szocialista nevelésének ügye és feladata határozzon meg. Ezeket a feladatokat csak akkor lehet eredményesen megoldani, ha lapunk olvasói még fokozottabban kapcso­lódnak be a munkába. Főleg a vidéki szülőkhöz és peda­gógusokhoz fordulunk: az ő beszámolóik, cikkeik, leve­leik, hozzászólásaik — általában az ő bizalmuk, szerete­­tük, munkájuk — teheti elsősorban sokoldalúbbá, színe­sebbé, teljesebbé a tizedik évfolyamába lépő Család és Iskolát. Még három hét, és a diákok meg­kapják a félévi értesítőt. Ez lesz az értékmérője öthónapi munkájuknak. Természetes tehát, hogy az értesítő kiosztásának napját izgalommal vár­ja tanuló és szülő egyaránt. „Meg­kapom-e magyarból a jelest, a múlt­kori gyengébb dolgozatom ellenére?” — „Sikerült-e­­kijavítanom legutóbbi feleletemmel a számtan­jegyemet, vagy mégis megbukom?” — Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják a diákokat. — „Nem ér-e majd kelle­metlen meglepetés, amikor fiam bizo­nyítványát a kezembe veszem?” — „Vajon lesz-e olyan jó a kislányom bizonyítványa, mint titkon remé­lem?” — effélék a szülőket. Azok a tanulók, akik rendszeresen dolgoztak az egész félévben, nyugodtak lehet­nek, de azok, akik nem tanultak rendszeresen, él-elhagyták magukat, időnként készületlenül mentek az is­kolába, már joggal érezhetnek na­gyobb szorongást. Hát még azok, akik úgyszólván semmit vagy alig tanul­tak, legfeljebb az utolsó hetekben kezdtek „rákapcsolni”! A szülőkben talán még több a szo­rongás, mint gyermekeikben. Még a „jelesek” szülei is úgy érzik, nem lehetnek biztosak. Hátha történt va­lami kisiklás, amiről nem tudnak. A szülői értekezleteken kapott felvilá­gosítások sem oszlathatnak el min­den bizonytalanságot. Nemcsak azért, mert az utolsó szülői értekezlet és a bizonyítványkiosztás között mindig eltelik egy bizonyos idő, s ezalatt sok minden történhetik, hanem azért is, mert a szülői értekezletek is sok­szor több kérdőjelet hagynak maguk után. Ha még a szorgalmasak szülei is aggódnak, hogyan várhatják ezt a napot a lusták, hanyagok és rend­szertelenül tanulók szülei? — De fel kell, hogy merüljön ezekben a na­pokban a szülőkben az a kérdés is, vajon megtettek-e ők is mindent gyermekük jó tanulása érdekében? Segítettek-e ott, ahol tudtak és mód­jukban volt? Megteremtették-e azo­kat a feltételeket és azt a légkört, ami szükséges a jó tanuláshoz? De még nincs itt az értesítő kiosz­tásának napja! Még van három hét! Azoknál, akik olyan aggodalommal várják, talán lehet még valamit ten­ni. Igaz, sokat már nem.­­ de már most gondolkozhatunk azon, hogyan készüljünk majd a még nagyobb erő­próbát igénylő év végére, meg a jövő évi és az eljövendő többi félévekre. Aki rendszeresen készült az egész félévben, annak nem kell nyugtalan­kodnia. Ebben a mondatban már benne is van a félévre vagy az év végére való felkészülésnek legna­gyobb titka, amit legjobban hangsú­lyoznunk kell: a rendszeres tanulás. A félévi osztályzat az egész félév, az évégi az egész év munkáját bírálja el. Azoknál a tanulóknál, akik az egész félévben állandóan, rend­szeresen tanu­l­ják, az osztályzat le­zárását közvetlenül megelőző időszak már nem hozhat lényeges változást. A tanárok ezeknél a tanulóiknál már megszokták az állandó munkát, is­merik annak értékét. Ítéletük biztos lesz, és még ha előfordulna is az utolsó időben egy kevésbé sikerült felelet, ez már nemigen változtat­hatja meg véleményüket. Azoknál a diákoknál azonban más lesz a hely­zet, akiknél a tanárok azt tapasztal­ták, hogy egyszer készülnek, más­­­szor nem, akiknél a jó feleletet tel­jes készületlenség vagy egészen gyen­ge felelet követi, őnnáluk az utolsó időszak feleletei sokkal döntőbbek. Ilyenkor egy rossz felelet végleg a kedvezőtlen oldalára billentheti a mérleget. Viszont ne gondoljuk, hogy az utolsó percekben­­produkált ki­tűnő feleletek, ha javítanak is gyer­mekünk helyzetén, most már feled­tetik a korábbi hanyagságot, és a ta­nuló akár még jelest is kaphat. Nem­csak azért nem lehet szó erről, mert a félévi jegyben az egész félév mun­kája ’beint foglaltatik, hanem azért sem, mert a tanár ezt a jó feleletet vakram panaszkod­nak a szülők, hogy gyermekeik köve­telődzők, közöm­bösek szüleik ne­héz, fáradságos munkája iránt, nem becsülik ál­dozatos szere­te­tüket, udva­riatlanok, tiszteletlenek stb. Szidják az iskolát, a neve­lőt, a gyereket, — és köz­ben nem veszik észre, hogy ők maguk voltak — akar­va, nem akarva — okai an­nak, hogy gyermekeikben rossz tulajdonságok fejlőd­tek ki. Íme egy példa: Az I. osztály beszélgetési óráin igen sok szó esik a szülők nehéz, fáradságos munkájáról. Felhívjuk ta­nulóink figyelmét arra, hogy kis figyelmességgel, segítőkészséggel mennyire megkönnyíthetik szüleik munkáját. A játékok rend­ben tartásával, a lakás tisz­taságának megőrzésével, vagy a házimunkában való apró segítéssel megköny­­nyít­hető az egész család élete. A gyermeket megta­nítjuk a szülők munkájá­nak megbecsülésére, önbi­zalmat, öntudatot öntünk beléjük, s úgy érzik, ők is fontos tagjaivá válhatnak a családi életnek. Vannak azonban olyan szülők, akik ezen a téren akadályozzák gyermekeik

Next