Család és Iskola, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1966-12-01 / 12. szám
zösség évi 25—30 000 forintját mint az SZMK gazdasági vezetője. Nyolc gyermeke van s az ő gondozásuk, nevelésük mellett látja el ezt a tisztséget.) Orbán Istvánné elmondta, hogy négy évvel ezelőtt, amikor a szülői munkaközösség elnöke lett, a szülői munkaközösség környezettanulmányt végzett. Mintegy ezerötszáz családot látogattak meg a szülői munkaközösség tagjai és nem maradtak ki a távollakók, a vidéki családok sem, ahová többnyire a vasútnál dolgozó szülői munkaközösségi tagok utaztak el. A családlátogatás után a látogatók a beszélgetés alapján minden egyes tanulóról kitöltötték azt a stencilezett űrlapot, amit a szülői munkaközösség állított öszsze, s amely feltüntette, többek között, a szülők együttes jövedelmét, s azt, hogy ebből körülbelül mennyit költenek a gyermekre, hogy mit olvas a család, hová jár szórakozni, olvas-e pedagógiai írásokat, meghallgatnak-e ilyen előadásokat, hogyan ellenőrzik gyermekük tanulását, időbeosztását, milyen segítséget várnak a szülői munkaközösségtől és hogyan tudják támogatni munkáját. E környezettanulmányok alapján szervezte meg aztán a szülői munkaközösség a saját munkáját, és ezek alapján adott segítséget az osztályfőnököknek, az egész nevelőtestületnek az egyes gyerekek megismeréséhez , és tájékoztatást az ifjúsági szervezet vezetőségének. Az osztályok szülői értekezleteire a munkaközösség meghvta a KISZ alapszervezetek titkárait, akik ott a szülőkkel is ismertették az osztály KISZ-munkáját és tájékoztatták az egyes szülőket, hogy gyermekükre milyen feladatot bíz az ifjúsági szervezet. A szülői munkaközösség szervezte meg az iskolában az első úgynevezett KISZ-össztáncokat is. A gyerekek az iskolai rendtartás szerint nyilvános helyre nem mehettek táncolni, este nem maradhattak ki, a szülői munkaközösség azonban kevesellette ezt a csak tiltó rendelkezést és rendszeres hétvégi össztáncokat szervezett egy-egy KISZ- alapszerv segítségével az iskolában. A szülői munkaközösség minden hétfőn reggel 8 órától 1 óráig és délután 3-tól 7-ig ügyeletet tart ebben az iskolában, fogadja az érdeklődő vagy kívánságokkal jelentkező szülőket. Külön postaládája is van a szülői munkaközösségnek, ahová a szülők hétközben kéréseiket, panaszaikat bedobhatják. Előfordult olyan eset az iskolában, hogy egy kislányt megrágalmaztak és már-már eltávolították az iskolából, amikor a szülői munkaközösség három tagja utánajárt a gyerek ügyének, felderítette a helyzetet, jegyzőkönyvet készített, és a kislányt tisztázták a vádak alól. A szülői munkaközösség rendszeres, évente megújuló tevékenysége valamennyi elsős családjának meglátogatása is. A középiskolás gyerekek szülei már kevesebbet törődnek a gyerekek tanulmányaival, iskolai életével, mint az általános iskolásoké. Ehhez járul az Az 1965—66-os tanév szalagavató báljának megnyitója. A megnyitó beszédet Orbán Istvánné, a szülői munkaközösség elnöke mondja, az előtérben áll Fazekas Sándor nevelési igazgatóhelyettes, Porcsalmy Jánosné igazgatóhelyettes és Partli Ernő igazgató A szülői munkaközösség és a tantestület a Hortobágyon