Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Csongrád vármegye II. rész. Megyei városok és községek
(Csak egy mód volt: engedelmeskedni és az adót pontosan fizetni). Adóból a természetben szolgált terményadókon kívül fejadóval, építéspénzzel, havi adóval, végül a zsarolás mindenféle új módján kiagyalt keleti adókkal terhelték a helyi lakosságot. Milyen nagy munkatöbbletet kellett elvégezni a puszta életét fenntartani akaró jobbágylakosságnak, ha a felsorolt adókat teljesíteni akarta új hűbéruruknak, a török spahinak vagy bérlőnek. Ugyanekkor fizette a földesúri részt, sőt a XVI-ik század elején magyar földesurának megbízottja fegyveres erővel titokban be is hajtotta. A kíméletlen hajsza ártott anyagi helyzetüknek. Nem csodálható, hogy sokan, a többiek tiltakozására, hódolatlan területre menekültek, ott hagyva ingó és ingatlan vagyonukat. Csongrád lakosságának a török hódoltság elején tiszta magyar jellege megváltozott a rácok letelepedésével. Külön elhatárolt városrészeket foglaltak el. A későbbi adatok ezért magyar és rác telepekről írnak és a környékben elterülő, részben népes helyekről. A város belső életének ezt a rövid idő alatt beállott változását és a magyar részekről nyert birtokadományokat az egykorúak csak jelképes királyi gesztusnak és jóakaratnak tekintették. A velejáró jövedelem megszerzése, a jobbágyok megadózása csak ritkán sikerült, néha a török hűbérúr engedelme mellett, így Zaynak és társainak adományai a majd változó időkre szóltak. Csongrád régi várát kellő átalakítással újból használatra alkalmassá építették át jobbágy-ingyenmunkával. Az 1550-es évek után állandó őrsége van 142— 150 főnyi létszámmal. Legsikeresebb volt a török adószedők zsarnoksága, akik az előbbi években itt járt királyi biztosokat túlszárnyalva, mindent adóalapnak tekintettek. Főkép az volt az indító ok, hogy császári (török) volt. Khász birtok pedig mindig többet fizetett. Az 1552—53. évi török adójegyzék szerint már csak falu 28 adózó lakóházzal amelyért 700 akcsét fizettek. Terményadóját 1 kiló búzában bevételezték, az erről szóló nyugtatványt a helybeli bíró, Pálffy Gergely kapta kézhez. (Velics, II. 125.) Városi jövedelmét rév és kikötőjövedelmeinek nagysága bizonyítja. A tiszai révátkelés a török időkben is (via magna) kiegészítője volt. Az Aradról Budára vezető országút természetes vonala Csongrádnál a rév előtt megszakadt és a túlsó oldalán folytatódott. A török adójegyző rév-vám átkelés után fizetett illetékeit 1554- ben 971 és fél akcse összegben bevételezték. (Velics, II. 211.) A tiszai forgalomban működő hajóinak kikötéséért járó összegből 795 akciót szedtek be. A forgalom az általános kereskedelmi cikkekre, keleti árukra ép úgy, mint az élelemre kiterjedt. Hónapok szerint változott a nyilvántartott és leszállított áruk összege is, amit Csongrádnál ki- vagy beraktak a magyar hajóslegénységgel dolgozó idegen hajókra. Az 1558. évi forgalmi jegyzékben a török kincstári tisztek a kikötő forgalmát 1729 akcse és 7 darab kősótömb, későbben 6955 akcse és 2 kősószállítmányban jelentették. Ezek a kereskedelmi adatok a helyi és a környékbeli közszükségletek, vagyis az itt élő lakosság nagyságát igazolták. Lehet, hogy nagyobbik hányadát az áruknak tengelyen szállították tovább, de a velejáró munka részben mint a helybeli lakosok fizetett, részben kényszerített munkájának volt eredménye. Világosan látható a török közigazgatás befolyásaiból, mikor Csongrádot járási székhellyé tette, hogy népes hely. Az időszakos bevándorlással megtelepedett rácok külön városrészben, saját bíráik vezetése alatt közelebb állottak a törökökhöz. Katonai szolgálatot vállaltak és a helybeli várban állomásozó martalócok jelentékeny része is rác volt. A magyar lakosság zárt egységben, az előbbiekhez hasonlóan, külön területen, de állandó ellentétek között élt a rácokkal. Fennmaradt török adójegyzékben az adózó magyar lakosság nevei mind kifogástalan ősmagyar vezetéknevek. (Velics II. 219.). A csongrádi Párkányban szolgáló török katonaság a vidék nyugalmára és védelmére volt rendelve. A budai pasa szandzsákjához tartozott 112 könnyű katonával. 1568—69-ben a szolnoki szandzsákba osztották be Csongrádot. Létszáma ugyancsak 112 fő. Az adószedés a lakosság számához viszonyítva igen magas, 75 kapu után volt kivetve. A községi nívóra visszafejlődő Csongrád adóösszegét az 1573. és 1575. évi előírások közük részletezve. 1573-ban 70 porta az adóalap, 1575-ben pedig 72 porta. (Zsilinszky, I. 199.) A két végöszszegből látható, hogyan emelkedett újabb török harcok nyomán az adóbevétel, hogy a hatalmas veszteséget pótolja és pusztítsa az adót pontosan fizető szegény magyarokat. Gyula várának elestével teljesen a török uralkodott. A megyei fejedelemnek és a magyar királynak a viszonya a XVI. század második felében jó volt. Ennek eredménye volt, hogy a békési és szarvasi török erődítéseket könnyűszerrel vissza tudták foglalni. A török terjeszkedő erő már 1593-ban előre nyomult. Először védelmi, majd támadó szándékkal összpontosították a helybeli őrséget az ellenséges császári tábor ellen. A fuvarozó és segédmunkások zöme a helybeli lakosságból származott, akik így engedelmes eszközei lettek a török bosszúnak keresztény testvéreik ellen. A vidéken segélycsapatként tatár csapatok vonultak át, elpusztítva a jobbágy részeket. Sok falu elnéptelenedett az embertelen pusztításra, ami a magyar királynak tett adózásukat hozták fel okul. Sok pusztaság között Csongrád népessége megtizedelve tűrte a tatár csapatok rablásait és öldöklését. Sok lakosa menekült a Tisza védett füzesei közé, puszta életének megmentésére. Magyar birtokosok csak névlegesen tartották emlékezetben birtokaikat, ahová 1600 után a csongrádi agak tilalmai miatt nem küldhették megbizottaikat. Zaynak és társainak utódai nem mondottak le jogaikról, amit 200 év múlva érvényesítettek is. Az erdélyi fejedelem adományából Csongrád is idegen tulajdonosokat kapott. Későbbi bevallás szerint 1623-ban Moszdóczky Imre a földesura, akinek már 1620 után tulajdona volt. Az új tulajdonos névleges birtoklása semmit sem jelentett a török ébersége és a jobbágyok anyagi kimerültsége miatt. Moszdóczky Imre halálakor 1638- ban Szuhay Mátyás kállói kapitány és testvére, Gáspár kapta. Csongrád 62 arany forinttal adózott a két testvérnek. Szuhay Mátyás II. Györgytől a királyhoz pártolt, ekkor új adományul kapta a birtokot. Később hűtlensége miatt elkobozták és így lett Csongrád még a hódoltság alatt névleges kincstári birtok. A kamarai felvételek 1670-től megtalálhatók a kincstári iratok között. Az 1670. év távolról végzett felbecslése csak tájékoztatásul MV 2* =111 19 111.