Család és Iskola, 1965 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1965-03-01 / 3. szám
Az ember teje nem szamaian — szokták mondani, valóban nem is lenne célszerű, hogy mindent, amit az életben megtanultunk, vagy" éppen most tanulunk, valamennyi részletével, vonatkozásával állandóan tudjunk is. A természet igen takarékos. Mindaz, amit gyakran, sőt rendszeresen kell végeznünk, beidegződik, s a továbbiakban már mintegy „gépiesen” tesszük. Szinte így húzzuk fel minden este az óránkat, zárjuk kulcsra az ajtót, ha elhagyjuk a lakást, így egyensúlyoz a kerékpáros, s így végez egyes munkaműveleteket a gyakorlott munkás. Ezeket a beidegződött, mechanikussá vált tevékenység-sorokat nevezzük készségeknek. A tanuló kerékpározónak lehet jó egyensúlyérzéke, lehetnek jó reflexei, de kerékpározó készsége csak akkor alakul ki, ha a kerékpározáshoz szükséges ideg- és izommunkát úgy begyakorolta, hogy izmai működtetéséhez már nem kell állandó figyelem. A készségnek ez tehát a lényege: írok, de nem kell a betűk formáján, sorrendjén gondolkoznom, tollamból folyik a betű, én figyelmemet a fogalmazásra, mondanivalóm értelmére fordíthatom. Amikor az első osztályosok nagy üggyel-bajjal bütykölik az o, az u, az e betűket, számolásnál a kettes, a hármas, a négyes formáját. — akkor gyakorolják azt a tevékenységet, amelynek gépiessé válása a cél. Ekkor van alakulóban az írás, a számolás és a többi készség. A készségek kialakításának a sok gyakorlás a feltétele. De csak a jót Karinthy Frigyes Lógok a szeren című írásának hőse, a kis kamasz, előadást tart az élet értelméről másodfokú egyenletekben, természetesen franciául; ugyanaznap délután harminckét gólt rúg a Fradi kapujába, majd egy jól irányzott diplomáciai húzással Magyarországhoz csatolja Angliát, mint egyszerű gyarmatot. Arról ábrándozik, hogy mindenben tökéletes, mindenre képes ... Aztán lendületet vesz, nekilódul a magasugrólécnek és — átbúj rá alatta. A kamasz kijózanodik: ábránd és valóság ketté válik. A felnőttek, a szülők azonban — úgy tűnik — gyakran egészen komolyan veszik ábrándjaikat és a valóságban is megkövetelik a beteljesülést: legyen a gyerek mindenből kitűnő. Az általános iskola első négy osztályában még aránylag egyenletesek a követelmények, s a gyerekek érdeklődése is kialakulatlan. Még nem maguknak, hanem a szülőknek, a tanító néninek tanulnak. Később azonban — a felső tagozatban — a tantárgyak nehézségi foka már egyre jobban eltér és kialakul az is, ki mit szeret, mihez ért legjobban. A hetedikes, nyolcadikos gyerek már nem mindent tanul egyforma érdeklődéssel. A tanulnivaló egy része szinte szórakozás a számlára, a többi azonban esetleg keserves munka. Ilyenkor azután furcsa dolgok derülnek ki az iskolai osztályozó értekezleten. Akad olyan diák, aki például történelemből az osztály legkiválóbb tanulója, növénytanból azonban éppen csak hogy közepes. Sok pedagógus is megütközik ezen — a szülők méginkább. Ha meg tudod tanulni a történelmet, meg tudod tanulni a növénytant is! Pedig ez az egyenetlenség nem természetellenes. Az így tanuló diák számára a tanulás már a kíváncsiság, az érdeklődés kielégítésének módja. A kisiskolások között még elég gyakori a tiszta kitűnő, de azután egyre fogyatkozik az osztályban a kitűnők száma. Modor ■ A gyermek mindig „viselkedik” valahogyan — és általában rosszul. — Tűrhetetlenül modortalan ez a gyerek! — Ne vedd a szádba a kést! — Ne szólj közbe! — Ne piszkáld az orrodat! De vájjon célravezetőek-e az efféle szüntelen figyelmeztetések, vagy jobb ha beletörődünk, hogy a gyermek előbb-utóbb úgyis kinövi ezeket az illetlenségeket? Meg kell találni a helyes és célravezető módját, hogy hozzászokjék a helyes viselkedéshez. Nem mindegy — már kisgyermek korában sem — hogy hogyan étkezik: szájába veszi-e a kést, vagy sem; kiveszi-e a zsebéből a kezét, ha beszél valakivel, feláll-e a villamoson, vonaton, ha idősebb embernek nem jut ülőhely; és közbevág-e a másik szavának, vagy csak akkor szólal meg, ha társa befejezte a mondanivalóját. Elterjedt tévhit, hogy a jó modor kiment a divatból. Pedig mindinkább be kellene tartanunk az emberi együttélés szabályait. Ezek a szabályok nélkülözhetetlenek, hiszen egész társadalmunkat tiszteljük meg azzal, ha minden egyes tagjával mint egyenrangúval és oly udvariasan bánunk, ahogyan azt a jó modor megköveteli. Szó nélkül hagyni a neveletlenséget épp olyan hiba, mint unos-untalan ismételgetve háborogni felette. Ha a gyerek környezetében, otthonában a helyes és udvarias stílus uralkodik, akkor szinte észrevétlenül válik szokásává, hogy ő maga is ezt kövesse. A rossz modorú, neveletlen gyerekekből lesznek a kötekedő felnőttek, az udvariatlan elárusítók, a goromba kalauzok, a bürokrata tisztviselők, akik valamennyiünknek oly sok bosszúságot okoznak. VÁNDOR GYÖRGYI t 23 szabad gépiessé tenni, mert a tanulás folyamán épp úgy beidegződhetnek a rossz, káros folyamatok, mint a helyesek. (A rossz helyesírás, a gondolkodás nélküli szajkózás, és így tovább.) Mennél több készség alakul ki a gyerekben, annál több ideje, lehetősége marad a nem gépies, hanem gondolkodást igénylő tevékenységek elvégzésére. BOZÓKY GÉZA A növekedéssel a gyerekek mind tehetségtelenebbé válnának? Szó sincs róla! Éppen a fejlődés bontja ki az érdeklődésüket. Ritka madár az olyan mindenből kitűnő tanuló, aki valamilyen sajátos érdeklődéstől indíttatva valamennyi tárgy lényegének megközelítéséhez valóban, eljut. Gyakoribb, hogy a mindenből kitűnők inkább csak a szülők követelményeit teljesítik, mintsem saját igazi érdeklődésüket követnék. És alighanem kár tíz-tizenkét vagy még több esztendeig az igazi, az elmélyülő érdeklődést a tiszta kitűnőért feláldozni. RÁNTÁS LÁSZLÓ