Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Csongrád vármegye II. rész. Megyei városok és községek
szolgál a felszabadító háború után a Szegeden felállított kamarai provisorátusnak. A maradékaikban és a felvidéki megyékben élő nemescsaládok záros határidőn belül, 1694-ig, bejelentették igényüket őseik által birt tulajdonukhoz. Dokumentum vagy adománylevél azonban nem volt, mert a hiteles helyek anyaga rendezetlen volt, a sok menekülés között maguknak a tulajdonosoknak okmányai pedig elégtek a felvidéki várostromok idején. Így keresték a Zay és Vattay-családok adományleveleiket, amelyek azonban nem kerültek elő és a birtokigények elévültek. Csongrád éveken át a szegedi provintiatus vezetőinek önkényétől függött. Az adók és földesúri szolgáltatások még az előbbi éveket is túlszárnyalóan növekedtek. 1693- ban és 1694-ben a szegedi kamarai tisztviselők öszszeírást végeztek. Az akkori korviszonyok szerinti nagyközségben a jobbágyrészeken 265—280 fő lakott. A kamarai jelentés, amelyet az egész megyére befejeztek, alapja volt annak az eladási hirdetménynek, amely Csongrád megyét áruba bocsátotta. Lipót király idejében minden régi birtokos leszármazottainak birtokigényét elutasította, az elütött kérelmezők után maradt birtok pedig — mint Csongrád is — régtől fogva kincstári tulajdonként volt nyilvántartva. A felszabadító háború költségei messze túlszárnyalták a királyi kamara akkori bevételét. Mindennapos volt, hogy a nagy háború egyes hadvezérei elmaradt fizetésüket követelték a királyi kamarától. Jogos járandóságuk pedig csak ígéret maradt. Az eladásokat célzó hirdetményeknek pedig a megújuló török háborúk miatt foganatjuk nem volt. Mikor az 1699-ben megkötött karlovici béke után békésebb hangulat lett úrrá, a királyi kamara javaslatára a király pénzhiányában részben népes, részben néptelen pusztákkal fizetett, így jutott Csongrád és tartozékai birtokába gróf Schlick Lipót lovassági tábornok, 1702-ben Savoyai Jenő hg., Caprara Aeneas és Veteráni János mellett. Báró Globus császári tábornok rác csapata a Csongrád körüli rác lakossággal növelve, ellentállott a kuruc támadásnak. Ez a kurucok nagy veszteségével és meghátrálásával végződött. A rácok túlkapásai és erőszakosságai ezután mind gyakoribbak lettek, nyíltan rabolták a magyarokat. A szatmári békével gróf Károlyi Sándor kiváló szolgálatot tett a bécsi udvarnak és ezért — bár hosszas várakozás után — gróf Schlick uradalmának tulajdonosa lett. A béke új éveiben mind a két földesúr birtoka. 1702-ben Csongrád uradalmi központ és gróf Schlick tulajdona (N. R. A. 235—29), aki erre adománylevelet is kap fiágra való örökösödéssel. A fellobbanó kuruc háborúk miatt gróf Schlick az adománylevelet soha ki nem váltotta. A népességben és anyagiakban gyarapodó Csongrádot az 1704. évi rác pusztítás sem fosztotta meg annyira, mint a tiszántúli részeket. Nemes ember alig élt itt, ha volt, nem került az adózók névjegyzékébe. A kuruc harcok idején Csongrád kizárólag Károlyi Sándornak adózott, gróf Schlicknek semmi jövedelme nem volt birtokai után. Ezért a két birtokos között vitássá lett a tulajdon. 