Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Szeged
nek szociális és néprajzi jellegét a közeli nagybirtok határozza meg.12 A szegedvidéki néprajzi kutatás legvonzóbb teendői közé kell sorolnunk továbbá annak a hatásnak széleskörű elemzését, amelyet Szeged népe Délmagyarország népiségére már századok óta gyakorolt. Kálmány Lajos,13 Vass Mátyás,14 Szentkláray Jenő 15 és Banner János 16 megállapításai után tudjuk, hogy a Délvidék, Bács-Bodrog, Torontál, sőt Csanád, Békés és Temes vármegye magyar települései tekintélyes részben szegediek. E kirajzások különböző időben keletkezvén, Szegednek különböző időbeli néprajzi képét és állapotát őrizték meg, másfelől azonban a németekkel, szerbekkel való együttélés következtében, továbbá a földrajzi tényezők hatása alatt sajátosan alakultak. A falukép és a háztájék jellegére döntő hatást gyakoroltak a délmagyarországi kincstári községek, bár érdekes dolog, hogy a napsugaras házvégeket, e sajátosan szegedi díszítést 17 minden Szegedtől függő helyen megtaláljuk igen gazdag helyi változatokban. Amennyire a csonkamagyarországi falukban megfigyelhető, nyelvünk szavai, viseletük, a gazdálkodásnak bizonyos formái élénken hatottak a szerbekre, részben a németekre. Népünknek különösen a babonakészletébe kerültek át szláv elemek, a németek civilizáltabb, kevéssé népies életformája csak az utóbbi időkben kezd elevenebben hatni. Mai ismereteink birtokában általában azt kell mondanunk, hogy e különböző jellegű kölcsönhatások meglehetősen külsőségesek, sőt esetlegesek. Mindhárom népnek mindeddig elég töretlenül sikerült megőriznie a maga egyéniségét. Az oka az, hogy szinte napjainkig zárt faji közösségben éltek. A nyelv, vallás és hagyományok ösztönös erejét ezeideig sem az azonos foglalkozás, azaz a földmívelés, sem a városi civilizáció erősödő hatása nem tudta kiegyenlíteni, így házasság inkább jön létre különböző falubeliek, de azonos nemzetiségűek között. A megfordítottjára szinte nincs is példa. A részletes kutatás és összehasonlítás az imimmum változás óta sajnos leküzdhetetlen akadályokba ütközik. E nagyarányú települések lelki oka a szegedi nép családi életének sajátos jellegében keresendő. Az új házasok ugyanis nem laknak szüleiknél, hanem azonnal igyekeznek megélhetési lehetőségeket biztosítani maguknak. Amíg az öregek élnek, anyagi segítséget, támogatást, de különösen jusst alig karnak tőlük, de el sem igen fogadnak. Inkább vállalják a szegénységet, a küzdést és a kockázatot. Idehaza ha nem tudnak megélni, hát elvándorolnak: a XVIII. században Délmagyarországra, a XIX. század folyamán pedig a tanyákra. Azonban sohasem feledkeznek meg itthonhagyott rokonaikról és szülővárosukról. Az alsóvárosi havibúcsú napjára (aug. 5.) hazajönnek, hogy évente legalább egy napot töltsenek az ősi szülőföldön.18 2. A kutatásnak másik feladatát Szeged történeti néprajzának tanulmányozásában jelöljük meg. E problémakör a maga egészében még feldolgozatlan. A középkori Szeged néprajzára nézve rendelkezünk néhány értékes adattal.19 amelyből jó következtetéseket vonhatunk a népiség akkori jellegére. Szegedet, bár csak a XII. században említik az oklevelek, a hely története mégis sokkal régebbi időkbe megy vissza. A magyarságnak sajátos népi összetételénél fogva a Tisza és Maros összefolyása egyenesen kínálkozott a letelepedésre. A méneseknek, jószágoknak legelőül a környező füves puszták, halászatra a folyó és kiöntései, az emberek lakására pedig a közbeeső szigetek szolgáltak. A mai Szeged őse tulajdonképpen három sziget: Al- Szeged, a mai Alsóváros, Fel-Szeged, a mai Felsőváros és a Vár (Palánk), a mai Belváros. E szigeteknek egymással szemben bizonyos önállóságuk, autonómiájuk volt, csak a középkor végén egyesültek egy várossá: Szegeddé. A Szeged szó eredete szerint mégsem a szigetre megy vissza, hanem vagy a beszögellést jelentő szög szónak, vagy a szeged cége nevezetű halászeszköznek -a kicsinyítős származéka.20 Szeged már az Árpád-kor elejétől kezdve az erdélyi sónak fő lerakodó és elosztó helye. A sót a Maroson szállították idáig és innen szegediek továbbították részint hajón, részint pedig szekér hátán az ország távolabbi részeibe. A XV. század első feléből (1433) Bertrandon de la Brocquiére francia utazónak érdekes leírása maradt ránk Szegedről: „Szeged nyílt, nagy város és egyetlen, mintegy egy mérföldnyi hosszú utcából áll. Környéke mindennemű gabonával megáldott szántóföld. Itt igen sok darvat és túzokot, fognak, egész piacot láttam tele e madarakkal... A Tisza rendkívül sok halat szolgáltat, egyetlen folyóban sem láttam oly nagy halakat. Ugyanitt temérdek szilaj és eladásra szánt lovat láttam, ezeket nagyon jól tudják megfékezni és megszelidí- teni, ez pedig nagyon sajátságos látványt nyújt. Mondták nekem, hogy aki három-négyszer lovat hajtana, e városban találhatna annyit is .. .“21 E korban, azaz a középkor végén Szeged hazánknak egyik legtekintélyesebb városa. Erejének alapja polgárainak jóléte. Gazdagságát sóhordásból, halászatból, állattenyésztésből, gyümölcstermelésből, hajózásból és bortermelésből merítette. A szegediek szőlői a Szerémségben voltak. A szegedi ötvösök a leghíresebbek az egész országban. Szeged megszerezte Mátyás királytól a legeltetés jogát a kun pusztákra, ami a földmívelésnek a város körül való föllendülésével van biztos összefüggésben. Új legelőkre volt tehát szükség. A lakosság gyökeres magyarságára döntő bizonyság az 1522. évi tizedlajstrom.22 A XV. századtól kezdve a város jellegén különben kun hatásokat is észlelni. Valószínű, hogy a szegedi nyelvjárás jellegzetes sajátságát, az ő-zés kialakulását az elmagyarosodott kunok idézték elő, illetőleg elősegítették. A kunok nyelvét, mint a fennmaradt kun nyelvemlékek igazolják, a g labiális magánhangzók jellemzik. A kunok elsajátították ugyan nyelvünket, de artikulációs bázisuk természetesen nem változott meg, így jött létre elsősorban tehát fiziológiai okok következtében az ő zés, szinte kizárólag azokon a területeken, ahol kunok éltek. Hogy itt bizony lassú folyamattal van dolgunk, tanúsítja az is, hogy a XVI. századi szegedi írók nyelve az ő zés szempontjából még nem következetes. Állításunkat természetesen nem tekintjük többnek föltevésnél. A legnagyobb hatást azonban akkor gyakorolták a kunok a szegedi életformára, amikor a hódoltság viszontagságai alatt a