Széll Farkas: A nagybesenyői Bessenyey-család története (Budapest, 1890)
Nyílt levél Széll Farkashoz
Jó bornak nem kell czégér, mondja egy magyar példabeszéd. Higgye meg tisztelt barátom, az én „czégérem“ nélkül is constatálni fogják, hogy az ön munkája jó könyv. Ahogy Ön a családtörténetet megírta, ahogy Ön megválogatta ahoz az igazoló okiratokat — mind azon meglátszik a bírónak fegyelmezett észjárása, criticai érzéke, lelkiismeretes pontossága, mely nem akar többet mondani mint a mennyi szükséges, soha sem lesz bőbeszédűvé, de kellően igazolja minden állítását s bizonyitni tudja azt, amit bizonyitni akar. Meglátszik azon a bírónak stílusa is — anélkül azonban, hogy ez a munkának legkevésbé is hátrányára szolgálna. Mert ez megóvta a szerzőt a bőbeszédűségtől, terjengéstől. Csak azt mondja el, ami a dologhoz tartozik, s csak annyit mond el mennyire szüksége volt, hogy állítását kellő világításba helyezze. Pedig mennyi sok régi periratot kelletttanulmányozni, mennyi sok genealógiai tévedést tisztázni, hogy e feladatát megoldhassa. Valóban fegyelmezett jogászi ész kellett hozzá, hogy e periratok labyrinthusában megtalálja az Ariadne fonalat, s többet ne használjon fel azokból, mint amennyi állítása megvilágítására szükséges volt. Talán szárazabbá lett ezáltal munkája — de bizonynyal igazabbá is lett, jobban kimerítette tárgyát — s olyan tiszta világos képet ad egy család változatos sorsáról, milyennel történetünkben egy sem dicsekedhetik. És itt jutottam el ahoz amit mondani akarok. Néhány év előtt a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságában arról beszélgettünk, hogy minő monographiák megírására kellene a történetírókat buzdítani! A bizottság egyik tagja Hajnik Imre többi közt felhozta, hogy igen érezhető hiányt pótolna irodalmunkban, ha valaki egy a közép nemességhez tartozó családnak történetét megírná, mert ez hazánk akkori életének, viszonyainak olyan oldalát illusztrálná, melyről igen kevesen tudunk. Nem elég a közép nemességnek, mint tömegnek szereplését látni az országgyűléseken, a hadszervezet fejlődésében, alakulásában, ismerni kell azt saját otthonában, tűzhelyénél, hogy biztosabban ítélhessünk róla. Minden társadalom egyénekre oszlik — s mi ezek közül az egyének közül csak a kimagaslókról, a legfőbb szerepvivőkről tudtunk valamit. Egész történetünk generális vivá van, leírjuk — bár több tekintetben egyoldalú — de leírjuk legalább képét az egésznek. Sőt jó részben még a monographiákról is ez áll: ezek