1715-ben Csongrád már mezővárosi rangban áll. Lakossága akkor 85 jobbágy, 23 zsellércsalád és 38 egyéb jogi helyzetű adózó. Az 1720- ban megismételt összeíráskor a lakosság nagy része elmenekült, félve az újabb adóztatásoktól. Ekkor összesen csak 33 jobbágy és 7 zsellér családfőt írtak össze. Az előbbi évek adatai szerint a betelepítettek nagy része elvándorolt, mert betelepedésük alkalmával kapott 3 évi adómentességük ekkor járt le, így inkább továbbálltak, hogy a veszélyes napok elmúltával hazatérjenek. Ezidőben a vidéken ismételten uralkodó járványok is nagy pusztításokat okoztak. A pénzügyi megállapodással rendezett birtokátengedés királyi akaratra 1722 aug. 5-én befejezést nyert, mert gróf Schlick Lipót a fenti napokon más helyeken nyert kárpótlás mellett lemondott a csongrádi uradalomról és Csongrádról. Így lett a régi jog alapján földesura gróf Károlyi Sándor. A Habsburg-ház iránti hűségéért birtokaira 1722-ben adománylevelet kap, a beiktatást az egri káptalan kiküldöttje végezte. Gróf Schlick és Zay András próbáltak tiltakozással élni a beiktatás ellen. Lakossága teljesen magyar, amely az 1725-ös években már csak időnkénti betelepülőkkel szaporodott. Gróf Károlyi Sándor arra igyekezett, hogy a helybeli lakosság megelégedéssel gondozza uradalmának területét s a szokásos úrbéri állapot mellőzésével évi 300 forintért haszonbérbe adta a csongrádiaknak az idetartozó pusztákkal. Később azonban állandóan újabb adóterhekkel sújtotta a lakosságot, amely már-már készebb lett volna elhagyni Csongrádot, mint az uradalom kívánságait teljesíteni. Ez a helyzet gazdasági visszafejlődést jelentett. Gróf Károlyi megegyezést kötött, amely szerint 1756-ig a lakosság taksával egyenlíti ki szolgáltatásait. Ezután fejlődésnek indult a helység, úgy népességi mint gazdasági téren. 1762-ben 59 zsellér család élt Csongrádon. Jogi szempontból a jobbágyok szabadköltözők voltak. A város is közigazgatási szabadságot élvezett az első években és haszonbér fejében csak évi 300 frt.-ot fizetett a pusztákért. Ez a helyzet sem teremtett nagy fejlődést s a jobbágyok állandóan elégedetlenek voltak a magas taksák miatt. Főleg jobb termés esetén kényszerítette őket a földesúr nagyobb fizetségre. Gróf Károlyi 1747-ben vásártartási jogot járt ki Csongrádnak. (Lib. Reg. 41. p. 30). A jelenlevő jobbágy lakosság 1759-ben 695 lélek. A szabadságukat féltő csongrádiak a jobbágyság rendezését előíró úrbéri szabályozásokat 1769-ben már aggodalommal fogadták. Részletes és helyszíni vizsgálat alapján Csongrád város határát a nádas területek nagy kiterjedése és rossz utai miatt II. osztályúnak nyilvánították. E beosztás alapján egy egész telekhez 36 h. szántó, 22 h. rét és 2 h. belsőtelek tartozott. Csongrád úrbéri tabellájában a mezőváros tartozékában állott 1771-ben. Gyóla, Felgyő, Fehértó, Ellés, Újfalu puszták. A helybeli jobbágy és zsellérlakosság az összeírásban névszerint fel vannak sorolva: 322 jobbágy, 884 házas zsellér, 266 alzsellér család, 1169 lakóházzal. A város közlegelője 11404 holdat tett ki, Felgyő puszta legnagyobb részben majorsági gazdálkodásra volt lefoglalva, 856 holdat pedig dohánykertészek béreltek az uradalomtól. A mezőváros népességi viszonyai a XVIII. században kedvezőtlenek a nagyszámú elköltözés miatt. 1784-ben 1250 lakóházból állott 1389 keresztény családdal, összes lakossága 7142 személy. (Bevölk. Beschr. 1784/85). A lakosság nagy része MV 2* .||| 20 111